Mindenkinek az életében szép számmal fordulnak elő olyan kellemetlenségek, amiket saját vagy mások gondolkodási hibái, gondolkodási tökéletlenségei okoztak. Mindenkiben már kisgyermek korában felébred a vágy, hogy de jó lenne, ha olyan tökéletesen tudna gondolkodni, hogy minden helyzetben meg tudná találni minden probléma legjobb megoldását. Mindenki ösztönösen érzi, hogy ezáltal a legnagyobb hatalom lenne a kezében, ami számára egyáltalán elérhető. És sajnos, mindenkinek rá kell ébrednie, hogy ezzel a maximális hatalmat jelentő gondolkodóképességgel nem rendelkezik, sőt, még azt a gondolkodóképességet sem tudja kihasználni, ami számára megadatott. Mindenki naponta tapasztalja, hogy ha gondolkodott volna egy kicsit, elkerülhetett volna valamilyen kárt, de valamilyen ok miatt nem gondolkodott. Mindenkinek számtalan olyan emléke van, hogy ő is elérhetett volna valami számára előnyös dolgot, ha kicsit gondosabban, alaposabban gondolkodik, amire nem is lett volna képtelen, de valamilyen ok miatt mégsem sikerült kihozni magából azt, amire képes lett volna, mert gondolkodásába hiba, felületesség csúszott. Ezért mindenki szeretné, hogy ha már gondolkodásában nem is képes a maximumra, saját gondolkodása legalább képességeinek határain belül ne valljon kudarcot. Ha már nem ragadhatunk meg mindent, legalább a markunkból ne potyogjanak ki dolgok.

Mindenki érzi, hogy a gondolkodóképesség, mint eszköz, hatalmi tényező is, mégpedig nagyon fontos hatalmi tényező. (A gondolkodással tudáshoz juthatunk, és “a tudás hatalom”, ahogy F. Bacon mondja.) Senki sem szereti azt a kiszolgáltatottságot, ami képességeinek korlátozottságából ered. Ezen azonban nem tudunk változtatni. Kiszolgáltatottságaink nagy része azonban nem képességeink korlátozottságából, hanem abból ered, hogy saját meglevő képességeinket nem, vagy rosszul használjuk. Ez pedig olyan dolog, amin lehet változtatni.

Ezek a vágyak, tapasztalatok és felismerések már régóta sarkallnak embereket annak a kutatására, hogy hogyan működtessük gondolkodásunkat, hogy minél több igazságot meg tudjunk ragadni, és markunkból minél kevesebb potyogjon ki. Ezek a kutatások értékes módszereket, recepteket eredményeztek. Ezekből fogunk ismertetni néhányat. Mindenki kiválaszthatja magának azokat, amiket saját képességeivel, adottságaival összhangba tud hozni, és sikeresen használni tud. Természetesen az a lehetőség is nyitva áll mindenki előtt, hogy ha kedve támad, az itt közölt módszerek nyomán, teljesen vagy csak részben új módszereket vagy módszerelemeket alkosson. A lényeg a gondolkodóképességünk minél teljesebb és minél hibamentesebb használata.

Sokan szeretnének belelátni embertársaik fejébe, hogy megtudják, hogy azok mit gondolnak. Mint tudjuk, ez csak nagyon keveseknek adatott meg a történelem során. Sokan szeretnék megtudni, hogy hogyan gondolkodnak “az okos emberek”, hogyan lehet rájönni az olyan dolgokra, amikre “az okos emberek” rá szoktak jönni. Ez a kívánság azonban már nem olyan mint a gondolatolvasás, mert ha teljesen nem is, de nagyon nagy mértékben kielégíthető. “Az okos emberek” ugyanis azáltal lesznek “okos emberek”, hogy jó gondolkodási módszereket használnak. (A “buta emberek” rossz gondolkodási módszereket használnak, vagy nem használják a jó gondolkodási módszereket.) A siker titka tehát a módszerekben keresendő. Jó módszerek közül minél többet meg kell tanulni, a jó receptek közül minél többet használatba kell venni.

Az ember egyik képessége a sok közül, hogy képes az igazság kutatására, képes bonyolult problémák megoldására, képes gondolkodni. Egyszerűbb problémák megoldására minden teremtmény képes, ezt azonban nem szokás gondolkodásnak nevezni.

Mivel sok tapasztalat igazolta, hogy a gondolkodás hibái vagy hiánya milyen súlyos károkat okozhat, a hibátlan gondolkodás szabályainak kutatásával az emberiség régóta foglalkozik. A logika ennek a kutatásnak az első nagy eredménye. A logika lényege az, hogy ha a gondolkodás foglalkozik valamivel, hogyan kell ennek történnie, hogy ne forduljanak elő hibák. A logika arra a fontos kérdésre azonban már nem tud válaszolni, hogy a gondolkodás mivel foglalkozzon.

Olyasmi a logika, mint egy malom, amely kifogástalan lisztet képes őrölni. Ez a malom azonban arra már nem képes, hogy megmondja, hogyan gondoskodjunk kifogástalan liszt őrléséhez szükséges búzáról.

Mi most azzal foglalkozunk, hogy hogyan gondoskodjunk ezekről a “hozzávalókról”. Számos jó recepttel rendelkezünk ennek a fontos kérdésnek a megválaszolására. Több ezek közül sorra fog kerülni a következőkben. A logika külön tudományterület, amivel a logika tankönyvei foglalkoznak.

Manapság, ha valaki, belátva, hogy milyen fontos dolog a gondolkodás, úgy találná, hogy őrá is ráférne, ha gondolkodását fejlesztené, ugyancsak bajban lenne. Hiába szánná el magát arra, hogy beiratkozik valamilyen tanfolyamra, kiderülne, hogy ilyet nemigen talál. Nem tanítják a gondolkodást sem az általános iskolában, sem a középiskolákban, de még az egyetemeken sem, sem ingyen, sem pénzért. Valahol azonban mégis. Egyes felsőfokú vezetőképzőkön -, és természetesen nem olcsón.

Könyv is íródott már egy-kettő, amiben tanítják a gondolkodást, de ezeket fellelni, az utca embere számára gyakorlatilag lehetetlen. Cikkeket is írtak a gondolkodást segítő módszerekről, amikből van már néhány, de ezek a cikkek még elérhetetlenebbek, mint a könyvek.

Ennek a helyzetnek a felszámolását kívánják szolgálni az itt következő sorok.

Az eddig közzétett gondolkodássegítő módszerek és fogások száma egyesek szerint fölötte van a száznak. Ezek közül némelyik egyszerű, rövid (de hatásos) recept, a gondolkodás egyes résztevékenységeinek segítésére, mások azonban teljes és részletesen kidolgozott gondolkodásmódszertant adnak. Vannak a módszerek között olyanok, melyek egyéni kutatások, egyéni megfigyelések eredményei, vagy melyek egy élesszemű emberben tudatosodtak néhány pillanat leforgása alatt, de olyanok is vannak, melyeket tetemes összegekért nagyvállalatok dolgoztattak ki saját céljaikra, hozzáértők több éves munkájával. Egyes módszerek inkább az egyéni gondolkodásban hasznosíthatók, mások a csoportos szellemi munkára alkalmasabbak, mert arra tervezték őket. Van, amelyet rögtön használatba vehet bárki, másokat azonban használat előtt meg kell tanulni, és alaposan be kell gyakorolni. Nem mindegyik módszer egyformán hatékony minden területen, és minden probléma megoldásában. Vannak, amelyek természettudományos kérdéseknél, mások inkább a gazdasági vagy az emberek közötti viszonyok problémáinak megoldásában sikeresek inkább. Azok a módszerek, amikkel itt foglalkozunk, széles körben hasznosíthatók, előképzettséget nem igényelnek, csak odafigyelést és némi gyakorlást.

Minden gondolkodássegítő módszer természetesen módszer is egyben. Mielőtt a gondolkodássegítő módszerekkel foglalkozni kezdenénk, hasznos lesz, ha magukkal a módszerekkel is foglalkozunk néhány szóban.

A nyelvben a módszerrel lényegében azonos tartalmú szó még az eljárás, az algoritmus és a recept. Ebbe a fogalomkörbe tartozik még természetesen a szabály, az előírás és a technológia szó, az utóbbi az eljárás értelmében.

Gondolhatnánk ebből, hogy a módszerek tudományát - fontosságához méltó óraszámban - tanítják is az iskolában. Erről azonban szó sincs. Nemcsak, hogy nem tanítanak semmiféle módszertudományt az iskolában, hanem igazából még módszertudomány sem létezik. Csak a matematikai módszerekkel foglalkoznak szisztematikusan, ennek a tudományágnak algoritmuselmélet a neve.

A matematikai módszerek sokfélék lehetnek. Vannak, amelyek véges, vannak, amelyek végtelen sok lépésből állnak. Vannak mindig pontos eredményre vezető módszerek, és vannak ún. “közelítő módszerek”. Jellemezni lehet egyes módszerek tulajdonságait, pl. bonyolultságát is. A matematikai módszerek minden lépése természetesen pontosan értelmezhető. A matematika csak pontosan értelmezhető lépésekből álló módszerekkel foglalkozik. Ha pedig nem ezt teszi, akkor az az eljárás áll pontosan értelmezhető lépésekből, amit a matematika használ a nem pontosan értelmezhető lépésekből álló módszerek vizsgálata során. A matematikára a pontosság, a bizonytalanság kiküszöbölése jellemző, de legalább is a bizonytalanság pontos behatárolása. A matematikai eljárások során nagyon gyakran véges sok lépés után pontos és teljes megoldást kapunk. Az élet azonban nem mindig matematika!

A módszerek sokfélék lehetnek. Vannak, amelyek viselkedésünket pontosan értelmezhető lépések előírásával pontos és teljes megoldás eléréséhez irányítják. Vannak, amelyek nem ilyenek, de alkalmazásuk megnöveli annak a valószínűségét, hogy közelebb jutunk a probléma megoldásához. Mások csak csökkentik a valószínűséget, hogy valamilyen hiba vagy hiány révén távolabb kerülünk a probléma megoldásától.

Egy olyan “módszer” pl., amely csak felsorol néhány lehetséges hibát, már ér valamit, mert hozzásegíthet az általa felsorolt hibák szisztematikus elkerüléséhez vagy kijavításához. Gyakori hibaforrás és kudarc-okozó, ha valami fontos dologra nem figyelünk. A figyelemirányító módszerek alkalmazása megnehezíti ennek előfordulását. Lehet, hogy a jelen tudásállapotunkban egy ilyen módszer értéke a pillanatnyilag elérhető maximális érték!

A gondolkodássegítő módszerek mind figyelemirányító módszerek.

Minden módszer előírás. Ha módszereket alkalmazunk, akkor előírás szerint járunk el. Nem jelenti ez a gondolkodás szabadságának korlátozását, netán a gondolkodás gúzsbakötését? Nem sablonokat kényszerítünk magunkra?

Nyíltan meg kell mondani, hogy mindig, ha valamilyen módszert alkalmazunk, akkor igenis sablon szerint járunk el. Csakhogy... Bármit is csinálunk, azt valamilyen módszer szerint csináljuk. Ha pl. teljesen véletlenszerűen bolyongunk egy városban, akkor a véletlen útvonalválasztás módszerét alkalmazzuk. Ha úgy teszünk valamit, ahogyan azt ezideig még senki sem tette, akkor is van módja és módszere cselekedetünknek. Igaz persze, hogy első alkalmazásakor egy módszer még nem sablon, sablonná második alkalmazásuktól válnak a módszerek.

Aztán pedig, ritkán az a baj, hogy valami sablonos, hanem inkább az, hogy rossz vagy nem a legjobb sablon szerint csinálják. A sablonok alkalmazásának egyetlen igazi veszélye van, ha olyankor is valamilyen sablont akarnak alkalmazni, amikor az összes rendelkezésre álló sablon egyike sem felel meg a célnak. Ilyenkor új módszert kell kialakítani. (Ezt a magától értetődő szabályt már annyi okos ember alkalmazta, hogy már ez is sablon. Kérjük körültekintő alkalmazását!)

Sok-sok recept, előírás, sablon fog tehát következni, a gondolkodás segítésére. Rendkívül érdekes olvasmány ez, már akkor is, ha csak úgy nézzük, hogy már eddig is hányan és hányféle módon igyekeztek valamit javítani a saját és embertársaik gondolkodásának minőségén és teljesítőképességén. Azoknak azonban nemcsak érdekes, hanem értékes is lesz ennek a módszergyűjteménynek a végigolvasása, akik a módszerek között olyanokat is találnak, amiket a saját gondolkodásukban, vagy pl. a nevelésükre bízott gyermekek gondolkodásának fejlesztésében hasznosítani tudnak.

Tény, hogy nagyon sokszor azért gondolkodunk, hogy kiderítsük, hogyan lenne jó valamit csinálni. Döntenünk (választanunk) kell, és gondolkodunk, hogy hogyan döntsünk (válasszunk) legelőnyösebben. A jó döntés sem nem nehezebb, sem nem könnyebb mint a jó gondolkodás.

Az egyik bevált és pl. Thomas Gordon által is sikeresen használt döntési módszer a John Dewey által ajánlott hatlépéses problémamegoldó recept. Ennek lépései a következők.

1. A probléma (konfliktus) meghatározása.
2. A lehetséges megoldások keresése.
3. A megoldások értékelése.
4. A legjobb megoldás kiválasztása (döntéshozatal).
5. A döntés végrehajtási módjának meghatározása.
6. A megoldás sikerességének utólagos értékelése.

Az ehhez igazodó gondolkodássegítő recept pedig nem más, mint a felsorolt utasítások gondolatban való lelkiismeretes végrehajtása. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szabad semmit sem papírra vetnünk, vagy nem használhatunk pl. számítógépet a munka során.

• előbb ismerni kell a feladattal kapcsolatos lényeges kérdéseket, és csak ezután foglalkozhatunk az ezekre adott helyes válaszok megkeresésével,
• előbb ismerni kell a feladattal kapcsolatos (annak lényeges elemeire vonatkozó) lényeges követelményeket, és csak ezután foglalkozhatunk a követelmények kielégítésével.

A legegyszerűbb gondolkodástechnikai módszer ennek a két követelménynek a tudatos teljesítéséből áll. Alapelve: mielőtt bármi feladatra időt, pénzt, energiát áldoznánk, törekedjünk összegyűjteni

• a feladattal kapcsolatos lényeges kérdéseket, és
• a feladattal kapcsolatos (annak lényeges elemeire vonatkozó) lényeges követelményeket,

A jó receptek akkor érnek valamit, ha hasznosítjuk is azokat. Ehhez természetesen előbb fel kell ismerni, hogy melyik recept (melyik eszköz) mire és mikor hasznosítható. Ezt a képességet azonban csak gyakorlással lehet kifejleszteni. Például úgy, hogy minél gyakorlatibb feladatokat adunk magunknak és próbáljuk ezeket megoldani. Ha nem sikerül a tökéletes megoldás, ez még nem ok az elégedetlenségre, mert a cél most egy eszköz alkalmazhatóságának a megítélése.

• a probléma (konfliktus) meghatározását,
• a lehetséges megoldások keresését,
• a megoldások értékelését,
• a legjobb megoldás kiválasztását (döntéshozatalt),
• a döntés végrehajtási módjának meghatározását, és a
• a (gondolatban megvalósított) megoldás sikerességének értékelését,
• egy cipővásárlás,
• egy hétvégi program,
• egy várható veszekedés elkerülése,
• egy táskába belefolyt zacskós tej

Egy másik nagyon érdekes és hasznos gyakorlat a következő. Gyűjtsük össze, hogy általában mik lehetnek a fontosabb kérdések és követelmények

Edward de Bono elismert világnagyság. De Bono világsikert aratott gondolkodástechnikai módszere a “hat gondolatsegítő sapka”. A módszer lényege röviden összefoglalva a következő.

Képzeljük el, hogy léteznek olyan speciális sapkák, amelyeket, ha felteszünk a fejünkre, ezek alatt a gondolkodás nem szabadon, hanem valamilyen célra beállítva működik. De Bono 6 speciális sapkát talált ki, ezeket kell fejünkön váltogatni gondolkodás, problémamegoldás közben.

A sárga sapka: ésszerű derűlátás. (Értékeket és előnyöket keresünk. Azzal foglalkozunk, hogy valamely elképzelést hogyan valósíthatunk meg a gyakorlatban.)

A kék sapka: a munka megszervezése és irányítása. (A probléma meghatározása. Mikor melyik sapkát használjuk? Voltaképp miről is gondolkodunk, következtetések levonása, eredmények összegzése, a soronkövetkező tennivaló megfogalmazása.)

Tudomásunk szerint a “hat sapka” módszer az első, melynek sikerült elérnie, hogy nemcsak felsőfokú vezetőtovábbképzők tananyaga legyen, hanem egy országban országosan kötelező iskolai tantárgyként is oktassák.

Szórakoztató és tanulságos gyakorlatként ajánljuk a következők végiggondolását! Tegyük fel, hogy valaki, aki már mesteri fokon űzi a “hat sapka” módszerrel való gondolkodást, és a közönséges gondolkodást már el is felejtette, elveszti az egyik sapkáját! Milyen következményei lehetnek ennek, ha a fehér, ha a vörös, ha a fekete, ha a sárga, ha a zöld, ha a kék sapkája veszett el?

A matematika, noha egyáltalán nem egzakt, kétségkívül a legegzaktabb tudomány. És a matematikusok, legalább is a régiek, jobban féltek a hibáktól, mint az ördög a szenteltvíztől. A tudásvágy azonban minden tudóst mozgásra (gondolkodásra is) kényszerít, a matematikust is. Ez a magyarázata annak, hogy a matematikusok miért törekszenek a tudományos tevékenységben, gondolkodásban minél nagyobb hatóerejű, de minél hibavédettebb, minél egzaktabb módszerekre.

Pólya, a múlt század jelentős matematikusa. Receptjét - fél évszázada - matematikai feladatok megoldásának segítésére állította össze. Csak később derült ki, hogy ez a recept általános feladatmegoldó receptként, általános gondolkodássegítő módszerként is milyen széles körben és milyen jól használható. A Pólya recept a legrészletesebben kidolgozott, legegzaktabb szabályok közé tartozik, mind gondolkodásmódszertani, mind lélektani, mind pedig pedagógiai vonatkozásban, és több szempontból is úttörő.

• a feladat megértése,
• elemzés, tervkészítés,
• tervünk végrehajtása,
• a megoldás vizsgálata.

ELSŐ: a feladat megértése.

• Annak a meghatározása, hogy mit keresünk, mi van adva, mik a kikötések.
• A kikötések kielégíthetőségének vizsgálata. (Az ismeretlen meghatározására a kikötések elegendők, nem elegendők, kevesebb is elegendő lenne, ellentmondás van a kikötések között.)
• Ábrarajzolás. Alkalmas jelölés bevezetése.
• A kikötés egyes részeinek szétválasztása. Felírásuk megkísérlése.

• Összefüggés keresése az adatok és az ismeretlen között. (Pólya eredetileg matematikai feladatok megoldására korlátozódott. Később kiderült, hogy a módszer sokkal szélesebb körben is jól hasznosítható. Adatok és ismeretlen helyett ilyen esetekben értelemszerűen feltételek és megoldás értendő.)
• Segédfeladatok keresése - , ha nem találtunk közvetlen összefüggést.
• Utánanézni, hogy esetleg a mostanitól kissé eltérő formában nem találkoztunk-e már a feladattal.
• Megvizsgálni, hogy ismerünk-e valami rokon feladatot, vagy olyan összefüggést, aminek hasznát vehetjük.
• Az ismeretlen vizsgálata. Valami ismert feladat keresése, melyben ugyanaz vagy hasonló az ismeretlen.
• Egy már megoldott rokon feladat hasznosításának megkísérlése. Felhasználható-e ennek az eredménye, a megoldási módszere, esetleg valami segédelem bevezetésével?
• A feladat átfogalmazása, több módon. A definíciók felidézése.
• Próbálkozás egy rokon feladattal - , ha nem boldogulunk a kitűzött feladattal. Egy rokon feladat kigondolása, amely könnyebben megközelíthető, vagy általánosabb, vagy speciálisabb, vagy analóg. Megkísérelni megoldani legalább a feladat egy részét. Megvizsgálni, hogy mennyire van meghatározva az ismeretlen, mennyiben változhat még, ha a kikötéseknek csak egy részét tarjuk meg, a többit elejtjük. Megkísérelni az adatokból valami hasznosat levezetni. Megkísérelni más adatokat mondani, amelyek alkalmasak az ismeretlen meghatározására.
• Megvizsgálni, hogy felhasználtunk-e minden adatot, számításba vettük-e az összes kikötést, a feladatban előforduló összes lényeges fogalmat.

• Ellenőrizni minden lépést, a terv végrehajtása során. Megbizonyosodni róla, hogy a lépés helyes, bizonyítani is ezt.

• Az eredmény ellenőrzése. A bizonyítás ellenőrzése.
• Megkísérelni másképp is levezetni az eredményt. Megkísérelni belátni az eredményt egyetlen pillanat alatt.
• Megkísérelni alkalmazni az eredményt vagy a módszert valami más feladat megoldására is.

(Ezek a lépések főleg matematikai feladatok esetében értelmesek. Más területeken a szóban forgó terület ellenőrzési funkciójú műveleteit kell alkalmazni.)

Szoktunk gyakorló feladatokat is adni az egyes módszerekhez. Pólya módszeréhez egy kérdés illik igazán. Ha egy olyan “profi” matematikus, mint Pólya, a közönséges iskolai matematika feladatok megoldása során ennyi lépés szisztematikus végiggondolását tartja szükségesnek, akkor ugye nincs semmi csodálatos abban, hogy a tanulók közül soknak nem sikerül a feladatokat megoldani akkor, ha a sok kérdés végiggondolására nincs is idő, sőt, a gondolkodássegítő, feladatmegoldást segítő lépéseket nem is tanítják a tanulóknak.

A kérdőív és az űrlap lényege azonos. Nem írogathatunk szabadon rájuk akármit, akárhová. Előre megtervezett helyekre kell írnunk azokat az információkat, amiket a kérdőív vagy az űrlap szerkesztője vár tőlünk. Ez az elv (vagy inkább eszköz) a gondolkodás segítésében is kiválóan hasznosítható. A kérdőív módszer és az űrlap módszer esetében tulajdonképp nem is önálló módszerekről van szó, hiszen szinte minden módszerhez lehet szerkeszteni kérdőívet, űrlapot. A lényeg az, hogy veszünk egy gondolkodássegítő módszert, és használatához szerkesztünk egy vagy több kérdőívet, űrlapot, miáltal szervezettebbé, szabályozottabbá tesszük a tevékenységet. Aki becsületesen elvégzi ezt a munkát, annak két meglepetésben lesz része. Az első: jó kérdőívet, jó űrlapot nem könnyű készíteni. A második meglepetés pedig az a jóleső tapasztalat, hogy a jó kérdőív, a jó űrlap mennyire hasznos tud lenni.

A kérdőív módszer és az űrlap módszer semmi máshoz nem hasonlítható hasznosságát a gondolkodás segítésében két tény magyarázza. Az első az, hogy magának a kérdőívnek és az űrlapnak a megszerkesztése kikényszeríti annak a problémának a megismerését, amelynek a megoldásához a kérdőívet, az űrlapot készítettük. A második ok az emberi lustaság. Ha “nulláról indulva” kell megoldani egy problémát, lehet, hogy hozzá sem kezdünk, vagy beérjük részmegoldással. Ha viszont egy kérdőív vagy űrlap kitöltésével kezdődik a munka, egyrészt nagyobb kedvvel dolgozunk, másrészt eleve egy teljes megoldás felé vagyunk terelve.

Szövegszerkesztővel és táblázatkezelővel könnyen végezhetünk pl. kereséseket, rendezéseket, válogatásokat is, amik megkönnyíthetik egyébként nehezen észrevehető dolgok felfedezését.

Gyűjtsön össze az Olvasó egy feladattal kapcsolatos minden kérdést, vagy bármit, amit lényegesnek tart! Legyenek ezek a kérdések vagy információk egy táblázat első oszlopa! Jellemezze ezután az első oszlop elemeit különböző szempontokból! Alkossák ezek az információk a táblázat további oszlopait! Elemezze az Olvasó ezt a heurisztikus táblázatot! Már ebből a meglehetősen szabadon összeállított információcsokorból is sokminden ki szokott derülni. Pl. az a fontos dolog, hogy mely kérdésekről, mely “lényeges” elemekről tudunk legtöbbet, vagy legkevesebbet.

Érdekes jelenség, hogy ez a három újabbkeletű vezetéstudományi eszköz mindegyike már a nevében is mennyire gondolkodás jellegű. Ez az oka annak, hogy noha nem teljesen azonosak, együtt foglalkozunk velük röviden. Mindhárom módszer valaminek az újra elvégzésével, megismétlésével foglalkozik.

A “reengineering” jelentése “újramérnöklés”, azaz mérnöki jellegű tevékenységgel való újraalkotás. (Az engineering szónak jó magyar fordítása mindezideig nincs.)

Joggal vethető fel a kérdés, hogy miért használunk angol kifejezéseket. A válasz egyszerű: esetünkben az angol szavak többet jelentenek, mint a hétköznapi tartalmuk, szószerinti fordításuk. Módszereket jelentő szakkifejezésekkel van dolgunk. Hasonlóan pl. a controlling-hoz. Ezt “irányítás”-nak kellene fordítani, ami félrevezető lenne.

A “rethinking”, a “reinventing” és a “reengineering” (gondolkodási) módszert szervezetek korszerűsítésére, megújítására dolgozták ki és ajánlják. A sok “re”, azaz újra, mind valami új keresése érdekében történő tevékenységre utal. Érdekes, hogy mindezideig nem tudatosult, hogy a közös lényeg, a megújulás vagy a megújítás, azaz az ún. innováció. És az sem, hogy az innovációval már a múlt század elején tudományosan foglalkoztak…

Mindenekelőtt a szervezet felépítésének, stratégiájának és vezetésének újragondolását szokták ajánlani, egész könyvet kitevő részletes kérdések alapján. Egy ilyen eljárás, elsősorban szakembereknek tanulságos. Mindenkinek hasznos viszont, ha időnként újragondolja saját élete kereteit, saját céljait és saját életvezetését. A legtöbb ember nemhogy képtelen ennek elvégzésére, hanem még a pillanatnyi állapot megfogalmazására sem képes.

Képzelje magát pedagógusnak az Olvasó, és állítson össze egy kérdésrendszert, amivel érdeklődést felkeltő módon lehet a tanulók gondolkodását segíteni saját életük kereteinek, saját céljaiknak és saját életvezetésüknek a végiggondolásában, megtervezésében! Mindezideig a pedagógia nem tartotta fontosnak, hogy egy ilyen kérdésrendszer összeállításával segítsen az ifjúságnak.

1. javak vagy minőség előállítása,
2. (termelési, eladási stb.) módszer használatbavétele,
3. hasznosítási, eladási lehetőség megteremtése,
4. beszerzési lehetőség teremtése a felhasznált nyersanyagokra, “hozzávalókra” vonatkozóan,
5. szervezeti, működési forma, mód bevezetése.

• új terméket vagy új minőséget állít elő,
• új módszerrel, technológiával dolgozik,
• új (bővebb) piacot szerez árújának,
• új (bővebb) piacról szerzi be pl. a nyersanyagot,
• új szervezeti, működési formában működik.

Ez a recept a gondolkodás szempontjából többféleképp is hasznosítható. Mindenekelőtt a cél tekintetében. A gondolkodás célja ugyanis egy új, de legalább is számunkra új állapot, tudásállapot, tehát innováció.

Ha problémánk van, ez azt jelenti, hogy ami van, az nem megfelelő, valami más, tehát valami új kell. Ilyenkor lehet pl.

• megváltoztatni működésünk eredményét (a terméket),
• megváltoztatni a módot, ahogy eddig működtünk,
• megváltoztatni a célterületet, amelyen dolgoztunk,
• megváltoztatni a területet, ahonnan működésünk szükségleteit beszereztük,
• megváltoztatni a szervezeti, működési formát.

A gondolkodás nyilvánvalóan az innováció legfontosabb eszköze. De természetesen nem csak az lehet a probléma, hogy gondolkoznunk kell valamely terület innovációjáról, hanem az is, hogy maga a gondolkodás szorul innovációra, tökéletesítésre. Érdekes, hogy a gondolkodás innovácójának, - természetesen jóirányú - megváltoztatásának fontosságát már az ókorban felismerték, meg is fogalmazták (vallási formában), aztán szépen kiszorult az érdeklődés középpontjából. A következő idézetek önmagukért beszélnek. Vegyük észre, hogy mindegyik recept!

“Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.” (Róm 12,2.)

Gyakorlatként fogalmazza át az Olvasó az eredetileg termékek gyártására vonatkozó Schumpeter féle sablont a gondolkodás innovációjára! Elfogadhatónak tartja a következő lehetőségeket, vagy tud jobb megfogalmazást?

• megváltoztatni a gondolkodás eredményét (“a terméket”),
• megváltoztatni a módot, ahogy eddig gondolkodtunk,
• megváltoztatni a területet, amelyre gondolkodási erőfeszítéseink révén hatni akartunk,
• megváltoztatni a területet, ahonnan gondolkodásunk táplálkozott,
• megváltoztatni gondolkodásunk külső kereteit.

A következő recept egy tanulási recept. Figyeljük meg, mennyire alkalmazható a gondolkodás segítésére is! Mi szükséges a sikeres tanuláshoz?

• Ismerni a jelenségeket, fogalmakat,
• ismerni, megkeresni a magyarázatokat, hogy minden indokolt legyen,
• ismerni példákat és ellenpéldákat minden lényeges helyzetre,
• megfogalmazni minden lényeges kérdést,
• ismerni az összes lényeges igényt, követelményt,
• ismerni az összes lényeges műveletet, műveletvégzőt,
• ismerni az összes lényeges tulajdonságot, jellemzőt,
• ismerni az összes lényeges helyzetet,
• ismerni az összes lényeges folyamatot,
• ismerni az összes lényeges kapcsolatot, összefüggést, viszonyt,
• ismerni a hasznosítási lehetőségeket, hasznosítani a tudást,
• tudni, hogy mik a fontosabb feladatok,
• rendszerezetten ismerni az összes lényeges tényezőt,
• gyakorolni a megszerzett tudást, annak hasznosítását.

• Előzőleg gondoskodni a megfelelő lelkiállapotról,
• gondoskodni arról a tudatállapotról, hogy a leghelyesebben járunk el (biztosnak lenni ebben),
• irányítani, kézbentartani, amit kell.
• Kedvvel csinálni,
• érdeklődéssel csinálni,
• örömmel csinálni,
• komolyan csinálni,
• figyelemmel csinálni,
• összeszedetten csinálni,
• nyugodtan csinálni,
• szeretettel csinálni,
• teljes hittel (kételkedés, bizonytalanság nélkül) csinálni,
• megtervezve, részletesen elképzelve csinálni, amit csinálunk.

A tanulásnak, éppúgy mint a gondolkodásnak is, természetesen nemcsak általános szabályai vannak. Pusztán szemléltetésképp ismertetünk egy konkrét technikai kérdést, egy nagyon fontos tanulási módszerrel kapcsolatban. Az Olvasó feladata lesz, hogy kikísérletezze a saját maga számára legelőnyösebb tanulási formát.

Tegyük fel, hogy idegen, pl. angol szavakat kell megtanulnunk! Ezt a legtöbb diák ugyanúgy szokta csinálni. Addig ismételgeti egymás mellett az idegen és a neki megfelelő magyar szót, amíg a megjegyzés létre nem jön. Pl. table, asztal, table, asztal, table, asztal, ... A sablon egyszerű, ha M a magyar szót, A az angol szót jelenti, akkor ez a sablon A-M-A-M-A-M-... Biztos, hogy ez a legjobb sablon mindenki számára? Nem lehet hogy valaki hamarabb tanul pl. a következő sablonok valamelyikével?

További kérdés, hogy a tanulás során mindig ugyanannak a sablonnak a használata a legjobb, vagy előnyös lehet más sablont használni pl. a tanulás elején, közepén és végén?

Ha több szót kell megtanulni, gazdagabb variációs lehetőségeink vannak. Mikor milyen sablon alkalmazása a legelőnyösebb? A gondolkodási jó tanácsok műveleteket ajánlanak, szépen felsorolva. A tényleges végrehajtásuk sorrendje nagyon fontos lehet. Erre a kérdésre azonban a receptek nem szoktak kitérni…

Határozott névelőt használtunk, “a sikerről” és “a kudarcról” beszéltünk. Ez nem egészen pontos megfogalmazás. Mivel a félreértés most nagyon komoly következményekkel járhat, gondosan tisztáznunk kell a kérdést. Biztos, hogy adott helyzetben csak egyetlenegy valami lehet siker számunkra? Biztos, hogy adott helyzetben csak egyetlenegy valami jelenthet kudarcot számunkra? Nem. Egyáltalán nem biztos. Sőt! Még magával a sikerrel és a kudarccal is problémák vannak. Nehéz megállapítani, hogy a siker mennyire siker, azaz mennyire előnyös, mennyire jó számunkra. Hasonlóan azt is nehéz megállapítani, hogy a kudarc mennyire kudarc, azaz mennyire hátrányos, mennyire rossz számunkra.

• mennyire előnyös, mennyire jó, ill.
• mennyire hátrányos, mennyire rossz számunkra.

A rendkívül hatékony “siker-kudarc-elemzés” lényege, hogy feladataink megoldását úgy készítjük elő, hogy kellő mélységig és kellő pontossággal feltárjuk, hogy

• mikor mi mennyire előnyös, mennyire jó, ill.
• mikor mi mennyire hátrányos, mennyire rossz számunkra.

És természetesen nemcsak az előkészítést, hanem a munka többi részét is úgy kell végeznünk, hogy állandóan szemmel tartjuk, hogy

• mikor mi mennyire előnyös, mennyire jó, ill.
• mikor mi mennyire hátrányos, mennyire rossz számunkra.

A szemléletesség olyan tulajdonság, amely általában önmagában is nagy mértékben gondolkodássegítő hatású. Ezért minden szemléltető eszköz gondolkodássegítő eszköznek tekinthető. Fordítva is igaz. Minden ami rontja a szemléletességet, az egyben nehezíti a gondolkodást is.

A tudományban és a technikában annyiféle bevált gondolkodást is segítő szemléltetést használnak, hogy ezekről külön könyvet kellene írni. Ezeknek a szemléltető módszereknek az ismertetéséről egy kivételével le kell mondanunk. A sokféle kapcsolatábra, relációgráf, folyamatábra, grafikon, hálódiagram, az Euler-Venn diagram gondolkodássegítő alkalmazásainak ismertetéséről terjedelmi okokból lemondva, két érdekes gyakorlattal igyekszünk felhívni a figyelmet a szemléletesség gondolkodást segítő hatására.

1. Szemléltesse valamilyen módon az Olvasó a reggeli felöltözés folyamatát!
2. Próbálja meg minél szemléletesebben megjeleníteni annak lehetséges okait, hogy valaki nyomja a csengőt, de az mégsem szól.

Ennek, a majdnem teljesen kötetlen rajzos (tehát szemléletes) gondolkodássegítő módszernek az alkalmazása során szinte semmit sem kell kötelezően szemmel tartanunk, szinte semmihez sem kell alkalmazkodnunk. Témánkhoz teljesen szabadon fűzhetjük gondolatainkat, azzal az egy megkötéssel, hogy azokról vázlatot készítünk. A módszer megalkotója és propagálója Buzan, aki a módszernek a “mind mapping” nevet adta.

A “mind mapping” nagyon egyszerű. A témát leírjuk egy lap közepére, és valahogyan, pl. keretezéssel kiemeljük. Ha valami a témával kapcsolatban eszünkbe jut, húzunk egy vonalat a témából indítva és ráírjuk azt, ami eszünkbe jutott. Mintha egy magból eredne egy ág, aminek nevet is adunk. Ha pedig ezzel az ággal (ágra írt valamivel) kapcsolatban jut eszünkbe valami, akkor ebből az ágból eredeztetünk újabb ágat. A rajz végül is egymáshoz csatlakozó vonalszakaszokból áll, amelyeken szavak vannak, és a vonalrendszer “forrása”, “magja” a téma.

A “mind mapping” jó magyar fordítása mindezideig nem született meg. Az “agytérképezés”, az “elmetérkép”, az “ötlettérkép” fordítások eleve hibásak, ugyanis egészen mást fejeznek ki, mint amiről szó van a “mind mapping” esetében. Ezen túl az idézett fordítások még technikailag is hibásak, ugyanis a “map” ez esetben nem térkép vagy térképezés, hanem leképezés, a “mind” pedig sem nem agy, sem nem elme, sem nem ötlet.

A “mind mapping” előnyeit és korlátait leggyorsabban és legtárgyilagosabban a használat által lehet megismerni. Hasznos gyakorlati módszer, főleg egyéni használatra. Kommunikációs célra akkor lesz alkalmas, ha az egyértelműség és a szabványosság igényeit is képes lesz kielégíteni.

Mikben különbözik az intelligens viselkedés a nem intelligenstől? Hibákban, hiányokban, mulasztásokban. Ha minden hibát, hiányt, mulasztást sikerült kizárnunk, akkor viselkedésünk intelligens viselkedés lesz.

Mik tehát a nem intelligens viselkedés tipikus hibái? (Amiknek elkövetése jellemző a nem intelligens viselkedésre, amiket bírálati szempontokként is használhatunk az intelligens és a nem intelligens viselkedés megkülönböztetésénél?) A legjellemzőbb, leglényegesebb gondolkodási hibák a következők.

• nem helyesen állapítja meg, hogy életében, feladataiban miknek és mi szerepe van vagy lehet,
• nem helyesen veszi figyelembe a fontos szerepű tényezők jellemzőit, tulajdonságait,
• nem helyesen veszi figyelembe a viszonyokat, kapcsolatokat, összefüggéseket, vonatkozásokat,
• nem helyesen kezeli azokat az állapotokat, helyzeteket, amiknek életében, feladataiban szerepe van vagy lehet,
• nem helyesen veszi figyelembe, nem így használja, azokat a műveleteket és műveletvégzőket, amiknek életében, feladataiban szerepe van vagy lehet,
• nem helyesen veszi figyelembe, nem így kezeli, azokat a folyamatokat, amiknek életében, feladataiban szerepe van vagy lehet.

A következő, 6 tényezős intelligenciakritériumokon alapuló gondolkodássegítő módszer lényege, hogy állandóan figyelni kell hat kategóriára, fogalomkörre:

• szereplők, szerepek,
• jellemzők, tulajdonságok, jellemzés,
• kapcsolatok, összefüggések, relációk, viszonyok, vonatkozások,
• állapotok, helyzetek,
• műveletek, műveletvégzők,
• folyamatok.

A logikus következtetés és az ellenőrzés funkciója központi fontosságú sikertényező és egyben a minőségnek is döntő meghatározója. Mind a logikus következtetés, mind pedig az ellenőrzés tényekkel ill. véleményekkel dolgozik, amelyek kijelentések formájában fogalmazódnak meg. Nyilvánvaló, hogy sem a logikus következtetésekkel, sem az ellenőrzéssel nem megyünk sokra, ha nincs kellő pontosságú áttekintésünk azokról a rendszerekről, és környezetükről, amelyekkel dolgunk van. Össze kell tehát gyűjtenünk minden lényegeset rájuk vonatkozóan, velük kapcsolatban. Ennek legcélszerűbb megvalósítása közönséges listák, katalógusok összeállításával történik.

Lássunk példaképp néhány listát, a fontosabbak közül! Árlista, definíciólista, dokumentumfajta-lista (“bizonylati album”), eseménylista, eszközlista, feladatlista, felelős-lista, fogalomlista, (rendszer)funkció-lista, hatáskörök listája, hibalista, igénylista, kárkategória-lista, kérdéslista, követelménylista, problémalista, szempontlista, törekvéslista, veszélylista, stb.

Fontos megjegyeznünk, hogy a listákat teljességre törekvően és csak témánkra szűkítetten is összeállíthatjuk (az első a munkaigényesebb - és hatékonyabb). A lista módszerhez szorosan kapcsolódik a szintén nagyon hatékony táblázat módszer.

Elég csak belekóstolni a listakészítésbe ahhoz, hogy tapasztaljuk annak rendkívüli gondolkodássegítő hatását. Azonnal kiderül, hogy mit tudunk, és mit nem. A listakészítéssel természetesen még nincs minden elintézve. A fontos kapcsolatokat, viszonyokat, vonatkozásokat is fel kell térképeznünk, ennek pedig a legegyszerűbb, de nagyon hatékony és nélkülözhetetlen első lépése a listák elemeinek különböző szempontok szerinti jellemzése, magyarán a táblázatkészítés. Ez a tevékenység olyan fontos, hogy felelősséggel állíthatjuk, hogy akinek minden lényeges területre vonatkozóan jó táblázatai vannak, az nemcsak áttekintési problémái felett lett úrrá, hanem irányítási feladatait is sokkal hamarabb és sokkal kevesebb hibával képes megoldani mint mások.

A lista módszer és a táblázat módszer alkalmazása hatékonyan segíti a gondolkodást. Bármivel van dolgunk, igyekezzünk azt listák (vagy más rendszerek, pl. táblázatok) elemeként felfogni (listákba vagy más rendszerekbe, pl. táblázatokba ágyazni), és vizsgálatainkat így, egy bővebb körben végezni! Ezáltal nemcsak a feladat szokott bővülni, hanem a megoldási lehetőségeink is.

Ez a legáltalánosabb gondolkodássegítő módszer. Bármiről legyen is szó, abban különböző tényezőket különíthetünk el, amiknek különböző szerepük lehet. Ha valaki mindennek minden meghatározó tényezőjét és ezek minden szerepét (funkcióját) ismeri, az mindent tud. Ezen az alapon lehet a tényezőelemzési módszert a legáltalánosabb és leghatékonyabb gondolkodássegítő módszernek nyilvánítani. A módszer legáltalánosabb voltát az imént bizonyítottuk. Azt azonban, hogy egyben a leghatékonyabb is, csak elvi alapon állíthatjuk. A hatékonyság ugyanis gyakorlati tekintetben személyfüggő. Lehet, hogy valaki egy módszert, amivel mások nem tudnak mit kezdeni, remekül képes hasznosítani.

Az áttekinthetőség érdekében a tényezőket kategóriák szerint célszerű csoportosítani. A gondolkodást nagymértékben segíti, ha megvizsgáljuk, hogy az egyes kategóriákban milyen tényezők fordulnak elő ténylegesen és milyen tényezők fordulhatnak elő különböző feltételek teljesülése esetén. Mivel ennek a munkának az eredménye a gyakorlatban listák formájában szokott megjelenni, a tényezőelemzési módszer és a listamódszer közeli rokona egymásnak.

Rendkívül jól segíti a gondolkodást, ha mindent, ami problémánkban lényeges, megvizsgálunk, hogy őbenne mely tényezőknek van lényeges szerepe, és ő maga mikben lényeges tényező. Ezt célszerű formalizálni, és jelöléssel is követni. Ha pl. egy R rendszerben x₁, x₂, ... lényeges tényező, és y₁, y₂, ... olyan, hogy benne R lényeges tényező, akkor ennek a viszonynak a jelölése lehet pl.:

Mik pl. a hőmérsékletet meghatározó, befolyásoló tényezők, és a hőmérséklet miknek meghatározó, befolyásoló tényezője?

Statisztikai vizsgálatokkal bizonyítható, hogy a gyakorlati gondolkodás számára a legfontosabb tényezők a következő 6, egymástól nem független kategóriába sorolhatók:

1. szereplő, szerep,
2. jellemző, tulajdonság,
3. kapcsolat,
4. állapot, helyzet,
5. művelet, műveletvégző,
6. folyamat.

Ezek a kategóriák tehát azonosak az intelligens gondolkodás kritériumaiban szereplő kategóriákkal. Ez természetesen nem véletlen.

Soroljon fel az Olvasó szereplőket, jellemzőket, kapcsolatokat, helyzeteket, műveleteket, folyamatokat a matematikában, fizikában, kémiában, biológiában, földrajzban, történelemben, sportban és a családban! Ha ezek száma (első nekifutásra) eléri a 200-at, akkor az Olvasónak sikerült megragadnia a leghatékonyabb gondolkodássegítő (és tanulássegítő) módszer lényegét, és biztos lehet benne, hogy a módszer sikeres alkalmazásaihoz rendelkezik a megfelelő készséggel.

A szegmentálás módszere

A szegmentálás részekre bontást jelent. A gondolkodási feladat részekre bontása sokat segíthet a megoldásban. Lehet, hogy a részekkel külön-külön el tudunk bánni, az egész azonban egyben túl nagy falat lenne. A szegmentálás módszere azonban nem ennek az elvnek az alkalmazása, hanem egy hatékony “észrevevést” segítő módszer.

A módszer lényege nagyon egyszerű. A részek tulajdonságai eltérhetnek az egésznek az ugyanolyan jellegű tulajdonságaitól, és az eltérések mértékéből, meglétéből vagy hiányából nagyon gyakran fontos következtetések vonhatók le. A legegyszerűbb iskolai példa a következő. Egy egyváltozós függvénybe találomra behelyettesítve értékeket, mindig pozitív számot kapunk. Ebből az a gyanúnk támad, hogy a függvény sehol sem nulla, azaz nincs gyöke. Ezt a gyanúnkat aztán sikerül is bizonyítani. Ebben az esetben az értelmezési tartományt a lehető legkisebb részekre (pontokra) bontottuk, és találomra választott függvényszegmentumokat vizsgáltunk.

Mindenféle probléma megoldásában előfordulhat a szegmentálásnak az a módja, amit esetszétválasztásnak hívunk. Az összes lehetőséget csoportokra bontjuk, és minden csoportra külön-külön oldjuk meg a problémát, kihasználva a szóban forgó csoport jellegzetességeit.

A gyakorlati problémáknál térbeli, időbeli és más jellemzők szerint szoktak szegmentálni. Egy leegyszerűsített és tipizált példa a következő. Egy gyári minőségellenőrzési rendszer egy téglatest alakú termék felületén egy idő óta gyakran tapasztalt sérülést. A téglatest felületét “szegmentálták”. A 8 csúcspont, a 12 él és a 6 lap alkotta a 26 szegmenst. Kiderült, hogy a sérülések (karcolások) szinte kizárólag a téglatestek két legnagyobb területű lapján fordulnak elő, ahol nyomás éri őket. Ezután már az okot is könnyű volt megtalálni. A szállító jármű platójára néhány kis kavics került, ami hosszú ideig “működhetett”, mert az egyébként tiszta munkakörülmények és a mindig tükörfényes kocsiplató miatt csak nagyon ritkán gondoltak a plató takarítására.

Szegmentáljon az Olvasó egy körlapot, egy téglalapot és egy háromszöglapot többféle ésszerű módon!

A szabad statisztika

A gondolkodást igénylő feladatok jelentős részében lényegesen könnyebb lenne a dolgunk, ha rendelkezésünkre állnának statisztikák. Sajnos ez kívánatos helyzet csak nagyon kevésszer fordul elő. A mindenképp szükséges statisztikákról ilyenkor magunknak kell gondoskodnunk. A statisztika tudományát azonban csak gondosan, számos követelményt betartva szabad űzni, különben súlyos tévedések és hibák is előfordulhatnak. Nem tilos viszont a teljesen szabad, kötetlen statisztikai tevékenység sem, de csak akkor, ha ennek eredményét megbízhatóság szempontjából szigorúan ellenőrizzük, és ezt a megoldás kialakításában figyelembe vesszük.

A szabad statisztika gyakorlása három nagy előnnyel jár.

1. Olyan érdekes jelenségekre, összefüggésekre jöhetünk rá, melyekre más eszközzel aligha.
2. Azáltal, hogy szabadon kérdezhetünk (magunktól) és szabadon vizsgálódhatunk, nagymértékben fejlődik az elemzőkészségünk.
3. Az egyébként elvesző, unalmas “hulladékidőt” szórakoztató és értelmes módon hasznosíthatjuk.

Hogyan szerezhet gyakorlatot az Olvasó a szabad statisztikában? Azáltal, hogy amivel kapcsolatban csak tud, statisztikát készít. Vegyen meg az Olvasó egy héten minden képes hetilapot! Nézze végig azokat a fényképeket, amelyek nem tömeget ábrázolnak! Számolja össze a fényképeken az öregeket, középkorúakat, gyerekeket, a férfiakat, a nőket, a politikusokat, a katonákat, a kétkezi munkásokat stb.! Egyforma ezek előfordulási gyakorisága az egyes lapokban? Ha igen, mi lehet ennek oka? Ha nem, mivel magyarázható ez?

A gondolkodássegítő módszerek különlegesen érdekes tagjai a “beszédírás módszer” és a “tanulmányírás módszer”. (A kettő nem azonos, de a lényeg közös bennük.) Ha gondolkodunk, ritkán tesszük ezt papírral, ceruzával. Még ritkább az, hogy témánkkal olyan gondossággal foglalkozunk, mintha szakértő hallgatóság előtt kellene beszédet mondanunk róla, vagy nyomtatásban is megjelennének a témával kapcsolatos gondolataink. A nyilvános beszéd vagy a nyomtatásban való megjelenés kikényszeríti a nagyobb fokú gondosságot. Ha nem kell a hallgatóság vagy az olvasók bírálatával számolnunk, hajlamosabbak vagyunk lazábban venni a dolgot.

A “beszédírás módszer” és a “tanulmányírás módszer” lényege semmi más, mint kikényszeríteni a nagyobb fokú gondosságot. Ha úgy gondolkodunk, hogy az egy nyilvános beszédben vagy egy nyomtatásban megjelenő tanulmányban sem hozna szégyent ránk, akkor biztosítva van egy magasabb minőségi színvonal. Természetesen értelmetlen dolog lenne a gondolkodás minden fázisában szigorú minőségi követelményeket érvényesíteni. Ez megbénítaná a munkát. A cél az, hogy a munka végére jussunk olyan állapotba, hogy képesek legyünk munkánk eredményéről nyilvános beszédet tartani vagy egy nyomtatásban megjelenő tanulmányban beszámolni. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy erre képesek vagyunk? Úgy, hogy legalább részletes vázlat formájában megírjuk a beszédet, elkészítjük a tanulmányt. (Ebben a munkában óriási segítség a számítógépes szövegszerkesztő.)

A “beszédírás módszer” ill. a “tanulmányírás módszer” a nyilvános beszéd ill. a nyomtatásban megjelenő tanulmány kritikusait ülteti szembe velünk (legalább is gondolatban), fő értékük, hogy szisztematikusan kritikussá teszi gondolkodásunkat.

• A-t gondol, A-t mond, A-t ír le, és A helyes is, de nem azt kérdezték, vagy
• A-t gondol, A-t mond, A-t ír le, és A helyes is, de nem ez a legfontosabb, vagy
• A-t gondol, A-t mond, A-t ír le, és A helyes is, de nem a legjobb időben hangzik el, vagy kerül papírra, vagy
• A-t gondol, A-t mond, A-t ír le, és A helyes is, de nem annak mondja ill. írja le, akinek kellene, vagy
• A-t gondol, A-t mond, A-t ír le, és A helyes is, de nem a leghatékonyabb módon mondja ill. írja le stb.

A kommunikációs gondolkodássegítő módszerek az olyan jellegű hibák elkerülésében segítenek, mint amelyekből most felsoroltunk néhányat.

• Kikből lesz híres ember manapság?
• Mi kell a boldogsághoz?
• Miért lesz sikeres az egyik vállalat, míg a másik tönkremegy?

Különlegesen hatékony és egyben szórakoztató, gyakran nagyon tanulságos az a kommunikációs gondolkodássegítő módszer, amely előírja, hogy problémánk minden lényeges elemét (legalább gondolatban) el kell magyaráznunk gyerekeknek vagy értelmes laikusoknak, úgy, hogy ők azt meg is értsék. Ennek az “elmagyarázós” módszernek két pillérét érdemes külön kiemelni. Az egyik a “mi olyan még”, és a “mi nem olyan?” kérdések szisztematikus felvetése és megválaszolása. A másik pillér az “összehasonlító” módszer. Ennek lényege, hogy a szóban forgó valamit (találomra) összehasonlítjuk ezzel-azzal. Az eredmény majdnem mindig a lényeges tulajdonságok spontán - és gyors! - kiemelkedése a tulajdonságok tömegéből.

A csoportos gondolkodássegítő módszereket főleg nagyvállalatok alkalmazzák. Ezeknek a módszereknek a kifejlesztésében is egyes nagyvállalatok jeleskedtek, nem kímélve időt és pénzt, hogy a problémáik megoldásán gondolkodó alkalmazottaik gondolkodását minél tökéletesebbé tegyék.

1. Korlátlan ötletgyártás,
2. minél több ötlet a cél,
3. az egyén mint szerző nem létezik,
4. az ötletek értékelése, kritikája mellőzendő, ezzel máskor foglalkoznak.

A kötött, szabályozott módszerre a legjobb példa a Delphi módszer. Itt a felkért szakemberek írásban, indoklással, de név nélkül nyújtják be megoldási javaslataikat. Ezeket az anyagokat valaki összesíti, rendezi és az összesített, rendezett anyagot visszaadja a javaslattevőknek, akik ennek az összesített rendezett anyagnak a birtokában újból megoldási javaslatot tesznek. Ez addig ismétlődik, míg ki nem alakul egy jó megoldás.

A gondolkodás és az értékek nagyon szoros kapcsolatban vannak egymással. A gondolkodás mindig (valódi vagy vélt) értékek érdekében folyik. A gondolkodás ezen túl hatalmas értékek előállítója is lehet. Ezeknek a nyilvánvaló tényeknek ellenére az érték nem kapja meg az őt megillető helyet a gondolkodás vizsgálatában. Enélkül pedig

• foglalkozni sem lehet a gondolkodás optimalitásával, optimalizálásával (nem is foglalkoznak vele), és
• nem művelhető a szisztematikus értékvezérelt gondolkodás (nem is beszélnek róla).

előszereteti érték,

Nem feladatunk sem egy érték definíció megadása, sem az értékfogalommal kapcsolatos eddigi mulasztások pótlása, ezért csak egy egyszerű de nagyon hatékony gondolkodásserkentő és gondolkodássegítő szabályt adunk. Mindig figyelj az értékekre!

Az “értékelemzés” az angol “value analysis” szószerinti fordítása. Nem értékelemzés, hanem egy gondolkodássegítő módszer, amivel azoknak a gondolkodását kívánták segíteni a módszer kifejlesztői, akik ipari termékek versenyképesebbé tételén gondolkodnak. A módszer világsikert aratott, és hamar elterjedt. Közben kiderült róla az is, hogy az élet szinte minden területén hasznosítható.

Az értékelemzés módszerének lényege nagyon egyszerű: mindent két fő szempontból elemeznek. Az egyik, hogy mennyi értékhez jutunk hozzá megszerzése révén, tehát azok révén a számunkra hasznos funkciók révén, amelyek birtokunkba kerülnek. A másik szempont pedig, hogy mindezekért mennyi áldozatot kell hoznunk, mennyi birtokunkban levő értéket kell feláldoznunk. Az értékelemzés gyakorlatában az “érték” a funkció értékének és a ráfordítás értékének a viszonya,

(Lényeges, hogy mivel termékről van szó, amit el is kívánnak adni, a funkciók értékébe csak a vevők által is igényelt funkciók értékét szabad beszámítani.)

Az értékelemzés során gondos munkával kielemzik, hogy milyen funkciók kielégítése milyen áron valósul meg, és azt is feltárják, hogy mi lenne a (reálisan elvárható) ideális, mind a funkciók, mind pedig ezek kielégítésének “ára” tekintetében. Az értékelemzés egyik nagyágyúja a “gyenge pont” fogalma. Gyenge pontról több szempontból is beszélhetünk. Gyenge pont lehet pl. egy termék egy funkciója, amelynek kielégítése túl sokba (túl sok pénzbe, túl sok időbe stb.) kerül. Gyenge pontnak számít az is, ha fontos funkció nincs kellő mértékben kielégítve. Többszörösen gyenge pont az olyan funkció, amely nincs kellő mértékben kielégítve, emellett még túl sokba is kerül a kielégítése. Mindennek, embernek, gépnek, családnak, szervezetnek, tevékenységnek stb. van “gyenge pont”-ja, néha több is. A “gyenge pont”-ok, és ellentéteik a “erős pont”-ok ismerete nélkül lehetetlen okosan viselkedni, megalapozottan dönteni.

Az értékelemzés minden olyan területen közelebb visz a sikerhez, ahol számít valamit az okos viselkedés, a helyes döntés. Az értékelemzés tehát egy megalapozott általános sikerrecept, az élet szinte minden helyzetére. A módszer lényege nagyon leegyszerűsítve a következő.

• Állapítsd meg, hogy a szóban forgó valami milyen funkciókat elégít ki X-nek az életében!
• Állapítsd meg, hogy ezeknek a funkcióknak a kielégítése mekkora érték X számára!
• Állapítsd meg, hogy ezeknek a funkcióknak a kielégítése mibe kerül X-nek!
• Ezután megbecsülheted, hogy a szóban forgó valami, egy másik hasonló funkciójú valamihez viszonyítva mennyire értékes X számára.

Milyen funkciókat igényel az Olvasó egy golyóstolltól, egy szakkönyvtől, egy iskolától? Ha első nekirugaszkodásra sikerül összesen legalább 20 funkciót felsorolni, akkor az Olvasó rövid idő alatt sikeres alkalmazója lehet az értékelemzésnek. Ellenkező esetben fejlesztenie kell egy kicsit az elemzőkészségét. (Az értékelemzésről bővebben lásd még a függelékben közölt tanulmányt!)

magyarul is elérhető, Megyesy Jenő Pressure Vessel Handbook Publishing, Inc. kiadóvállalata kiadásában. A két könyvben Peale rengeteg receptet tesz közzé. Ezek között gondolkodási receptek is vannak. Emellett azonban ráirányítja a figyelmet a beállítottság, a hozzáállás az érzelmi és a lelki tényezők fontosságára is.

Soroljon fel az Olvasó olyan érzelmi és lelki tényezőket, amik megakadályozhatnak valakit abban, hogy gondolkodása sikeres legyen pl. azáltal, hogy valami fontos dolog nem jut eszébe.

A gondolkodás célja valaminek az elérése, valaminek a megtudása, valamilyen belső (és külső) állapot kialakítása. A gondolkodás eredménye tudás, megállapítás, állítás, ítélet és ezekhez való belső viszony szokott lenni. Döntő kérdés, hogy helyesek legyenek ítéleteink és a tudáshoz, valamint a tudás elemeihez való viszonyunk. Az ítéleteket már akkor hasznosíthatjuk, mielőtt helyes voltukról meggyőződtünk volna. Ez az előítélet. Az előítélet természetesen lehet helyes és helytelen is. Kár sosem egy ítélet előítélet voltából, hanem annak helytelen voltából származik. Sokan kárhoztatják az előítéletet, eleve helytelennek nyilvánítva azt. Ez elfogadhatatlan álláspont, ha másért nem azért, mert előítéletek nélkül lehetetlenné válna az életünk. Az előítéletek nélkülözhetetlen volta természetesen nem ment fel a helytelen előítéletek kerülésének kötelessége alól.

A gondolkodási feladataink egy részében a jövőnek fontos szerepe van. A jövőt viszont nem ismerjük. A jövőre való feltételezéseink, prognózisaink, amiket használunk, mind előítéletek. A prognosztika tulajdonképp az előítélet alkotás tudománya. (A témával bővebben foglalkozik a szerzőnek a Valóság 2000. decemberi számában megjelent “Ahol a siker titka a jó előítélet” című tanulmánya.)

Soroljon fel az Olvasó olyan előítéleteket, amelyekre mindennapi életében rendszeresen mindenki támaszkodik! Adjon az Olvasó tanácsokat arra vonatkozóan, hogy hogyan gondolkodjunk, hogy a jövőre vonatkozóan minél több dolgot helyesen “lássunk előre”!

Ismert tény, hogy a kisgyerekek a világgal való ismerkedés során hosszú ideig kérdezgetik, hogy “Az mi?”, aztán pedig, hogy “Miért?”. Az első az un. “mi korszak”, a másik pedig a “miért korszak”. Különlegesen hatékony gondolkodássegítő módszer, ha ezt a két kérdést következetesen mindennel kapcsolatban, pl. minden szó után (is) feltesszük magunknak, akár magunk által gondolatban vagy ténylegesen kimondott (leírt), akár mások által kimondott (leírt) szavakról van szó.

A jó kérdések sokmindenre jók. Jók pl. ötletserkentésre. Jó ötletekre pedig nélkülözhetetlenül szükség van a sikeres gondolkodáshoz. A jó ötletek értékét nem lehet túlbecsülni. Vigyázzunk azonban, egy jó ötlet nem mindig gyakorlati érték is egyben. A jó ötletek általában párosával értékesek. A pár egyik tagja egy jó ötlet valamire, a másik pedig egy jó ötlet az előző ötlet sikeres érvényesítésére, megvalósítására.

Az “Az mi?” és a “Miért?” és más kérdések szisztematikus felvetése kiváló ötletserkentő.

Nagyon jó ötletserkentő még a “támadás és védelem” módszere. Ennek az a lényege, hogy egyszer támadunk, aztán védünk, mindent, aminek szerepe lehet a feladat megoldásában, és e két műveletet felváltva ismételgetjük, minden oldalról, tehát minden értelmes szempontot és vonatkozást figyelembe véve. A támadás és a védelem természetesen nem szószerint, hanem általánosan értendő. Felderítjük, hogy kinek, minek mi lenne érdeke, és mi szolgálná érdekét, majd pedig azt, hogy mi nem érdeke, és hogyan lehetne az érdekeivel ellentétes érdekek érvényesülését előmozdítani.

Bármivel van is dolgunk, azt jellemezzük, mégpedig a lehető leglényegretörőbben! Igyekezzünk a legfontosabb tulajdonságait megragadni! Ha e módszer alkalmazása szokásunkká válik, nemcsak definíciós rutinunk lesz kiváló, hanem a hibák észrevevésében is sikeresebbek leszünk.

A másik ötletserkentő igen egyszerű. Végezzünk mondattani és szófaji elemzést, és ennek eredményét nyelvtani kategóriánként gyűjtsük össze! Az ún. “memóriafogas” módszer a memorizálást segíti. Az a lényege, hogy a megjegyzendő dolgokat (általában mesterkélten) társítjuk valamikhez. Ennek a nyelvtani alapú módszernek az alkalmazása során azonban az egyes nyelvi elemek az őket tartalmazó nyelvtani kategóriákhoz természetes módon társulnak, és mivel a nyelvtani kategóriák természetes és fontos nyelvi és más funkciókkal vannak szoros kapcsolatban, a nyelvtani elemzéssel fontos funkcionális elemzést és funkcionális csoportosítást is végzünk, ezáltal tehát természetes társításokat hozunk létre (természetes kapcsolatokat hozunk felszínre) problémánk tényezői és funkciók között. Ez olyan, mintha a memóriafogas elemei (nyelvtani és más) funkciók lennének. Ez a módszer nemcsak a megjegyzést, hanem az eligazodást is segíti, és kiváló ötletserkentő.

A fogalmat tartalmazó absztrakt fogalmi kategória és az ezáltal képviselt funkció megállapítása absztrakciót igényel. Az absztrakció is és a konkretizálás is kiváló ötletserkentő. A következetes, mindenre vonatkozó nyelvtani elemzés mellett természetesen használhatjuk az általánosabb ötletserkentőt, a következetes, mindenre kiterjedő absztrahálás (általánosítás) és konkretizálás (specializálás) módszerét, ez azonban kissé nehezebb mint a nyelvtani elemzés módszere.

Hangsúlyozni kell, hogy nagyon szubjektív, hogy kire mi hat ötletserkentőként. Lehet, hogy az, hogy ábrát rajzol, az, hogy megpróbál matematikai modellt alkotni, az, hogy beágyazza a feladatot folyamatokba, ahol erő, energia és más tényezők is szerephez jutnak, vagy pedig egyes illatok, színek, hangok. Ötletserkentésre általános módszer nincs. Ötletserkentésre csak jó ötletek vannak.

A címben a speciális jelző nem véletlenül van idézőjelben. Az idézőjel a mai nyelvben nem csak a macskakörmök közti szöveg idézet voltát jelezheti, hanem mást is. Az idézőjel valamiféle általános kiemelés, figyelemfelhívás eszköze is. Ezúttal is a figyelmet akarjuk felhívni valamire, ami a gondolkodás szempontjából nagyon fontos.

Ha valaki “speciális” módszereket említ, joggal feltételezzük, hogy vannak “általános” vagy “univerzális” módszerek is. Ilyenek azonban nem léteznek. Minden módszer alkalmazásának vannak feltételei, tehát minden módszer speciális módszer. Persze vannak a módszerek között speciálisabbak és általánosabbak, de teljesen általános, univerzális módszer nincs. Egyébként is, a “minden”, a “teljes”, az “összes” és hasonló jelzők használata (hacsak nem véges sokaságokra vonatkoznak) nem veszélytelen, mert paradoxonokhoz, antinómiákhoz vezethet.

Ha valahol a hétköznapi nyelv a specialitást hangsúlyozza, abból tehát nem szabad az általános meglétére következtetni, hanem csak arra, hogy az ilyen esetekben még a szokásosnál is speciálisabb amiről szó van. Ha pedig azt halljuk valamiről, hogy “általános”, az csak azt jelentheti, hogy általánosabb a szokásosnál.

Tehát minden módszer speciális. A nyelvi gyakorlat ilyenkor el szokta hagyni az olyan jelzőt, ami magától értetődik, tehát semmi különös információt nem ad. Mi is ezt tesszük a következőkben.

Van a módszereknek egy nagyon érdekes fajtája, melyben a “speciális” szónak érdemi szerepe van. E módszerekben különleges tulajdonságú elemeket, helyzeteket használunk, különleges tulajdonságú elemeket követünk nyomon különböző folyamatokban. Ilyen elemek lehetnek pl. azok, melyeknek valamely jellemzője legnagyobb vagy legkisebb. Ezeket a módszereket különleges tényezőket használó módszereknek nevezhetjük.

Egy matematikai kongresszuson egy szép problémáról többen is azt gondolták, hogy könnyen meg tudják oldani. Érdekes, hogy mindenki a különleges tényezők módszerével kísérletezett. Volt aki egy legkisebb elemből, volt aki egy legnagyobb elemből indult ki. A kísérletek azonban nem vezettek eredményre. Végül is sikerült egy szép és egyszerű megoldást találni, amely leírva úgy kezdődött, hogy “Induljunk ki egy olyan elemből, amely sem nem legkisebb, sem nem legnagyobb!” (Ha ilyen elem nincs, akkor minden elem egyenlő. Ez azonban a szóban forgó esetben érdektelen volt.)

A módszereknek ebbe a kategóriájába tartoznak azok a módszerek, melyekben valamilyen (egyébként megengedett) elhelyezés, elrendezés specialitásait használjuk ki. Nagyon hatékonyan segítheti a gondolkodást (és a munkát) pl. a növekvő vagy a csökkenő sorrendbe rendezés. Ha van mit rendezni, és ez nem túl nehéz, mindig érdemes a rendezéseket elvégezni, mert van amit így sokkal könnyebb észrevenni mint “rendezetlen” állapotban.

A variálás lényege a változtatás, a mozgatás. Változtatgatva a feladat elemeit, a követelményeket, az eszközöket stb. olyasmire bukkanhatunk, ami közelebb visz a megoldáshoz. A változtatgatás során bővebb körben mozgunk mint a kiindulási állapot. Úgy is mondhatjuk, hogy amivel dolgunk van, azt beágyaztuk egy bővebb világba, és annak a bővebb világnak az elemeit vizsgáljuk. A beágyazás természetesen a variálástól függetlenül is hasznos szokott lenni. Bármivel is van dolgunk, vizsgáljuk meg, hogy az nem valamilyen sokaságnak az eleme-e. Az ilyen információk ugyanis értékesek szoktak lenni.

Folytassa az Olvasó a felsorolást, először csak a gondolkodás-módszertan területén maradva! Ezután pedig válasszon ki a sokaságok listájából párokat, és keressen összefüggéseket a kiválasztott sokaságok elemei között!

A párok után pedig válasszon ki az Olvasó a sokaságok listájából 3 sokaságot, különböző módokon, és keressen összefüggéseket a kiválasztott sokaságok elemei között!

Ezt a munkát persze nem a végtelenségig, hanem csak addig célszerű folytatni, amíg evidencia lesz előttünk, hogy aki ismeri a feladatában szereplő sokaságokat és ezek elemei közötti kapcsolatokat, az minden szükséges ismerettel rendelkezik.

Az utóbbi feladatok biztosan próbára teszik a fegyelmezettséget (is). Ez pedig ráirányítja a figyelmet arra, hogy a sikeres gondolkodáshoz még fegyelmezettségre is szükség van. De nem csak a fegyelmezettség, hanem a szeretet, a félelem, az érdeklődés és sok más lelki tényező is hat a gondolkodás sikerére. (Azok a módszerek, amikkel a fegyelmezettség, a szeretet, az érdeklődés stb. erősíthető, a félelem és más káros állapotok kiküszöbölhetők, külön kötetet igényelnének. Itt meg kell elégednünk fontosságuk hangsúlyozásával.)

Az utoljára hagyott módszernek a leggyakoribb gondolkodási feladat megoldásában van szerepe, amikor valamit valamilyen eszközökkel el szeretnénk érni, vagy el szeretnénk kerülni. Ilyenkor mindig célszerű a célok és az eszközök viszonyát gondosan tisztázni. A legfontosabb szabály, hogy ne legyünk szűklátókörűek! Ne csak azt vizsgáljuk, hogy céljaink elérésére mely eszközök alkalmasak, hanem azt is, hogy az eszközök mely célok elérését teszik lehetővé, és azt is, hogy mikor minek milyen következményei (okozatai) lehetnek.

• Mindig ismeri Ön pontosan a céljait?
• Biztos, hogy elérhetők?
• Nem lehetséges, hogy egyes céljai más céljaival részben vagy teljesen ellentétesek?
• Ismeri pontosan a rendelkezésére álló eszközöket?

Folytassa az Olvasó a kérdéssorozatot! A gondolkodást segítő receptek eszközök. Az Olvasó feladata annak a megállapítása, hogy ezek az eszközök mikor milyen célok elérésében segíthetik az Olvasót. Az Olvasó feladata természetesen az is, hogy céljait jól válassza meg, az elérésükhöz legalkalmasabb eszközökkel együtt.

mindig előkerül. Ezek, noha fontos fogalmak, szót sem ejtettünk róluk, mivel célunk nem egy monográfia megírása volt, hanem az, hogy válogatást adjunk egyszerű és bevált módszerekből.

A gondolkodás alkalmazási területeiről, és ezeken a területeken való gondolkodási tevékenységről sem volt szó, az imént említett okból. “Harc az élet”, mondja a régi szólás-mondás. Ez igaz. A vita is harc. A tudományos munka is harc, ismert és ismeretlen tényezők ellen, valamilyen célok elérése érdekében. És a harc is harc, természetesen. De maga a gondolkodás sem megy simán, a gondolkodás is küzdelem. A küzdelemelmélet a legáltalánosabb tudomány. Az iskolában kellene tanítani. Az általános küzdelemelméletnek van három fejlett része, a hadtudomány, az irányítástudomány és az un. “játékelmélet”. Az ezekkel foglalkozó könyvek megtalálhatók a könyvtárakban, a tudományos munkával és a vitával foglalkozó munkákkal együtt. (A játékelmélet neve félrevezető, ugyanis a játékelmélet olyan játékokkal foglalkozik, amiknek tétje van, amikben egymással szemben álló felek küzdenek a győzelemért, tehát, amikre azt szoktuk mondani, hogy “nem játék”.)

A hétköznapi nyelv gyakran használja a gondolkodás szót különféle jelzőkkel, mint pl.

• műszaki gondolkodás,
• humán gondolkodás,
• logikus gondolkodás,
• optimista gondolkodás,
• pesszimista gondolkodás,
• realista gondolkodás,
• pragmatikus gondolkodás,
• gyakorlati gondolkodás,
• női gondolkodás,
• gyerekes gondolkodás,
• kapitalista gondolkodás,
• szocialista gondolkodás, stb.

Ezek a jelzős szerkezetek, ha nem is egzaktak, de fontos tartalmat hordoznak. Ez azonban nem módszer, hanem gondolkodásmód, felfogásmód.

Leggyakrabban valamilyen előírt feladat megoldása érdekében használjuk gondolkodóképességünket. Ritkábban, de az is előfordul, hogy pusztán a kíváncsiság vezérli a gondolkodást. Leggyakrabban valamilyen előírt feladatnak a megoldását keressük, van azonban amikor pusztán a felderítés a cél, mint amikor egy ismeretlen kertben nézelődünk, de nem feladatunk keresni néhány sárgarépát, kihúzni és bevinni a konyhára az ebédkészítéshez.

A tudományos kutatásban (aminek lényeges eleme a gondolkodás) mindkét gondolkodástípus előfordul. Azonban a hétköznapi feladatmegoldó gondolkodás hatékonysága érdekében is célszerű, ha engedélyezzük magunknak néha azt a fényűzést, hogy időnként, “cél nélkül” gondolkodunk, de ezt úgy tesszük, mintha a legkomolyabb feladat megoldásáról lenne szó.

Más dolog a gondolatok szabadjára engedése. Ez nem gondolkodás, hanem ábrándozás. Ez általában káros időpocsékolás, kivéve, ha nagyon fegyelmezett és gyakorlott gondolkodású ember csinálja, valamilyen tudatos céllal. A gondolkodás pihentetése nem ábrándozással, hanem a lehető legteljesebb elcsendesedéssel a leghatékonyabb. Azt persze meg kell tanulni, hogy hogyan csináljuk ezt feszültségek nélkül.

Van, hogy egyszerűen megkapjuk a megoldást, teljesen készen. Istentől? “Saját” nem tudatos elménktől?

Sok mindent, pl. a hipnózist és a telepátiát is felhasználta már az ember, gondolkodási, megismerési korlátainak tágítása érdekében. Amikor megemlítjük a különleges utakat, két dolgot hangsúlyoznunk kell. Az egyik a veszély. Ennek skálája széles. A legsúlyosabb elmebajtól terjed a közönséges időpocsékolásig, ami a csodavárásban, a sültgalamb-várásban valósul meg. A másik fontos tudnivaló az, hogy az elménk működésének (tehát gondolkodásunknak is) csak egy része tudatos. A nem tudatos elmeműködés nem azért nem tudatos, mert nem tudjuk, hogy hogyan zajlik, hanem azért, mert nincs a tudatunkban a folyamata. Emellett azonban az is igaz, hogy nem tudjuk, hogy hogyan zajlik. Nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a nem tudatos elmeműködés nem valami különleges dolog, hanem mindenkiben állandóan működő természetes és nélkülözhetetlen adottságunk.

A sikeres gondolkodás akadályairól külön kötetet kellene írni. Csupán néhányat említünk. Sok ember eleve valamilyen formában keresi a megoldást. Ez tipikus példája a veszélyes előítéletnek. Mindennek megvan az időigénye, helyigénye, pénzigénye, odafigyelés igénye stb. Sokan elhitetik magukkal, hogy ha csak fele időt és fele figyelmet fordítanak a munkára, akkor félig megteszik az utat a cél felé. Azonban ha a feladat egy patak átugrása, akkor a szükséges táv felényi ugrás nem a patak átugrása, hanem beleugrás a patak közepébe. Az eredmény nem a száraz állapot megőrzése lesz, hanem a vizes állapot biztosítása.

Nagyon hatékony akadály a nyelv maga. Pl. a matematikai vagy a jogi tolvajnyelv. Akadály a szószerinti vagy a szavakban való gondolkodás is. Nagyon fontos jellemző, pl. a szám. Fontos tudni, hogy “mi mennyi”. Gyakran egy valamit mond a nyelv, de többről van szó. Ilyenkor, aki szószerinti vagy a szavakban való gondolkodást műveli, végzetesen tévedhet.

Sokan nem tartják szem előtt azt a fontos igazságot, hogy egy dolgot csinálni, a következő két dolog csinálását jelenti: gondoskodni a dolog csinálásáról és gondoskodni minden más nem csinálásáról. Általános hiba, nemcsak a gondolkodásban, hogy nem a legfontosabbal foglalkozunk. És mi a legfontosabb? A legfontosabb tulajdonság a fontosság. És az mi? Jellemző gondolkodási kultúránkra, hogy a fontosság fogalmának a vizsgálata mindezideig nem volt fontos. Olyannyira nem volt fontos, hogy a fontosság, sürgősség, elsőbbség, prioritás stb., zavartalanul keveredhetnek egymással a gondolkodásban, ami persze meg is látszik a gondolkodás minőségén. Az élet legfontosabb jelenségei közé tartozik az akadály. Van tudománya a gépeknek, a villamos jelenségeknek, a betegségeknek és rengeteg más dolognak, az akadálynak azonban, amely mindegyik gyakorlati tudományban központi szerepet játszik, nincs tudománya. Akadályelmélet, akadálytudomány nincs. Annak ellenére, hogy mindegyik gyakorlati tudomány azzal foglalkozik, hogy hogyan kell bizonyos akadályokkal megbirkózni…

Az akadályok között természetesen a lelki tényezőket sem szabad kihagyni a számításból. De ez maga megint egy külön kötetet igényelne.

Szókratész az ókori görög kultúra egyik szellemóriása, érdekes módon segítette, terelgette azok gondolkodását, akikkel beszélgetett. Kérdéseket tett fel. Ezek az ügyesen feltett kérdések kényszerítették a beszélgetőtársak gondolkodását, ha nem is az igazság tökéletes megragadására, de bizonyos tévedésektől való megszabadulásra Ahogyan a bába világra segíti a csecsemőt, úgy segítette ezzel a módszerrel a gondolkodást Szókratész. (Szókratész édesanyja egyébként bába volt.)

A kérdezés és a kérdések jelentőségével egyébként akkoriban annyira tisztában voltak, hogy ezt a témát külön tudományként kezelték. A kérdezés és a kérdések tudományának erotematika volt a neve.

A kérdések gondolkodássegítő erejének felismerése alakította ki a katekizmus, a káté műfaját. A katekizmus vagy káté valaminek a (rendszeres) kifejtése, előadása, tálalása kérdés-felelet formájában.

A pedagógia méltán híres és megbecsült módszere az un. “kérdve kifejtő módszer”. Ez a szókratészi bábáskodás, a katekizmusforma, a modern pedagógia erőit egyesíti az eszközök gazdaságos felhasználásával. (A módszer egyébként cseppet sem új. Jelenleg éppen megfeledkeztek róla, mint pl. a “programozott oktatásról”, mert nagyon munkaigényes.)

A gondolkodáshoz több-kevesebb adatra mindig szükség van. Divatos szóval úgy is mondhatnánk, hogy adat-bázis nélkül nincs gondolkodás. Ez az adatbázis lehet a fejünkben, lehet papíron, de lehet egy “igazi” számítógépes adatbázis is. Egy jó adatbázis mindenképp hatékony gondolkodássegítő, de sohasem képes pótolni a gondolkodást.

A gondolkodás gépesítése és a gondolkodó gép a számítástechnika megjelenésével és megerősödésével lett egyesek által elérhetőnek hitt cél. Abból, hogy egyes gépies feladatok, amelyeket eddig gondolkodással oldottunk meg, ma már gépesíthetők, nem következik, hogy minden gondolkodási funkció gépesíthető lenne. De még ha így is lenne, az emberi gondolkodás nem egy körülhatárolt független valami, hanem a teljes emberrel elválaszthatatlan egységet alkotó jelenség, tehát amit gépesíteni sikerülhet, az nem az emberi gondolkodás, mert az ember gépesíthetetlen. De ha mégis, akkor ez nem egy gép lenne, ami ugyanolyan, mint az ember, hanem az ember egy produktuma. Tehát nem a gépi világ produkálna embert, hanem az ember produkál olyan gépet, mint ő maga.

Nem is olyan régen még megütköztünk rajta, ma már azonban mindenki természetesnek veszi a szoftveripar szakkifejezést. Nincs messze az idő, amikor az iparszerűen, sőt automatikusan űzött gondolkodás - a gondolkodásipar - éppoly közönséges és természetes lesz, mint a szoftveripar. Az első programvezérelt számítástechnikai berendezések megjelenése sokak szemében a gondolkodás gépesítésének, sőt automatizálásának diadalát jelentette. Tömegével jelentek meg a cikkek és a könyvek a “gondolkodó gépek”-ről. Ma már azonban senki sem beszél “gondolkodó gépek”-ről, annak ellenére, hogy a gondolkodás egyes műveleteit, azóta (jól körülhatárolt körben) sikerült gépesíteni, automatizálni. Ennek két oka is van. A hatásvadászó és felelőtlen írások és a szenzációk túllihegése egy idő múlva mindig kiváltja azt a csömört és unalmat, amit megérdemel. A másik ok érdekesebb. Ahhoz, hogy “gondolkodó gépek”-ről beszélhessünk, illene tudnunk előbb azt, hogy mi is tulajdonképp a gondolkodás. A gondolkodás fogalmára azonban mindezideig nem sikerült egzakt és gyakorlati szempontból kellően konkrét (magyarán: használható) meghatározást adni. Miért? A válasz talán meglepő, de könnyen bizonyítható. Nem tartottuk a gondolkodást olyan fontosnak, hogy gondolkodjunk róla.

Vizsgálódásaink fő szempontja most az automatizálás. Az ipari automatizálás tömeges elterjedése előtt volt az ipar fejlődésében kisipari korszak, manufakturális korszak, voltak gépesítési korszakok, majd jött a gépesített nagyipar. Mindez eltartott jó néhány évszázadig, és közben gyűltek azok a tapasztalatok, amelyek az automatizáláshoz nélkülözhetetlenek.

A gondolkodás esetében ma még a kisipari-manufakturális szinten van az emberiség (a nagyteljesítményű szakértői rendszerek és más kétségtelenül gondolkodásjellegű tevékenységet végző számítástechnikai csúcsteljesítmények ellenére!). Napjainkban jutottunk oda, hogy a gondolkodási folyamatot műveleti elemekre bontásával komolyabban foglalkozni kezdtünk. Senkinek sem jutna eszébe az iparban olyan tevékenységet automatizálni, melynek még technológiája (műveleti elemekre bontása) sincs. A gondolkodási tevékenység gépesítése (automatizálása) sem valósítható meg akkor és olyan területeken, ahol előbb a technologizálást nem valósítjuk meg.

A Földkerekség számos pontján már sok éve sikeresen oktatnak különböző gondolkodássegítő módszereket. Tulajdonképp egy új tudomány, a gondolkodástechnika megjelenéséről és terjedéséről van szó, még ha nem is ezen a néven hirdetik a tanfolyamokat. A gondolkodástechnika sikere figyelemreméltó. Nemcsak a tanfolyamok tanúskodnak a sikerről, hanem az is, hogy akik elvégezték a tanfolyamokat, kimutathatóan sikeresebben képesek gondolkodni. A tanfolyamok hatékonysága olyan meggyőző, hogy van olyan ország, ahol a gondolkodástechnikát (vagy ha tetszik a gondolkodás-módszertant) az országos oktatási anyag részévé tették: kötelező iskolai tantárgyként oktatják a De Bono által összeállított CoRT nevű programot.

Közelebbről megvizsgálva a gondolkodástechnikai módszereket, megállapítható, hogy mindegyik valamilyen technologizálási elvvel dolgozik, a gondolkodás technológiai elemeit tanítja. Nyilvánvaló, hogy az automaták, a robotok az emberi gondolkodás egyes feladatait is elvégzik, és a fejlődés kulcsa lehet, hogy az emberi gondolkodás egyre több technológiai (műveleti) elemét tudjuk gépesíteni. Ezért nagy fontosságú, hogy összegyűjtsük, és alaposan elemezzük az emberi gondolkodást segítő gyakorlatban bevált módszereket.

(Könyvünk első részében adtunk egy áttekintést ezekről a módszerekről. A teljességre törekvő gyűjtőmunka és elemzés elvégzése még várat magára.)

A szerző reméli, hogy munkájával nemcsak az Olvasót segítette bevált gondolkodási módszerekkel, hanem a figyelmet is ráirányította a gondolkodástechnika fontosságára és a gondolkodás technologizálásának fontosságára is, amely nélkül az automatizálás és a robottechnika fejlődése is le fog lassulni (ennek jelei máris érezhetők). A szerző ugyanis azt a felfogást képviseli, hogy minden automatában, minden robotban az emberi gondolkodás műveletei valósulnak meg, és anélkül, hogy az emberi gondolkodást megfelelő sokféleképp nem technologizáltuk, nem leszünk képesek sem fejleszteni, sem kézben tartani az automaták, a robotok világát. (Ez a tanulmány a szerzőnek az Új Alaplap 1998. decemberi számában megjelent dolgozatának rövidített változata.)

Korunkat nyugodtan nevezhetjük szemérmetlen kornak. Nincs már semmi intimitás, amit ne teregetnének a legszélesebb nyilvánosság elé - ha pénzt hoz a konyhára. Éppen ezért gyanús, ha valamilyen, mindig a szemünk előtt levő természetes dolgot napjainkban úgy kezelnek, mintha nem is lenne. Az erő, a hatalom brutális érvényesüléseivel és érvényesítéseivel tele van a média. A számítástechnika és a hatalom viszonya azonban tabu téma. Pedig ez fogja meghatározni, hogy milyen lesz az emberiség jövője...

1993-ban magyarul is megjelent Toffler informatika-szociológiai műve, a “Hatalomváltás”, melynek alcíme “Tudás, gazdaság és erőszak a XXI. század küszöbén”. E könyvet témaválasztása is, vizsgálati szempontjai is, és időszerűsége is szinte predestinálta arra, hogy valamiféle kulturális forradalmat csináljon, különösen egy olyan, a “rendszerváltás” pocsolyájában körbe-körbe csúszkálásra kényszerített társadalomban, mint a hazai. Toffler műve azonban nemhogy forradalmat nem csinált, de teljesen visszhang nélkül maradt, érdemi hatás nélkül eltűnt a közöny homályában.

Alvin Toffler elsősorban a hatalom, mint társadalmi tényező fontosságára hívja fel a figyelmet, aztán vázolja az emberiség fejlődésének főbb hatalmi struktúráit, majd részletesen elemzi az informatikai-számítástechnikai eszközökre támaszkodó hatalmi berendezkedést, mely korunkra már elég nagymértékben jellemző, és minden valószínűség szerint meghatározó módon jellemezni fogja a jövőt. Az első lapok egyikén három idézet olvasható, a három főbb hatalomtípusnak, a fizikai erőszakra támaszkodó, a pénzre támaszkodó, és a tudásra támaszkodó hatalomnak mintegy “névjegyeként”. Ezek:

Tudjuk, hogy az intelligencia is valamiféle tudás, valamiféle képesség. Francis Bacon megállapítása tehát igaz az intelligenciára is, és különösen igaz az informatikai-számítástechnikai eszközök közegében élő tudásra, az un. mesterséges intelligenciára.

A fegyverek birtoklása ma is hatalom. A pénz birtoklása ma is hatalom. Az információ, a tudás azonban mára mindegyik fölé került. Ma elég a megfelelő információ, tudás, és az ágyúk és a pénz hatalma is azokat szolgálja, akiknek a megfelelő tudás a kezében van. (Persze sem a lőfegyver sem a pénz nem szűnt meg hatalmi eszköz lenni. Lőfegyverrel ma is lehet pénzt és információs hatalmat is szerezni, és pénzen vásárolható a lőfegyver és az információ is. De a viszonyok változtak és változnak. A lőfegyverek és a pénz közvetlen hatóköre csökken, a tudásé rohamosan növekszik. A hajdani igény, a “pénz, paripa, fegyver” a “pénz, tudás, fegyver” formában él. A mozgató, a célba juttató már nem négylábú. (A legtöbb integrált áramkörnek sokkal több lába van, mint négy!) Korunk paripája az információ és információtovábbító eszköz. Az emberiség sorskérdése pedig az lett, hogy ki ül e paripa nyergében ill. az, hogy képesek leszünk-e egyáltalán megülni e paripát.

A tudás előretörése nyilvánvaló, de mégis, nem túlzás azt állítani, hogy “a tudás hatalom”? Hiszen sosem a tudósok, sosem a nagy tudású emberek uralkodtak, és korunkban egyre kevésbé azok uralkodnak. “A tudás hatalom” persze nem azt jelenti, hogy a tudósok kezében van a hatalom, mint Platón álmodta, hanem azt, hogy a tudás is eszköze lehet a hatalom gyakorlásának. Ahogyan az uralom eszköze a fegyveresek mozgatása és bevetése itt is, ott is, és a pénz mozgatása és bevetése, úgy az uralom eszköze lehet és lett is a tudás mozgatása és bevetése.

No és mit tapasztalunk? Fel van-e világosítva a társadalom? Figyelmeztetve van-e mindenki, hogy máris fegyverkezési hajsza folyik? Tudja-e mindenki, hogy minden eddiginél veszélyesebb hajsza indult az előnyszerzésért, a hegemóniáért a jövő információfegyverei mind teljesebb birtoklásáért? Nem. A társadalom nincs felvilágosítva. Sőt altatva van. Megtévesztő, félrevezető információkkal terelik el a figyelmét a veszélyről.

Tipikus képviselői ennek a “megtévesztő hadműveletnek” a szakmai mezbe bújtatott semmitmondó tudományos mesekönyvek, mint pl. Jenny Raggett és William Bains “műve”, a “Mesterséges intelligencia A - Z”, melyet még az Akadémiai Kiadó is kiadott. Az ilyesféle “művek” használható tudást nem közölnek, az érdemi kérdéseket azonban félrevezető módon elrejtik. Azon mesterkednek, hogy szétszórva az olvasó figyelmét, elzárják előle a leglényegesebb tudást, azt, hogy a mesterséges intelligencia esetében nem csupán egy tudományos-technikai problémáról, hanem sorsdöntő kérdésről van szó.

Vannak tehát erők, amelyek pont azon igyekeznek, hogy “tehetetlenek legyünk a hatalommal való visszaéléssel szemben, és ne teremthessük meg azt a jobb, demokratikusabb társadalmat, amelyet a holnap technológiája ígér”. Ezek az erők már ma harcolnak a jövő hatalmi pozíciói megszerzéséért, és mindenki más kirekesztéséért. Tudatosítsuk tehát, hogy már most hatalmi harc folyik. És ennek eszköze nemcsak a tudás megszerzése, hanem más is, pl. az ősi harci eszköz, az álcázás, a félrevezetés is. Ha későn ébred rá a társadalom a veszélyre, akkor arra ébred majd, hogy rabszolga. A veszély nagyon komoly. És épp mivel relatíve egyre műveletlenebbek, egyre tudatlanabbak, akiknek a tényleges hatalom a kezében van, hataloméhségük kielégítése egyre inkább függ attól, hogy ki mennyi tudást képes megszerezni, mennyi tudás felett uralkodik. (Az alvilág, a szervezett bűnözés hatalmi pozícióinak megerősödése világjelenség. Az informatikai bűnözés jelentősége sem csökken...)

Ez a “tudás” persze nem személyes tudás lesz, hanem mesterséges intelligencia, vagy vásárolt tudás. Főleg a mesterséges intelligencia birtoklása lesz egyre nagyobb hatalom. És ami még ennél is fontosabb, a legnagyobb, a leghatékonyabb, a jövőt leginkább meghatározni képes hatalom az lesz, hogy ki mennyi és milyen minőségű mesterséges intelligenciát képes mozgósítani céljai elérése érdekében.

Az informatikai-számítástechnikai eszközbázisú tudás, a mesterséges intelligencia, az élet egyre több területén jut meghatározó és nélkülözhetetlen szerephez. A mesterséges intelligencia jelentősége túlbecsülhetetlen. Noha ez nyilvánvaló, még ott sem tartunk, hogy a mesterséges intelligencia jellemzésével megkezdtünk volna foglalkozni, jellemzőit összegyűjtöttük volna.

A hatalom, az uralom az élet legfontosabb kérdése, erről azonban sunyi és álszemérmes módon szó sem esik. Ha most nem is törődnénk a mesterséges intelligenciának hatalmi szempontokból való jellemzésével, akkor is rendkívül elgondolkodtató lenne, hogy a mesterséges intelligencia jellemzése “egyéb, tisztán tudományos szempontokból” miért nem történt még meg. Ne álltassuk magunkat! Minden uralom és hatalom kérdése. Ha valamit nem tudunk jellemezni, ha valaminek a jellemzőit, tulajdonságait nem ismerjük, az kicsúszik a kezünkből, nem lehet hatalmunk felette. Épp itt van a kutya elásva. A mesterséges intelligencia-jellemzés azért tabu téma, mert ez óhatatlanul ráirányítaná a figyelmet a mesterséges intelligencia hatalmi jellemzőire is. Mi mindent kellene jellemezni? Milyen kérdésekre kellene választ kapnunk? Csupán néhányat ragadunk ki.

• Milyen károkkal, veszélyekkel járhat az intelligencia elmestersé-gesítése egyes területeken?
• Milyen károkkal, veszélyekkel járhat az intelligencia hiánya, szennyezettsége egyes területeken?
• Mi az optimális aránya és rendszere a természetes és a mesterséges intelligenciának egyes területeken?
• Hogyan jellemezhetők az egyes mesterséges intelligencia megvalósítások irányíthatóság, kézbentarthatóság szempontjából? Melyik esetben mekkora az elszabadulás, az önállósodás, az irányíthatatlanná válás veszélye?
• Hogyan szolgálnak a mesterséges intelligencia megvalósítások egyes célokat, pl. gazdasági változásokat? Vagy az egyén boldogságát? (A kettő nem teljesen azonos!)

No és mi az intelligencia? Valamiféle tudás, képesség, ha tetszik eszköz. A tudások, képességek, eszközök kalkulusa nélkül azonban nem boldogulhatunk sem a mesterséges intelligencia jellemzésével sem a mesterséges intelligenciával magával. Ki kell dolgoznunk a különféle mesterséges intelligencia megjelenések “kémiáját”, - ma még az alkímia korszakában vagyunk, sok-sok boszorkánymesterrel. Távol vagyunk még a legegyszerűbb sztöchiometriától is, pedig ennél bonyolultabb kalkulusokra van szükség. Az intelligenciák kalkulusainak (sőt a kalkulusok kalkulusainak) időben való megismerése sorsdöntő lesz. Ezek kikutatása mesterséges intelligencia nélkül lehetetlen. Értelmezhető-e pl. valamilyen körben az endogén vagy az exogén volta valamely intelligenciajellemzőnek?

Hogyan írhatók le gyakorlati hasznosításra legalkamasabban, szabványosan a tudás jellemzői, tulajdonságai, pl. minősége, jellege, összetétele, fajtája, formája, helye?

Hol, kinek a szolgálatában milyen és mennyi intelligencia “működik”?

• alkalmazhatósági területek,
• avulékonyság,
• eloszlás, elterjedtség,
• értékesség,
• fejlesztés,
• felhasználás,
• fenntartás, karbantartás,
• gyarapodás,
• használat,
• hatókör,
• hibafertőzöttség,
• hozzáférhetőség,
• irányíthatóság,
• kapcsolhatóság,
• koncentráció,
• kopás,
• létrehozás,
• megbízhatóság,
• mérhetőség,
• minőség,
• pontosság,
• pusztulás,
• sérülékenység,
• teljesség,
• termelődés,
• védettség,
• veszélyesség vonatkozásában?

Tudásközvetítő eszközünk a nyelv. Szavaink, fogalmaink sem sokat érnek. A mesterséges intelligencia, pl. mennyiben mesterséges és mennyiben intelligencia? Lehetne vitatkozni azon, hogy mi a mesterséges és mi az intelligencia. Az azonban biztosan nem mesterséges agyalmány, hogy a mesterséges intelligencia a jelenlegi leghatékonyabb fegyverzet része. És nem intelligens viselkedésre vall, hogy pont az intelligencia és környéke az a terület, ahol a fegyverzet feletti irányítás kicsúszik az emberiség kezéből, ahol mérhetetlenül káros erők szabadulhatnak el. Mert nemcsak mesterséges (azaz nem természetes), hanem természetellenes intelligencia is és gonosz intelligencia is létezik. Ha még nem késő, tisztáznunk kell végre, mi is a célunk? Ha nem a gazdaság, hanem a saját boldogságunk, akkor minden intelligenciát, a természetes és a mesterséges intelligenciát is, közvetlenül (nem közvetve!) a boldogság szolgálatába kell állítani. Ez azonban csak akkor járhat sikerrel, ha azokat, akiknek a mások feletti uralom a boldogság, azokat távol kell tartani a mesterséges intelligenciától, amíg nem késő.

Tudjuk, az intelligenciához hozzátartozik a jó kérdések megfogalmazásának képessége is. Lehet, hogy sorainkat a nálunk intelligensebb utókor intelligencia tekintetében hiányosnak fogja majd minősíteni. Lehet, hogy a korokat átívelő intelligencia teljesen hiányzik is írásunkból, nem hiányzik viszont a lelkiismeretesség. És lelkiismeretességből is szükség lesz valamennyi ahhoz, hogy az intelligencia, akár természetes, akár mesterséges az emberiség igazi boldogságát szolgálja. (E dolgozat rövidített változata megjelent az Új Alaplap 1998. júniusi számában.)

Az élet középpontjában értékek, javak állnak. Az élet maga ezekkel való gazdálkodás, ezek létrehozása, őrzése, gondozása, fejlesztése, és persze - értelmes vagy értelmetlen - elhasználása és pusztítása is. Az értékesség minden létezőnek a legfontosabb tulajdonsága. Az értékek iránti igény a legnemesebb emberi tulajdonság. Az “értékválság” azonban sohasem az értékek válsága, hanem magának az embernek a válsága. Súlyos válságjelenség az értékek eltűnése életünkből, de még súlyosabb az értékes időnek az értékek eltűnése feletti kesergésre való pocsékolása, különösen akkor, amikor karnyújtásnyira van a megoldás.

Érdekes kettősség figyelhető meg napjainkban az értékekkel kapcsolatban. Egyrészt minden szempontból mélyül a társadalom értékválsága. Ezzel egyidőben viszont soha annyit nem beszéltek értékekről, mint mostanában. Hovatovább már csak azt veszik emberszámba, aki valamilyen értékeket “képvisel” vagy “hordoz”. Nincs olyan szervezet vagy párt, amely ne “hordozna” legalább egyet, de gyakran többet is a szociáldemokrata értékek, a liberális értékek, a keresztény értékek, a polgári értékek, a nemzeti értékek stb. közül. Az értékek azonban mintha nem szeretnék, sem azt, ha képviselik, sem azt, ha hordozzák őket; tapasztalhatjuk ugyanis, hogy mennél több értékképviselőbe és értékhordozóba botlunk, annál kevesebb valódi értékkel találkozunk. Különösen érdekes, sőt tragikomikus az a jelenség, ha megkérdezünk egy értékképviselőt vagy értékhordozót, hogy sorolja fel, hogy mik is lennének a legfontosabb szociáldemokrata, liberális, keresztény, stb. értékek, amit ő éppen képvisel vagy hordoz (neki igazán tudnia kellene, hogy mik azok), meglepetve tapasztalhatjuk, hogy némi zavart nyögés és toporgás után, a kérdezett semmit (vagy semmi jellegzeteset) nem tud mondani. Az értékválság tehát annyira súlyos, hogy még az értékfogalom is eltűnt.

1946-ot írtak. Vége volt a második világháborúnak. Az Egyesült Államokban is javában folyt a gazdaság átállítása a hadigazdaságról a békeidők gazdaságára. A fegyveres harc helyét átvette a gazdasági verseny. Mindenki nagy lendülettel igyekezett saját versenyképességét növelni, melynek egyik módja - különösen a nagy anyaghányaddal dolgozó vállalatoknál - az anyagköltségek csökkentése volt.

A General Electric két vezető embere, Erlicher és Winnie is épp ezen fáradozott. Ők azonban, eltérően másoktól, nemcsak törekedtek minél többet lefaragtatni az anyagköltségekből, hanem célul tűzték ki egy általánosan használható, (mai szóval versenyképességnövelő) eljárás kidolgozását is. 1947-ben meg is bízták ezzel a feladattal Miles-t, a General Electric egyik alkalmazottját, aki munkatársaival (Sredenscheck, Fountain, Horn) más területeken bevált módszerekre támaszkodva, több év munkájával kidolgozta a “value analysis” (magyarul értékelemzés) módszerét.

A módszer - először az iparban - fantasztikus sikerei révén gyorsan elterjedt, és azt is hamar felismerték, hogy nemcsak termékekre, hanem szinte minden alkotásra, tevékenységre, pl. szolgáltatásokra is alkalmazható. Ennek köszönhetően aztán ma már nincs olyan terület, ahol ne hasznosították volna sikerrel az értékelemzést. Közben maga a módszer is fejlődött, és ma is fejlődik.

Az értékelemzés módszerének lényege egyszerű: mindent két fő szempontból elemeznek. Az egyik, hogy mennyi értékhez jutunk megszerzése révén, tehát azok révén a számunkra hasznos funkciók révén, amelyek birtokunkba kerülnek. A másik szempont pedig, hogy mindezekért mennyi áldozatot kell hoznunk, mennyi birtokunkban levő értéket kell feláldoznunk. Az értékelemzés szerint valaminek az értékét (lényegében értékességét) az általa biztosított és a megszerzéséért feláldozott érték viszonya adja.

Nyilvánvaló, hogy itt nem kell szó szerint venni a hányadost, de természetesen tiltva sincs, ha a számlálót és a nevezőt számszerűen is meg tudjuk adni. Tört helyett persze más függvénnyel, pl. különbséggel is dolgozhatunk, a lényeg az, hogy az általunk használt függvény jól fejezze ki azt az értéket, amit a funkciók és a ráfordítások értéke határoz meg. (Fontos hangsúlyozni, hogy a formulában sosem az összes funkcióval, hanem a ténylegesen igényelt funkciókkal számolnak.) Az értékelemzés során gondos munkával kielemzik, hogy milyen funkciók kielégítése milyen áron valósul meg, és azt is feltárják, hogy mi lenne a (reálisan elvárható) ideális, mind a funkciók, mindpedig ezek kielégítésének “ára” tekintetében.

Az értékelemzés egyik nagyágyúja a “gyenge pont” fogalma. Gyenge pontról több szempontból is beszélhetünk. Gyenge pont lehet, pl. egy termék egy funkciója, amelynek kielégítése túl sokba (túl sok pénzbe, túl sok időbe stb.) kerül. Gyenge pontnak számít az is, ha fontos funkció nincs kellő mértékben kielégítve. Többszörösen gyenge pont az olyan funkció, amely nincs kellő mértékben kielégítve, emellett még túl sokba is kerül a kielégítése.

Mindennek, embernek, gépnek, családnak, szervezetnek, tevékenységnek stb. van “gyenge pont”-ja, néha több is. A “gyenge pont”-ok, és ellentéteik a “erős pont”-ok ismerete nélkül lehetetlen okosan viselkedni, megalapozottan dönteni. Az értékelemzés minden olyan területen közelebb visz a sikerhez, ahol számít valamit az okos viselkedés, a helyes döntés. Az értékelemzés tehát egy megalapozott általános sikerrecept, az élet minden helyzetére. Kiválóan alkalmazható az értékelemzés, pl. döntési lehetőségek, “alternatívák” értékének (értékességének) összehasonlítására is.

Az értékelemzés többféle elemzés “ötvözete”. Benne több elemzési feladatot is el kell végezni. A funkcióelemzés és a költségelemzés mellett, pl. nagyon fontos szerepe van az értékelemzésben még az igényelemzésnek is. Minden funkció igényeket elégít ki. Az igények gyakran ellentétesek egymással. És ritkán lehet egy funkcióról úgy gondoskodni, hogy az más funkciókat ne korlátozna vagy gyengítene. A funkciók ill. az igények gondos elemzésével feltárhatók az igények ill. a funkciók közti ellentétek. Mivel a funkciók, a nyereségek, a veszteségek, a költségek, az igények az élet minden területén fontosak, az értékelemzés kiválóan használható még olyan, nem ipari, nem kereskedelmi területeken is, mint pl. a jogszabály-előkészítés, ahol hatásosan segít az ellentmondások kiszűrésében.

A sok érdekes ellentmondás-példa közül csak egy olyat említünk - ma az érdeklődés homlokterében álló alkotmányjog területéről - , amely már egyszerű igényelemzéssel is könnyen kimutatható. Az “ártatlanság védelme” minden “jogállamban” - nálunk is - alkotmányos követelmény (azaz olyan igény, amit ki kell elégíteni). Ennek lényege, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg bűnösségét arra illetékes bíróság jogerős ítélete nem állapította meg. Ugyanakkor sok “jogállamban”, (nálunk is) a rendőrség ügyészi hozzájárulással megállapodást köthet bűnözővel, aki ennek révén, információszolgáltatás fejében büntetlen marad. Ebben az esetben a rendőrség információigényének kielégítése sérti az “ártatlanság vélelme” elvét. Hiszen nem bíróság, hanem a rendőrség állapítja meg a bűnösséget. De más igények is sérülnek. Az állampolgárok egyenlő elbírálása sem valósul meg, mert egy bűnbandából csak egy bűnözővel szokott a rendőrség megállapodást kötni. A bűnözők nincsenek egyenlően elbírálva, a többi bűnözőt hátrányos megkülönböztetés sújtja. A jogbiztonság igénye is csorbul, mert ugyanazért a bűnért ilyenkor nem egyformán lakolnak az állampolgárok (van, aki “törvényesen” megússza).

Az a két állam, ahol az értékelemzés a legszélesebb körben elterjedt, az Egyesült Államok és Japán. Ez nem véletlen. Sokan elemezték már e két ország gazdasági sikereinek okait. A legfontosabb okot azonban mindezideig nem vették észre a kutatók. E sorok írójának az a véleménye, hogy Japánt főleg az embereknek az a beállítottsága tette naggyá, az Egyesült Államok nagyságát pedig főleg az embereknek az a beállítottsága őrizte meg, amely az értékelemzési módszer filozófiájában is megfogalmazódik: mindent aszerint kell értékelni, hogy milyen funkciói - általában hatásai - vannak, és az egyes funkciók (hatások) mennyi nyereséggel ill. veszteséggel járnak.

Az Egyesült Államokban és Japánban széles körben tudatosítják az értékelemzési szemléletmódot, és tanítják ennek a szemléletmódnak a gyakorlati alkalmazását, emiatt tömegek gondolkodnak és dolgoznak eszerint, míg másutt legfeljebb csak tudnak róla, de az életben nem hasznosul, mert nem tanítják a gyakorlatba való átvitelét. Pedig ha van valami, amit kötelezően kellene tanítani - már az általános iskolában! - több éven keresztül, az az értékelemzés egyszerű, de felbecsülhetetlenül hasznos módszere.

Lényeges és sorsdöntő, hogy kinek mi az érték, és az értékek között ki milyen rangsort állít fel ill. érvényesít. Nagyon tanulságos lenne pl. elemezni, hogy hogyan és miért jutottak el a különböző társadalmak, társadalmi rétegek értékválságos állapotukba, és hogy mely társadalmak mely rétegeinek válságát mi okozta, - keleten és nyugaton. Már futólagos vizsgálattal is egyszerűen cáfolható pl. az, a mifelénk mostanában széltében-hosszában hangoztatott nézet, hogy rögtön magasabb lesz a társadalom erkölcsi színvonala, mihelyt a gazdaság rendbe tétetik. Tényleges oksági kapcsolat azonban csak fordítva létezik. Ha egy társadalom erkölcsileg rendben van, akkor gazdaságilag sem lehet huzamosan bajban. Az erkölcsi értékek meglétéből következhetnek a gazdasági értékek, fordítva azonban nem. A kitekert logikájú nézetek tömeges terjedése azt is bizonyítja, hogy az értékválság más válságokkal is kapcsolódik. Nincs értékválság, pl. eligazodási válság és gondolkodási (konkrétan logikai) válság nélkül.

Az értékválságot kísérő eligazodási és gondolkodási válság abban is megmutatkozik, ahogyan a társadalom az értékválságot kezeli. Három magatartásforma figyelhető meg. Vannak, akik még az értékválság tudatosulásáig sem jutnak el. Másokban tudatosul az értékválság, de nem tartják azt veszélyesnek. A harmadik csoportba tartozókban tudatosul az értékválság, végzetesen veszedelmesnek tartják, de csak a tapasztalt negatív jelenségek ostorozásáig jutnak, konkrét járható utat a kilábalásra nem tudnak mutatni.

A válságokkal kapcsolatban nyilván az okok kérdése a legérdekesebb elméleti kérdés, és a kilábalás kérdése a legfontosabb gyakorlati kérdés. A válságban levőnek természetesen az okok elemzésénél fontosabb a kilábalás. Tehát számunkra ma az a legfontosabb kérdés, hogy van-e valami reális, tényleg hasznos eszköz, amellyel fordulatot lehet elérni az értékválságban, és biztosítani lehet a kilábalást.

Ilyen eszköz van, és ez az értékelemzés, melynek megragadásával és hasznosításával az eltűnt értékek természetes és szerves módon visszahozhatók életünkbe. E sorok az értékelemzés propagálásával egy olyan gondolkodásmódra kívánják felhívni a figyelmet, amely az anyagi-gazdasági értékek vonatkozásában már vizsgázott, mégpedig kiválóan, és ez a gondolkodásmód más értékek területén sem vallhat kudarcot - ha alkalmazzák. A téma aktualitását a jelen égető szükség önmagában is indokolja. A szükségből folyó időszerűség mellett azonban van egy évfordulós aktualitás is, a szóban forgó gondolkodásmódnak, helyesebben az ezzel egybeforrott módszernek a fél évszázados jubileuma: 50 éve fogalmazódott meg az igény két vállalati vezető agyában egy módszer iránt, amely aztán mint szellemi termék, egy sikeres szemléletmódnak, gondolkodásmódnak is megtestesítője, bevált mintája lett.

Az értékelemzés nemcsak termékek és szolgáltatások versenyképességének javításában, döntési változatok értékelésében, ellentétek, ellentmondások felderítésében alkalmazható nagy haszonnal, hanem mindenütt, ahol funkciók, nyereségek, veszteségek, költségek, igények együttes kezelésére van szükség, tehát az élet minden (szellemi és anyagi) területén. Egyedülállóan hatékony azonban az értékelemzés egy értékközpontú gyakorlati életfilozófia kialakításában, melynek lényege egy tudatos és szisztematikus viselkedés: mindennek, aminek szerepe van problémáink megoldásában, mindenekelőtt értékét (értékességét) igyekezzünk megállapítani, és ezt az érték-megállapítást - ugyancsak tudatosan és szisztematikusan - a funkciók, igények, nyereségek, veszteségek, ráfordítások gondos elemzésével végezzük.

Ennek a gyakorlati értékközpontú gondolkodásnak az elterjesztésére elég néhány órás rádió és tévé műsoridő és egy néhány oldalas ismertető kiadvány nagy példányszámban való “terítése”, tehát elég néhány millió forint. E néhány millióval úgy el lehet fújni az értékválságot, mintha soha nem is lett volna. De nemcsak az értékválság szüntethető meg, hanem az életbe visszaáramló értékek révén a társadalom erkölcsileg is rendbe jön. Ezután pedig már gazdaságilag sem lehet huzamosan bajban. A kérdés már csak az, hogy azok szemében, akik ezt biztosíthatják, valójában milyen értéket is képviselnek az igazi értékek. Magyarán kinek mit ér meg az ország erkölcsi és anyagi felemelkedése. (E tanulmány rövidített változata megjelent az Új Alaplap 1996. szeptemberi számában.)

A gondolkodás célja az embert a számára lehető legértékesebb állapotba juttatni és mindig a lehető legértékesebb állapotban tartani. Aki gondolkodik, az rájön, hogy a számára legértékesebb állapot nem lehet csak olyan, ami másoknak is (közvetlenül vagy közvetve) értékes.