A hívek általános papsága
Az évközi (C)14 vasárnap olvasmányi
Az evangéliumban a 72 tanítvány szétküldéséről hallottunk
Dávid és Mária Magdolna
Az évközi 11. vasárnap olvasmányai C év
A mai olvasmányokban az emberi élet alapkérdéseiről van szó: A bűnről, a bűnökhöz való helyes viszonyról, Isten bocsánatáról, a megigazulásról, igazzá válásról.
Jézus Szíve ünnepe
Az egyházi évben egymás mellett van három nagy és egy kisebb ünnep: Szentháromság vasárnapja, Jézus Szent Testének és vérének az ünnepe, Jézus Szíve ünnepe, és Mária Szeplőtelen szívének az ünnep. Ezek tartalmilag is szorosan összetartoznak.
Az eucharisztikus lelkület
Dr. Szederkényi László atya elődása a váci egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszuson (2013. május 10.)
Régebben egy-egy szentéletű emberre – életszentségét értékelve – gyakran mondták, hogy eukarisztikus lelkületű volt. Szent X. Piusz pápának az Oltáriszentséggel kapcsolatos rendelkezései nyomán a katolikus lelkiségben egyre jobban tért hódított újra az Eukarisztiából merítkező lelkiség. Jézus Szent Testét és Vérét alapul venni a keresztény lelkiségben egyébként soha nem idejétmúlt, ezért előadásomban erről szeretnék néhány gondolatot kifejteni.
C Húsvét 6. vasárnap
Hivatások világnapja
A Szentatya üzenetet adott ki a hivatások világnapjára. Ezt az üzenetet még XVI. Benedek pápa adta ki. Ebből szeretnék idézni néhány gondolatot.
Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek
Gondolatok Húsvét 3. vasárnapjára
