Elhangzott az Ars Sacra Fesztivál nyitókoncertjének bevezetőjekén a Szent Angyalok Templomában, Gazdagréten 2024. szeptember 14-én.
Az 2024-es Ars Sacra Fesztiválról ezt a rövid ismertetőt lehetett olvasni: “A fesztivál a programjaival a művészet nyelvén szeretné lelki befelé fordulásra késztetni az embereket, megérinteni a lelküket, és bemutatni azokat az európai értékeket, amelyek a szakralitásból táplálkoznak.”
A szervezők ezzel az egy mondattal hirdették meg az idei Ars Sacra fesztivált. Rövid, tömör mondat, minden benne van. Én csupán néhány gondolattal szeretném most kibontani azt, ami ebben a tömör mondatban ott rejtőzik.
Először is: lelki befelé fordulásra szándékozik a fesztivál késztetni az embereket, megérinteni a lelküket. A mai ember kifelé él, egy lelketlen hajszában. Ez a lelketlen hajsza sokaknál odáig vezet, hogy azt sem tudják már, hogy egyáltalán van lelkük.
A szakrális művészet alaptétele, hogy van lélek, hogy az ember nemcsak test, hanem lélek is. Az igaz, hogy a kettő közül a test a hangosabb, a harsogóbb. A test kívánságai olyan erőteljesek tudnak lenni, hogy képesek elnyomni a lélek kívánságait, képesek elfojtani a lélek vágyait.
Egy igazi művészi alkotás, főleg a zene, különösen a komolyzene, amivel indul ez a fesztivál, a hozzá szükséges komolysággal, csenddel, rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek fel tudják erősíteni a lélek vágyait. A külső zajos, harsogó világból befelé tudja fordítani a figyelmet, fel tudja erősíteni a lélek hangjait.
A második gondolat: Ez a fesztivál be akarja mutatni azokat az európai értékeket, amelyek a szakralitásból táplálkoznak.
Mi az, hogy szakralitás? A kifejezés gyökere a latin sacer, sacra, sacrum szó. Ez azt jelenti: szent. A szent, a szentség Isten legfőbb tulajdonsága. A szakralitás Isten otthona, Ő abban lakozik. A szentség Isten másságát, a testtől, a világtól való különbözőségét fejezi ki.
De Istennek vannak más tulajdonságai is, amelyek hozzánk közelebb állnak – olyannyira, hogy az ember a humán, a humanista, a humanizmus szóval hajlamos ki is sajátítani ezeket az isteni jellemzőket, emberinek nevezve ezeket az isteni tulajdonságokat. Ezek pedig a jóság, a szépség, az igazság, az igazságosság, az irgalom.
A szakrális művészet tárgyai ezek az isteni tulajdonságok. A szakrális művészet a maga erejével, kifejező képességével ezeket a tulajdonságokat tárja elénk, ezekkel érinti meg a lelkünket.
De éppen ezek a tulajdonságok, jellemzők hiányoznak a mai ember életéből, a mai kultúrából. Hiányzik a szépség, a jóság, az igazág, az igazságosság – ez utóbbi együtt, arányosan – az irgalommal.
Teli van a mai világ irgalmatlansággal, rútsággal, igazságtalansággal, erőszakkal, sátáni, démoni tulajdonságokkal. Ki kell mondanunk, a mai kultúra – tisztelet a kivételnek – nem szakrális, hanem démoni kultúra.
A szakrális kultúrában, a szakralitás kultúrájában is jelen volt a démoni, de a maga helyén. A fény mellett van árnyék is, sötétség is, a tiszta hangokba belevegyülnek hamis hangok is, a harmónia mellett ott van a diszharmónia is. De a szakralitás kultúrájában mérték volt, arányosság volt. Az nem lenyomta, nem beletaszította a földi vagy a túlvilági pokolba az embert, hanem kiemelte onnan. Ezt teszi ma is. Ezért olyan fontos az Ars Sacra Fesztivál.
Egy harmadik fontos kijelentés: A szakralitás kultúrája a kereszténység kultúrája. Ez volt az, amely Európát létrehozta, és naggyá tette. De azt látjuk, hogy a mai Európának nem kell a kereszténység, nem akar tudni keresztény gyökereiről, ki akarja vetni magából a kereszténységet. Az alviláginak, a démoninak akarja átadni magát. Lehet, hogy ez mellbevágó kijelentés. De Csak ez az alternatíva létezik. Nincs más. Vagy Istent, és a humanistának, humanizmusnak nevezett isteni tulajdonságokat, cselekvésmódokat választja az ember, vagy pedig a démonit. A démoni szívesen vesz magára szép álarcokat, így a humanizmus álarcát is. Ha mégsem ragadja magával az embert a démoni, az csak az isteni irgalomnak köszönhető, és azoknak, akik emberi segítői az isteni irgalom kiáradásának.
Isten mindennek a teremtője és a létben tartója. Az isteni tulajdonságok ott láthatók a teremtett világban, az emberben is. De senki sem igazán jó, csak Isten. Jézus mint Isten számunkra az út, az igazság és az élet. Isten a szeretet, Isten a szépség, Isten az irgalom. Ezek az isteni tulajdonságok vannak az emberben is. Ezeket tulajdonságokat, jellemvonásokat mutatja fel a szakrális művészet. Vagy ezek hiányát, ezek ellentétét: azt, ami rút, ami torz, ami nem szent, hanem gonosz, ami irgalmatlan, ami kegyetlen. De a szakrális művészet ha fel is mutatja ezeket a nem isteni tulajdonságokat, csak mulandónak, átmenetinek mutatja. És felmutatja a belőlük való szabadulást is. Kiutat mutat, katarzist hoz. Az igazi, tartós megtisztulást, szabadulást a maga teljességében a szakralitás egyéb csatornái, a szentségek adják: a keresztség, a bérmálás, a bűnbánat szentsége, az Eucharisztia, a betegek kenete, az egyházi rend és a házasság szentsége, és ezeket kiegészítve a szentelmények.
A szakrális művészet egyben imádság is. Most jelent meg egy kis könyvecském: Az imádság szerepe az életünkben. Az ima, az imádság, az imádkozás lényege az Istennel való szeretetkapcsolat ápolása, az isteni tulajdonságokhoz való kapcsolódás, azok felszítása. Az imádkozás nemcsak személyes beszélgetés Istennel, nemcsak adott imaszövegek ismételgetése, nemcsak elmélkedés, nemcsak szemlélődés, hanem – hadd idézzek ebből a könyvecskéből – imának számít a szép, művészi alkotások szerzése, készítése, előadása, szemlélése, hallgatása is.
Ez a most induló Ars Sacra fesztivál az isteni, a keresztény értékeket szeretné bennünk felerősíteni, ezekből szeretné lelkünket táplálni, a démoni helyett a szakrális világban szeretne megfürdetni. Azt igyekszik előmozdítani, hogy mindnyájan tisztává, széppé, szakrálissá, istenivé, szentté váljunk.
Bocsa József Sch.P.