Mi az egészség? Az egészség az ember javainak egyike, és eszközeinek is egyik legfontosabbika.

Természetesen más javaink is vannak, más értékekkel is dolgunk van, mint az egészség, és az értékeket összességükben kell néznünk, amikor foglalkozunk velük. Így például, noha alig van fontosabb dolgunk, mint az egészség megőrzése, ill. a gyógyulás és a gyógyítás, mégis szabad az egészséget, sőt a földi életet is kockára tenni, pl. a haza érdekében. (“Sehonnai bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer…”).

Mivel Isten – a Szeretet – minden embert boldogságra teremtett, az ember számára a boldogság – az igazi, a teljes boldogság – nemcsak a legjobb állapot, hanem kötelesség is. Mivel pedig az egészség a boldogság elérésének is fontos eszköze, különös gonddal kell kezelnünk.

Figyelnünk kell azonban arra, hogy az embernek az eszközökkel is úgy kell eljárnia, mint az értékekkel. Az eszközöket is összességükben kell néznünk, és mindig a cél szempontjából kell értékelnünk azokat. Helyes lehet tehát, hogy valamely különleges helyzetben az igazi boldogság érdekében valaki feláldozza vagy kockára teszi az egészségét. (Mint például azok az orvosok, akik fertőző betegek között tevékenykednek, vagy akik először magukon próbáltak ki gyógyszereket.)

A ritka kivételektől és ritka élethelyzetektől eltekintve, azonban igaz az, hogy aki nem különös gonddal kezeli az egészségét, és ha beteg, nem igyekszik minél hamarabb, minél tökéletesebben meggyógyulni, és másokat ezekben nem segít, az nemcsak maga ellen vét, hanem Isten céljai ellen is.

Az egészség megőrzése, a gyógyulás és a gyógyítás tehát – ritka kivételtől eltekintve – elsőrendű kötelesség.

Ha tehát az egészség megőrzését, a gyógyulást és a gyógyítást valaki olyan komolyan veszi, ahogyan kell, akkor az ilyen ember az egészség megőrzésének, a gyógyulásnak és a gyógyításnak az eszközeit is különös figyelemben részesíti és a lehető leghatékonyabban igyekszik is hasznosítani.

Korunkra jellemző, hogy rengeteget beszélünk az egészségről, de odáig még nem jutottunk, hogy legyen legalább egy kis füzet mindenkinek a kezében, amelyben össze vannak gyűjtve a legfontosabb tényezők, amiknek szerepe van az egészség megőrzésében, a gyógyulásban és a gyógyításban. Ez azt mutatja, hogy valójában nem is vesszük komolyan az egészséget, és így semmibe vesszük nemcsak Istennek a mi üdvösségünkre vonatkozó kívánságát, hanem saját boldogságunkat is.

Ebben a füzetben megpróbáljuk megtenni az első lépést az egészség megőrzésére, a gyógyulásra és a gyógyításra szolgáló fontosabb tényezők összegyűjtésére.

Mielőtt azonban ezzel a kérdéssel foglalkozunk, még egyszer hangsúlyozzuk, hogy az egészség nemcsak javaink egyike, hanem fontos eszköz is, és ezért az egészséget, az értékek összességében és az eszközök összességében kell néznünk, amikor foglalkozunk vele. Ebből természetesen az is következik, hogy az egészség megőrzésének, a gyógyulásnak és a gyógyításnak az eszközeit is összességükben kell nézni és a cél szempontjából értékelni.

A következőkben felsorolunk abc rendben az egészség megőrzésében, a gyógyulásban és a gyógyításában fontos tényezőket. Ezek rövid, szótárszerű listájában a címszavak után rövid megjegyzések találhatók. Célszerű ezeken időről-időre elmélkedni.

Ne tekintse azonban senki ezeket a sorokat mindenkire kötelező normának. Elsősorban gondolatébresztő elmélkedési nyersanyagnak szánjuk, abban a reményben azonban, hogy legalább a legfontosabb tényezők tekintetében közös (közérthető) nyelven sikerül beszélnünk.

Az ember lényegéhez tartozik, hogy van értelme és szabad akarata. Akarni kell a jót, ha meg akarjuk szerezni. Az elhatározás az akarat rögzítése. Ez lehet nélkülözhetetlen eszköze a jó elérésének, de lehet végzetes hiba forrása is. Ha valaki az akaratát nem az értelem uralma alatt működteti, legyen bármilyen erős akarata, végzetes veszélyben forog.

Az értelemtől független akarat (pl. akaratoskodás) rengeteg kárt, összeütközést, feszültséget okoz, így veszélyezteti az egészséget, és sok betegséget okozhat.

A jóakaratú ember belsejében békesség van. Ez az egészség tekintetében is nagy érték. A rosszakarat (nem azonos a rosszindulattal!) leginkább irigységből, bosszúból, telhetetlenségből származik. Ezek mindegyike kizárja a belső békességet, tehát a rosszakarat veszélyezteti az egészséget.

Az alázatosság nélkülözhetetlen feltétele a helyes irányú változásnak, a fejlődésnek, a sikeres tanulásnak. Az alázatosság lényege az igazsághoz, a rendhez való teljes igazodás. Az alázatos ember tehát nem tartás nélküli csúszó-mászó, aki mindennek és mindenkinek akarat nélkül aláveti magát. Az ilyen viselkedés nem erény, hanem jellemhiba és betegség. Az alázatos egyedül az igazságnak veti alá magát, de azt teljesen és maradéktalanul teszi. Példákkal lehet szemléltetni a helyes alázatosságot.

Az alázatos tudja, hogy tudása nem sokat ér, de nem tekinti értéktelennek magát, hanem megragadja az alkalmat tudása gyarapítására. A gőgös azt hiszi, hogy a tudás csúcsán van, ezért nem is keresi a tudást, így elzárja magát a fejlődéstől.

Az alázatos tudja, hogy semmi nem jár neki, de minden jót kér, és elfogad Istentől. A gőgös azt hiszi, hogy minden jár neki, ezért semmit nem kér, és így nem is kap sokat, vagy ha kap, nem veszi észre.

Az alázatosság tehát a realista világszemlélet, a gőg pedig a valódi viszonyok hamis (téves) megítélése. Ezért a gőgből rengeteg konfliktus származik, amik súlyosan terhelik és veszélyeztetik az egész-séget.

Sajnos azonban a helyes alázatosság is járhat konfliktusokkal. A gőgös emberek csalhatatlanul megérzik, ha hozzájuk hasonló kíméletlen törtetővel kerülnek szembe, és ezért általában megadják egymásnak a tiszteletet. (“Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.”) A gőgös ember nem az agresszíveket, a gőgöseket, hanem az alázatosakat igyekszik maga alá gyűrni. Így az igazi alázatos gyakran ki van téve pimasz hatalmi akcióknak, és sok energiája mehet el “jogos honvédő háborúra”. Természetesen ez sem tesz jót az egészségnek. De mivel az alázatos ember igazi realista, előbb utóbb rájön, hogy a gőg agresszív megnyilvánulásainak az alázatosak gyakrabban célpontjai mint a gőgösek, ezért kidolgozza a leghelyesebb önvédelem módszereit.

Rengeteget segíthet és rengeteget árthat is az egyik ember a másiknak beszéddel és a helyénvaló beszéd elmulasztásával. Ez a segítség vonatkozik természetesen az egészség megőrzésére és helyreállítására is. Van erősítő, gyógyító szó, és hallgatás, de van ölő, betegítő szó és hallgatás is.

A lelki nyugalomnak, a békességnek a megőrzése segít az egész-séget megőrizni is és helyreállítani is. Az izgalom, a zavar állapota pedig fenyegeti és károsíthatja az egészséget.

A bosszú valamely vélt vagy tényleges sérelem megtorlása. A bosszúálló ezt a sérelmet, addig, amíg nem sikerül a bosszúállás, nyilvántartja. Tehát elméje nem lehet teljesen szabad, állandó gondban van. Ez, az elmében levő sérelem emellett még automatikusan gátolja a felszabadult jó lelkiállapotot is, automatikusan fájdalmat, keserűséget, haragot okoz. Ezek a rossz állapotok, és a felesleges gond, nemcsak a teljes pihenést akadályozhatják, nemcsak a teljesítőképességet csökkenthetik, hanem betegségeket is okozhatnak. A sikeres bosszú pedig nem elégtételérzést okoz, nem az “igazság győzelmét” hozza, hanem a legtöbbször ürességet és kiábrándultságot.

A böjt valami élvezetesnek (általában időleges) megvonása. Helytelen a böjt fogalmának korlátozása ételre, italra. Nagyon hasznos lehet, pl. a hallgatás is. A böjt sokféle jó hatása közül a legtermészetesebb, hogy ilyenkor egyes állandóan használt funkciók, pl. az emésztés pihenhet. A böjt alatt figyelni kell a megfelelő környezetre, és terhelésre. Rossz lelki légkörben káros lehet a böjtölés. A böjtölő nagy lelki nekibuzdulásában túl is fáraszthatja magát, így elveszti a réven, amit a vámon nyert.

A bűnbeesés nemcsak egy, a jótól eltérő tényleges cselekmény lehet, hanem maga az elhatározás, maga az akarás is, még akkor is, ha a cselekmény nem is jött létre. Sőt, bűn a jótól való eltérésnek még örülni is, bárki is az, aki a jótól eltér. Bűn azonban csak a tudatos viselkedés lehet, annak a tudatával, hogy bűnről van szó. Tehát nem bűnös, aki nem tudva és akarva tér el a jótól, vagy nem tudja, hogy a jótól eltérően viselkedik.

A bűn állapota a jótól való olyan tudatos eltérés állapota, melyben a személy tudja, hogy eltér a jótól.

A személy bűnössége vagy bűntelensége szempontjából a jótól való eltérést (elkülönültséget, elszakadást) csak a személy tényleges lehetőségeinek figyelembevételével lehet megállapítani, mert pl., ha valaki döntési kényszerben két rossz közül azt választotta, amit kisebb rossznak hitt, akkor viselkedése jó viselkedés volt.

A bűn közvetlenül is károsíthatja az egészséget (pl. mértéktelenség). A bűn közvetett hatásai (pl. bűntudat, önbüntetés, szorongás) szintén okozhatnak betegségeket.

A valódi bűntudat (helyesen bűnösségtudat) a bűn következménye. A hamis bűntudatban a személy bűnösnek tartja magát, holott (abban, amiben hiszi!) nem bűnös. Mindkét bűntudat jó, de csak mint figyelmeztetés arra, hogy tenni kell valamit egy rossz állapottól való megszabadulás érdekében. Egyébként mindkét bűntudat káros, mert energiát, figyelmet köt le, nyugtalanságot, zavart okoz, és betegségeket eredményezhet.

A céltalan élet egyenes út a betegségekhez. A rossz célok, ha tudatosak, lelkiismereti feszültségeket okoznak, ez is árt az egészségnek. Ha jók a célok, de nem illenek a személy adottságaihoz, érdeklődéséhez, alkatához, szintén fenyegetik az egészséget. A személy adottságaihoz, érdeklődéséhez, alkatához illő jó célok azonban, fegyelmezett embert feltételezve, megőrzik és helyreállítják az egészséget.

A célokat rendszeresen felül kell vizsgálni, és igazítani kell rajtuk, ha szükséges.

Hatalmas ajándékot, megkönnyebbülést, felszabadulást jelent az egyénnek, és nagyon jó hatással van a testi-lelki egészségére,

– ha valaki a neki nem megfelelő jó célokat neki megfelelő jó célokra cseréli.

Könnyű prédikálni nagy, nemes és szép célokról, lelkesíteni nagy, nemes és szép célok elérésére! A célnak azonban nemcsak nagynak, nemesnek és szépnek kell lennie, hanem a pillanatnyilag legfontosabbnak, konkrétnak, elérhetőnek és az ember igazi boldogságát szolgálónak is. Ilyen célok kitűzése nem könnyű, elérésükhöz pedig legtöbbször nem pátosz, hanem közönséges munka igényeltetik. De ha egy cél a pillanatnyilag legfontosabb, konkrét, elérhető és az ember igazi boldogságát szolgálja, akkor az nem lehet más, mint a körülményekhez képest legnagyobb, legnemesebb és legszebb cél.

Persze nem helyes a szűklátókörű mának élés, a távlatokban való gondolkodás is nélkülözhetetlen, de ha a célok rendszerében a pillanatnyilag megvalósítható jó célok helyett mással foglalkozunk, ez akkora pazarlás, hogy lehetetlenné teszi a “nagy, nemes és szép célok” elérését.

A csend szó különböző árnyalatokat tartalmaz. Ezeket az egészség szempontjából is meg kell különböztetni. A csend jelenti a zavartalanságot, a békességet is, és jelent hiányt is. Mindkét csend fontos egészségmegőrző és gyógyító tényező.

Pál apostol ritkán említi Istent jelző nélkül, viszont gyakran hivatkozik Istenre, mint a “békesség Istenére”. Az ember békessége (amit a betlehemi angyalok is hirdetnek) tehát Isten állapotához hasonló emberi állapot.

Az a csend, ami a hangok hiánya, lehet élettelen, üres csend, és lehet pihentető is. Nem szabad megszokni a nyüzsgést. A kiüresítésre, a kitisztításra a hallható dolgok terén is szükség van. A fizikai csend segíteni szokta a békesség állapotát is.

A diéta valamilyen szabályok (szigorú) érvényesítése, legtöbbször a táplálkozásban. Helytelen azonban a diétát az étkezésre korlátozni. Felbecsülhetetlen haszna van pl. a viselkedési, a gondolkodási diétának is. Ha például nem használunk ki minden lehetőséget a beszédre, vagy naponta 20-30 percig igyekszünk a nyüzsgő gondolatok helyett belül is csendben maradni, ez sokat segíthet nemcsak az egészség megőrzésében, hanem helyreállításában is. A böjt és a diéta ősidők óta ismert csodálatos egészségmegőrző és gyógyító hatásairól és a mértéktelenség kárairól az emberiségnek hatalmas tapasztalata gyűlt már össze - ezt azonban alig hasznosítjuk.

A leglényegesebb kérdések közé tartozik, hogy az ember kivel, mivel milyen egységben van. Ugyanilyen lényeges természetesen a különállás is. E két fontos tényező rokona a függésnek és a függetlenségnek, de nem azonosak ezekkel.

Létezik látszategység, színlelt egység és látszat különállás, színlelt különállás is, ugyanúgy, mint látszatfüggés, színlelt függés és látszatfüggetlenség, színlelt függetlenség.

Az egység,

a különállás,

a függés,

a függetlenség

akár valódi,

akár látszat,

akár színlelt, nagymértékben képes hatni az ember egészségére és boldogságára. Az Istennel való egység a legjobb állapot a földön, és a tökéletes boldogság a halál után. A családtagokkal való egység szintén nagyon érzékeny kérdés lehet. Az egység megtagadása, a visszautasítás különösen gyermek életében okozhat nagy károkat.

Más dolog az egység megléte és más dolog az egység meglétének érzése.

Egészséges felnőttnek nem szabad attól függenie, hogy érzi-e az egység boldogító létét. Betegeknek, gyengéknek, gyerekeknek azonban fontos, hogy az egységet érezzék is.

Döntő kérdés, hogy az ember hogyan kezeli magát, konkrétan pl., hogy önös módon kikülöníti-e magát, vagy pedig egy egység részeként éli az életet. A magát “önállósított” lény szükségképp – esetleg több vonatkozásban is – szuverénné teszi magát, tehát olyanná, aki nem tartozik felelősséggel, sőt mások fölötti pozíciót foglal el. Fontos itt is ennek a mértéke. Az egocentrikus, az önimádó ember magát istenként kezeli, maga számára természetesnek tartja isten jogait, és ha teheti ezeket gyakorolja is. Ő mindennek ura, minden az ő szolgálatára van. Ez a felfogás természetesen – akár tudatos, akár nem – konfliktusok tömegét eredményezi, és különböző utakon, módokon árt az ilyen ember és környezete egészségnek. Szem előtt kell tartanunk, hogy minden emberben megvan a hajlam, hogy Istentől függetlenedve “olyan legyen mint az Isten”. Kevesen veszik észre, hogy nem ez a boldogság útja. Nem Istentől függetlenedve, hanem Istenben maradva érheti el az ember az isteni szintet. Aki Isten hatalmát és dicsőségét akarja megkaparintani Isten nélkül, saját magának, az bukásra van ítélve mint a Sátán, hiszen Isten egység, és nem szedhető részekre. Aki viszont annyira szereti Istent, hogy mindent, saját önös, különálló lényét is feláldozza érte, az mindent megtalál, amire szüksége van.

Az elégedetlenkedés a leggyakoribb állapot, amivel az ember kárt okoz önmagának és környezetének. A földi életben tökéletes boldogság biztosan nincs, de biztosan és könnyen lehet állandósítani a boldogtalanságot az elégedetlenkedéssel. Szinte semmivel sem lehetünk elégedettek. Ez azonban nem ok arra, hogy valaki állandó elégedetlenkedéssel magát és a légkört mérgezett állapotban tartsa. Ha teljes elégedettségre nincs is okunk, rengeteg dolognak lehet örülni.

Az elégedetlenkedő emberek között két gyakori típus van. Az egyik a “szerencsétlen”, akinek rengeteg rossz van az életében, és ettől szenved, (nem veszi észre, hogy az elégedetlenkedéssel nem javít, csak ront a helyzetén). A másik fajta elégedetlenkedőnek nincs is igazán oka elégedetlenkedni, de ez az az eszköz, ami szereplési és uralkodási lehetőséget biztosít a számára. Ezek az emberek a minden felett örökké ítélkezők, mindent örökké bírálók. Ezek, akik kilopták magukat az értékek létrehozására kötelezett és mindenért felelősséggel tartozó emberiségből és belopták magukat Isten ítélő székébe. Kérés és felhatalmazás nélkül “ítélnek eleveneket és holtakat”.

Nagyon fontos szem előtt tartanunk, hogy az ítéletalkotás nem hiba, hanem az értelem nélkülözhetetlen tevékenysége, melyet kötelességünk helyesen használni. A jogosulatlan és nem helyénvaló ítélkezés azonban bűn, még akkor is, ha maga az ítélet igaz.

Az elmélkedés az elme foglalkoztatása valamivel, tehát gondolkodás. Abban különbözik a hétköznapok gondolkodásától, hogy nyugodt körülmények között végezzük, elmélyültebben és alaposabban. Az elmélkedés egyszerre az elme gyógytornája és edzése, sőt a megszerzett igazság révén szellemi táplálék is. Emellett természetesen problémáink megoldásában is hasznos eszköz. Mindent összevetve, a rendszeres elmélkedés egészségmegőrző és egészséghelyreállító hatású is. Kerülni csak akkor kell, amikor az egészség érdekében pihenésre van szükség. A torna hasznos az egészség szempontjából. Törött végtagokkal azonban káros lehet a torna.

Az elvárások rendszere nagy befolyással van életvezetésünkre és egészségünkre is.

Mit várunk el másoktól?

Mit várunk el magunktól?

Az elvárások és a tényleges viselkedés eltéréséből származó feszültségek, konfliktusok súlyos következményekkel járhatnak az egyén egészségére is. Az elvárások helyes megállapítása és az elvárásoktól való eltérések helyes kezelése nemcsak konfliktuscsökkentő, nemcsak értékgyarapító, hanem az egészségre is jótékony hatású.

Megdöbbentő tény, hogy az emberek túlnyomó többsége nem tud konkrét és alapos választ adni az előbbi négy alapkérdésre. Olyanok, mint aki bemegy egy boltba és elégedetlenkedik, de sem azt nem tudja, hogy mit akar vásárolni, sem azt, hogy miért mennyit kell fizetni.

A belső és külső konfliktusok száma és súlyossága addig nem fog csökkeni, amíg az elvárások helyes kezelését nem fogják az iskolában tanítani.

Az emlékek benne vannak az emberben, és hatnak. Ez a hatás az egészségre is vonatkozik. Ezért az egészség érdekében is szükséges, hogy helyesen kezeljük az emlékeket. Ezt azonban meg kell tanulni. Az is előfordulhat, hogy egy beteget mindenekelőtt az emlékei tekintetében kell meggyógyítani. Mindenki kisebb-nagyobb mértékben betege a rossz emlékeinek, és ha meggyógyul, nagy energiák szabadulnak fel benne. A gyógyulás egyik útja lehet az emlékek alapos újraélése és “helyére tevése”. Van azonban amikor ez káros. Meg kell tanulni teljesen a jelen és a jövő felé fordulni, és a múltból csak a tapasztalat kincsét konzerválni, nem pedig a múlt fájdalmát újból és újból feleleveníteni.

Az “emlékek gyógyítása” nemcsak különleges pszichiátriai feladat lehet, hanem minden ember napi kötelessége is. Naponta célszerű legalább egyszer kitakarítani magunkból minden rosszat. A megbocsátás másoknak és a bűnbocsánat megszerzése magunknak energiákat szabadít fel, és az egészség szempontjából is nélkülözhetetlen.

Vannak, akik azért kényszerítik magukra kínzó emlékek terhét, hogy mások iránti haragjukat fenntarthassák. Se szeri se száma az emlékekkel való buta vagy gonosz manipulációknak. Ezek persze ugyanolyan károsak mint aki hátsó szándék nélkül egyszerűen csak szenved a rossz emlékeitől.

Jóknak kell lennünk. Bármibe kerüljön is ez, legbelül mindenki érzi, hogy csak így lehet boldog. Igen ám, de hogyan kell jónak lenni? Csak buzdítást kapunk a jóra, és büntetést, ha nem vagyunk jók.

Ebből aztán rengeteg hiba, bün, konfliktus származik, és természetesen betegségek is. Ez a helyzet addig nem változik, amíg az erényeket részletesen nem tanítják az ifjuságnak.

Érdekes, hogy az értékekkel való puszta foglalkozás már gyógyító hatású lehet. Az erények megvalósítása pedig elégedettséget, örömöt okoz, ami szintén gyógyít, és megerősíti az egészséget.

Hogyan várható valakitől, hogy jó, azaz erényes legyen, ha nem tanítják meg erre? Legalább egy brosúrát a kezébe kellene adni az ifjúságnak arról, hogy a legfontosabb élethelyzetekben mi az erény és mi a bűn.

Az érdeklődés befolyásolja, hogy mivel foglalkozunk. Az pedig, hogy kívül, belül mivel foglalkozunk, erős hatással van az egészségre. Sokan abból indulnak ki, hogy mi érdekli őket. Ez végzetes hiba. Az érdeklődést is irányítanunk kell. A jó pedagógus pl. nem abból indul ki, hogy mi érdekli a tanulókat, hanem felkelti és ébren tartja a tanulók érdeklődését a jó és hasznos dolgok iránt.

Az érdeklődés helyes irányítása azért is fontos, mert veszélyes lehet, ha huzamosan tart az az állapot, hogy valakinek máson jár az esze, mint amit csinál.

Ugyanazt az eseményt az egyik ember másképp értelmezheti, mint a másik. Az egyik jobban örülhet neki, mint a másik, vagy erősebben szenvedhet tőle, mint a másik. Emiatt van az, hogy a jelenségek tényleges hatása nemcsak a jelenségtől, hanem a személyektől is függ, aszerint, hogy a személyek hogyan értelmezik a jelenségeket.

Egy allergiás ember nagyon rossz állapotba kerülhet egy csodálatos virágos mezőn, ahol a másik remekül érzi magát. Egy érzékeny lelkiismeretű embert nagyon zavarhat egy bűn, amit egy másik ember észre sem vesz.

Nagyon lényeges, hogy sem a testi, sem a lelki-szellemi hatások egyéni “értelmezési” különbözősége mögött nem szabad azonnal bűnt vagy hibát feltételezni. Nem szabad általános normaként mindenkitől ugyanazt az edzettséget, ellenállóképességet, fegyelmezettséget elvárni és azonnal büntetni, ha valaki nem az általános normánk szerint viselkedik.

Még akkor is, ha egyéni bűn vagy hiba van mögötte, aki az egészségestől eltérően értelmez valamit, ilyenek a reakciói, az az ember gyógyításra szorul. A gyógyítást pedig szeretettel kell végezni. Eszköz lehet a villámgyorsan kiszabott büntetés, vagy semmi, ha éppen büntetést várt. Lehet, azonban, hogy egyetlen lehetőség a kímélet és az erős igénybevételektől való mentesítés. Megrögzött helytelen értelmezések, reakciók gyógyítása éppoly nagy munka lehet, mint a megrögzött helytelen értékrend gyógyítása.

Azoknak akik másoknak segíteni akarnak abban, hogy a jelenségeket helyesen értelmezzék, és ezáltal égészségük helyreálljon, vagy megmaradjon, mindenekelőtt nagyon körültekintőnek kell lenniük.

A helytelen értelmezés rossz példa révén terjedő ragályos betegség is lehet. De a jó példa is lehet ragadós.

A helyes értelmezés a testi lelki egészség szempontjából is döntő tényező. Számos súlyos betegséget és számos halált okozott már a helytelen értelmezés, és számos súlyosan beteg ember gyógyult meg, azáltal, hogy a jelenségek megszokott értelmezésén változtatott.

Az edzés a helyes reakciók kialakításának egy hatékony eszköze, de nem mindig és nem mindenkinél szabad használni.

Az értékek az élet legfontosabb irányítói. A helyes kezelésüktől függ minden, így a társadalom és az egyén boldogsága és egészsége is. A problémák onnan erednek, hogy az értékek megítélését általában hibásan végezzük. Ebből pedig mindig károk, feszültségek, összeütközések származnak.

Ismerjük-e, tudjuk-e hogy mi mikor mire és mennyire jó, (mennyire értékes)? Alig vagy sehogy. Addig pedig, amíg az ifjúságot már az iskolában meg nem tanítjuk arra, hogy a különböző élethelyzetekben minek mi az értéke, nem remélhető, hogy megfordul a jelenlegi folyamat, melyben a társadalom és az egyén egyre gyorsabban távolodik a boldogságtól és az egészségtől.

Számos testi betegségnek fertőzés az oka. Létezik lelki fertőzés is. Belső hibák, bajok is lehetnek ragadósak, átragadhatnak másokra is. Ha egy gyerek látja, hogy a másik gyerek nyafogással, elégedetlenkedéssel hatni tud a szüleire, természetes, hogy ő is kipróbálja.

Ha egy szelíd embert kíméletlen környezete rendszeresen letapos és megaláz, gyakran megtörténik, hogy a szelíd ember megvadul és eldurvul. Így terjed, mint a ragály a durvaság, a kíméletlenség, és sok más rossz is. És terjednek természetesen ezek betegség-következményei is.

Minden rossz, így sokszor a betegség is túl nagy vagy túl kicsi vagy túl hosszan tartó vagy túl rövid ideig tartó feszültségből ered és különféle feszültségekben valósul meg.

A feszültségek szemmel tartása és helyes kezelése egyenlő a helyes életvezetéssel. A helyes életvezetés persze nem egyszerű dolog. Tudni kell hozzá, hogy mikor kinek milyen feszültség okozhat bajt, és ezeket hogyan lehet kiküszöbölni.

A félelem, a szorongás nélkülözhetetlen, de különösen veszélyes állapota az embernek. Ha nem félne a gyerek, különböző veszélyektől, különböző ismeretlen dolgoktól, biztosan elpusztulna még serdülő kora előtt, így kihalna az emberiség. Az értelmes felnőttet azonban károsítja sőt el is pusztíthatja huzamosabb vagy erősebb félelem és szorongás.

A félelem és szorongás közvetlenül hat pl. az elmeműködésre, az idegrendszerre és a vérkeringésre. Mindennapos tapasztalat, hogy a gyerek remeg a félelemtől, elsápad, kihűl a keze, szaporább lesz a pulzusa, “leblokkol az agya”. És mindez leggyakrabban az iskolában és otthon fordul elő, tehát élete két legfontosabb színterén...

Ha nem félnénk a fenyegető következményektől, alig tennénk jót, és elszabadulna a pokol az élet minden területén. A félelem tehát nélkülözhetetlen. Az életnek egyes részei felett ott kell lebegnie a félelemnek. Az egész élet azonban nem szabad, hogy a félelem árnyékában folyjon.

A megfélemlítés a legkegyetlenebb fegyverek egyike, kizárólag súlyos esetekben, főleg bűnözőkkel szemben szabad – néha kell – használni.

Sajnos az emberiség nagyobbik része ilyen-olyan megfélemlítettség áldozataként sodródik végig az életén. És nem lehet csodálkozni azon, ha különféle szenvedélyek, alkohol, drogok áldozata lesz.

Az, hogy ki mire mennyi és milyen erős figyelmet fordít, nemcsak fontos jellemzője az egyénnek, hanem életére és egészségére is döntő hatással van. Ha valaki egészség-megőrzéssel és gyógyítással foglalkozik, mindenekelőtt a figyelem helyes működéséről gondoskodjon. Különben előfordulhat, hogy vödörrel hord vizet a tengerbe, vagy vödörben hord benzint egy égő házra, miközben azt hiszi, hogy hasznos és jó dolgot tesz, mert jól elfáradt és még meg is sérült.

A figyelem irányítását nem szabad külső tényezőkre hagyni. Tudatos figyelemirányítás nélkül csak sodródás lehet az ember élete, és csak kudarc lehet élete eredménye.

A gond önmagában jó is és rossz is lehet. A gondoktól nyomott lelkiállapot, az aggodalomtól gyötört, fojtogatott élet azonban nem jó, és károsítja az egészséget.

Sajnos a nyelv nem eléggé pontos. Mivel nagyon fontos dologról van szó, kénytelenek vagyunk szakkifejezéseket alkotni. Bevezetjük a “jó gond” és a “rossz gond” fogalmát.

Jó gond például, ha valakinek gondja van arra, hogy családjában rendben menjenek a dolgok, és ezt nyugodtan, állandó izgalom és feszültség nélkül valósítja meg. Rossz gond, ha valakit az nyomaszt, hogy sikerül-e a csalással szerzett vagyonát külföldre síbolni. De az is rossz gond, ha valaki valami jóért izgul annyira, hogy az zavarja a saját vagy a környezete normális életét.

Minden gondban szerepe van céloknak, eszközöknek és erőráfordításnak. Ha egy gondban a cél is, az eszközök is és az erőráfordítás mértéke is a körülményeknek megfelelően a lehető legjobb, akkor az a gond jó gond, és nemcsak, hogy nem károsítja az egészséget, hanem az okozott öröm és megelégedettség révén erősíti azt.

Ha egy gondban, vagy a cél, vagy az eszközök, vagy az erőráfordítás mértéke nem a körülményeknek megfelelően a lehető legjobb, akkor az a gond rossz gond. A rossz gond lehet hogy csak hibás gond, de lehet bűnös gond is.

A legtöbb ember, ha valamivel foglalkozni kezd, máris izgul, hogy minden sikerül-e neki. Még egy lépést sem tett, máris gondja van.

A rossz gond kerülésének hatékony eszköze, ha valamivel foglalkozunk, akkor tervezzünk meg mindent, és a gond legyen az utolsó. Még azt is megtervezhetjük, hogy mennyi energiát célszerű és szabad valami miatti izgulásra fordítani. Ha így teszünk, nevetségessé válik az izgulás, ugyanakkor azonban mindent a legjobb erőkre, eszközökre bízunk.

Henry Fordtól 75 éves korában megkérdezték, mi a titka jó egészségének és nyugodt lelkületének. Azt válaszolta, hogy

nem eszik túl sokat,

nem aggódik túl sokat, és

amikor a tőle telhető legjobbat teszi, hisz abban, hogy bármi történik is, az a legjobb lesz.

Érdemes ezeken elgondolkodni.

Külön kell foglalkozni a kötelesség és a gond viszonyával. A kötelességeket minél lelkiismeretesebben, minél tökéletesebben, de a lehető legkevesebb feszültséggel, legkönnyedebben kell végezni. Sok ember, azért, hogy lássák, hogy ő most kötelességet végez, tehát hős, vagy áldozat, amiért neki tisztelet, elismerés és előnyök járnak, komor ábrázattal, nyögve, fontoskodva megjátssza, hogy épp, hogy össze nem roskad a sok gond alatt. Ezt a szerepet aztán úgy begyakorolja, hogy mást sem tud csinálni mint a komorság, a nyögés és az összeroskadás különböző változatait megvalósítani, egyre kevesebb értékes kötelességteljesítéssel és egyre több tényleges szenvedéssel.

A saját kötelességeit mindenkinek magának kell elvégeznie. Az, ami összeroskadást okoz, már nem lehet az ő kötelessége, különleges, ritka, egyedi eseteket kivéve.

A saját kötelességeit mindenkinek magának kell elvégeznie, ami viszont nem az ő kötelessége, azt nem szabad elvégeznie, megint csak különlegesen indokolt eseteket kivéve. Ilyenkor az az általános kötelességünk, hogy elősegítsük, hogy mindenki teljesíteni tudja és teljesítse is a saját kötelességét. Ha valaki mások kötelességeit végzi, általában kárt szenvednek a saját kötelességei, és ő maga túlterhelődik.

Azok az emberek, akik lelkiismeretesek, de kissé korlátoltak, hiúk vagy türelmetlenek, gyakran agyonterhelik magukat mások kötelességeivel, magukra veszik az egész világ gondját. Ezzel azonban a világ biztosan nem megy előbbre, ők viszont egészségüket és más értékeket is veszélyeztetnek.

A gondok alatti huzamosabb roskadozás elsősorban arra ösztönözzön mindenkit, hogy ennek a veszélyes állapotnak az okait, a saját eszközeivel segítse megszüntetni.

A gondolkodás az ember legfontosabb képességei közé tartozik. Gondolkodás nélkül az ember nem lenne képes semmilyen értelmes irányító tevékenységre. A gondolkodási képesség helytelen használata mindig károkat okoz, mindenben, természetesen az egészségben is. A gondolkodás kijavítása viszont mindig jót tesz az egészségnek, nem ritkán azonnali vagy gyors gyógyulást is eredményez.

A gondolkodás javítása, a helyes gondolkodás kialakítása azonban nemcsak az egészségre jótékony hatású buzgólkodás, hanem az emberi élet sikerének egyetlen útja is, az igazi boldogság elérésének egyetlen lehetősége is.

A gondolkodás javításán egyesek az ember belső működésének a javítását értik, abból kiindulva, hogy amikor arról beszélünk, hogy kinek milyen a gondolkodása, ebbe általában indítékait, érzelmeit és lelki, szellemi életét is beleértjük. Eszerint a tágabb felfogás szerint gondolat minden belső nem testi jelenség.

Hatásos eszköz “a gondolkodás” javítására értékes “gondolatokat” kiváltó jó hatású szövegek megtanulása és ismételgetése. Ez a “gondolatkondicionálás” a jó gondolatokkal nemcsak más jó gondolatok létrejöttét segíti, hanem célja a helytelen gondolatok kiszorítása értékes gondolatok által.

A haragvó emberre azt is szokás mondani, hogy “mérges”. Valóban, a harag olyan, mintha megmérgezték volna az embert. Ez testi és lelki vonatkozásban is igaz. A harag a testi és a lelki egészséget egyaránt rontja, emellett még bűnös állapotba is juttathatja az embert. A harag – ritka kivételektől eltekintve – kerülendő, mint a légző gyakorlatok a nagyvárosi kipufogógázokkal dúsított füstködben.

A hazugság, az álnokság, a kétszínűség az igazság elleni bűn. A Biblia, a rossz princípiumáról azt mondja, hogy ő a “hazugság atyja”, aki csak öl és pusztít. Érdemes tudatosítani, hogy a jó azonos az igazsággal (igaz-sággal), az igazsággal ellentétes pedig csak öl és pusztít.

A hazugság a szellem síkján megnyilatkozó, rosszat jelentő lét vagy nemlét, hiány vagy többlet, helytelenség időben, helyben stb.

És mi a testi, a lelki betegség? A testben, a lélekben és ezek működésében rosszat jelentő lét vagy nemlét, hiány vagy többlet, helytelenség időben, helyben stb.

Nyilvánvaló tehát, hogy a hazugság csak káros lehet az egészségre. Ez a káros hatás azonban nemcsak a hazug, álnok, kétszínű embert éri, hanem azokat is, akiknek hazudnak, akiket megtévesztenek. Az igazság ugyanis a szellem tápláléka is, és káros szokott lenni az éheztetés, a hiányos és mérgező táplálék fogyasztása.

A hit több, lényegesen eltérő tartalmat hordozó szó. Jelenti, hogy valamit igaznak tartunk, pl. mert tapasztaljuk, hogy igaz. De hit (hivés) az a lelki, szellemi aktus is, amikor valamit tapasztalat nélkül, sőt a tapasztalat ellenére tartunk igaznak, és eszerint járunk el. Ez utóbbi a "hegyeket mozgató" hit, akkor, ha nem önös, tehát, ha Istené, Istennel együttműködő e hit, és ha semmi kételkedés nincs a hívőben, tehát, ha teljes összeszedettséggel hiszi, amit hisz, teljesen ráált arra amit hisz. Ehhez a tapasztalatot megelőző hithez gyakran még hősies bátorság is kell, az Istennel való nagyfokú azonosultság mellett.

Mindkét hit nélkülözhetetlen feltétele az életnek. Életünk sikere is attól függ, hogy ki mit hisz. A kereszténység pedig egyértelműen ki is mondja, hogy a hit alapja az üdvösségnek, tehát a teljes boldogságnak.

A hit és az egészség kapcsolata rendkívül szoros. Elégtelenül vagy helytelenül működő hit beteg vagy csonka életet eredményez sok szenvedéssel. A jól működő hit nem mentesít a munkától, de az értelmetlen szenvedéstől igen, és biztosítja a sikeres boldogságban folytatódó életet.

Az egészségmegőrzés és a gyógyulás helyes hitműködés nélkül lehetetlen. Fordítva is erős a kapcsolat. A helyes hitműködés az egészségmegőrzés és gyógyulás leglényegesebb eszköze. A hit csodákat is tud művelni. Általa gyógyíthatatlannak mondott betegségekből is meggyógyulhat az ember.

A hitre vonatkozóan fontos kérdések, hogy valaki mit hisz, és milyen szilárdan (nem kételkedik-e).

A hittel kapcsolatban nemcsak a kételkedés okozhat kudarcot, hanem az is, hogy ha valaki előtt nem áll tisztán, amit hisz, ha nincs világos elképzelése arról, amit el akar érni hittel.

Imádkozni hittel kell. Pontosan tudva, hogy mit kérünk, és valóságnak véve, hogy meghallgattatást nyertünk, teljesült kérésünk.

Az ima is többjelentésű szó. Ima pl. az imádkozás szövege is és maga az imádkozás is. Az imádkozás Istennel való kommunikációs kapcsolat. Olyan, mint amikor egy ember bekopog egy másikhoz, hogy valamilyen célból beszéljen vele. Imádkozás esetében azonban a másik ember helyén Isten van. Az imádkozás sikere nagyrészt tudás kérdése. Sokan csak azt tudják, hogy Isten végtelenül hatalmas, és nem merik megszólítani sem, mert félnek. Tudni kell azonban azt is, hogy Isten maga a végtelen és tökéletes szeretet és irgalom, és senkit nem utasít el, aki hozzá fordul. Sokan nem tudják, hogy hol kopogtassanak, hogy Istennel beszélhessenek. Isten nem lakásban lakik, hanem mindenütt jelen van, az ember belsejében is, és mindent hall, amit mondunk neki, sőt szándékainkat is látja. Miért kell akkor beszélnünk hozzá? Például azért, hogy ne feledkezzünk bele az anyagi világba, hogy legalább időnként kapcsolatba kerüljünk az egész világmindenség feletti legnagyobb és legtökéletesebb lénnyel, mert ez nekünk jó.

Az ima eszköz, és létkérdés az ember számára ennek az eszköznek a sikeres használata. Az Istennel való jó kommunikációs kapcsolat az élet minden területére, így az egészségre vonatkozóan is felbecsülhetetlen érték.

A káros hatások, káros ingerek természetesen az egészségnek is árthatnak. De a túl kevés és a túl sok inger is árthat, még akkor is, ha egyenként ártalmatlanok, vagy akár hasznosak is.

A túlterheltség is és az ingerszegénység is lehet káros.

Szoktak beszélni a “sárga irigységről”, amikor valaki bele sáppad ebbe az érzelembe. Ez már figyelmeztet arra, hogy a puszta irigység is súlyosan veszélyezteti az egészséget, ha már a vérkeringésre is ennyire tud hatni. Ha pedig még gyűlöletet és ártani akarást is maga után von, akkor egészségpusztító hatása rendkívül nagy lehet. Sajnos sokszor olyan emberek jogosan szerzett javai váltják ki hitvány vagy gyarló emberek irigységét, rosszakaratát és ártását is, akik azokért a javakért keményen megdolgoztak. Az irigység azonban cseppet sem igazságos, cseppet sem logikus. Még a nyomorékot is irigylik, mert néha több figyelmességet kapnak, mint az egészségesek.

Az élet folyamataiban az egyik legerősebb és legkegyetlenebb erő az irigység. Az egyén és az irigység viszonya nagyon fontos az egyénnek a boldogsághoz és az egészséghez való viszonya szempontjából.

Az egészség védelme szempontjából nemcsak az irigységet kell kerülni, hanem amennyire lehet távol kell maradni az irigy emberektől.

Az ember életvezetésében döntő fontosságúak az emberben levő tapasztalatok, emlékek, képek, hitek, hiedelmek. Ezek erősen beleszólnak az egyén életének sikerességébe és egészségét is befolyásolják.

Például

milyen valakinek az énképe,

milyennek tartja magát és milyen szeretne lenni,

milyen az istenképe,

mit hisz,

miknek a létét hiszi,

minek a nemlétét hiszi

milyen a világképe

Ha a belső képek, hitek, hiedelmek rendszere nem megfelelő, az biztosan gátolja az egyén boldogságát és egészségét is. Ha pl. valaki boldogtalannak hiszi magát, az semmilyen körülmények között nem lehet boldog. Egyedül, segítség nélkül, nehezen is talál rá a boldogság útjára.

Az egészség megőrzésével és helyreállításával foglalkozva nem szabad megfeledkeznünk sem az egyén, sem a társadalom belső képeiről, hiteiről, hiedelmeiről.

A képzelő képességünk nélkülözhetetlen a gondolkodáshoz, így embervoltunkhoz is. Ennek segítségével tudunk a világgal bensőnkben foglalkozni, azáltal, hogy nem a jelenségek, hanem annak képei, fogalmai vannak bennünk.

Döntő kérdés az ember szempontjából, hogy mi van és mi nincs a képzeletében, az, hogy miről mit képzel. Sok esetben az a siker titka, hogy a képzelet terén teremtünk rendet. Ha például egy beteg el sem tudja képzelni, hogy egészséges, ha nincs képzeletében, hogy milyen is az egészséges élet, az nehezebben vagy sehogy sem gyógyul.

A nyelv gyakran használja a következő fordulatokat: “fogalma sincs róla”, és “el sem tudja képzelni”.

Sok olyan ember van, akinek “fogalma sincs róla”, hogy hogyan oldhatja meg a problémákat, “el sem tudja képzelni”, hogyan lehet sikeres. És csak ül, és várja a sült galambot. Gondolkodni kell, és belül gondolatban (képzeletben) megkeresni a megoldást, aztán pedig megvalósítani. Más út nincs.

Gyakori hiba a gyógyítóknál, hogy “fogalmuk sincs róla”, hogy mi lehet egy betegben belül, “el sem tudják képzelni”, hogy mennyi minden akadályozhat egy beteg embert. Sajnos sok gyógyító még azt sem tudja, hogy szüksége lenne arra, hogy legalább fogalma legyen róla, hogy mi lehet egy betegben belül, és legalább sejtse, hogy mennyi minden akadályozhat egy beteg embert.

A gyógyítók egy fejlettebb kategóriája azt már tudja, hogy jó lenne, ha a beteg el tudná képzelni, hogy egészséges, és képzeletében élénken élne, hogy milyen is az egészséges élet, azt azonban már nem tudja, hogy ehhez az állapothoz gyakran komoly munkát igénylő úton lehet csak eljutni. Így aztán megelégszik azzal, hogy szívósan erőlteti a beteget, hogy képzelje el az egészséget és képzelje magát egészségesnek. (Buzdít valakit arra, hogy üljön be a kocsijába és menjen a dolgára, boldogan, felszabadultan, azt azonban nem veszi észre, hogy az indítókulcs az ő zsebében van, és a benzintartály üres...)

Sokan a gondolatokat, a képzeletben lezajló jelenségeket nem tartják valóságnak, és nem is veszik komolyan. Ezek a primitív és felületes emberek egy kalap alá veszik a könyvet a könyv tartalmával. A könyv léte nem attól függ, hogy a benne leírtak léteznek-e, vagy létezhetnek-e. A gondolatok, a képzeletben és a belső világban lezajló jelenségek kőkemény valóságok, még akkor is, ha tartalmuk értelmetlen és irreális.

Az egészségmegőrzés és a gyógyítás nélkülözhetetlen eszköze tehát a gondolatok és a képzelőtehetség őrzése, fegyelmezése, és gyógyítása.

A lazítás az egyik különlegesen fontos egészségmegőrző és gyógyító művelet. Azt azonban csak nagyon kevesen tudják, hogy korunk emberének, aki már teljesen átállt a feszült rohanásra, a lazítást meg kell tanulnia, és ez munkát igényel. A gyógyítók többsége azt hiszi, hogy ha valakinek az idomításában sikerült elérni, hogy csukott szemmel már 20 percet is tud mozdulatlanul feküdni, akkor az már igazi “relaxáció”. Nem elég a lazítás helyett relaxációt mondani, és mozdulatlanságot kényszeríteni magunkra! A lazítás nem minél teljesebb nyugalom, hanem minél teljesebb feszültségmentesség! Egy működő kazán is nyugalomban van, és hatalmas nyomás van a belsejében, és óriási feszültség a kazán falában. Az elektromos távvezeték is nyugalomban van, a hatalmas feszültségek ellenére.

Ha valakinek sikerül megtanulnia az igazi lazítást, aminek lényege egy helyes mértékű elernyedés, ellazulás, és ezzel az eszközzel él is, az sokat tud tenni a maga és a mások egészsége érdekében.

A lazításnál pillanatról pillanatra hatnak a test és a lélek közötti kapcsolatok. Ezért hiú ábránd belső problémákkal terhelten jó minőségű testi lazítás elérésén fáradozni.

Mindent összevetve, mivel a lazítást semmi mással pótolni nem lehet, a félig sikerült és a tökéletlen lazítások is értékesek. Ha pedig csak erre vagyunk képesek, örüljünk neki, ne legyen bennünk feszültség, hogy “jaj ez csak tökéletlen féllazítás”.

Ha valaki mindenből problémát csinál, az veszedelmesen gyarapítja a feszültségeket. Ugyanezt teszi azonban az az ember is, aki semmiből sem csinál problémát. A kettő között azonban van egy nagy különbség: az első látja a halmozódó feszültségeket, a második nem.

Az anyagelvű csak az anyagi világot hiszi létezőnek. Olyan, mintha valaki a színek és hangok közül egyesekről nem venne tudomást. Nem szabad azonban felületesen ítélkezni. Olyan materialista is van, aki nem tagadja a lelki jelenségeket, de csak anyagi magyarázatokat hajlandó elfogadni rájuk. Ő tulajdonképp istenhívő, csak az ő mindenható teremtőjét anyagnak hívja. Nagy tévedés lenne azonban azt hinni, hogy pl. a kereszténység és a materializmus között csak terminológiai eltérés van. A materialista szerint nincs Isten, aki egy személyes szellemi lény. A materialista nem tud, vagy nem akar az életben egy személyes Istennel számolni. Ezzel megszabadul ugyan azoktól a kellemetlenségektől, hogy Istenhez is igazodnia kell, de megfosztja magát rengeteg jótól is.

A materializmus és minden más csonka vagy téves hit konfliktusok és hiányok miatt károsíthatja az egészséget.

Vannak művelt és magaserkölcsű materialisták, akiket műveletlen és erkölcsileg alattuk álló személyek próbáltak “megtéríteni”, és csak azt érték el, hogy megerősítették őket álláspontjukban.

Az az ember aki nem bocsát meg, terheket hordoz, és kizárja magát abból, hogy Isten meghallgassa. Az az ember azonban, aki megbocsát, azt a képet alakíthatja ki ellenfeleiben, hogy nincs ereje a megtorlásra, és szabadon lehet neki kárt és kellemetlenséget okozni.

A megbocsátás tehát áldozat. Az esetleges káros következményeit azonban kötelességünk elkerülni.

Jól az eszünkbe kell vésni, hogy maga a megbocsátás önmagában nem erény, hanem egy gesztus. Egy kézlegyintéssel is napirendre lehet térni sértések felett. Az is lehet, hogy valakinek olyan a természete, hogy “nem veszi fel” a sértéseket. Nem a megbocsátás az elsődlegesen fontos, hanem a szeretet. A megbocsátás csak akkor válik erénnyé, ha szeretetből fakad.

Különösen a nevelésben jön elő az a probléma, hogy a helyes szeretet azt követeli, hogy a helytelen viselkedés miatt kifejezzük nemtetszésünket, esetleg kiosszuk a büntetést, de meg kell bocsátanunk, nem szabad haragot tartanunk.

Minden mértéktelenség, aránytalanság feszültségeket okoz, és a feszültségek károsak lehetnek az egészségre.

Az egészség védelme és helyreállítása érdekében kerülni kell minden mértéktelent és aránytalant. Ennek sikere azonban nem mindig tőlünk függ. Az időjárás szélsőségei pl. nem függenek tőlünk. Ilyen esetekben a felkészülés és a szélsőség megfelelő kezelése a dolgunk. Így lesz az előrelátó gondosság az egészségmegőrzés eszköze.

Könnyebb azonban felkészülni egy nagy nyári melegre és egy nagy téli hidegre mint egy igazságtalan bántásra vagy álnok árulásra, amit olyantól kap valaki, akitől csak jóra számított.

A helyes mérték és a helyes arányok természetesen a felkészülésre is vonatkoznak. Van, akinek az élete azzal telik el, hogy szorongások közepette mást se csinál mint felkészül különféle rosszak megelőzésére.

A múlt, a jelen, a jövő összefüggenek egymással, és erősen meghatározzák életünket.

Hogyan kezeli a múltat, a jelent, a jövőt?

Ezek a kérdések döntő módon meghatározzák az egyén életvezetését, boldogságát, és hatnak az egészségére.

Vannak, akik a múltban élnek. A múlt édes emlékeit vagy keserű fájdalmát hozzák át jelenükbe. Mások pedig csak a jövőt nézik.

Ha valaki helyesen látja a múlt, a jelen és a jövő szerepét és lehetőségeit, annak már félig a kezében van a siker. Akinek pedig csak zavaros képe van a múlt, a jelen és a jövő szerepéről és lehetőségeiről, az kiszolgáltatottan sodródik.

A múlt, a jelen és a jövő szerepének és lehetőségeinek helyes megismerését és kiaknázását az iskolában kellene tanítani az ifjúságnak. Így mindenki sokkal boldogabb életet élhetne, és egészségesebbek lehetnénk.

Mindenki tehet egy próbát saját magával. Válaszoljon azonnal a már említett 3 kérdésre!

Ki fog derülni, hogy ezekkel a fontos problémákkal sosem foglalkozott tudatosan. Miben reménykedik a térben és az időben élő ember, ha az idő szerepével nem számol, sőt ennek fontosságával sincs tisztában?

A munkája, munkálkodása, igyekezete jellemző az emberre. A saját viselkedésével mindenki minden pillanatban akarva-akaratlanul dolgozik, munkálkodik valamin.

A lényeg az, hogy

– min dolgozik tulajdonképp?

– min munkálkodik tulajdonképp?

– mire törekszik (igyekszik)?

A törekvés, az igyekezet helyes volta segíti az egészség megőrzését és helyreállítását. A munka sikere is segíti. A helytelen igyekezet és a munka sikertelensége azonban veszélyes az egészségre és hátráltatja a gyógyulást.

Az olvasás révén a leírt szavak hatnak ránk. Aki rendszeresen olvas, tanúsíthatja, hogy a jó olvasnivaló segíti az egészség megőrzését és a gyógyulást. A rossz irományok pedig betegítenek. Természetesen nem szabad minden esetben erőltetni az olvasást. A gyerekeket azonban rá kell szoktatni az olvasásra és arra is, hogy legyenek igényesek, csak jót olvassanak.

Nagy hiba, amit el szoktunk követni, hogy egyes értékes írásokat “elolvasunk”, és azt hisszük, hogy ez elég is. Van amit nemcsak el kell olvasni, hanem meg is kell tanulni, sőt be is kell gyakorolni.

Az igazság az egyetlen lehetőség, hogy értékes életet éljünk. Tudni kell azonban hogy az életben a hamisság és a hazugság magától mindenütt megjelenik, az igazságról viszont nekünk kell gondoskodni. A magukra hagyott folyamatok hazugságot, álságot eredményeznek, rajtunk kívül és rajtunk belül egyaránt. Ezért, ahogy a külső világban nincs tisztaság takarítás nélkül, úgy bensőnkben is csupa hazugság, sőt önámítás lesz, ha rendszeresen nem gondoskodunk az igazság érvényesítéséről.

Mindemellett senki se lepődjön meg, ha többször is talál szégyenletes önámításokat magában. Az önámítás az ellenség ügynöke, akinek sikerült beépülnie vezérkarunkba.

Nem annak a végvárnak kell szégyenkeznie, amelyet állandóan támad a török, hanem amelyik megadja magát, vagy amelyiknek olyan őrsége van, amelyik nem veszi észre a besurranó ügynököt.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a bűnössége révén mindenki tartozásokat halmozott fel az igazsággal és a jósággal szemben. Ezt mindenki tudja, és ösztönösen igyekszik is kiegyenlíteni tartozását. Ez a tartozás azonban önbüntetéssel általában nem egyenlíthető ki. Nagyobb hiba, hogy nem is a kiegyenlítés szokott a cél lenni, hanem a tartozás eltüntetése, és ennek is egy nagyon hamis módja, mégpedig annak a bizonyítása, hogy cseppet sem vagyunk bűnösebbek, mint a többi ember, a mi tartozásunk említésre sem méltó mások hatalmas tartozásaihoz mérten.

Különösen szennyes az a módszerünk, amit akkor szoktunk alkalmazni, amikor aljas indítékból, pl. puszta irigységből adunk egy pofont valakinek (hogy mert okosabb, szebb, becsületesebb stb. szokott lenni nálunk, vagy, hogy mert az ő unokája okosabb, szebb, becsületesebb stb. szokott lenni a mi unokánknál). Ilyenkor nagyon ritka az őszinte bánat és jóvátétel. Gyakori viszont a pofon megismétlése. Ennek az eredménye általában az, hogy a sértett elveszti a türelmét, és nem egy pofonnal, hanem tízzel viszonozza akciónkat. Ez viszont maga a diadal:

– nyugodtan pofozhatjuk tovább, szabadon kiélhetjük rosszindulatunkat.

A példában a pofon csak a világos és rövid megfogalmazás kedvéért kapott helyet. Az életben sokkal kevésbé nyílt és tetten érthető ártásokat szoktunk alkalmazni.

A “tisztességes, igazságos, másnak nem ártó” önbüntető emberek viselkedése sem helyes azonban. Ezek képesek addig elmenni, hogy még a legkisebb jót is képesek megmérgezni, elrontani, ami érné őket, állandó szenvedésre ítélik magukat. Sok tehetséges ember állandó kudarcának a nem tudatosan végzett önbüntetés az oka. Ezek magukat ütik el a sikertől, mert a sikert jogtalannak ítélik saját számukra. Az is jól jön persze, hogy ilyenkor a maguk sajnáltatására és az önsajnálatra is alkalom nyílik... (Nem ritka, hogy valaki önbüntetésből betegségre, sőt halálra ítéli magát. Ugyanez bosszúból és más aljas indítékokból is előfordulhat. Ezek gyógyítása nagy szeretetet és hozzáértést igényel. Tudni kell, hogy az ilyen állapotok csak ritkán tudatosak.)

Jól látható, hogy ahol önbüntetés van, ott lehetetlen a belső békesség, tehát súlyosan veszélyeztetve van az egészség. A helyes megoldás az alázatosság érvényre juttatásával érhető el. Semmilyen önbüntetéssel nem moshatjuk tisztára a múltunkat, de a jelent, a jövőt és magunkat azonban megmérgezhetjük, az eget magunk és mások felett bekormozhatjuk. Nem vagyunk azonosak a múltunkkal, csak akkor, ha azonosítjuk magunkat vele. Nem vagyunk azonosak a múltunkkal, csak felelősek vagyunk érte. Aki az azonosságot nem vállalja, de a felelősséget igen, az rengeteg energiát felszabadítva, szép és értékes életet élhet.

Van, aki semmire sem értékeli magát, mások pedig annyira túlértékelik magukat, hogy mindenkit és mindent úgy néznek, úgy kezelnek, mintha csak az ő saját hasznukra való és erre teremtett dolog lenne. A helyes önértékelés a boldogsághoz és az egészséghez is nélkülözhetetlen.

Nagyon sok problémának gyökere a helytelen önértékelés. Anélkül azonban, hogy valakinek helyes lenne az önértékelése ne próbáljon másokat, különösen betegeket a helyes önértékelésben segíteni.

Az ember egyrészt mérhetetlenül nagyobb, ott, ahol kicsinek hiszi magát, másrészt a porszemnél is kisebb, ott, ahol istennek hiszi magát. Itt is igaz, hogy az igazság szabaddá tesz, az igazság nem-tudása pedig rabságban tart.

A fegyelmezetlen ember több-kevesebb mértékben állandóan veszélyezteti a maga és a környezete boldogságát és egészségét is. Mindezek ellenére sokkal könnyebb egy beteg embert fegyelmezni, mint meggyógyítani. Több un. gyógyító a szenvedő ember fegyelmezetlenségébe köt bele és meggyógyítása helyett nyersen megfegyelmezi. Ezt a magatartást nem menti, hogy egyesek betegségüket ürügyül használják arra, hogy fegyelmezetlenül szabadjára engedjék magukat.

Sajnos tény, hogy a fegyelmezetlenül ordító beteggel inkább foglalkoznak a gyógyítók, mint aki mosolyt erőltetve magára fegyelmezetten szenved.

Sokan vannak, akik nem tudatosan ugyan, de elvárják maguktól, hogy minden pillanatban dolgozzanak. Ott lehet ezt felismerni, amikor az ilyen ember “pihenés közbeni gondolatai” jönnek felszínre. Akár spontán módon, akár kérdezés után. Olyanok forognak gondolataiban, hogy azidő alatt – amikor éppen “pihen” – mimindent kellene tennie, vagy mimindent tehetne... Tehát belül sosem engedi pihenni magát.

Az önmegtagadás az önfegyelmezés eszköze. Sajnos gyakran rosszul értelmezik ezt a szót.

Az önmegtagadás nem önmagunk megtagadása. Önmagunk megtagadása végzetes hiba lenne.

Az önmegtagadás értelmezhető úgy, hogy az ember önmagától megtagad valamit. Az azonban helyesebb értelmezés, hogy az önmegtagadás során önmagunk vagyunk azok, akik megtagadunk magunktól valamit. (Általában mások szokták ezt tenni velünk.)

A helyes önmegtagadás nélkülözhetetlen az értékes élethez, erősíti belső tartásunkat és az egészséget is. A helytelen önmegtagadásokkal azonban minden kár előidézhető, amit el lehet képzelni.

A lényeg: az önfegyelmezést is ésszel, szeretettel és fegyelmezetten kell csinálni.

A beteg embernek néha az az igazi önmegtagadás, hogy megszokott önmegtagadásait alázattal megtagadja magától.

Rengeteg oka lehet az embernek arra, hogy sajnálja magát, hogy úgy nézzen magára, mint szerencsétlen áldozatra. Ez a magatartás azonban, még indokoltan is helytelen és káros.

Önsajnálatra, szerencsétlen volta feletti kesergésre egy percet sem szabad pazarolnia senkinek sem.

Meg kell ragadni a pillanatot, és sikeresen meg kell oldani azokat a feladatokat, amik megoldhatók (általában sok ilyen van!). Ezt belül kell elkezdeni. Az önsajnálat pont ezt teszi lehetetlenné, azzal, hogy a múlthoz láncolja az embert.

Az önsajnálat megbénítja az egészséges lelki folyamatokat és elősegít mindenféle kudarcot és betegséget.

A helyes önszeretet nélkül nem sokra mehet az ember, helyes önszeretettel azonban mindent elérhet, ami boldogságához kell.

A helyes önszeretet is azok közé a fontos dolgok közé tartozik, amiknek intézményes oktatása nélkül nem lesz lényeges fejlődés a társadalom testi lelki egészségében.

Az önvád és önmarcangolás hasonló az önsajnálathoz. Az önsajnálattal gyengébben, önvádolással és önmarcangolással erőszakosan és durván végezzük a károkozó munkát.

Rengeteg oka lehet az embernek arra, hogy vádolja és marcangolja magát, hogy úgy nézzen magára mint aki csak büntetést érdemel. Ez a magatartás azonban, még ha hibáztunk, és rosszat tettünk, akkor is helytelen és káros.

Önvádra és önmarcangolásra egy percet sem szabad pazarolnia senkinek sem.

A csak büntetést érdemlő embernek is meg kell ragadnia a pillanatot, és sikeresen meg kell oldani azokat a feladatokat, amik megoldhatók (általában sok ilyen van!). Ezt belül kell elkezdeni. Az önvád és az önmarcangolás pont ezt teszi lehetetlenné, azzal, hogy a múlthoz láncolja az embert.

Gyakori még, hogy a heves önvád és az önmarcangolás nem a bűn őszinte sajnálatából ered, hanem gőgből, és valójában csak azt sajnáljuk, hogy mi a nagyok, a tiszták, stb. hogy követhettünk el olyat, ami nagyságunkat, tisztaságunkat stb. sárba taposta.

Az öröm látszólag egy olyan állapot, amire vagy van okunk, vagy nincs. (Ha valaki kap ajándékot, akkor örül, ha nem kap, akkor szomorú, vagy mérges.) Valójában más a helyzet.

Az ilyen örömöt (ez a helyes öröm) azonban éppúgy meg kell tanulni és be kell gyakorolni, mint a helyes szeretetet. Ez az öröm megőrzi és segít helyreállítani az egészséget, és biztosítja a tiszta látást.

Az igazi öröm nem azonos a testi élvezetekkel. Az ezekhez való ragaszkodás végzetes hiba. Az is hiba azonban, hogy ha valaki a helyénvaló és egészséges élvezeteket bűnnek tartja és nem örül nekik.

Egy szent a testet “szamár testvér”-ként kezelte. Ez a helyes felfogás. A szamarat is szeretni kell – a maga módján. Testvéri szeretettel kell gondozni testünket, de nem szabad uralomra engedni teljes valónk felett, hiszen nem egy szamárnak, hanem az értelemnek kell az irányítást végeznie.

Megdöbbentő, hogy manapság mennyi embert irányit a “szamár testvér”, ezzel szemben azonban a “szamár testvér” gyakran még annyit sem kap meg ezektől az emberektől, hogy nyugodtan ehessen, rendesen aludhasson. Amíg nem tanuljuk meg helyesen szeretni és helyesen fegyelmezni a testünket, addig közelébe sem kerülünk a boldogságnak, és egészségünk is állandó veszélyben lesz.

Az összeszedettség állapotában a képességeink, egymással összhangban mind ugyanazzal foglalkoznak. Nincs tehát szétszórtság, tétovázás, ide-oda kapkodás, sodródás, megosztottság.

Az összeszedettség a figyelemmel kapcsolatban szokott kritikus lenni, mert ha a figyelem nem összeszedett, akkor a többi képesség sem dolgozhat összeszedetten, egy cél érdekében.

Az összeszedettség megvalósítása általában lehetetlen önmegtagadás nélkül, hiszen az összeszedettség állapotában, eltekintve attól, amire összpontosítunk, minden mástól elvonjuk figyelmünket, minden másról le kell mondanunk.

Az igazi összeszedettség fantasztikus hatalom, amely mindenkinek a rendelkezésére áll, de csak nagyon kevesen képesek kihasználni. Az ok nevetségesen egyszerű. Mindenki képes erre a magasfokú összeszedettségre, de ez épp, hogy hatni kezd, máris az eredmény élvezése kezd a fejünkben járni, és ezzel már szét is foszlott az összeszedettség. Az összeszedettség hatalmát csak a nagyon fegyelmezett emberek tudják kihasználni.

A pihenés nélkülözhetetlen a jó hatásfokú munkához. Aki nem pihen rendesen, annak azonban nemcsak a munkája sínyli ezt meg, hanem másutt is kárt szenved. Kevesen tudják ugyanis, hogy akkor, amikor pihenünk, sok tekintetben serény takarító, rendező, feldolgozó munka zajlik bennünk. Az elégtelen mennyiségű vagy minőségű pihenés ezeket a fontos takarító, rendező, feldolgozó folyamatokat zavarja vagy teszi lehetetlenné.

A megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés nélkülözhetetlen az egészséghez és a gyógyuláshoz. Az indokolatlan pihenés viszont nem eredményez többletenergiát, és az elégtelen igénybevétel miatt az egészséget is veszélyezteti.

Hogy mikor mennyit kell pihenni, egyénenként változik. Be is csaphatjuk önmagunkat. Azt hisszük, hogy nincs szükségünk pihenésre, mert már rohannánk dolgozni. Valójában azonban lehet, hogy pihenni kellene még, de ezt az egészséges igényt az ideges feszültség nem engedi szóhoz jutni. Az is előfordul, hogy úgy érezzük, hogy pihenni kellene. Ez azonban lehet, hogy csak közönséges lustaság, vagy pedig egy nehezebb problémával való birkózás elkerülni akarása.

A ragaszkodás lényegében állhatatosság. A ragaszkodás lehet jó is, veszélyes és káros is. Különösen veszélyes lehet, ha valaki nagyon alapos gondolkodás nélkül előre elhatározza, hogy valamihez ragaszkodni fog a jövőben. (Gyakori tipikus eset: egy boltban becsapnak valakit, mire a károsult megfogadja, hogy abba a boltba soha többet be nem teszi a lábát, és már régen kicserélődött a bolt teljes személyzete, ő még mindig egy távolabbi, drágább boltba jár...)

Sokat segíthet az egészség megőrzésében és helyreállításában is, ha időről-időre felülvizsgáljuk, ragaszkodásainkat. Meglepetve tapasztalhatjuk, hogy nem tudatosan is létrejöhetnek ragaszkodások, amik éppúgy irányítják életünket, mint azok, amikről tudunk.

Az önös, Istentől különálló léthez való ragaszkodás végzetes veszély. Ha sikerül, ez maga a teljes pusztulás, az élet teljes elvesztése.

A sikerek erősítik, a kudarcok (kellemetlenül) igénybe veszik az embert, tehát mind a siker, mind a kudarc hat az ember egészségére. Az élet azonban kissé bonyolultabb. Valójában nem is a sikereknek van pozitív és a kudarcoknak negatív hatása, hanem azoknak, amiket sikernek vagy kudarcnak tart valaki.

A siker-kudarc kérdéskör az ember boldogulásának és boldogságának központi témája, ahol nemcsak a hibák, hanem a tisztázatlanságok is nagyon károsak lehetnek. Szinte mindenki segítségre szorul ezen a területen. Ha másoknak akar valaki segíteni, mindenekelőtt saját magával kapcsolatban tisztázzon olyasféle kérdéseket, mint a következők.

Tudja-e, hogy mi az igazi siker számára?

Ezt akarja-e elérni a tervezett segítséggel?

Nincs-e ebben akadályozva?

Mi akadályozhatja ebben?

Tudja-e, hogy helyzetében mi a maximum, ami elérhető?

A fájdalom és a szenvedés az élet alapjelensége. Nagy haszna van, de csak akkor és csak addig, amíg arra figyelmeztet, hogy valami nincs rendben. Ezen túl azonban senki sem vét semmiféle szabály ellen, ha azon igyekezik, hogy megszüntesse a fájdalom és a szenvedés okait.

A betegségek általában fájdalommal és szenvedéssel járnak. A fájdalom és a szenvedés pedig árt az egészségnek. Ebből az ördögi körből úgy lehet kitörni, hogy egyszerre küzdünk az egészségért és a fájdalom és a szenvedés ellen.

A fájdalom és a szenvedés olyan a terület, ahol rengeteg igazságtalanságot szoktunk elkövetni, és ezzel növeljük mások fájdalmát, szenvedését. Azt, hogy mikor kinek mi mennyire fáj, mekkora a szenvedése, azt csak tiszta szívű, jóakaratú ember tudja megállapítani, aki szereti azt, akiről szó van.

A szeretet életünk leglényegesebb tényezője. Sajnos a nyelv nem segíti, sőt hátráltatja a tisztánlátást vele kapcsolatban (éppúgy mint pl. a hit esetében). Mert mi is a szeretet (a hit), a nyelvben? Főnév, nem ige, tehát biztos, hogy nem cselekvést fejez ki. Ezzel szemben nagyon is az aktivitás jellemző arra, aki szeret (aki hisz).

Az aktivitás hangsúlyozása nélkülözhetetlen. Bármennyire is erőltetettnek hangzik, használnunk kell a szeretés, a hívés, az akarás, a gyűlölés formájú kifejezéseket, már csak azért is, hogy ellensúlyozzuk az olyan nyelvi megnyilatkozások káros hatásait mint pl. “nincs benne szeretet”, “nincs benne hit”, “nincs benne akarat”, “tele van gyűlölettel”. Ezek ugyanis azt sugallják, hogy a szeretet, a hit, az akarat, a gyűlölet, az olyan valami, ami vagy benne van valakiben, vagy nincs. Olyan, mintha nem azt mondanánk egy emberre, hogy gyorsan fut, hanem azt, hogy sok futás van benne.

Ha összegyűjtjük a szeretettel kapcsolatos nyelvi fordulatokat, kiderül, hogy azokból lehetetlen megállapítani, hogy miféle kategória is a szeretet. (Vegyük pl. csak a következő három kifejezést, “azt kívánja a szeretet”, “sok, sok szeretettel üdvözöljük”, “szeretettel minden probléma megoldható”...)

A körülötte levő nyelvi zavar ellenére, a szeretet életünk leglényegesebb tényezője.

Az ember boldogulása és boldogsága attól függ, hogy kit, mit, mennyire szeret. Nagyon erősen befolyásolja még boldogulásunkat és boldogságunkat is, az, hogy minket ki, mennyire és hogyan szeret.

A szerető ember a szeretett lény javát az átlagosat meghaladó mértékben akarja, még a saját igényei rovására is. Ez elérheti a teljes önfeláldozást is, amit a szerető örömmel, sőt boldogan tesz.

Nyilvánvaló, hogy az ember életére olyan nagy hatású aktivitásnak, mint a szeretésnek a hibái, hiányai károsan befolyásolják egészségünket. Azt pedig a tapasztalat igazolja, hogy a szerető aktivitás (ennek számít a szerető együttérzés is) már szándékával is gyógyít.

Olyan lelki alapjelenség, mint az öröm. Elemekre bontani, mint ahogy az örömöt, ezt sem lehet. Sok oka lehet az embernek szomorúságra, mégis az öröm a kötelező. A szomorúság, mint energiapocsékolás, kerülendő. Néha azonban lehet jó, tisztító, a szomorúság, sőt a sírás is. Mások tudatos vagy gondatlan megszomorítása azonban mindig bűn, még akkor is, ha az véletlenül a másik javát szolgálta. Ez alól csak az a kivétel, ha egy nagyobb jót, csak szomorúság árán lehet érvényesíteni.

A szomorúság – édes bús melankólia formában – narkotikum és élvezeti cikk is lehet. Ez huzamosabban káros az egészséges belső működésre, és fenyegetheti az egészséget.

A tanulás nélkülözhetetlen eszközünk és lehetőségünk arra, hogy magunkat és másokat egészségesebbekké tegyünk, magunkat és másokat alkalmasabbakká tegyünk a boldogság elérésére, de a rosszakra is.

A kutya pont itt van elásva. Boldogulásunk, boldogságunk, attól függ, hogy ki mit milyen erővel és milyen sikerrel tanul meg. Ez azt is mutatja, hogy a tanulásnak az egészséggel kapcsolatban is meghatározó jelentősége van.

A tanulást állandóan gyakorolni és művelni kell. A tanulás hatékony módszereit pedig tanítani kell.

Ha valami természetes, azt eleve jónak hisszük. Azt, pedig, ami nem természetes, eleve rossznak tarjuk. Ez azonban végzetes tévedés. Tudnunk kell, hogy a világunk egy megromlott természet világa, melyben ami természetes, az nem szükségképpen jó. A megromlott természetben mesterséges, tehát nem természetes eszközökkel tudjuk csak a hibákat, hiányokat valamelyest ellensúlyozni. (Mesterséges!) védőoltások nélkül kipusztulna a modern ember, mesterséges erőfeszítések, pl. tanulás nélkül megállna az élet. Ma már az a természetes, hogy sok minden mesterséges.

A természetes tehát nem szükségképp jó, és a mesterséges nem szükségképp rossz. A mesterkéltség viszont biztosan veszélyes, és az egészséget is fenyegeti.

Amikor valaki a természetességet feltétel nélkül dicséri vagy ajánlja, biztosan téved. Ha viszont a mesterkéltséget kárhoztatja, biztosan igaza van.

Qui bene purgat bene curat (aki jól tisztít, jól gyógyít) – tarja a régi bölcsesség. Nemcsak a salaktól, káros élősködőktől, hanem pl. a bűnöktől és a káros hatású emlékektől is meg kell szabadulnia az embernek.

A rendszertelen vagy túl ritka tisztálkodás éppúgy káros hatású lehet, mint a túl gyakori.

A rendszeres önvizsgálat nemcsak a belső tisztaság nélkülözhetetlen eszköze, hanem az ember fejlődését is elősegíti.

Régi közmondás, hogy “a tisztaság fél egészség”. Ez a külső világra vonatkozik. A belső világban ez az arány sokkal nagyobb. Még 100 százalék is lehet.

A tisztaság esetében is ügyelni kell az indítékokra. Első legyen a tisztaság szeretete, ne pedig a piszoktól való félelem. Létezik olyan mértékig eltorzult felfogású ember is, aki reggeltől estig állandóan szorongva, a tisztasággal foglalkozik. Az ilyennek egy csepp ideje sem marad azokra az értékekre, amiknek az érvényesülését a tisztaság biztosítja.

Már az is hasznos az egészség megőrzése és helyreállítása szempontjából, ha nyugodtan számba vesszük azokat, amiktől célszerű megtisztulnunk.

A bennünk zajló folyamatok, jelenségek egy részéről tudomásunk van, más részéről nincs. Egyes gondolataink tudatosak, az azonban nem tudatos, ahogyan a gondolkodás zajlik. Az ember nem tudatos működése nagyon fontos az egészség szempontjából. Sokat segít, abban, hogy a nem tudatos világunkban rendben menjenek a dolgok, ha rendszeresen elemezzük indítékainkat. Pl. miért szeretnénk ezt vagy azt? Miért kellemetlen számunkra ez vagy az?

A rendetlenség, az összevisszaság árt, mind a testi, mind a lelki egészségnek. Az egyik legfontosabb rendező elv, a tulajdon. Ha minden létező az igaz tulajdonosát és csak azt szolgálná, akkor tökéletes boldogság lenne a világban.

Ha valaki el akar igazodni a világban, boldog akar lenni, annak nagyon figyelnie kell a tulajdonviszonyokra. Ki, mi kinek, minek a tulajdona, hova tartozik? Ez az alapkérdés. Az ember sem magáé! A házastársak pl. egymás tulajdonai, aztán a gyerekeik tulajdonai, a haza tulajdonai, Isten tulajdonai...

Végzetes tévedésünk, amikor azt hisszük, hogy a boldogsághoz törekedni kell a függetlenségre. Nem a függetlenség kell a boldogságunkhoz, hanem a rossztól való függetlenség.

Legbelül mindenki érzi, hogy mindig valakié, valamié akar lenni, teljesen; és mindig azt akarja, hogy valaki, valami az övé legyen teljesen. Sajnos, ahelyett, hogy fegyelmezetten elkezdenénk dolgozni a boldogító tulajdonviszonyok érdekében, össze vissza kapkodva egyre távolabb kerülünk a boldogító tulajdonviszonyoktól.

A túlterhelés mindenben veszélyes. Sajnos a modern ember sok mindenben túl van terhelve. Manapság, ha valaki segítségre szorul, látatlanban is biztosra vehetjük, hogy sokat javítana helyzetén, ha túlterhelt állapotán könnyítenénk.

Az is igaz azonban, hogy korunk embere szándékosan is túlterheli magát, azért, hogy ne maradjon ideje számára kellemetlen dolgokra. Természetesen az ilyen ember kijózanítására is van lehetőség, erre azonban egy másik túlterhelt ember nem szokott elég energiával rendelkezni.

Sok túlterhelt ember nem is a tényleges munkával van túlterhelve, hanem gondokkal. Nem tudja, hogy amíg valamin dolgozik, addig a többi tennivalójával nem kell magát terhelnie, nem kell azok miatt idegeskednie, mert ez haszontalan és értelmetlen, de rengeteg energiát felemészt. Meg kell tanulni, hogy feleslegesen ne cipeljünk gondokat. Mindig csak azokat a gondokat vegyük magunkra, amivel ténylegesen foglalkozunk. A többi gondot addig tegyük le, hagyjuk pihenni. A csomagot is csak addig kell a levegőben tartanunk, amig visszük. Amig a vonatra vár valaki, ne tartsa felemelve csomagjait, hanem tegye le. Aztán a vonaton is tegye le...

A vallások mindegyike arra törekszik, hogy az embert boldoggá tegye. Ezért a vallások “hivatalból” foglalkoznak az egészség és a gyógyítás témájával. Mivel munkánkban az egészség és a gyógyítás alaptényezőivel foglalkozunk, szándékosan kerültük a vallási vonatkozásokat, nehogy a vallási különbségek feszültségeket okozzanak és eltereljék a figyelmet a lényegről. Azt is tudjuk természetesen, hogy ez szükségszerűen azzal jár, hogy az egészség és a gyógyítás alaptényezői közül, azokkal nem foglakozhatunk, amiknek nagyon nyilvánvaló vallási kapcsolata van. Így a lényegről biztosan nem terelődik el a figyelem, viszont biztosan kimaradnak nagyon lényeges tényezők. Mégis ezt az utat tartjuk helyesnek azért, mert így elkerülhető az, hogy valaki vallási okból ne foglalkozzon az egészség és a gyógyítás alaptényezőivel, ugyanakkor bármilyen vallás ösztönzést kap arra, hogy munkánk hiányait – legalább a saját területén – pótolja, és foglakozzon az egészség és a gyógyítás alaptényezőinek rendkívül fontos témájával.

Itt tehát meg kell elégednünk azzal, hogy egy kincsekkel foglalkozó munkában pusztán utalunk kincstárakra és aranybányákra.

Az ember egészsége és gyógyulása szempontjából is fontos tudni, hogy milyen vágyak, kívánságok hatnak rá, és milyen kielégítetlen, teljesületlen vágyak, kívánságok miatt szenved. Nem ritka az olyan torzulás sem, hogy egy megrögzött és teljesületlen kívánság van a szenvedés vagy a betegség mögött, amitől nem akar vagy nem tud szabadulni valaki.

Pl. Mindig autóversenyző szeretett volna lenni, de...

A legtöbbünknek mindig az tetszik jobban, ami másé, és biztosan elérhetetlen...

Nincs olyan ember, akinek vágyai között ne lennének egymás teljesülését kizáró vágyak. A pénzünk erre is kellene meg arra is, az idő úgyszintén... Tehát mindig biztosítva van a lehetőség a szenvedésre...

Anélkül tehát, hogy a vágyak között rendet tartanánk, lehetetlen elviselhető életet élni. Jó módszer a rendteremtésre, ha tudatosan vágyunk az ésszerűségre, a rendre, a békességre, és örülünk is ezeknek. Így rájövünk, hogy egyes vágyakról való lemondás nemcsak veszteség, hanem nyereség és nagy jó is lehet.

A választás, a döntés az ember eszköze és lehetősége a boldogulásra, a boldogság elérésére.

Sajnos gyakran megalapozatlanul és rosszul választunk, és megalapozatlan és rossz választásainkat megalapozatlanul és rosszul próbáljuk javítgatni, legtöbbször csak megmagyarázni.

Sokan kerülik és halogatják a döntéseket, mert félnek a felelősségtől. Ez azonban nem megoldás, mert ez nem mentesít a felelősség alól.

Tudnunk kell, hogy miben szabad és miben kell nekünk dönteni. Meg kell tanulni, hogy hogyan kell a jó döntést kimunkálni. És örülni kell, hogy vannak döntési lehetőségeink, még ha ez terhet is jelent néha. És végül örülnünk kell minden jó döntésnek.

A döntések, választások közvetve és közvetlenül befolyásolják az egészséget, de az egészség is befolyásolja a döntéseket, a választásokat.

Ha pedig rosszul döntött valaki, ne csak a magyarázkodással foglalkozzon, hanem a javítást is végezze el.

Korunk általános válságában különösen kirívó az egészségmegőrzés, a gyógyítás és a gyógyulás súlyos válsága. Ha valaki változtatni kíván ezen, mindenekelőtt számba kell vennie a lényeges tényezőket. Ebben a füzetben ezt a munkát kezdtük el. Hamar kiderült azonban, hogy már ez az első lépés is milyen sok időt és energiát igénylő feladat. Egy, a teljességet valamennyire is megközelítő eredményhez évek kellenek. Ez menti és indokolja, hogy egy nem teljes és nem kellőképp csiszolt anyagot is közreadjunk, mert már ez is sokaknak segíthet. Ha egy város ellátásához 10 darab mentőkocsi kell, akkor ha a jelen pillanatban még egy sincs, és mentőkocsit havonta tudunk vásárolni, akkor nem szabad összevárni, míg a teljes fedezet összegyűlik a 10 gépkocsira, hanem, ahogy a pénz gyűlik, azonnal hasznosítani kell.