Ez  az Egyház hivatalos imája a régi liturgiából. Hívek is imádkozhatják, és ajánlatos is, hogy imádkozzák a haldokló mellett (csendben vagy hangosan a haldokló hitétől függően). A legvégét mondhatja csak pap  (Apostoli áldás halálveszélyben). A szertartás elején a köszöntéssel a pap köszönti a családot. Az asperges szenteltvízhintést jelent. Ezt papContinue Reading

Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk,Continue Reading

  (Az áldásnak ez a szövege a Rituale Romanum „áldás egerek, sáskák, férgek és ártó állatok ellen” áldása alapján készült. A Wienerwaldban található St. Corona am Schöpflből származik, amelynek oltárképén a megkoronázott Szűzanya és a Kis Jézus képe látható) Áldás közben mi papok gyakran átéljük, hogy különféle bajok, betegségek, csapásokContinue Reading

Területmegszabadító ima Amikor egy bizonyos területen, legyen az egy magas hegy csúcsa, egy völgy, egy folyó forrása, egy koncentrációs tábor helye, egy ház, vagy bármilyen hely, amihez emberi szenvedések és gonosztettek kötődhetnek, illetve ha saját településünkön súlyos lelki terhek ártó jelenlétét tapasztaljuk, a következő sorrend alapján imádkozhatunk: Jézus születéséig évszázadonkéntContinue Reading

  Mint a mindenható Isten gyermeke, hívom a szent szolgáló és hadviselő angyalokat, hogy imádkozzanak velünk és hajtsák végre kéréseinket (Itt következik a szándékok megnevezése). Például: Idehozom ebbe az imába a szeretteinket, papjainkat, nemzetünket, az engesztelőket, a ránk bízottakat, lakó és munkatársainkat, közösségeinket, mindazokat, akik imáinkat kérték, háziállatainkat, idehozom tulajdonainkat,Continue Reading

A Szentlélek Kilenced végzését az idén május 22-én (pénteken), szt. Rita napján kell elkezdeni! Maga az ÚR JÉZUS kérte Boldog Mirjam nővéren keresztül (Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá Mirjam nővért!) a Szentlélek Kilenced végzését az alábbiak szerint: ♥ A Veni Creator Spiritus (Teremtő Szentlélek jöjj el) éneklése Hozsanna énekeskönyv:Continue Reading

Az apokaliptikus pusztító lovast látjuk közeledni hazánk felé több féle alakban. Fontos, hogy minél többen imádkozzunk határaink lelki, egészségügyi, fizikai védelméért. Nagyböjtben vagyunk. Imádkozzunk naponta a fájdalmas rózsafüzérből legalább egy-egy tizedet kifejezetten hazánkért. Közösségeinkben be is oszthatjuk, hogy ki melyik tizedet imádkozza naponta. Ajánljuk fel Magyarországot, ahogyan Szent István elsőContinue Reading

Boldog Mirjám nővéren keresztül kérte Jézus ennek a kilencednek a végzését. Ennek a kilencednek a kezdete az idei évben május 31-ére esik, amely a XII. Piusz pápa által elrendelt Szűz Mária királynő ünnepének az eredeti napja. Az 1969-es naptárreform augusztus 22-re helyezte át ezt az ünnepet, azzal a meggondolással, hogyContinue Reading