Mijo Barada a közelmúltban két lelkigyakorlatot is tartott Magyarországon. Előtte kilátogatott az Anna-Rétre is. A lelkigyakorlatán erről így számolt be: “Imádkoztunk azon a helyen ahol Natália nővérnek Jézus azt mondta, hogy templomot kell felépíteni… És sajnos ott még nem épült fel, amit Isten akar. Azon a helyen az Ég megérintetteContinue Reading

Májusban az első szombat éppen elsejére esik. Az imádság és a szentmise a szokásos módon lesz: 13 órától rózsafüzér imádság, alatta gyónási lehetőség 14 órakor szentmise. A végén fogadalomtétel azok számára akik úgy érzik, hogy a Szentháromság Gyermekei Engesztelő családjában szeretnének engesztelő életet élni. Kérjük, addig tanulmányozzák ezt az anyagot!Continue Reading

Ezen az oldalon tette közzé a Budapest Anna-réten található,  történelmi térképekre, felvételekre és jelen mérésekre alapozott kutatásainak eredményeit két kápolnával kapcsolatban a Nivellum Kft. A pályázatuk is olvaható itt, amelyet a  “Nyílt ötletpályázat a Budapest Főváros, XII. kerület hegyvidék Anna-réti, miséző-, emlékhely koncepciótervére” beadtak. A pályázatok elbírálása ugyan már megtörtént,Continue Reading

Bocsa József atya beszéde január első szombatján az Anna-Réten Dr. Nehéz Mártáról van szó, akinél két évet lakott Natália nővér, és aki  haláláig kapcsolatban maradt vele, a nővér lelki vezetettje volt. Kértem, hogy meséljen Natália nővérről. Én a nővér életének először a külső kereteit akartam tisztázni. Miután ezt tisztáztuk. ő arrólContinue Reading

A világhírű fatimai Zarándok Szűzanya szobrot 1947-ben Jose Thedim készítette a Lucia nővér, a három fiatal látnok egyikének leírása alapján Portugáliában. 1947. május 13-án, mintegy 150 000 zarándok jelenlétében ezt a szobrot a Leiria püspöke megáldotta Fatimában, hogy ez a szobor a Zarándok, az Utazó legyen. Elküldte, hogy a FatimaContinue Reading

A program plakátja innen nyomtatható és terjeszthető 11.00 Gyülekező a kis kápolnánál. Tárogatón játszik Vesztergám Miklós – Az ünnepség megnyitása: Bocsa József atya (Natália nővér volt gyóntatója) a Szent Anna-réti kápolnaépítés történetéről. Tolmácsolja Molnár V. Józsi bácsi üzenetét, aki szívesen jött volna, de egészségi állpota nem engedi. – Énektanulás aContinue Reading