Vasár- és ünnepnapokra

Szentírás vasárnapja A26

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Ma a Szentírás vasárnapja van. Az állványon lévő Biblia olvasásra, értelmezésre hív. Ezt tehetjük egyénileg és közösségben is. Mindkettőnek több gyümölcsöző formája is van. A közösségi olvasás egyik formája a Szentmisében való olvasás. Minden szentmise két fő részből áll: az ige liturgiája és az áldozat liturgiája. Még a hétköznapi szentmisében is minimálisan három a Szentírásból való válogatást olvashatunk, hallhatunk. Ezeket mind fogadhatjuk úgy, mint amik nekünk, személyesen szólnak.

A mai szentmise válaszos zsoltára olyan kéréseket fogalmaz meg Isten felé, amire mindnyájunknak szüksége van. „Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, ösvényeidre taníts meg engem. Taníts és vezess igazságod szerint, mert te vagy üdvözítő Istenem, szüntelenül benned bízom. Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal! Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról! Az Úr igazságos és jóságos, ezért a bűnösöknek is utat mutat” Ha így viszonyul a bűnösökhöz, hogyne mutatna utat azoknak, akik igyekszenek kerülni a bűnöket. Ki is mondja a zsoltáros: Az alázatost a jóban vezérli, a szelídet útjára tanítja.

Hogy Isten az Ő útjaira megtanítson, elküldte Egyszülött Fiát, aki azt mondta magáról: én vagyok az út. Pál apostol felszólít a mai szentleckében, hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban megvolt. Mi volt ez a lelkület? Az alázatnak, az önkiüresítésnek a lelkülete. „Szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Ő, bár Isten Fia volt és emberi alakjában is követelhette volna magának a dicsőséget, kiüresítette magát, emberré lett, vállalta az áldozatos, engesztelő életet. Az Atyától kapott küldetésben engedelmes volt a halálig, és azért kapta meg a teljes felmagasztaltatást.

Mi ennek az ellentéte? A gőg, az uralkodás, az önérvényesítés útja. Pál apostol még konkrétabb felszólításokat is intéz hozzánk, amelyek megfogalmazzák az alázatnak ezt az útját. „Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!”

Aki ezeknek az ellenkezőjét teszi, vetélkedésből, hiú dicsőségvágyból cselekszik, csak a maga javát keresi, csak a saját kiválóságának a tudatában cselekszik, az megbontja az emberi közösségen belül az egységet, viszályokat, egyenetlenkedéseket szít. Az apostol ezzel szemben az egyetértésre buzdít, arra, hogy egy szívvel szeressünk, és egy lélekkel ugyanarra törekedjünk.

Jézus korában az írástudók voltak hivatottak arra, hogy Isten útjára, az ő igazságaira tanítsák az embereket. A tanítónak azonban cselekednie is kell, amit tanít, aszerint is kell élnie, amit tanít. Jézus a példabeszédben éppen arra céloz, hogy az írástudók és a farizeusok a törvényt csak hangoztatták és magyarázták, de nem tartották meg annak igazi szellemét. Csak szavakkal fejezték ki engedelmességüket nem tettekkel. Az egyszerű, gyarló nép azonban, János szavát is és Jézus szavait is követte. Így, akiket az írástudók lenéznek, azok megelőzik őket az Isten országában. „A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki.”

A példabeszédbeli fiú először azt mondja, hogy nem teszi, amit atyja kér tőle, de később meggondolja magát és mégis megcselekszi. - Isten elnézi azok gyarlóságát, akiket néha elragad a szenvedély, de utána magukba szállnak. A képmutatók szavaikkal azt mondják ugyan, hogy megteszik, a valóságban azonban mégsem cselekszik.

Jól illeszkedik az eddigiekhez Ezekiel próféta szövege is. A babiloni fogság éveiben a népet sok gondolat gyötörte. Többek között az is, hogy atyáik bűnei miatt nekik kell a büntetést viselni. Másutt van szó arról a Szentírásban, hogy bizony van kapcsolat az ősök élete és a leszármazottak élete között. De mindenkinek megvan a saját szabadsága, a saját döntési lehetőségei. Isten elsősorban ezek szerint ítél.

Az igaz is letérhet az igazság útjáról, de a bűnös is bűnös útjáról. A próféta így fogalmaz: „Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor emiatt hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.” És: „Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét. Belátja bűneit és elfordul tőlük, azért életben marad és nem hal meg.” A halál tesz csak pontot az ember életére. Lehet, hogy az ember handycappel indul, de saját döntéseivel, kitartásával, az Isten útján való járással legyőzheti azokat a negatívumokat, amiket őseitől örökölt.

Mire buzdít - még egyszer megismételve - Pál apostol? Hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban volt! Megmondja azt is, mi lett ezért a jutalma: „Ezért Isten felmagasztalta őt: olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!”Isten majd minket is felmagasztal, amikor annak eljön az ideje. Ezt várjuk ki türelemmel. De Jézus nevét már most is harci eszközül adta nekünk az Atya. Ha megtanuljuk hittel használni Jézus Nevét, megtapasztaljuk a benne rejlő erőt, hogy elhagynak a gonosz lelkek és nagy dolgok történnek életünkben. 

Nagycsütörtök 2014

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

 

Nagycsütörtökön Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, azt tesszük jelenvalóvá az esti szentmisében.

Mi volt Jézus utolsó vacsorája?

·       Jézus tudta, hogy hamarosan meghal. Tudta, hogy a zsidóknál szokásos pászka vacsorát már nem költheti el úgy, ahogyan az szokásban volt. Mindennek teljes tudatában övéit egészen különleges utolsó vacsorára hívta meg, amely nem tartozott egyetlen zsidó rítushoz sem. Az ő búcsúja volt ez, amelyen valami újat adott, önmagát ajándékozta igazi bárányként, és ezzel megalapította a saját pászkáját.

Lehet, hogy meglepőnek tűnnek ezek a gondolatok, de nem a saját gondolataim. XVI. Benedek pápának a Názáreti Jézus c. könyvéből valók. Ez az egész elmélkedés az ő gondolataira épül.

Benne van Jézus utolsó vacsorájában az egyiptomi kivonulásra való emlékezés. De nemcsak erről van szó benne, és nem is ezé a főszerep. Az ószövetségi zsidó liturgiának sok eleme benne van, de inkább azt mondhatjuk, hogy Jézus a saját liturgiáját alkotja meg.

Az utolsó vacsora központi gondolata saját szenvedésének, halálának és feltámadásának az elővételezése. Számára és az apostolok számára azon az utolsó vacsorán jövő események előre való megjelenítése. Számunkra, akik utólag emlékezünk, a Nagyhét szent három napjának és a Húsvét eseményeinek az újra megjelenítése, jelenvalóvá tétele.

Az egyik központi esemény az utolsó vacsorán és a szentmisében az átváltoztatás, amikor a kenyérből Jézus teste, a borból Jézus vére lesz. Mindez egy hálaadó imádság keretében történik.

Az átváltoztatás tehát, ahogy a szentmise neve, az Eucharisztia is mutatja, egy hálaadó imádságba van beágyazva.

·       Mind a négy utolsó vacsorát leíró szentírási szövegben az szerepel, hogy „Jézus vette a kenyeret, áldó és hálaadó imádságot mondott, majd kiosztotta a kenyeret”.

Két szó kerül itt elő: az „eucharisztia”, és az „eulogia”. Az eucharisztia Pál apostolnál és Lukács evngelistánál, illetve az eulogia Márknál és Máténál: mindkét fogalom a „beraka”-ra, a zsidó hagyomány fontos hálaadó és áldó imádságára utal, amely része mind a húsvéti rituálénak, mind a mindennapos étkezésnek. Nem esznek anélkül, hogy hálát ne adnának Istennek a tőle kapott ajándékokért, a kenyérért, amely a föld és a borért, amely a szőlőtő termése.

Az eucharisztia szó más összefüggésben is előkerül Pál apostolnál: „Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással (eucharisztia) veszünk magunkhoz, mert Isten tanítása és az imádság megszenteli.” (1 Tim 4,4köv)

Jézus az utolsó vacsorán, de már előtte a kenyérszaporításnál is, ezt a hagyományt folytatta. Az átváltoztatás szavai az imádságnak ebbe az összefüggésébe tartoznak; a hála áldássá, és átváltoztatássá lesz bennünk".

Az egyház a legkorábbi időktől fogva nem csupán valami mágikus parancsnak tartotta az átváltoztatás szavait, hanem imádságnak, amelyben Jézussal együtt imádkozunk. Jézus isteni szeretetében önmagát ajándékozza nekünk a kenyér és a bor színei alatt.  

Először a kenyeret töri meg.

·       A kenyér megtörése a családfő dolga, aki az Atyaistent képviseli, aki a föld termékenységével mindannyiunknak megadja az élethez szükséges javakat.

A kenyér megtörése „továbbá a vendéglátás gesztusa is, amellyel egy idegennek a saját életünkből adunk részt, asztalközösségünkbe fogadjuk őt.”

„Megosztani mással azt, ami a miénk, és elfogadni azt, amit a másik ad, vagyis osztozkodni, ez a közösség alapja. Az adás és az elfogadás, vagyis az egyesítés ősi emberi gesztusa Jézus utolsó vacsoráján mély értelmet nyer: Jézus önmagát adja. Isten ajándékozó jósága egészen radikális formát ölt, amikor a Fiú a kenyérben önmagát megosztja, szétosztja és kiosztja.”

„Jézus gesztusa így az Eucharisztia egész titkának jelképévé lett: az Apostolok Cselekedeteiben és általában a korai kereszténységben a „kenyértörés”az Eucharisztia elnevezése. Benne Isten vendégszeretetét fogadjuk el, aki Jézus Krisztusban, a megfeszítettben és feltámadottban nekünk ajándékozza önmagát. Így pedig a kenyértörés és az osztozás – a szertő figyelmesség afelé, akinek szüksége van rám – magának az Eucharisztiának belső dimenziója.” Benne Isten osztja meg mindazt a gazdagságot, ami az övé a szegény, nincstelen, gyarló emberrel. Tőle pedig elfogadja egyszerű ajándékát, felajánlását.

A szentmise nemcsak egy rítus, nemcsak egy cselekedet, amit a pap az oltárnál végez, hanem benne van a „caritas”is, a másikkal való törődés, amely nem a kereszténység második területe a kultusz mellett, hanem éppen ebben a legfontosabb istentiszteleti cselekményben gyökerezik, és ehhez tartozik. Az élet horizontális (a többi ember felé irányuló) és vertikális (az Isten felé irányuló) síkja elválaszthatatlanul egy az Eucharisztiában, a „kenyértörésben”.

Templomunkban a kezdeményezők jóvoltából szépen össze is kapcsolódik a kettő a havonta ismétlődő szegények miséjében, amelyhez szeretetvendégség, élelmiszerek kiosztása is társul.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről Jézusnak a kenyér felett kimondott szavait!

·       Máté és Márk evangélistánál azt mondja Jézus: Ez az én testem. Pál és Lukács hozzáfűzi: „amely értetek adatik”.

„Amikor Jézus a testéről beszél, természetesen nem a testre, mint a lélekkel vagy szellemmel szembenálló valóságra gondol, hanem a testben élő egész személyre.”

„Erőszakos halálát átváltoztatja szabad önátadásának aktusává másokért, másoknak.”

Óriási lehetőség ez számunkra is. Sok minden nem úgy történik az életünkben, ahogy szeretnénk. Sokszor mások gyengeségének, szeszélyének, erőszakosságának vagyunk kiszolgáltatva. De számunkra is adott Jézus példájára a lehetőség, hogy amit elszenvedünk, azt önként is vállaljuk – vezeklésül a saját bűneinkért és engesztelésül másokért, mások, talán éppen a velünk erőszakosan cselekvők, üdvösségéért.

Jézus ezt mondja: „Nem veszi el tőlem senki az életemet, magam adom oda” (Jn 10,18)  Jézus „odaadja életét, és tudja, hogy éppen így újra vissza is veszi. Életének odaadásában bennfoglaltan már ott a feltámadás is.”

Az érdemszerző szenvedésbe, a feltámadásba vetett hit számunkra is megkönnyítheti a jogtalanságok, erőszakosságok, vagy egyszerűen csak fájdalmak, kényelmetlenségek elviselését és felajánlását.

Éppen ez történik az Utolsó Vacsorán, és minden szentmisében. „Ez az új kultusz, amelyet Jézus az utolsó vacsorán alapít, az emberiség bevonása saját helyettesítő engedelmességébe.” Jézusnak társai leszünk mi is az emberiség megváltásában, ahogyan a Szűzanya társa volt.

·       „A Fiú, Isten egyszülött Fiának az engedelmessége áll szemben a gonoszság mocskos áradatával. Benne Isten maga szenvedett, ezért az ő engedelmessége mindig végtelenül több, mint a gonosz hömpölygő folyama, amely minket is magával akar sodorni.” De az ő áldozatához kapcsolódva, az ő keresztjébe belekapaszkodva nem tud minket magával sodorni ez a szennyes áradat.

Az ószövetségi áldozat, állatok vére nem engesztelhetett, és Istent és az embert sem köthette össze. Csak a remény és a várakozás jele lehetett. Jézus bemutatja az Atyának kedves áldozatot, amely összebékíti egymással Istent és az emberiséget. „Jézusnak a kehely fölött mondott szavai mindezt összefoglalják, és meg is valósítják: Jézus ajándéka „új szövetség az ő vérében”.

Jézus ezekkel a szavakkal lép a világba: Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem. És kimondja ezeket a szavakat és megcselekszi akkor is, amikor a legnehezebb, Nagycsütörtökön ott a Gecemáni kertben elővételezve, és a Nagypénteken azoknak a kínszenvedéssel teljes óráknak minden végtelenül nehéz és hosszúnak tűnő percében: „Atyám, ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd.”

Néhány éve állítatta vissza XVI. Benedek pápa a misében az átváltoztatás szavaiban a „mindenkiért” helyett a „sokakért” kifejezést. Könyvében magyarázatot találunk ennek a miértjére.

·       Lukácsnál és Pálnál „értetek”, vagyis mindenkiért szerepel. Márknál és Máténál „sokakért”. Mit jelent ez a különbség?

o   Jézus minden emberért meghalt. De „a kehely fölött mondott szavak nem a kereszthalált és annak hatását jelölték, hanem a szentségi cselekményt.” Jézus mindenkiért meghalt, de az eucharisztia szentsége nem hat mindenkire, csak azokra, akik részt vesznek, és méltó módon vesznek részt benne. Az utolsó vacsorán bemutatott áldozata, és a szentmisében bemutatásra kerülő áldozata sokakhoz eljut, de nem mindenkihez.

Az Eucharisztiában azok számára árasztja kegyelmeit, akik részt vesznek a szentmisén, és méltó módon, tiszta lélekkel, önátadással vesznek részt.

Egy záró gondolat: az Egyház megalapítása az utolsó vacsorán történik

·       „Az Eucharisztiával maga az Egyház jön létre” – mondja a pápa.

Az Egyház az Eucharisztiából születik. Éppen ez II. János pápa egyik enciklikájának a címe: Ecclesia de Eucharistia: az Egyház az Eucharisztiából. Belőle kapja egységét és küldetését. „Az Egyház az utolsó vacsorából születik, de éppen ezért Krisztus halálából és feltámadásából, amit testének és vérének adományában elővételezett.”

A nagycsütörtök a papság, az egyházi rend születésének az ünnepe is. Ezen a napon van a püspökkel együtt a krizmaszentelési mise, amelyen a papság megújítja fogadalmát is. Az előző pápák mind külön üzenetet is intéztek ezen a napon a papsághoz és a hívekhez. Velük, az ő körükben, az övéikkel töltötték ezeket az órákat. Az apostoloknak, papjaiknak a lábát mosták meg, ahogyan Jézus saját apostolaiét. Velük ünnepelték az Eucharisztiát. Ezért mossuk meg most mi is tanítványaink lábát.

 

Nagyböjt 5. vasárnapja A év

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

    Mik a mai szentírási olvasmányok súlypontjai, az evangélium fő mondanivalói:

            1.Jézus egy nagy csodát tesz azért, hogy az emberek higgyenek benne

            2. és a feltámadásban.

3. Jézus személyes érzelmeibe, a Lázárhoz és nővéreihez való mély baráti kapcsolatába is bele tekinthetünk ebben a jelenetben.

            4. Pál apostol a szentleckében beszél a mindkét értelemben vett feltámadásról.

A táborhegyi jelenet

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Nagyböjt 2. vasárnapjának az olvasmányai (A év)Rafaello Santi: Krisztus színe változása

 

A mai vasárnap olvasmányai a szenvedésre készítenek fel. Egyrészt Pál apostol tanítványát, Timóteust: „Kedves Fiam! Vállald velem együtt a szenvedéseket az evangéliumért, Isten erejére támaszkodva.” Másrészt Jézus az apostolait. Pálnak, úgy tűnik, könnyebb dolga van, mint Jézusnak. Miért? Mert már hivatkozhat arra, ami Jézussal történt. „Ő legyőzte a halált, és felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot.” Így már könnyebb a tanítványnak is vállalni a szenvedést, mert látja a végét, látja az értelmét.

Jézus saját tanítványait a mai evangéliumi jelenettel készíti elő egyelőre nem az ő szenvedésükre, hanem a saját szenvedésére. Az új, Rózsafüzér-titok sorozat ezt a jelenetet Jézus nyilvános élete egyik fő mozzanatának tekinti: A Tábor-hegyen megmutatta isteni dicsőségét.

Jézus megmutatta Isteni dicsőségét. Sok jellel tanúságát adta már eddig is Istenségének. Tanításai nem embertől valók. Csodái, ördögűzései, halott-feltámasztásai is bizonyítják az Ő istenségét. Mindez már elég kellene, hogy legyen, de a gyarló apostoloknak még ez sem elég. Túl erős számukra a kereszt botránya. Ennek elfogadására kell felkészíteni őket. Bár látják Jézust isteni dicsőségében az Ószövetség két nagy alakja társaságában, mégis a három apostol közül csak egynek elég ez az élmény ahhoz, hogy ne futamodjon meg a szenvedés órájában, hanem ott maradjon a kereszt alatt.

Mik Jézus megdicsőülésnek a fő elemei? „Arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek.” Ez a látvány egészen jó érzéssel tölti el az apostolokat. Otthonérzetük van tőle. Ezt fejezi ki a sátor, amit Péter építeni akar. A fényes felhő Isten jelenlétét jelzi. A hang pedig egyértelművé teszi, hogy kiről is van itt szó: Isten szeretett fiáról. Isten hangjának a meghallása azonban nemcsak bizonyossággal tölti el az apostolokat, hanem félelemmel is. Pétert ennél egyszerűbb isteni bizonyosság, a csodás halfogás is félelemmel töltötte el. Jézus kell, hogy kiemelje e félelemből őket.

Mik a funkciói ennek a táborhegyi jelenetnek? Két funkciója van. Jézus Istenségének a bizonyítása. Egyértelműen megmutatja Jézus isteni dicsőségét Másik funkciója a kereszt botrányának az ellensúlyozása.

Szüksége van vajon a mai embernek is ezekre? Igen, szüksége van több okból is. Annyi idegen vallással, valláspótlékkal találkozik a mai ember, hogy hitében könnyen elbizonytalanodik. Szüksége van a hit különleges bizonyítékaira. És ezt sokan meg is kapják, akik vágyakoznak rá, és szívük nyitott ezekre. A mai ember is rengeteg megpróbáltatásnak, fenyegetésnek van kitéve. Egyik katasztrófából fel se ocsúdik, már jön a másik. Ezeket a katasztrófákat spekulánsok, rossz-hír-keltők igyekszenek kihasználni, hogy még nagyobbá tegyék az amúgy is meglévő bajokat. Elég sok jóslat, jövendölés, prófécia is ott kering a levegőben, amelyek, ha nem jól értelmezi ezeket az ember, csak tovább fokozzák a meglévő félelmeket és aggodalmakat.

Néhány évszázados felismerés már az, hogy a egyház megismétli valamilyen módon Jézus földi életét. Megvolt a gyermekkora, felnőttkora, és eljön Jézushoz hasonlóan a végső próbatételnek, elítéltetésének is az ideje. Jézus Krisztus második eljövetele előtt hasonló helyzetben találja majd magát a kereszténység, mint Jézus elítélésekor. Annak idején a főpapok ítélték halálra Jézust. Ha ez a második eljövetele előtt is így lesz, akkor bizony nagyon nagy próbára lesz téve a keresztények hite. Nagyon sok jel arra mutat, hogy már ezeket az időket éljük. Szüksége van tehát a mai embernek is olyan bátorításokra, amit az apostoloknak a tábor-hegyi élmény jelentett!