SZŰZANYA és JÉZUS imádkozni tanítanak


SZŰZANYA és JÉZUS imádkozni tanítanak

Szűzanya: Gyermekeim, amikor másokkal együtt imádkozni kezdetek, nagyon fontos, hogy meghívjátok őrangyalotokat és azok őrangyalát is, akikkel együtt imádkoztok. A szent angyalok beborítanak titeket és ez olyan, mint mikor az édesanya gyermeket fogan a méhében és körbe burkolja meleg, tiszta szeretetével és szíve dobbanásával. A szent angyalok is burkot képeznek körülöttetek, ha kéritek őket, amin a sátán nem tud áttörni. Azért, mert a szeretet körforgásába emelik azt az imádkozó lelket, aki meghívja őrangyalát és kéri a többi szent angyal közbenjárását. A szent angyalok, édesanyai szeretetemen áthaladva, Fiaméval összeforrt Szívünk dobbanásával veszik körül az imádkozó lelket. Ez a tiszta szeretet vonz mindenkit, aki egyesülni akar Istennel és át akarja élni Mennyei Atyánk irgalmas szeretetét. Ahogy a lélek egyesül a szent angyalok szeretetével, a szentek veszik körbe szintén burokként és a vértanúknak Fiam Vérével egyesített szent vérével áztatják az imádkozó lelket. Ez olyan feltörhetetlen pecsét, amit sem evilág, sem a sátán ármánykodása nem tud feltörni. Fontos a kegyelmi állapot és végig az őrangyal árnyékában és védelmében maradni.

Jézus: Gyermekeim, szeretlek titeket. Amikor imádkozni kezdetek, kérjetek védelmet, hívjátok az őrangyalotokat és a többi szent angyalt, hogy burkoljanak be és rejtsenek el titeket az Én Édesanyám és a ti Édesanyátok szerető szívébe. Majd a szenteket kérjétek, hogy álljanak körétek bástyaként. A vértanúk és a szüzek vére egyesül az Én szent Véremmel és ezzel az egyesített szent Vérrel meghintelek benneteket, hogy ha van még hajszálrepedés a titeket körülvevő védőburkon, azt is fedje be. Így beléptek egy misztikus szeretet-körforgásba. Majd egy szent angyalt küldök felétek, aki a mennyei tömjén füstjével megszentel és megáld titeket. Így Édesanyánkkal összeforrva léptek be abba a szeretetáramba, ami Engem az ATYÁVAL és a SZENTLÉLEKKEL, valamint az összes angyalokat és szenteket összeköt. Imáitok így, mint a tömjén füstje, szállnak a Mennyei Atyánk trónjáig. Mondjátok el ezután a Szent Mihály imát és a Velem való egység imáját (“Lábunk együtt járjon…”) Ezután kezdjétek imáitokat.

Összefoglalva:

  1. Fogjuk meg lélekben azok kezét, akikkel együtt imádkozunk!
  2. Hívjuk a saját őrangyalunkat és a többiek őrangyalát, valamint a többi szent angyalt, hogy födjenek be a szárnyukkal és szeretetükkel!
  3. A szent angyalok behelyeznek a Szűzanya szeplőtelen Szívébe, abba a szeretetáramba, amely a Szentháromság személyei, a Szentcsalád személyei és az összes angyalok és szentek között árad.
  4. A Szűzanya hívja a szenteket és vértanúkat, hogy bástyaként álljanak körénk.
  5. Jézus a vértanúk vérét egyesíti saját Vérével és ezzel az egyesített szent Vérrel meghinti a minket körülvevő védőburkot, hogy a hajszálrepedések is eltűnjenek.
  6. Magyarország Szent Őrangyala megtömjénez minket.
  7. Így egészen gyermekivé válunk és imáink tömjénfüstként szállnak a Mennyei Atya trónusához.

Veronika Márta