Amikor először kapcsolatba kerültem szorosabban a Szent Anna-Réttel, úgy gondoltam, hogy a kápolnára vonatkozó kérés amely a II. világháború elején fogalmazódott meg, mára aktualitását veszítette. Ez úgy 20 éve volt.
Azután másokkal beszélgetve, korunk látnokainak az üzeneteit is olvasva, változott a véleményem. Meggyőződésemmé lett, hogy igenis aktuális ma is. Ezért elkezdtem másokkal együtt küzdeni azért, hogy épüljön fel a kápolna mégis. Ebben nagy szerepe volt a Világ Királynője Engesztelő Kápolnáért egyesületnek és alapítványnak. Ezen alapítvány ill. egyesület tevékenysége folytán belekerült kormányhatározatba is, a Normafa törvénybe is, hogy épüljön itt kápolna.
Sokan mellé álltak az ügynek, és sok kérés, impulzus érkezett a helyi főpásztorhoz a kápolna ügyében tőlünk függetlenül is.
Ugyanakkor látni kell, hogy ahol nagy kegyelmi ígéretekről van szó, ott nagyok az ellenfél, elsősorban a gonosz lelkek akadályoztatásai is. Ők pedig minden emberi erőt is megmozgatnak, minden emberi érdeket, kényelmességet, emberi nemakarást, széthúzás; megtalálnak minden rést, csak hogy akadályozzák, csak hogy elodázzák az égi kérés teljesítését.
Szinte példátlan a kegyelmi ígéret, de példátlan az a halogatás is, amely mindezideig akadályozta, hogy bármilyen komoly lépés is történjen az égi kérés teljesítése érdekében.
Amikor a kápolna felépülésért küzdünk, meg kell fontolnunk azt is, hogy milyen cselekedetek szólnak az égi kérés mellett és ellen. Mivel segítjük az isteni tervek kibontakozását, és mikkel akadályozzuk, mikor hajtjuk egyenesen az ellenség malmára a vizet. A fő szellemi ellenfélnek, a gonosz lelkeknek gyerekjáték szép vallásos köntös mögé is rejtőznie. Az egyik ilyen lélek azt mondta, hogy a nagyobb jót én a jónak a segítségével akadályozom meg.
Ha lassan is, de elindultak folyamatok – pályázatkiírás, tervezés – amelyek következtében látjuk itt a saját szemünkkel, hogy már kirajzolódtak egy kicsinyke kápolna alapjai, elkezdődött egy építkezés.
De a fő bajunk, a problémáink gyökere úgy látszik nem sokat változott. És éppen ez akadályozza nemcsak ennek a kápolnának az épülését, hanem általában is Isten velünk kapcsolatos terveinek a kibontakozását. Ez pedig a megosztottság, a pártoskodás, a saját véleményünkhöz, elképzeléseinkhez való makacs ragaszkodás. Ez úgy tűnik, mintha egyenesen egy a magyarságra nehezedő átok lenne.
Most, hogy végre elindult az építkezés, és amikor már látszott, hogy mi fog épülni, akkor – épp a jámborok, az engesztelő között, azok között, akik akaják a kápolnát – újra egy nagy megosztottság keletkezett. Miért csak ilyen kis kápolna épül, miért nem az, amit Natália nővér látomásban kapott?
És megindult – elég durva formákat is öltve – az ellenpropaganda, amely nem szűnt meg mindmáig.
Valakivel beszélgettem erről a múlt héten. Az a szempont került elő a beszélgetésben, hogy vajon milyen hatással lesz ez azokra, akik eddig nem is hallottak a kápolna ügyéről. Ha kicsit utána néznek a dolgoknak, önkéntelenül is bele fognak ütközni ebbe az engesztelők közötti – a hívők, a különböző módon hívők és az egyházi hatóság közötti – feszültségekbe. Milyen hatással lesz ez rájuk?
Én történelem tanár is vagyok, a történész szemüvegén keresztül is nézem a dolgokat. Ezen a szemüvegen keresztül nézve azt látom, hogy 1944-hez és 1947-hez mérve, amikor az alapkőletételek megtörténtek, nagyon sokat változtak a körülmények. Más volt az emberek hithez való viszonyulása, más volt az egyház társadalomban betöltött szerepe, más volt ennek a helynek itt a funkciója, más volt ennek a területnek a besorolása, mások voltak az építkezési törvények és lehetőségek, más volt az emberiség, más volt a gondolkodás, más volt a fontossági sorrend. Azóta több generáció is felnőtt igazi lelki táplálék nélkül egészen más szellemiséggel, értékrenddel.
1944-ben és 47-ben elvileg még megépülhetett volna az a kápolna, amit az égiek mutattak és az építészek megterveztek. De akkor is csak elvileg, a valóságban nem. Mert a szovjet tankok már ott voltak Budapest közelében, amikor letették az alapkövet és megtörtént az „első kapavágás”, néhány napra rá már bezárult az ostromgyűrű a főváros körül, és csak Budapest ostroma idején a halálos – a katonai és a civil – áldozatokat több tízezerre lehet becsülni. Hogyan lehetett volna komolyan esély a templom felépítésére. Rövid idő alatt elhordták, az oda vitt építőanyagot. 1947-ben pedig már csak kéznyújtásnyira volt a totális kommunista hatalomátvétel, még ha ezt akkor másnak nevezték is.
Tovább folytatva ezt a gondolatmenetet, a kápolna ügyét politikusi, főpásztori szemmel is szemlélve azt mondhatjuk, hogy mára sokat változtak a történelmi körülmények. A politikusok, közéjük értve az egyház vezetőit is, jobban érzékelik, hogy milyen lehetne egy az akkor megtervezett templom felépíthetősége ma itt a még csak nem is Szent Anna-Réten, hanem csak Anna-Réten (mindmáig ez a hivatalos neve), vagy egy ilyen alig észrevehető kis kápolnának a megépíthetősége és fenntarthatósága. Ma, amikor az egykor keresztény Európában a sokkal kisebb keresztény jelképeknek a megrongálása, egyenesen a betiltása, a nagy templomok világi célokra való kiárusítása van napirenden.
A bíboros úr érvelése szerint templomokat ott szokás ma építeni, ahol az emberek élnek, nem pedig a lakóterületektől távoli, kiránduló- piknikekző helyen. De végül is belement a kérésbe és az ő engedélyével – az önkormányzat által kezdeményezett gyűjtésből és a főegyházmegye megrendelésére – épül most az eredetinél ugyan jóval kisebb kápolna, vagy nevezhetjük fedett szabadtéri miséző oltárnak is.
De elővehetjük a józan paraszti eszünket is. Azzal is beláthatjuk, hogy egy templom méretű kápolna nem épülhet most itt, hanem csak egy apró, csalogató, felfedezésre váró, elgondolkodásra indító, befelé fordulásra késztető kisebb építmény, amely azonban mégis betöltheti azt a funkciót, amit az eredeti, sokkal nagyobb, építészetileg is sokkal kidolgozottabb templom betölthetett volna a maga idején. Ugyanakkor – ne kerülje el a figyelmünket – hogy ez kicsinyke kápolna a kezdete lehet később nagyobb építkezésnek is, ahogy más kegyhelyekkel is történt. A legtöbb helyen először egy kis apó kápolna épült, mint pl. Assisiben a Porciunkula. Csak jóval később épült meg a bazilika, amikor már sokak által elfogadott zarándokhellyé fejlődött. Egy fiatal család egy gyermekkel az otthontalanság után örül egy egyszobás lakásnak is. Ha majd többen lesznek, és megteremtődnek a lehetőségek, építenek, vagy vásárolnak nagyobbat.
Ez a most épülő kápolna, vagy misézőhely nem elodázza, hanem segíti Istennek a magyarsággal kapcsolatos terveinek a kibontakozását. A Natália nővér féle kápolnához való ragaszkodás a mai körülmények között, akadályozza azt.
Késleltetés, elodázás 80 éven keresztül. Akik ma azt mondják, hogy ha nem a kezdeti tervek szerinti templom épül, akkor inkább ne épüljön semmi, azok az elodázók oldalára álltak.
A ma rendelkezésünkre álló építészeti tervező programok segítségével tökéletesen meg lehet tervezni egy virtuális templomot, mint ahogy ez több változatban mára már el is készült ezzel a kápolnával kapcsolatban is. Még a táj-környezetbe is szépen be lehet illeszteni, de a mai történelmi valóságba való beleillesztéshez bizony magasabb intelligencia – nem mesterséges intelligencia –, hanem isteni intelligencia, Istenre komolyan ráhangolódott intelligencia kell.
Örüljünk annak, hogy ugyan 80 év után, de végre elindul valami az egyház, az állam és a helyi polgári közösség egyetértésével itt a Szent Anna-Réten. Egy apró kis Porciunkula kápolna. És bízzunk abban, hogy amikor áradni kezdenek itt a kegyelmek, egyre többen zarándokolnak majd ide, meg fog majd épülni a Natália nővér látomásaiban szereplő nagyobb templom, vagy akár egy bazilika is.
Az örömteli várakozás mellett viszont imádkozzunk kitartóan, hogy a SZENTHÁROMSÁG EGY ISTEN tervei valósuljanak, és ne az emberi elképzelések.
Ma sajnos, nemcsak magyar, hanem általános jelenség, hogy mindenki megy a maga feje és elképzelései után, áttipor még a hozzá közelállókon is, saját családján, egyházi elöljáróin, még azokon is, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, akikkel szoros közösséget alkotnak.
Az imának egy sajátos, és igen hatékony formája az ellenemondás. Ezt liturgikusan a keresztség szertartásában és a nagyszombati virrasztáson gyakoroljuk. Ennél részletesebb formában a családfagyógyító misékben szoktuk, Vácon pl. minden hónap 3. szombatján a 3 órakor kezdődő szentmisében. Hál’ Istennek elkezdték az ilyen családfagyógyító szentmisék bemutatását másutt is az országban, pl. Pécsett a pálos atyák is.
Bizony nemcsak mindnyájunk családfája szorul gyógyulásra, hanem nemzetünk családfája is. A családfagyógyulásnak egyik fontos eszköze ez a gonosz lelkeknek való ellene mondás – jelen esetben az itteni kegyhely kiépítését akadályozó gonosz lelkeknek való ellene mondás is. Ezzel folytatjuk most a szentmisét.
Ellenemondás
Ellene mondotok-e sátánnak és minden cselekedetének, minden ámításának, minden félrevezetésének?
Ellene mondotok-e az okoskodó mindent jobban tudni akarás lelkeinek?
Ellene mondotok-e a megosztottság, a pártoskodás, a széthúzás, a civakodás, a kis és nagy méretekbe való háborúskodás, háború szítás lelkeinek?
Ellene mondotok-e az engedetlenség lelkeinek.
Ellene mondotok-e a gőg, a kevélység, a büszkeség, a felfuvalkodottság, az uralkodás lelkeinek?
Ma sokféle ártó lélek nehezedik nemcsak a magyarságra, hanem az egész világra. Mondjunk ellent ezeknek is!
Ellene mondotok-e a nyugtalanság, az összezavarodottság, a depresszió, a félelem, szorongás, reménytelenség önpusztítás, a téboly, lázadás lelkeinek?
Ellene mondotok-e a harag, az erőszak, a bosszú, a gyűlölet, a neheztelés, a meg nem bocsátás, a gonoszság lelkeinek?
Ellene mondotok-e a családi veszekedés, gyengeség, igazságtalanság, hazugság, alakoskodás lelkeinek?
Ellene mondotok-e a féltékenység, a féktelenség, az alkoholizmus, a drog, a féktelen szexualitás, a rontás, a boszorkányság lelkeinek?
Ellene mondotok-e mindezeknek végérvényesen és örökre a magatok és családotok – őseitek és leszármazottaitok – nevében?
Ellene mondotok-e mindezeknek végérvényesen és örökre, az engesztelők nevében, minden magyar nevében?
Ellene mondotok-e mindezeknek végérvényesen és örökre az egész emberiség, miden ember nevében?
A 3 záró fohászokra válaszoljunk Ámennel.
Adja meg nektek mindezt, a szabadulást ezektől a lelkektől a SZENTHÁROMSÁG EGY ISTEN, aki kinyilatkoztatta magát már az Ószövetségben Ábrahámnak Mambre tölgyesében. Ámen. (Julius 1. első szombat szentmise olvasmánya).
Távolítsd el, Urunk ostromlóinkat, leplezd le csapdáikat, űzd el a kísértőt! Jelölj meg minket Neveddel, Szent Véreddel rejts el Szent Szívedben és Sebeidben, hogy ezáltal megvéd testüket, lelkünket és szellemünket. Ámen.
Tölts be minket bátorsággal, add nekünk az önuralmat, erősítsd meg szívünket. Hiúsítsd meg az ellenfél minden életünkbe való behatolási kísérletét! Ámen.
Add meg nekünk, ó Urunk, hogy Szent Neved segítségül hívására lesújtottan és legyőzve meneküljön az, aki mindezidáig terrorizált, és hogy eltökélt szívvel, és őszinte lélekkel szolgálhassunk Neked a csodák előkészítésében, amelyeket ezen a helyen ígértél. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.