A C sorozat 11. vasárnapja A mai olvasmányok alaptémája a bűn, a bocsánatkérés, a bűnbocsánat, és az ezek nyomán támadó új élet Dávid vétkezett. Nátán próféta bűnbánatra inti. Rámutat bűnének a következményeire Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hetita Úrijától a feleségét, hogy aContinue Reading

A Nagyhét és a Húsvét egymás folytatása, csak együtt értelmezhetők. Miután a mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedésével és halálával befejezte az emberiség megváltásának a művét, testét a sírba tették, és ott nem egészen három napig nyugodott. A borzalmas szenvedések után ez valóban megnyugvás, elnyugodás volt a számára. Az ő szentContinue Reading

Az évközi 30. vasárnap olvasmányai B soroza A mai olvasmányok magukban foglalják az emberiség egész történelmét, és tartalmazzák a magyarság hivatását is Jeremiás próféta átélte Jeruzsálem pusztulását és a nép fogságba hurcolását Hirdette azt is, hogy a fogság, minden fájdalmával együtt Isten büntetése a nép bűnei miatt. Jézus tanítása alapjánContinue Reading

Miért fontos számunkra a Szentírás, és hogyan olvassuk? Ez elmélkedésünknek a tárgya. Mi az ember célja itt a földön? Az üdvösség. A II. János Pál pápa által összeállíttatott Katolikus Egyház Katekizmusa (továbbiakban KEK) előszavában ezt így fogalmazza: ATYÁM, … az örök élet az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz ISTENT,Continue Reading

„Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta!” Furcsa vigadozás. Örvendeni, vigadni nem a halál és a temetés napjai után szokott az ember, hanem inkább a születés után, vagy az esküvőn, lakodalmon. Örülhet persze valaki egy halálesetnek is, mert attól kezdve övé az örökség, vagy mert éppen azContinue Reading

Nagyböjt 4. vasárnapjának olvasmányai B sorozat. Hűtlenségről, Istentől való elpártolásról hallottunk az ószövetségi olvasmányban. „Cidkijának, Juda utolsó királyának napjaiban nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát.” Ezt az ószövetségi történetet azért érdemes figyelmesen végigolvasni, mert tartalma, mondanivalója kísértetiesenContinue Reading