Minden gonoszt megkötöző ima

 

Mint a mindenható Isten gyermeke, hívom a szent szolgáló és hadviselő angyalokat, hogy imádkozzanak velünk és hajtsák végre kéréseinket (Itt következik a szándékok megnevezése). Például: Idehozom ebbe az imába a szeretteinket, papjainkat, nemzetünket, az engesztelőket, a ránk bízottakat, lakó és munkatársainkat, közösségeinket, mindazokat, akik imáinkat kérték, háziállatainkat, idehozom tulajdonainkat, ingó és ingatlan javainkat, kommunikációs csatornáinkat (internet, telefon, honlap, blog) műszaki eszközeinket (laptop, számítógép, tablet, TV), stb.

Atyánk, végy körül, és feddj be minket és tulajdonainkat teljesen Fiad, Jézus szent Vérével és a Te fegyverzeteddel! Erősíts meg minket a hitben, a bátorságban, a vitézségben, hogy szembe szálljunk és legyőzzük a bennünk munkálkodó, valamint a kívülről támadó gonoszt! Atyánk, kérünk, add meg nekünk a megfelelő vezetést angyalaid és a Szentlélek által!

Jézus nevében, minden ellenünk irányuló démonhoz szólok: megkötözöm a kommunikációs képességedet! Vond vissza az eszközeidet, add vissza, amit elloptál, javítsd ki és hozd helyre, amit tönkretettél vagy ami megsérült, és engedj szabadon minket most Jézus nevében, engedj el minket tüstént, Jézus nevében, engedj el minket azonnal! Megkötözöm minden ártó képességedet, hogy ellenünk cselekedj, az erődet, az összes kapcsolatodat, a rólunk gyűjtött információkat, az ellenünk irányuló megtorlásokat. Megtörök minden ellenünk irányuló megbízást és megtorlást. Jézus nevében a te tevékenységednek vége. Hozzád kötözök minden belőled származó mocskot is, és egyenesen Jézus Krisztus lábához küldelek, és megtiltom, hogy valaha is visszatérj hozzánk!

3x Jézus hatalmas nevében, omoljon össze és semmisüljön meg a sátán országa, ami ellenünk támad! 3x

Hívom a harcos angyalokat, hogy járjanak előttünk és semmisítsenek meg minden rágalmazást, hazugságot, megtévesztést és minden fegyvert, amit ellenünk és azok ellen alkalmaztak, akik hozzánk tartoznak. Jézus nevében elhallgattatom, megvakítom, ellehetetlenítem, megbénítom és Jézus lábaihoz küldöm mindazokat, akik ezeket létrehozták, a vezetőiket, a hátvédjeiket és a megtorlások erőit. A harcos angyalokat hívom, hogy mindezt vigyék végbe.

3x A minden név fölött álló név, Jézus Krisztus nevében, megszüntetek és eltörlök minden feladatot, utasítást és engedélyt, ami ellenünk irányult. Megtörök és örökre megkötözök minden démont, gonosz erőt: interdimenzionálisan, lelki, fizikai, érzelmi, mentális szinten, minden gonosz kapcsolatot és projekciót. Minden ellenünk irányuló gondolatot, szót, cselekedetet és fegyvert. Jézus nevében véglegesen megtörök minden ellenünk készült erődítményt, minden velünk kapcsolatos álcát, átkot, rontást, boszorkányságot, gonosz kívánságot, varázslatot, varázsigét, pecsétet, ördögi csábítást, ártást, minden rontásra szolgáló tárgyat. 3x

Szent Angyalok, kérjük vigyétek ezt végbe! Meg van írva, „fegyver nem árthat nekünk” (Iz 54,17). Uram, segíts nekünk legyőzni a gonoszt a Te buzgalmaddal és bátorságoddal!

Uram Jézus, kérlek küldd el szent angyalaidat, hogy őrködjenek! Fésülj át mindent, és távolíts el minden démont és gonoszt a határainkról; gátolj, akadályozz meg minden kivetítést; hatástalaníts minden megátkozott tárgyat, csapdát és időzített bombát; háríts el minden erőt, amely ellenünk irányul, aminek mi vagyunk a célpontjai! Uram Jézus, kérlek erősítsd meg és tedd áthatolhatatlanná a minket körülvevő angyali védelem burkát, bárhová is megyünk! Jézus szent Vérével lepecsételek a területünkön, a birtokunkon minden gonosz, ördögi behatolási pontot a levegőben, a földön, a tűzben, a vízben és az inter-dimenzióban.

Kérjük, küldd el szent angyalaidat, hogy őrködjenek és állítsák meg ellenségeinket, akadályozzák meg a gonosz erőinek behatolását! Köszönöm, alázatos és hatalmas Szent angyalok, hogy teljesítitek ezeket az imakéréseinket, és hogy annyiszor a megmentésünkre siettek.

Jézus nevében, megkötözök minden hazug lelket, a megosztottság minden szellemét, amely mindennemű kommunikációnkat zavarja és zaklatja. Jézus lábához küldelek benneteket a hazugságaitokkal és minden mocskotokkal együtt. Itt befejeződött a küldetésetek! Jézus nevében, most megtörök minden átkot, boszorkányságot, rontást, gonosz kívánságot és varázslatot, ami az internetes kommunikációs csatornáink, honlapunk, blogunk ellen és azon emberek ellen irányult, akik meglátogatják, használják ezeket.

3x Jézus Krisztus nevében, megtörök minden halálos átkot, amit ellenünk mondtak. Élni és boldogulni fogunk, hogy az Úr dicsőséges tetteit hirdessük. 3x

Úr Jézus, kérlek, erősítsd meg, támogasd és áldd meg angyalainkat ebben a hatalmas csatában. Növeld az erejüket, kitartásukat, és hatalmukat, és küldj erősítést és gyógyulást a csata hevében! Szent Angyalok, megáldunk titeket és szívből köszönjük a védelmeteket. Szent Angyalok, kérünk, állítsatok fel erős védelmet minden munkánk körül, amit az Úrnak végzünk, hogy megvédje azokat, akik valóban keresik Őt!

Drága Szentháromság, Atya, Fiú, Szentlélek: szívből dicsérünk, tisztelünk és imádunk Titeket. Köszönjük, hogy szerettek minket, és erőt adtok nekünk, hogy legyőzzük a gonoszt.
Jézus, bízunk Benned. Köszönjük, hogy beírtad a nevünket a Bárány Élet Könyvébe.
Jézus, bízunk Benned. Köszönjük, hogy elküldted szent angyalaidat, hogy megvédjenek minket.
Jézus, bízunk Benned. Tégy minket szentté, ahogy Te is szent vagy!
Szent Atyám, kérlek fékezd meg a növekvő sötétséget, és adj nekünk több időt, több kegyelmet, több irgalmat, hogy vethessünk, hinthessük igéd magvait, és összegyűjtsük a lelkeket; adj bölcsességet és önuralmat, hogy egyedül Érted éljünk ezekben az utolsó időkben!

Ezek hivatalos parancsok, melyeket Isten Szent Lelke ihletett, egy törvényes és kötelező erejű dokumentum a Mennyei Udvarokban. Meg van írva: „Bármit is megkötsz a Földön, az meg lesz kötve a Mennyben is” (Mt 18,18). Ámen.

 

Az eredeti ima, amelynek ez a magyar nyelvű adaptációja,
itt olvasható.

 

Az ilyen jellegű szabadító imák végén mondjuk el ezt a fohászt is: Jézus nevében most elvágok minden köteléket, és parancsolok minden eltávozott gonosz léleknek, hogy hagyjanak el véglegesen minket és minden érintettet!