A 10 legfontosabb az engesztelésben

1. Az engesztelés az evangélium központi üzenete, annak magvát alkotja. A Jézus által hozott megváltást jelenti és a keresztényeknek a megváltásban való közreműködését.

  • A bűn miatt megromlott Isten és az ember kapcsolata. Az ember próbálta kiengesztelni  Istent, helyreállítani vele a kapcsolatot különféle áldozatokkal, de ezek nem voltak kedvesek Isten előtt. Egyedül Jézus engesztelő áldozatában lelte tetszését. Ő az egyedüli közvetítő Isten és az ember között. http://engesztelok.hu/kult.pdf

 

  • Egy az Isten és egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Jézus Krisztus, aki váltságul adta magát mindenkiért, és tanúságot tett a meghatározott időben. (1 Tim 25-26)

Őrá vonatkoznak a Zsidókhoz írt levél (10,5-6) illetve a Zsoltár következő szavai:

Áldozatot  és  felajánlást  nem  kívántál,  de  testet  alkottál  nekem. Nem  kedves  előtted   az engesztelő  és égő áldozat. Akkor így szóltam: “Íme jövök Istenem, hogy teljesítsem  akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsolt 40,7-8) Zsid

  • A legkedvesebb áldozat a mi részünkről is nem az, ha különféle magunk által kitalált vezekléseket ajánlunk fel Istennek, hanem az, ha az Ő akaratát teljesítjük. Elfogadjuk a nehézségeket, a kereszteket az életünkben.Continue Reading

A 10 legfontosabb az ördög elleni harcban   1. Legyen az embernek megfelelő világnézete, amelynek alapján helyesen látja, értékeli a világot és annak fő szereplőit: Istent, a szent angyalokat, az ördögöket (bukott angyalokat), önmagát, és a többi embert, és a teremtett világot. Isten mindennek a teremtője. Ő a szeretet, a jóság, azContinue Reading