Gondolatok az évközi 16 vasárnap (B sorozat) olvasmányaihoz

A mai prédikációm a szokásosnál kissé hosszabb lesz, ezért előre elnézést kérek – de, remélem senki nem fog elaludni alatta.

A mai evangélium ezzel fejeződik be: Amikor Jézus kiszállt a hajóból, és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani.

A mai olvasmány pedig Jeremiás próféta könyvéből ezekkel a szavakkal kezdődik: Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és szétszélesztik  legelőm juhait – mondja az Úr. Ezért ezt mondja az Úr, Izrael Istene a pásztoroknak, akik népemet vezetik: Szétszélesztettétek nyájamat, szétkergettétek, s nem törődtetek vele. Nos, nekem majd lesz gondom rátok, mégpedig gonosz tetteitek szerint – mondja az Úr. De nyájam maradékát magam gyűjtöm össze azokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ott gyarapodni fognak és megsokasodnak. Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket; nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük – mondja az Úr.

Ezek nemcsak a múltban elhangzott szavak, hanem olyan prófétai üzenetek, amelyek a szemünk előtt játszódnak, teljesednek. Ezt szeretném illusztrálni a mai prédikációmban, amelynek ilyen címet is lehetne adni: a jelenkor egyháztörténelme.

A napjainkban is zajló intercommunio vitának néhány állomását szeretném ismertetni, amely a német egyházban zajlik a katolikus hitet alapjaiban érintő kérdésekről. Ismertetésemet a Katolikus Válasz blogban megjelent híradások alapján állítottam össz, amelyek napra készen követik az eseményeket. https://katolikusvalasz.blog.hu

Continue Reading

Homilia az évközi 31. vasárnap olvasmányaihoz (A/ sorozat)

Furcsa érzései és gondolatai támadhatnak az embernek ezeket a mai olvasmányokat hallgatva. Az egyház ezeknek a szentírási részeknek az egymás mellé vágásával maga ellen prédikáltat? A papokat arra kényszeríti, hogy maguk ellen prédikáljanak? Mert igaz ugyan, hogy itt az ószövetségi papságról van szó, de az ó és az újszövetségi papság egymással – logikailag legalábbis – könnyen helyettesíthető. Nagyon kemény szavak hangzanak el mind Malakiás próféta, mind Jézus szájából. Még olyan érzései is támadhatnak az embernek, hogy Jézus, aki a szeretetet hirdeti és az ítélkezéstől óv, maga is szeretetlen, és ítélkezik.

Continue Reading

Homilia az évközi 30. vasárnap olvasmányaihoz (A sorozat)

A Jézus korabeli zsidók között különféle csoportok, pártok voltak. A mai evangélium ezek közül kettőt említ: a farizeusok és a szadduceusok pártját. Jézus egyik párthoz sem csatlakozik, bár ezek megpróbálnak mindent, hogy vagy a maguk pártjára állítsák, vagy elgáncsolják. Jézus ezek felett a csoportosulások felett áll. Ő nem párt alapon gondolkodik, hanem az igazságot képviseli, hirdeti, Ő maga az Igazság. A mai evangéliumi részlet is egy ilyen pártoskodó felállásból indul, egy alattomos szándékkal feltett kérdéssel, de Jézus most is olyan választ ad, amely olyan igazság, amelyre ráépül az egész Ószövetség, és amelyre ráépül a keresztény élet is.

Continue Reading

Homilia az évközi 28. vasárnapon – A sorozat

A most hallott Alleluja vers kibontása a mai evangélium és a mai olvasmány: „Urunk, Jézus Krisztus Atyja, világosítsa meg lelkünket, hogy megértsük, mily reménységre hívott meg minket”. Ef 1,17-18

Isten országát egy menyegzőhöz, menyegzői lakomához hasonlítja mind az evangélium, mind pedig Izajás próféta szövege.

Continue Reading

Elhangzott Nagyfaluban a Szeháromság hegyen Csilik János atya síremlékének a megáldásakor 2017. augusztus 5-én   Csilik atyával, Éva asszonnyal, a nagyfalui engesztelő közösséggel való kapcsolatom, ismeretségünk éppen 10 évre nyúlik vissza. Most idejövet felidéztük első jövetelünket busszal. A busz akkor még nem tudott feljönni a hegyre. A közvetlenül a hegyreContinue Reading

Az ember Isten képére teremtetett. Isten pedig Szentháromság. Éppen ezért mindaz, ami a Szentháromság életében megtalálható, annak ott kell lennie az emberiség életében is, személyes, gazdasági, politikai és kulturális szinten egyaránt. Ha mégsincs ott, akkor az az emberiség szegénységi bizonyítványa, a Szentháromság Egyistentől való eltávolodásának a jele, mutatkozzék ez akár a gazdasági, szociális emberi kapcsolatok, akár a teológia területén. Ha nem látszik ezeken a területeken az emberiség Istenhez tartozása, ha nem tükröződik ezekben a Szentháromság képiség, akkor nagy megtérésre és megújulásra van szüksége az emberiségnek.

A Szentháromság titka önmagában felfoghatatlan. Magunktól nem tudunk rájönni, sem a tényére, sem a hogyanjára. De Isten kinyilatkoztatta nekünk. Jézus beszél az Atyáról és a Szentlélekről, és hármuk kapcsolatáról. Ennek alapján mi is beszélhetünk, elmélkedhetünk róla, bár a puszta beszéd önmagában veszélyeket is rejt magában. A Krisztus Követésében szerepel ez a mellbevágó mondat: mit használ neked ha magasröptű doglgokat tudsz mondani a Szentháromságról, de ugyanakkor nem vagy tetszésére a Szentháromságnak.

Continue Reading

A Megváltót eltemették, három napon át a Föld mélyében nyugodott. Ez az Ő ott tartózkodása a Föld újjászületésének a kezdete. Még ha évszázadokon keresztül is fog szülési fájdalmaiban időzni, egyszer levethet magáról minden enyészetet, és ismét szűzzé, tisztává, újjá válhat. Sok jel arra mutat, hogy nincs már messze ez az újjászületés.Continue Reading

Szentmise és közbenjárás családunk, emberi kapcsolataink gyógyulásáért

(Otthoni felkészülés a 3. pénteki esti 6 órás szentmisékhez, és közbenjáráshoz)

 

Ezek a 3. pénteki szentmisék, közbenjárások a saját gyógyulásunkról és az őseinkkel való kapcsolataink elrendezéséről, a kiengesztelődésről szólnak. Ahhoz hogy minél teljesebben át tudjuk imádkozni a saját életünket és családfánkat, szükséges az egyéni, otthoni előkészület.

Continue Reading

Kevés olyan bibliai elbeszélés van, ami annyira megmozgatta sokak fantáziáját, de a kutatást és a gondolkodást is, mint a „napkelet országából” érkező „mágusokról” szóló – írja XVI. Benedek pápa a Jézus Krisztursól szóló könyve 3. kötetében. Ezt a történetet hallottuk a mai evangéliumban.

Kik voltak ezek a mágusok?

Continue Reading

XVI. Benedek pápa ír arról a Názáreti Jézus életéről szóló könyvének harmadik kötetében, hogy az egyik szentírástudós Karl Barth hívta fel a figyelmet arra, hogy két pillanat van Jézus történetében, amikor Isten közvetlenül beavatkozik az anyagi világba

  • „az egyik a Szűztől való születés a másik a feltámadás a sírból, ahol Jézus nem maradt ott, és nem enyészett el”.Continue Reading