Szegedi László atya Máriás Lajos atyával való kapcsolatáról, és a tőle eltanult és továbbfjlesztett mély eucharisztikus lelkületéről vall írásában, amelyet teológiailag is tovább gondol. Ebből az írásából szereplelnek itt kiemelve ebben a cikkben a Mária Natália nővérrel és az engesztelő kápolnával kapcsolatos részek.
1960 tavaszán Pannonhalmán találkoztam Máriás Lajos atyával, aki Gologiról magyarosította nevét. Én segéd munkás voltam a feloszlatott szerzetesek öreg otthonában, ő pedig betegen került be. Natalia nővérnek Máriás atya volt a lelki atyja, aki utolsó éveiben nálam lakott. A kápolna szüntelenül szerepelt imáiban.
Úgy kerültem a szociális otthonba, hogy 1959 Szent József ünnepén hatvanötünknek el kellett hagynunk a központi szemináriumot állami parancsra, mert megtagadtuk, hogy béke gyűlésre járjunk. Én Pannonhalmára mentek dolgozni, ahol diákoskodtam. Máriás atyát Pécsről ismertem, tanárom volt a szerzetes rendek feloszlatása előtt. Őt a feloszlatás után körözték, de nem fogták el, bujdosott. Betegsége miatt amnesztiában részesült, s így került a szociális otthonba. Arra kértem, hogy beszéljen a Szűzanyáról, mert Pécsett nagy engesztelő, Mária tisztelő hitszónok volt. A parkban Szent Benedek szobra előtt sétálva, első mondata azt volt, hogy amikor kezedbe veszed az ostyát, és azt mondod, hogy ez az én testem, abból Krisztus Teste lesz. Te nem azt mondod, hogy ez Krisztus teste, hanem azt, hogy ez az én testem. Krisztus személyi egységben van veled, Krisztus mondja benned, veled, te pedig Krisztussal, Krisztusként mondod. Krisztus te vagy, és te Krisztus vagy. Ebben az egy mondatban benne rejlik az a rendkívül gazdag, lélegzet elállító karizma, amit ő bujdosásában kapott az Eucharisztiáról, s amit ő elképesztő in
Abban az időben kellett volna letennem örök fogadalmam a feloszlatott, titokban szervezkedő ciszterci rendbe. Máriás atya azt mondta, ha engem ennyire megragadott az ő karizmája, ne tegyem le az örök fogadalmat Zircre. Neki lesz majd szerzetes rendje. Azt kérte, hogy a karizmához való vonzódásomat tekintsem oda szóló hívásnak. Amennyiben letenném Zircre a fogadalmat, nehezebb lennek a rendjébe való átlépés. Máig sem értem, hogy miért, de hallgattam rá. Megígértem neki, ha lesz rendje, belépek, addig egyházmegyés pap leszek. Arra nem éreztem indítást, hogy én próbáljam létrehozni ezt a rendet.
Néha mondott egy-két szót Natália nővérről, és a Norma fánál felépítendő kápolnáról szóló látomásáról, az ott állandó engesztelő szentségimádást végző férfi szerzetesrendről, de ezek engem nem nagyon ragadtak meg. Nem is mondhatott sokat Natália nővérről, akiknek ő volt a lelkiatyja, mert a jezsuita rend nem fogadta el a nővér próféciáit, s megtiltották Máriás atyának, hogy foglalkozzon vele, és hogy beszéljen róla. A nővér nem szerepelt beszédeiben, de nagyon fontos szerepet játszott az életben a Norma fánál felépítendő kápolna. Az atya összes imáját, mint örökre érvényes isteni döntést élte meg. Ezeket mind a kápolnához kötötte. Imáiban mindig a kápolnába képzelte be magát, s az Élete annak a szentélynek a kincstárát gazdagította. Dávid fát, aranyat, követ halmozott fel a jeruzsálemi templom építéséhez, az atya pedig a lelki energiát gyűjtött a szentély javára.
Az atyában élt a remény, azt hiszem próféciát is kapott, amit úgy értett, hogy még életében elkészül a kápolna, s létrejön a férfi rend, amely a kápolnában a prófécia szerint állandó szentségimádás formájában engesztel. Az atya utolsó éveit plébániámon töltötte. Úgy gondolta, hogy 97 éves korában fog meghalni, addigra mindez megvalósul, de 1997 ben élete végén egyik fiatalunk figyelmeztette a rákos beteg atyát, hogy félreérthette a próféciát.
Naponta elmondok egy tized rózsafüzért az atya kérésére rendjének gondolatáért, de a karizmát élve, nem a kápolna és a rend körül forgott gondolatvilágom, hanem Isten országának gondolat világában lelkipásztorkodtam. 2013 tavaszán meglepett az Új Ember egy rövid újság cikke, hogy a Normafánál voltak hívek, s szó volt arról is a cikkben, hogy szükség van férfi rendre. Ez év őszén egy meggyilkolt papunk temetésén találkoztam volt egyházmegyés papunkkal, Mészáros Domonkossal, akin keresztül megtudtam, hogy a Norma fánál felépítendő kápolna egy TV műsor kapcsán egyre többek szívét mozgatja meg. Valóban megkapó a nővér látomása, hogy az orosz hadsereg közeledtével a Szűzanya elhagyja az országot, mert kérését nem teljesítették, a püspökök nem osztották fel a nagybirtokukat, nem építették fel a kápolnát a Norma fánál, amihez azt ígérte, ha megteszik, nem lép magyar földre idegen katona bakancsa. A Szűzanya a látomásban elhagyta az országát, amire egyre nagyobb sötétség borul. Nemzeti, keresztény szempontból biztos, hogy beteljesedett a prófécia. A Szűzanya azt ígérte a nővér esdeklésére, hogy ne hagyjon el bennünket, hogy akkor jön majd sokára vissza, ha felépítik a kápolnát Norma fánál. Korunkban hirtelen izgalmas lett a Norma fánál építendő kápolna, országos rendezési terv része lett, s többen is indítást éreznek rá, hogy az ügyet kézbe vegyék. Rejtélyes, érthetetlen a különböző próbálkozások, amik a női rend létrehozása körül zajlottak, a férfi rend körül nem mozdult semmi. A próféciák homályosak, feltételesek. Amennyiben hiteles próféciával állunk szemben, akkor is, biztos, a Szűzanya számára első sorban nem egy kő kápolna az első rendűen fontos. A templom mindenütt jelképe és színtere az ő köztünk való egyfajta tevékenységének. Mi szegény, kis nép vagyunk, nálunk nem templomot kért, hanem csak kápolnát. A kápolna lényege az az engesztelő élet, amiről beszélt, de a kápolnának is megvan a maga szerepe. Számomra úgy tűnik, a Szűzanya által a magyar Egyháznak szánt karizmának egy sajátos formája Máriás atya lelkisége. Azt hiszem ebben a körben mozog a Szeretetláng próféciája és mozgalma is.