Az alázat
Elhangzott az ökumenikus imahéten Vácon, a református templomban 2023 januárjában
Ezen az idei imahéten két napnak a témájában is szerepel az alázat. Az egyik a 3. nap az Ószövetségből: Mik 6,6–8 Mit kíván tőled az Úr? „Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”
A másik ennek a 7. napnak a témája Mária hálaénekéből, a Magnificatból. „Magasztalja lelkem az Urat, aki tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát… Aki a kevélykedőket széjjel szórja, az alázatost felmagasztalja”.
Méltán van ilyen különleges hangsúly ezen, hiszen az alázat a kereszténységen kívül nem létezik. Ez Jézus erénye, Ő hozta le a Földre, Ő, aki nagy volt de tudott mégis kicsinnyé lenni. Ő, aki Isten volt és tudott emberré lenni, sőt a legalacsonyabban lévő emberhez is lehajolni, és magához emelni.
Piarista szerzetes, tanárember vagyok még így hetvenkedve is. Bár néhány éve már nem tanítok az iskolában, de nehezen tudom levetkőzni tanári attitűdömet. Nézze el nekem a gyülekezet, ha most ezen alkalommal is egy órát tartok. Egyszerre bibliaórát, erkölcstan órát és pszichológia órát.
Az alázatot az erények között tartjuk számon.
A pogány világ is ismeri az erényeket, pl. a 4 sarkalatos erényt: az okosságot, az igazságosságot, a mértékletességet és a lelki erősséget.
Bár az erények definíciójában benne van, hogy azok megszilárdult jó szokások, amelyeket már készségszerűen gyakorol az ember, mindazonáltal az ember ezeket el is tudja torzítani, önző módon saját egojának a szolgálatába állítani: okosságát, erősségét, önmegtagadásait csak a saját javára, dicsőségére használni (Ez előfordulhat pl. a sportolóknál, akik nem csupán egészségi okokból sportolnak, hanem dobogós helyekre pályáznak). Az igazságosságot pedig az ember úgy is képes megcsúfolni, hogy egyenesen a koncentrációs táborok bejáratára írják ki: suum cuique – mindenkinek a magáét, mindenkinek azt, ami neki kijár, ami őt megilleti.
Az, ami önmagában jó, sőt erény, az Jézus nélkül, az ő alázata, szeretete, az Ő igazsága nélkül, nagyon könnyen látszattá, képmutatássá válik, sőt kegyetlenséggé fajul.
Az alázatot úgy definiálja a teológia, hogy az nem más mint az igazság útján való járás. De mi az igazág? Ezt kérdezte Pilátus is Jézustól. Neki nem válaszolt, de máshol elmondta, hogy Ő Maga az út, az igazság és az élet. De hogy egy-egy helyzetben mi az igazság, és azt hogyan kell képviselni, annak meglátása nem mindig egyszerű.
Hogyan lehet az, hogy még a sarkalatos erények is, amelyeken, mintegy sarokvason megfordul az ember élete, képesek így eltorzulni, ha hiányzik belőlük az alázat?
Mi az alázat ellentéte? A gőg, a kevélység, a kivagyiság.
A gőg volt már az angyalok bukásának is az oka. Ők nem akartak Isten útján járni, az Ő törvényeit követni, az Ő szeretetrendjét, a szolgálatnak az útját vállalni. Non servio. Nem szolgálok. Ez volt a válaszuk, amikor Isten megmutatta nekik, mint első teremtményeinek az általa teremtett világot, benne az egyik nekik szánt feladatot, az ember szolgálatát, segítését.
És mi volt az ellenük fordult hűséges angyalok vezérének, Mihály akangyalnak a csatakiáltása? Ki olyan mint az Isten? – A maga erejéből, lázadásból senki sem lehet olyan mint Isten.
Az alázatot és a kevélységet, bár ezek szellemi létezők, de testi megnyilvánulásaik is vannak. Ha szabályozni akarjuk magunkban, testünk szintjén az ösztönéletünkkel kapcsolatban tehetjük Mert ezeknek vannak ösztönökhöz kapcsolódó megnyilvánulásaik is, azokat lehet helyesen vagy helytelenül megélni.
Az ösztön belső feszítőerő, amely vakon tör célszerű cselekedetek megvalósítására. Az ösztönök azonban nem ugyanúgy működnek az ember életében, mint az állatvilágban. Az ember ösztöneit értelmével és akaratával befolyásolhatja, és kell is hogy befolyásolnia, ha nem akar állati sorba visszaesni, sőt az állatok alá süllyedni ösztöneinek korlátlan kiélése révén. Az állatokban az ösztönök rendezetten működnek. Az állatokat az ösztöneik irányítják. Az emberben azonban az ösztönöknek az értelem és az akarat alá rendelten kell működniük.
Az embernek az ösztöneit és a hozzájuk kapcsolódó komfortzóna határait jelző érzelmeket, testi-lelki, pszichés állapotait nevelnie, fékeznie kell azért is, mivel az ember társas lény. Nemcsak saját magát kell, hogy jól érezze, hanem tiszteletben kell tartania a többi ember hasonló igényeit is. A pszichológia ezt érzelemszabályozásnak nevezi, a keresztény szóhasználat erre az önmegtagadást alkalmazza, és ilyen szentírási idézetekkel támasztja alá. Sanyargatom, és rabságba vetem testemet (1Kor 9,27). Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt (Gal 5,24). Aki átengedi magát a test vágyainak és az ösztönös bűnöknek, az nem erősödhet meg a szeretetben.
Mely ösztönök működnek az ember életében? Hány ösztönünk van?
- 1. A táplálkozási ösztön
- 2. A tevékenység ösztöne
- 3. A gyűjtés ösztöne
- 4. Az érvényesülési ösztön
- 5. A társas ösztön
- 6. A védekezés ösztöne
- 7. A fajfenntartás ösztöne
Az ösztönök kielégítése általában pozitív, jó érzelmekkel jár, azok akadályoztatása negatív érzelmekkel. Ha helyesen neveli, fékezi az ember az ösztöneit, és a hozzájuk kapcsolódó, azokból fakadó érzelmeket, azokból erények lesznek, ha szabadjára engedi főbűnök lesznek belőlük. A fő jelző itt nem elsőséget, értékítéletet jelent, hanem kútfő, forrás értelemben szerepel. Vagyis rengeteg más bűn is származik belőlük.
Melyek a főbűnök? A kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a jóra való restség, a harag és a torkosság. Mindegyik egy-egy ösztönhöz kapcsolódik, azok helytelen megélése.
Vajon a kevélység és az alázat melyik ösztönhöz kapcsolódik? Az érvényesülés ösztönéhez. Az érvényesülési ösztön az emberben rejlő képességek kifejtésére, működtetésére készteti az embert. Mindenkiben van egy elismerés utáni vágy, becsvágy. Ez önmagában nem rossz, mert segíti az egyén kibontakozását, boldogulását, és segíti a család, a társadalom fejlődését, a kultúra gyarapodását is.
Az érvényesülési ösztönnek három eltorzulása van: a kevélység, a hiúság, de ide tartozik a csökkentértékűségi, vagy ismertebb nevén kisebbrendűségi érzés is.
Az alázat a fő témánk, de hogy megérthessük jobban az alázatot, hogy az alázatban növekedni tudjunk, ahhoz látnunk kell a vele szoros kapcsolatban lévőket is. Miken kell mozdítanunk ahhoz, miket formál bennünk Isten, hogy az alázatban növekedhessünk?
A kevélység önbálványozást jelent, saját énünk középpontba állítását, a saját képességek túlbecsülése. A kevély ember a maga képességeit, szerepét túlbecsüli, másokat viszont kevesebbre becsül, bánt, háttérbe szorít, kihasznál, letipor.
A kevély nemcsak a többi embert, hanem Istent is kizárja a saját életéből. Jakab apostolnál ezt olvassuk: Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad (Jak 4,6). Ugyanez a gondolat szerepel a mai evangéliumi igénkben, Mária hálaénekében.
A szeretet nem tud kifejlődni a kevélyben. A kevély ember körül békétlenség van. Megbontja a békét az emberek között. Szembe fordítja az embereket egymással.
A hiúság a kevélység mellékhajtása. A hiúnak mindig közönség kell. A hiú ember fecsegő, megbízhatatlan, narcisztikus. A hiú ember az érdekesség kedvéért feláldozza az igazságot. Nagyít, nagyzol, megszól, rágalmaz. A hiú ember a külsőre ad, belső lelki világát elhanyagolja. Csak azokat szereti, akik őt megtapsolják, megcsodálják.
Az érvényesülési ösztön 3. eltorzulása a csökkentértékűség vagy kisebbrendűségi érzés.
A kevély és a hiú embernél a „saját én” van túlzottan előtérben, a kisebbrendűségi érzéssel küszködőnél a saját én túlzottan háttérbe kerül. Az ilyen ember félszeg, tehetetlen, visszahúzódó, bezárkózó, elkeseredett, gyakran levert. Mindenhez bátortalanul, erőtlenül, bizalmatlanul nyúl. Másokkal szemben a legegyszerűbb igényeit se tudja érvényesíteni. Sikertelenségek szegélyezik az életét. Nemcsak, hogy alkalmatlan a nagyvonalú szeretetre, hanem életképtelen, másoknak is a terhére van.
Az ilyen embernek sérült valahol az önbecsülése. Bizonyára gyakran letorkolhatták, azt szuggerálták belé, hogy te ügyetlen vagy, nem értesz semmihez, te senki vagy. Ilyenné fejlődnek könnyen pedofília áldozatai is.
Ahogy mások rontották el, mások betegítették, úgy mások által szerezheti vissza önbecsülését, mások által gyógyulhat sok pozitív visszajelzés, bátorítás által.
Durva ördögi megtévesztés, hogy sok ember fejében összecserélődik az alázat és a kisebbrendűségi tudat. Azt gondolják, hogy az alázatos ember tutyimutyi, könnyen félre lehet állítani az útból, hogy az alázat gyengeség. De szó sincs erről.
A kevély, hiú emberen inkább a kudarcok, megaláztatások segítenek, a kisebbrendűségi érzéssel küszködőn a dicséret és a bátorítás.
És itt jutunk el az alázathoz. Az érvényesülési ösztön helyes működtetése az alázatosság és a szerénység.
Az alázatosság, ahogyan már szó volt róla, az igazság útján való járást jelenti. Az igazság maga Isten, ezért az alázatos embernek Isten áll első helyen az életében. Mindent Istenhez mér, mindenben az Ő akaratát igyekszik keresni és teljesíteni. Nem a saját dicsőségét keresi, nem is csak a családét, hanem Istenét. Az alázatos ember helyesen értékeli saját magát, sem alá nem becsüli, sem túl nem hangsúlyozza a saját énjét. Ismeri a saját értékeit, és kibontakoztatja azokat. És kezelni tudja a saját hibáit és hiányait is. Tudja, mint Pál apostol, hogy „Isten által vagyok, aki vagyok” (1Kor 15,10). Nemcsak magát értékeli helyesen, hanem a többi embert is. Isten gyermekének tart minden embert. Szolgálja, segíti, tökéletesíti őket is.
Az alázatosság testvérerénye a szerénység. A szerény ember nem hangoztatja a saját érdemeit. egyedül Istennek akar tetszeni, Őhozzá akar hasonlóvá válni. Pál apostol szerénysége a következő mondatából olvasható ki. Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája (Gal 1,9-10).
Bár a védekezés ösztönéhez tartozik inkább, de én ide kapcsolnám a szelídséget is, hiszen az is Jézus egyik legsajátosabb erénye, és Máté evangéliumban a kettő együtt is szerepel.
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek (Mt 11,29).
A védekezés ösztönének az eltorzulása a harag. A szelídség viszont a védekezés ösztönének a helyes megélése
A szelídség az alázat mellett Jézus legsajátosabb erénye. A szelídség az Istenben és az Isten által való érvényesülés helyes módja. Az indulatok légkörében a pillanatok hatása alól való felszabadulás, önuralom.
Hogyan kezeljük a minket bántót? Mi a helyes eljárás a szelídség szellemében? A harag haragot, az ellenségeskedés ellenségeskedést szül. A bántónak mindig fáj valami, feszült valami miatt. Ha okot adtunk rá, tegyük jóvá! Engedjünk neki, célunkat próbáljuk másként elérni! Az engedékenység, a nyugodt harag feloldja a másikban a feszültséget.
Jézus iránti szeretetből húzhatjuk a rövidebbet is. Különösen ez az a terület, ahol elmélyülhet a szeretetünk. Urunk maga tanácsolja: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket (Lk 6,27-28). Nem minden bántás rosszindulatból van. De ha úgy is lenne, a bántó könyörületre, imádságra szorul. Talán éppen rajtunk, a mi imáink révén és megbocsátó hozzáállásunk által akarja Isten az illetőt a kárhozattól megmenteni. És mennyien vannak, akik ma a kárhozat útján járnak, akiket az elkárhozás veszélye fenyeget.
Befejezem. Fiatal pap koromban megfordultam református közösségben is. Talán furcsának tűnhet, de ott tanultam meg igazán gyóntatni. És ott találkoztam kis cédulákon szereplő un. lelkigondozói kérdésekkel. Az egyiken ez szerepelt. A szelídségben csonttörő erő rejlik. Hogyan értsük ezt? Van egy mondás, amely ennek az értelmét jól megvilágítja: nem az a legény, aki adja, hanem, aki állja. Lehet, hogy odacsaphatna ő is, akár agyon is üthetné az őt bántót, de tudja elviselni is a bántásokat egy magasabbrendű cél érdekében. És ez a nagyobb, magasabbrendű cél önmagunk és mások, még a minket bántóknak az üdvössége is. Ha az szolgál az ő üdvösségére, és mások üdvösségére, hogy megállítom, akkor tegyem, de ha az, hogy nem szállok vele szembe, akkor az evangélium szellemében odatarthatom neki a másik orcámat is.
Két éve volt egy protézis csere műtétem. Az alatt született egy könyvem, amelynek a gondolatait felhasználtam ehhez az igehirdetéshez is – ehhez a „tanórához” is, amelyen az alázatot próbáltam bemutatni. A címe: Lelki elsősegély csomag. Megjelent a Maranatha kiadónál.
Ökumenikus alapon íródott. Az igazi ökumenizmus nem az, hogy feladjuk a saját értékeinket, hanem az hogy megkeressük a közös értékeinket, és ezekben erősítjük egymást.