Kálban születtem, Heves Megyében, de gyökereim, ifjúkori kapcsolataim a Tarna völgyében Észak felé nyúlnak. Édesapám, Bocsa Mihály Tófaluból származik. Kilencen voltak testvérek. Gyermekkoromban gyakran látogattuk őket, és unokatestvéreimet, főleg nagyapámat, amíg élt. Anyai nagyszüleim, édesanyám, Somogyi Mária Kápolnán éltek, a háború után építkeztek Kálban, és én már ebben a káli házban születtem az Árpád utcában.
Az általános iskolát és a gimnáziumot szülőfalumban végeztem, ott érettségiztem 1968-ban. A papság gondolata már általános iskolában megfogalmazódott bennem. Káplánunk, Imre János pálos atya (később éveken át a Gellért-hegy oldalában lévő Sziklakápolna házfőnöke volt, jelenleg Pécsen a pálos rendházban él) kérdezte meg tőlem, hogy nem akarok-e pap lenni. Igennel válaszoltam. Gimnáziumba már azzal a határozott szándékkal mentem, hogy pap leszek. Azért választottam a latin nyelvet is. De a gimnáziumi évek során felmerült bennem egy kérdés: ha mégsem pap leszek, akkor mi? Az a válasz született meg bennem, hogy akkor tanár. És azután olvastam az Új Emberben, hogy a Piarista Rend felvételt hirdet, azok jelentkezését várja, akik paptanári hivatást éreznek magukban. Akkor tudtam meg, hogy létezik olyan is, hogy paptanár, vagy más szóval szerzetestanár. Akkori káplánunk, Somodi János atya Kecskeméten piarista diák volt. Ő mesélt azután diákéveiről, a piaristákról, és ő hozott kapcsolatba a renddel.