Áldó ima a coronavírus férge ellen

 

(Az áldásnak ez a szövege a Rituale Romanum „áldás egerek, sáskák, férgek és ártó állatok ellen” áldása alapján készült. A Wienerwaldban található St. Corona am Schöpflből származik, amelynek oltárképén a megkoronázott
Szűzanya és a Kis Jézus képe
látható)

Áldás közben mi papok gyakran átéljük, hogy különféle bajok, betegségek, csapások – ahol már semmi más eszköz nem használt – közvetlenül az áldás után megszűnnek. Ezért meggyőződésünk, hogy Isten a coronavirus csapásától is megszabadít, ha áldó imában ezt bizalommal kérjük.

Kelj fel Uram, és siess segítségünkre! Szabadíts meg minket a Te Nevedért! Urunk, saját fülünkkel hallottunk, amint atyáink elbeszélték, azokról a nagy tettekről, amelyeket az ő napjaikban véghez vittél (Zsolt 44,2).

Segítségünk az Úr Nevében. Aki az eget és a földet alkotta. Uram, hallgasd meg imádságomat! És kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk! Urunk, hallgasd meg kegyesen kéréseinket! Ha méltán szenvedünk is fenyítést bűneink miatt, és gyötrődünk a coronavírustól, szabadíts meg minket mégis irgalmasan szent nevedért, hogy ezek a vírusok a Te hatalmaddal eltávozzanak, és senkinek se ártsanak, és országainkat békén hagyják! Ami életünkben történik, szolgálja a Te dicsőségedet! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Mindenható, örök Isten! Te megjutalmazol minden jót, és nagy a te irgalmad irántunk, bűnösök iránt; előtted hajol meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban. Add meg nekünk, bűnösöknek hatalmad által, hogy amit irgalmadból elkezdünk, azt hatékony kegyelmed által végbe vigyük, és távolítsd el a koronavírusokat, hogy ettől a csapástól szelíd könyörületeddel megszabadulva Felségednek hálánkat kifejezhessük! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Jézus legszentebb nevében, a Katolikus Anyaszentegyház hitének erejében parancsolok nektek ti ártalmas coronavírusok + a mindenható Atyaisten + az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus, és + a Szentlélek nevében, aki mindkettőjüktől származik: távozzatok azonnal országainkból, és ne ártsatok tovább!

A mindenható Isten nevében, az egész mennyei udvar, Isten szent egyháza nevében parancsolom nektek: oszoljatok szét, napról napra kisebbedjetek, csökkenjen a hatalmatok, és tűnjetek el, hogy semmi se maradjon belőletek! Ezt adja meg nekünk kegyesen Ő, aki jön, hogy megítélje az élőket és holtakat, és tűz által az egész világot. (Meghintés szentelt vízzel)