Mitől függ függ országunk jövője?

Kedves magyar testvéreim!

 Államelnökünk újévi beszédében megemlékezett rólunk, bölcs öregekről, ezért veszem a bátorságot, hogy – újév lévén – néhány szó erejéig a jövőbe tekintsek. Bár Isten örök örömökre teremtett minket, mégis pillanatnyilag mindennél jobban érdekel bennünket, hogy mit hoz a jövő, milyen lesz ez a ma kezdődő, 2015-ös esztendő? Mivel én már végigéltem egy nagyon hasonló időszakot, ezért pontosan tudom a választ, mert a történelem megismétli önmagát!

Bizonyára nagyon merésznek gondoljátok a kijelentésemet. Nem tudom, hogy megérem-e 2016-ot, de ha igen, akkor felelősségre vonhattok, ha tévedtem!  A Szűzanya, ha meg akar menteni egy népet, azt kéri, hogy építsenek számára egy kápolnát. Ezt számtalan helyen meg is tették. Hogy csak Guadalupét említsem, ahol kérésére azonnal felépítették, és Mexikóban 9 millió indián egy év alatt megtért. 1939-ben a Szűzanya, – hogy meg tudja menteni Magyarországot, – azt kérte Natália nővértől, hogy: „Az Egyház készítsen nekem helyet, ahová kegyelmemmel leszállhatok, hogy onnét szólíthassam a bűnösöket megtérésre, s a bűnbánat útjára az egész emberiséget.” De nem hallgattak a nővérre, és én átéltem ennek szörnyű következményeit. És a Szűzanya már hetvenöt éve vár a kápolna fölépítésére. Ha még ebben az évben felszentelik az engesztelő kápolnát, csodálatos új élet virrad édes hazánkra. Ha nem, minden, amit építettünk romba dől! Nem szeretném még egyszer átélni a borzalmakat! Az engesztelőkápolna felépítésétől függ országunk jövője! És én úgy kívánok nektek „Boldog Újévet”, hogy kizárólag tőlünk függ, hogy mennyire lesz boldog ez az újesztendő!  Itt a cselekvés ideje! Arra kérnélek, hogy legalább beszélgessünk róla!

Szeretettel: Szabolcs atya.