A bűnbánat rózsafüzére

Jézus látomásban elvitt a szentmisére, ahol éppen szentáldozás volt. A pap mellett állt Jézus és szeretettel figyelte a hívek lelkét, akik szentáldozáshoz járultak. A Szűzanyával együtt mi is néztük az embereket, főként a lelküket. Egyes embereknek a ruháján volt néhány fekete pont. Volt, akiknek nagy sötét foltot lehetett látni. Jézus így imádkozott értük: „Atyám, kérlek, bocsáss meg nekik, hogy bűnös lélekkel áldoznak.” Néhány emberben érezni lehetett, hogy bűnbánat nélkül áldoznak. Jézus így szólt hozzám: „Drága gyermekem! Nagy szomorúsággal tekintek azokra, akik tisztátalanul és bűnbánat nélkül járulnak a szentáldozáshoz. Ezért úgy döntöttem, hogy nagy szeretetemben egy újabb rózsafüzérrel ajándékozlak meg benneteket. Arra kérlek kicsim, hogy ezt az imát is terjeszd el, és ismertesd meg minden egyes teremtményemmel, melynek neve: a bűnbánat rózsafüzére. Gyakoroljátok szeretettel a bűnbánat erényét! Ne okozzatok Nekem fájdalmat hitetlenségetekkel és közömbösségetekkel! Ne feledjétek, a szentáldozásban Velem egyesültök! Értelmetekkel fel sem tudjátok fogni mekkora kegyelemben részesültök általa. Vigyázzatok lelketek tisztaságára! Ha követitek tanácsomat, lelketek üdvösségére és nem kárhozatára válik a szentségekhez való járulásotok. Ezt az imát megáldottam szeretetemmel, mely sok kegyelmet tartogat számotokra. Segítségetekre válik a bűnbánatotok őszinte és tiszta növekedésében. Kérjétek Szentlelkemet! Ő gazdagon eláraszt benneteket!”

A bűnbánat rózsafüzére

(Hagyományos rózsafüzéren)

Keresztre: Hiszekegy

Nagy szemekre:

Jézusom, kérlek, bocsáss meg nekem, hogy tisztátalan lélekkel vettelek magamhoz. Bízom Szentlelked segítségében, akinek kegyelme által mély bűnbánatot gyakorolva fogadhatlak szívem hajlékába.

Kis szemekre:

Édesanyám, tökéletes tisztaságod által kérlek, segíts nekem, hogy növekedni tudjak az őszinte és tiszta bűnbánat erényében.

Befejezésül:

Szentlélek Istenem, bízom mérhetetlen kegyelmeidben és abban, hogy a bűnbánat erényével lelkem nem foltos, hanem hófehér lesz, olyan mint legtisztább teremtményeid, a kicsi gyermekek lelke.

Ígéretek:

1. Szeretetem által megígérem azoknak, akik naponta elimádkozzák ezt a rózsafüzért, hogy elnyerik az őszinte bűnbánat erényét és emellett, Édesanyám vezetésével eljutnak a tökéletes tisztaság útjára.

2. Szentáldozáskor nem szomorúságomat, hanem örömömet fogom lelni e teremtményem lelkében.

3. Halála órájában kegyelmemmel bűnbánatát fokozva nem engedem, hogy elkárhozzon.