Május elsején és másodikán 15 órakor. A május 1-jén való mise egy nagyobb programba is beleilleszkedik. Lovas zarándoklat a Szent – Korona Országainak megkerülésére… 2015. április 13-án három lovas zarándok történelmi nagy Magyarország kerülő útra indult. “A Magyar lelkek megtisztulásáért végig lovagolunk a Mária-úton. Háromszor kerüljük meg Magyarországot, utunkat felajánljukContinue Reading

„Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta!” Furcsa vigadozás. Örvendeni, vigadni nem a halál és a temetés napjai után szokott az ember, hanem inkább a születés után, vagy az esküvőn, lakodalmon. Örülhet persze valaki egy halálesetnek is, mert attól kezdve övé az örökség, vagy mert éppen azContinue Reading

Nagyböjt 4. vasárnapjának olvasmányai B sorozat. Hűtlenségről, Istentől való elpártolásról hallottunk az ószövetségi olvasmányban. „Cidkijának, Juda utolsó királyának napjaiban nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát.” Ezt az ószövetségi történetet azért érdemes figyelmesen végigolvasni, mert tartalma, mondanivalója kísértetiesenContinue Reading

P. Kercza Asztrik OFM, Dobogókő 2015-02-15 Azért írtam ezt a verset, mert a pilisi kataklizma felelevenítette benne a Világ Királynője engesztelő kápolnával kapcsolatos el nem évülő isteni rendelést, aminek elmulasztása már egyszer világégéssel fenyegetett és íme, most ismét egyre égetőbb a mennyek országának engesztelésre felszólító szózata és benne a kápolnaContinue Reading

Temlom

Keresztút             A keresztut a bajorországi Aschauban található.A helyi plébános kezdeményezésére állították fel 1999-ben. Az Aschau-beli hívek minden nagypénteken ezt a kb. 2 km-es keresztutat járják, amely a falu széléről Winterbergre visz fel. A keresztút a Thal-ban található 13. században román stílusban épült kis PéterContinue Reading

Natália nővérnek és Szegedi László atyának ugyanaz volt a lelkiatyja: Máriás Lajos jezsuita atya. Az atya haláláig Szegedi László atya plébániáján élt, aki már több mint 40 éve sülysápi plébános. Máriás atyától tanulta Szegedi László atya azt az imamódot, amelyet 2014-ben kiadott könyvében mutat be. A könyv előszavában ezt írja:Continue Reading