Vasár- és ünnepnapokra

Az emberiség történelme és a magyarság hivatása

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Az évközi 30. vasárnap olvasmányai B soroza

A mai olvasmányok magukban foglalják az emberiség egész történelmét, és tartalmazzák a magyarság hivatását is

  • Jeremiás próféta átélte Jeruzsálem pusztulását és a nép fogságba hurcolását

Hirdette azt is, hogy a fogság, minden fájdalmával együtt Isten büntetése a nép bűnei miatt.

Jézus tanítása alapján is így tudjuk: Minden szenvedés, betegség, ami az embert éri, végső soron a bűn következménye.

Sokakat elborít ma is a szűnni nem akaró szenvedés

Vannak, akik értelmet látnak a szenvedésben is, vannak, akik vakságban botorkálnak életük értelmét keresve, különösen életük szenvedéseit tapasztalva.

Isten végül megelégeli a választott nép szenvedést és a fogságból hazavezeti őket.

A mai evangéliumi történet főszereplője, ez a Bartimeus nevű ember csak testi vakságban szenvedett. Lelkében világosság volt, mert tudta, hogy betegségére hol kell gyógyulást keresni.

  • Márk evangéliumában ez az utolsó gyógyítás, és akkor játszódik le, amikor Jézus az utolsó húsvétra Jeruzsálembe megy, hogy ott kiontva szent vérét feláldozza önmagát elvegyen minden bajt és meggyógyitson minden betegséget.

Ő meggyógyítja a vak szemét, az pedig hisz benne és Dávid fiának szólítja.

A nép vezetői azonban lelkileg vakok maradnak, és nem ismerik fel Jézusban ilyen csodák ellenére sem a Messiást.

A csoda elbeszélése azzal végződik, hogy a meggyógyult vak követi őt az úton.

Fontosak a részletek is, ahogyan a vak Jézus közelébe kerül, és ahogy Jézus meggyógyítja őt.

  • Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: ,Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!''
    • Kitartóan, a többiek vélekedésével, tiltásával szemben teszi.

Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: ,,Dávid fia, könyörülj rajtam!''

  • Jézus megállt és így szólt: ,,Hívjátok ide!''
  • voltak azért olyanok is, akik együttéreztek vele, és bátorították
    • Odaszóltak a vaknak: ,,Bátorság! Gyere, téged hív!''

Jézus tőle akarja hallani, hogy mit szeretne

  • Jézus megkérdezte: ,,Mit akarsz, mit tegyek veled?''

És ő kimondja, Jézust nem gyógyítónak szólítva, hanem mesternek nevezve.

  • ,,Mester, hogy lássak.” Elismeri ezzel a megszólítással Jézus tanítói mivoltát.

Jézus a kérdésével a hitet akarja előhívni belőle, felerősíteni benne. Ez látszik a gyógyítás utáni rövid bátorításából

  • ,,Menj, a hited megmentett téged.''

Útjára bocsátja, engedi hogy menjen, és örüljön a gyógyulásának.

Őt azonban annyira megérintette Jézus személye, hogy nem megy el

  • „miután visszanyerte látását, a nyomába szegődött, követte Jézust az úton.”

Egyedül Jézus a gyógyító és a szabadító

  • Ő képes csak igazán gyógyítani.

Ő gyógyítja meg testei-lelki betegségeinket

Ő nyitja meg lelki szemeinket

Ő veszi le rólunk az értelmetlenségek igáját, ha hajlandók vagyunk magunkra venni az Ő édes és könnyű igáját.

Erről az Ő gyógyításáról, szabadításáról, fogságból való kivezetéséről szólnak az olvasmány és a zsoltár szavai. Annak az embernek az önfeledt örömét, boldogságát írják le, aki átéli , magáévá teszi az Ő szabadítását.

  • »Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát.« Íme, visszahozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld határairól. Mindnyájukat összegyűjtöm: a vakokat és a sántákat is, a várandósokat és a szülő anyákat is. Nagy sereg lesz, amely ide visszatér.

Könnyek között jönnek, fohászkodás közt vezetem őket vissza.

Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek.

Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk.

Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint akik álmodnak. Megtelt akkor örömmel az ajkunk, és a nyelvünk ujjongással.

Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak.”

Az alleluja vers rámutat a Jézus által hozott megváltás hatalmas tényére és távlataira

  • „Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon,  és az evangéliumban fölragyogtatta az örök életet.”

Jézus örökségül hagyta ránk, hogy az ő nevében kérjük az Atyát, és áldozatát jelenítsük meg a szentmisében.

  • Ez azt jelenti, hogy ő az emberiség főpapja akart maradni. Benne megvannak azok a vonások, amelyek az ószövetségi főpapot jellemezték:
    • Az emberek közül való, tehát bennünket képvisel.

Tud irgalmas, együttértő lenni, de ugyanakkor messze felülmúlja az ószövetségi papságot, mert ő az Isten Fia, s őt nem az ároni leszármazás iktatta tisztségébe, hanem Isten örök rendelkezése.

  • Ki volt a főpap az Ószövetségben és mi volt a szerepe?
    • Ezekre a kérdésekre válaszol a most felolvasott szentlecke

„Minden főpap az emberek közül való, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért

Ezt a tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak az, akit Isten meghív, mint Áront.

Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: ,,Fiam vagy te, ma szültelek téged.”

  • Jézus főpapi áldozata volt a legtökéletesebb áldozat, mert eltörölt minden bűnt.
  • Ebbe az áldozatába belevonja papjait, és azokat is, akik meghallják ezt a hívást.

Tegnap teli volt itt a templom, ez a szobor és virágok ennek a maradványai

  • Ennek a tegnapi napnak itt pontosan ez volt a fő témája, hogy Jézus minket is erre hív, hogy vele együtt szolgáljuk a világ, a mai emberiség megváltását.

Ez a magyarság fő hivatása: az engesztelés. Vagyis Jézussal egyesülten őt segítve gecemáni kerti és nagypénteki szenvedésében, minél több embert megmenti a kárhozattól, amely felé ma oly sokan sodródnak.

Az egész világ ma a második gecemáni kerti óráját éli, amikor nem az angyalok szállnak le az égből, mint Jézus születésekor, hanem a pokol torka nyílik meg, a viágra ontva a sok démont, akik a kereszténységet, és az emberiséget akarják elpusztítani.

De Isten látta ezt előre, és felruházott minket fegyvereivel.

Hogy melyek ezek a fegyverek, azok nem férnek bele ennek a mai prédikációinak a kereteibe. De olvashatók lesznek hamarosan az Engesztelők Lapján, ahová felkerülnek ennek a tegnapi lelki napnak az előadásai, elmélkedései.

A mai nándorfehérvári és lepantói diadal

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Évközi 29 vasárnap, B év

Ezt a ma hallott történetet Máté evangélista is elbeszéli. Ott a Zebedeus fiak anyja áll oda Jézus elé kérésével, hogy fiai számára kitüntetett helyet esdjen ki. Márk evangélista a fiúk, a két apostol szájába adja a szavakat. Hogy az első helyeket ők is akarták, az nem kétséges, hiszen a többi apostol is akarta, különben nem nehezteltek volna meg Jakabra és Jánosra.

Ez az apostolok közti versengés adja Jézusnak az alkalmat arra, hogy erről az igen fontos témáról külön tanításban részesítse őket. A politikában, az uralkodásban a hatalomvágy a fő mozgatóerő. És ez rengeteg hazugságnak, kegyetlenségnek – Jézus szavai szerint – zsarnokoskodásnak a forrása. Hány ember szenvedett már ettől a hatalomvágytól, zsarnokságtól a világ kezdetétől napjainkig. Mennyi vér, és emberi szenvedés kapcsolódik ehhez a többiek fölé való kerekedni akaráshoz. És mennyi elkeseredett lázadásnak, forradalomnak, szabadságharcnak volt ez az elindítója…

Ennek illusztrálásához nem kell messzire mennünk. Elég csak a következő heti ünnepre gondolnunk, amely az ötvenhatos történésekhez vezet vissza minket, amikor a magyarságnak elege lett a kommunista hazugságokból és a szovjet bábkormány zsarnokságból.

De ez az ünnep a távolabbi múltba, az 500 egynéhány évvel ezelőtti eseményekhez is vissza vezet, amikor a magyarság még éberebb volt, és nem egy már a nyakán lévő igát akart lerázni, hanem előre látta, hogy ha nem lesz résen, akkor a pogány török birodalom bekebelezi az országot. És ezért még idejében félretette a civakodást, a széthúzást, és összefogott. A magyarság akkor még tudta, kire kell hallgatni. Ezért engedelmeskedett a pápa és egy szent felhívásának, és fegyvert ragadott a közelgő török veszedelem ellen. Ez a szent Kapisztrán János volt, akinek ugyancsak 23-án ünnepeljük halálát, azaz mennyei születésnapját.

Kapisztrán Szent János már évekkel a nándorfehérvári diadal előtt, amely kivívásának főszereplője volt, felismerte, hogy a kereszténység és Európa sorsa a magyarság megsegítésén múlik. Amikor Nándorfehérvárnál a török elleni csatában az első sorokban küzd, és vannak, akik óvatosságra intik, így válaszol: Aki fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam, és kerestem ezt az alkalmat!

Múltunk most kisértetiesen megelevenedik a jelenben. Újra itt a mohmedán invázió. De a helyzet közben jóval bonyolultabb lett. Akkor pár száz éve még sokkal egységesebb volt Európa mint most az Európai Unio korában. Mert az egységet egy sokkal szorosabb kötelék biztosította, mint a mai Mesterséges Európában. Ez a kötelék a kereszténység volt. Akkor még keresztény volt Európa. Akkor még odafigyelt a kereszténység fejére, a pápára, aki kereszteshadjáratot hirdetett a török ellen, és Nándorfehérvárnál 70 évre sikerült megállítani a mohamedán előnyomulást a szárazföldön. És jó százével később 1571-ben – ugyan csak a pápa által meghirdetett keresztes hadjáratban – sierült megállítani a mohamedán előrenyomulást a tengeren is Lepantónál. A lepantói diadalt a pápa, V. Szent Piusz, és még sokan mások a politikai összefogáson túl a rózsafüzér imádkozásának tulajdonították. Emiatt rendelte el a pápa hálából a diadal napjára, október 7-ére a Rózsafüzér királynőjének a napját.

Ma annyival rosszabb a helyzetünk, hogy a mohamedán pogányság mellett az újpogányság is fenyeget. Az Európai Unio parlamentjei kiszavazták a kereszténységet, sorra hozzák a kereszténység alapértékeit tagadó törvényeiket. És ezeket a törvényeiket a tömegkommunikáció mai modern fegyvereivel, Katolikus Egyházra és a többi keresztény egyházakra is próbálják rákényszeríteni. Ennek ékes példája a Vatikánban most zajló püspöki szinódus.

A mostani magyar kormány igyekszik védeni nemcsak Magyarország, hanem egyben az Európai Unio határait. De ezért nemcsak hogy nem támogatják, hanem egyenesen támadják az újpogányság képviselői. Nem veszik észre, vagy idegen politikai célokat követve nem akarják észrevenni, hogy közben őket is védi újra Magyarország, mint hajdanán.

A két pogányság kereszténységgel való összecsapásának másik nagy színtre napjainkban a Vatikán. A Vatikán a most ott ülésező püspöki szinódussal, és azon kívül is, egy még nagyobb ütközet színtere. Az Európát és az egész emberiséget támadó pogány erők legyőzésére Európa, az európai kreszténység már gyenge önmagában. Úgy látszik a fekete földrésznek kell a kereszténység segítségére sietnie. Már az egy évvel ezelőtti püspöki szinóduson is látszott, hogy a katolikus hitet, és annak legerősebb sarkkövét a családok szentségét legerőteljesebben éppen az afrikai püspökök védelmezik. Ennek illusztrálására idézek egy afrikai püspök egy héttel ezelőtti írásából, amelyet éppen a most zajló püspöki szinódusra való tekintettel írt.

Ma egy olyan harc kellős közepén vagyunk – írja a püspök – amelyben a homoszexualitást, a születésszabályozást, az elváltak és újraházasodottak minden további nélkül szentáldozáshoz való engedését, és a nők diákunussá szentelésének engedélyezését akarják kikényszeríteni olyan csoportok, amelyek „teljesen ellentétben állnak az egyházzal”. Nézőpontjukat rá akarják erőltetni a családszinódusra is.

„Látva a nyugati államokban az élethez való jog ellen évek óta húzódó nyomást és az egyházellenes és homoszexuális életstílus erőltetését – amely nyilvánvaló ellentétben van Afrika házassághoz és családhoz való hozzáállásával – elmondható, hogy a szinódus egy nagy hadszíntér.”

Ha ez valóban így van – aki nemcsak a magyar katolikus sajtót figyeli, az látja, hogy nagy a baj – akkor mivel segíthetjük az ott zajló csatákat a leghatékonyabban mi, egyszerű keresztények?

Az afrikai püspök felhívja a figyelmet arra, hogy nem véletlen, hogy a szinódus üléseinek az idejére esett a Rózsafüzér királynőjének az ünnepe, és hogy a szinódus éppen októberben, a rózsafüzér hónapjában zajlik.

Nincs ok a kétségbeesésre – folytatja érvelését a nigériai Oyo püspöke – mert a szinódust a hit cselekvéseként kell felfogni. Ha aggasztó híreket is terjesztenek a Vatikánban zajló püspöki szinódusról, a hívők nem kell, hogy aggodalmaskodjanak, mert „az Egyház története, amely átélt már jó és rossz időket, alkalom arra, hogy bizalmunkat ebben a mai helyezetben is az Úrba vessük. Az egyháztörténelem eseményei Isten népét egyszerűen arra kell, hogy késztessék, hogy jobban imádkozzon a felülről jövő segítségért, és hogy Jézusban bízzon, aki azt mondja: ,ne hagyjátok, hogy a szívetek összezavarodjon! Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek!’ (Jn 14,1) A rózsafüzér a családról szóló szinódus megtámogatásnak is az ideális imádsága. Máriának és családjának annak idején Heródes hatalmával és agressziójával kellett megküzdenie. Az egyenlőtlen küzdelemben, amely a király és az egyszerű szentcsalád között zajlott, a földi hatalmassággal szemben Isten győzött.”

A hívőknek ezért október hónapjában a rózsafüzér imádkozása által a Szentlelket kell lehívniuk a szinódus résztvevőire is.”

Az afrikai püspökökhöz és keresztényekhez csatlakozva a rózsafüzért imádkozzuk mi is, mindnyájan, hogy ez a két nagy csata, amelyik most itt Magyarországon és ott, a Vatikánban zajlik, a nándorfehérvári diadalhoz és a lepantói győzelemhez hasonló kimenetelű legyen.

 

Szentírás vasárnapja

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Miért fontos számunkra a Szentírás, és hogyan olvassuk? Ez elmélkedésünknek a tárgya.

Mi az ember célja itt a földön? Az üdvösség. A II. János Pál pápa által összeállíttatott Katolikus Egyház Katekizmusa (továbbiakban KEK) előszavában ezt így fogalmazza: ATYÁM, ... az örök élet az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz ISTENT, és akit küldtél, JÉZUS KRISZTUST" (Jn 17,3). „ISTEN, a mi Üdvözítőnk ... azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,3-4). „Nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnének” (ApCsel 4,12), /csak JÉZUS Neve/.  

Jézusban van tehát az üdvösség. Vele hol találkozhatunk? Elsősorban a Szentírásban. A Szentírásnak mely részében? Elsősorban az evangéliumokban, de nemcsak ott. KEK 102: "A Szentírás minden szavával ISTEN egyetlen szót mond: az Ő egyszülött IGÉJÉT, akiben teljesen kimondja önmagát. ISTEN egyetlen beszéde húzódik végig minden Íráson, és sok szentnek szája által egy Ige hangzik.”

Az egész Szentírás Jézus mélyebb ismeretére vezet, de nemcsak Jézuséra. Jézus nyilatkoztatta ki a Szentháromságos Istent. A Szentírásból tehát az Atyát és a Szentlelket is megismerhetjük. KEK 104: „A Szentírásban az Egyház szüntelenül megtalálja táplálékát és erejét, nem csupán emberi szót, hanem ami valójában: ISTEN Igéjét kapja benne. A szent könyvekben ugyanis a Mennyei Atya állandóan elébe jön fiainak, és beszélget velük.”

Ezek miatt különleges szerepe van életünkben a Szentírásnak. KEK 103: „emiatt az Egyház az Isteni Írásokat mindig úgy tisztelte, ahogy az Úr Testét is tiszteli. A híveknek szüntelenül nyújtja az Élet Kenyerét, melyet mind ISTEN Igéjének, mind KRISZTUS Testének asztaláról vesz.

Az evangéliummal kapcsolatban két fontos feladat van, amely az Egyház lényeges küldetése is egyben. Az egyik az evangélium hirdetése. A Szentírás lelke, középpontja az evangélium, ennek hirdetését Jézus parancsba adta. KEK.75 „Ezért az Úr KRISZTUS, akiben a fölséges ISTEN egész kinyilatkoztatása beteljesedik, parancsot adott az apostoloknak, hogy az Evangéliumot - melyet a Próféták előre hirdettek, Ő maga pedig beteljesített és a saját szájával hirdetett - mint az üdvös igazság és erkölcsi tanítás forrását mindenkinek hirdessék, közölve velük az Isteni ajándékokat.” Ez az idézett katekizmus részlet két fontos kijelentést tartalmaz: Az evangéliumban vannak az üdvösségre vezető igazságokat, és az üdvösségre vezető erkölcsi tanításokat. Tudományos igazságok őrzésére és továbbadására a Szentírás nem tart igényt. Ilyeneket nem is kell keresni benne.

Az Egyház másik fontos feladata az evangéliummal kapcsolatban, annak ápolása, a benne található jézusi kijelentések tisztán tartása, hogy azt adja tovább minden kor minden emberének az Egyház, amit az valóban tartalmaz - emberi igényektől és elvárásoktól, kordivatoktól függetlenül. Nem kitalálni kell, hogy mire van szüksége a mai embernek, hanem azt kínálni neki, amivel az Egyház Jézustól kapva kétezer év óta kínálja. KEK 171: „Az Egyház, mint az „igazság oszlopa és boltozata” (1Tim 3,15) a szenteknek egyszer átadott hitet hűségesen őrzi. Őrzi KRISZTUS szavainak emlékezetét, és az apostolok hitvallását nemzedékről nemzedékre továbbadja. Mint az anya, aki beszélni és ezáltal megérteni és közösségben élni tanítja gyermekeit, tanítja nekünk az Egyház, a mi Anyánk a hit nyelvét, hogy bevezessen a hit megértésébe és életébe.” Az Egyház feladata tehát, hogy igyekezzen a hitet hitvallásokba és rendszerbe foglalni, és ezt tovább adni. Minden tudomány axiómákra épül. A teológiai axiómák a dogmák. Ezeket nem adhatja fel az Egyház, mert különben a hit egész rendszere összeomlik. Ugyanakkor a nép nyelvére is le kell fordítani a Szentírást, és azt magyarázni is kell.

A világmindenség, az Isten által teremtett világ jellemzője sok vonatkozásban a négyes szám. Benne több-minden négyes felépítésű. A legfontosabbak

  • 4 Elem (föld – tűz –víz – levegő)
  • 4  szélirány (kelet – észak – dél – nyugat)
  • 4 évszak (tavasz – nyár – ősz - tél)
  • 4 kiterjedés (dimenzió) szélesség, - hosszúság - magasság, - mélység)

A Szentírásra is jellemző ez a 4-es tagozódás. Négy fajta könyv van mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben. 1. A törvény könyvei: Az Ószövetségben ez a Tórah. Mózes 5 könyve. Az Újszövetségben a 4 evangélium. 2. A történeti könyvek: Az Ószövetségben: Józsue, Bírák, Királyok Krónikák, Ezdrás, Tóbiás, Judit, Eszter, Jób, Makkabeusok könyvei. Az Újszövetségben: Apostolok cselekedetei, és részben az Evangéliumok is. 3. A bölcsesség könyvei, vagy másként tanító jellegű könyvek: Az Ószövetségben: Példabeszédek, Prédikátor, Énekek éneke, Bölcsesség, Sirák fia könyve. Az Újszövetségben: Szent Pál levelei és a katolikus levelek. 4. Prófétai könyvek: Az Ószövetségben: 4 nagy próféta, 12 kis próféta  Zsoltárok. Az Újszövetségben: Szt János Jelenések Könyv.

A Szentírással kapcsolatban van még több négyes vonatkozás is. Ezekből még kettőt említünk. Az egyik a 3 időbeli dimenzió: a jelen, múlt, jövő és Isten örökkévalósága.

A Szentírásnak négy féle értelme, értelmezése van. 1. Szószerinti értelme: amit mond, amit éppen megértünk belőle, amely kapcsolatba hoz minket Isten örökkévalóságával. 2. Allegórikus, vagy átvitt értelme, amit hinni kell. Ebben ugyan a múlt dominál. De magyarázza, értelmezi nemcsak a már megtörtént dolgokat, hanem azokat is, amik minden korban érvényesek. 3. Úgynevezett tropologikus értelem: Ez azt mutatja, amit tenni, cselekedni kell. Ez az értelmezés segít eligazodni, helyesen viselkedni a jelenben. 4. Úgynevezett anagogikus értelem, amit várni kell. Ez a jövőre utaló dimenzió. Segít, hogy helyesen viszonyuljunk a jövőhöz.

A Szentírást értő szívvel is kell olvasnunk. Nemcsak a szószerinti értelmére kell figyelnünk, hanem a többi három értelmére is, így sokkal jobban megnyílik előttünk. És ne feledjük: A Szentírásban minden Jézusról szól. És benne minden az Isten (az Atya) irántunk való szeretetének a kifejezője. Így is szokták fogalmazni: a Szentírás Isten szerelmes levele hozzánk. Így olvassuk! Ugyanakkor iránytmutató, amely elsegít minket végső célunkhoz. És táplálék is, amely út közben táplál, erősít, hogy életben maradjunk, és ezáltal valóban eljussunk végső célunkhoz.

Húsvét 2015

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

„Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta!” Furcsa vigadozás. Örvendeni, vigadni nem a halál és a temetés napjai után szokott az ember, hanem inkább a születés után, vagy az esküvőn, lakodalmon. Örülhet persze valaki egy halálesetnek is, mert attól kezdve övé az örökség, vagy mert éppen az ellensége halt meg. Ezek azonban nem tiszta örömök. Az átlagos történés az, hogy a halál fájdalommal, szomorúsággal tölt el minket és egy darabig gyászolunk, szomorkodunk.

De Húsvétkor nem is a halálnak, hanem az életnek örvendezünk. Azon az első Húsvéton valami nem hétköznapi történ, olyan, amit addig még nem élt át ember: a halál után nem a gyász, a szomorúság, hanem az öröm következik, mert a halál helyébe lép az élet. És akinek a haláláról van szó, annak feltámadása nem egy kómából való felébredés, nem a jógik teszthalála utáni „feltámadása”, akik bizonyos trükkökkel halálhoz hasonló állapotot idéznek elő önmagukon, hanem olyan valakinek a valódi feltámadása, akit előtte úgy agyongyötörtek, hogy már az ostorozásba és tövissel koronázásba is bele kellett volna emberileg halnia. Olyan valakinek a feltámadása, akinek testét teljesen összeroncsolták, és akinek elfolyt az utolsó csepp vére is.

Ha pedig valóban feltámadás történt, akkor ez valami teljesen újnak, addig elképzelhetetlennek a kezdete. Valami olyasmi történik, ami emberileg teljesen lehetetlen. Ezt csak Isten vihette végbe, ahogyan a zsoltáros ki is mondja: „Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta! Mindezt az Úr vitte végbe, csodálatra méltó a mi szemünkben.”

Ráadásul nemcsak egyedi esetről van szó, hanem olyasmiről, amiben mindenkinek része lesz. Kettős értelemben is számolhat az ember ettől kezdve nemcsak a halállal, hanem a feltámadással is. Jézus megígérte, hogy legkésőbb a végső napon testünket is feltámasztja. Ez belekerült Hiszekegybe is: „Hiszem a test feltámadását.”  Pál apostol pedig érdekesen fogalmaz a keresztényeknek a feltámadásról: egyenesen múlt időben beszél róla. „Testvéreim, Krisztussal együtt ti is feltámadtatok.” Mit jelentenek ezek a szavak? Lelki feltámadást jelentenek: aki hisz és megkeresztelkedik, aki elfogadja személyesen Jézust üdvözítőjének, az átmegy a lelki halálból az életbe.

Ha egy síron találkozik az ember egy ilyen felirattal, hogy Isten feltámasztotta a halálból, az eléggé mellbevágó, az embert elgondolkodásra készteti. Mit is mondhat ez a felirat? Amikor a lelki értelemben való feltámadást, újjászületést éltem át, akkor volt Édesanyám halálán. Viaskodtam lelkileg érte, és ezt az említett Igét kaptam vele kapcsolatban, amely eredetileg Jézusra vonatkoztatva szerepelt a maga helyén a Szentírásban, de én tudtam, hogy édesanyámra is vonatkozik: Isten feltámasztotta őt a halálból. A lelke feltámadt, ha a teste meg is halt. Ezt a feliratot vésettem a sírkövére.

Pál apostol ki is fejti, hogy mi ez a lélekben való feltámadás, és mi következik ebből. „Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” Ha Jézus belép az életünkbe, akkor elveszítik a földi dolgok a jelentőségüket. Akkortól kezdve nem a karrier, nem az anyagiak, nem a szex, nem a nagy kajálások fogják az első helyet betölteni az életünkben. Illetve helyes lesz a viszonyunk ezekhez, nem ezek uralják bálványként az életünket. Az égiekre fog irányulni a figyelmünk, nem a földiekre: Azt fogjuk keresni, hogy mi Isten akarata az életemmel kapcsolatban, mit szeretne Ő tőlem. Mint egy új kristályosodási pont körül átalakul az életem. Az ember egy olyan átalakuláson megy át, hogy mindent újra gondol, újra értelmez addigi életéből, azután minden új fényben ragyog.

Ahogyan új fényben ragyogott Péter apostolnak is a feltámadás után, a Szentlélek eljövetelekor minden, amit Jézussal kapcsolatban átélt. Nagypénteken hajnalban még megtagadta Mesterét, elhatárolódott tőle. De a húsvétkor átéltek, a sírhoz való futás, az üres sír látványa, a feltámadott Jézussal való találkozások, a Mester háromszori kérdése után, hogy „Péter szeretsz te engem?” minden megváltozott az életében. A többi apostollal együtt összeáll benne a kép Jézusról: világos lesz előtte, hogy ki volt Jézus, és miket cselekedett, és hogy őrá, őrájuk apostolokra, mit bízott. Ezt mondja el röviden, tömören, lényegre törően a most hallott pünkösdi beszédének a részletében.

Így foglalja össze Jézus földi tevékenységét, és küldetését. A Jordánban való „megkeresztelkedésekor Isten a Názáreti Jézust felkente Szentlélekkel és hatalommal.” Ettől fogva, nyilvános fellépésétől kezdve „ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.” Végül három éves nyilvános működése után „Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.” Vagyis az apostolok tanúsítják, hogy az a Jézus, akivel három évet együtt voltak, és akinek látták borzalmas kereszthalálát ugyanaz a személy, mint akivel feltámadottként találkoztak: akivel ettek, ittak, aki szólt hozzájuk, és elmondta nekik mennybemenetele előtt végső rendelkezéseit.

Nevezetesen „megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.” Vagyis minden embert halála pillanatában ő fog megítélni. És az élők fölött sincs joga másnak ítélkeznie, csak Neki. A bűnbocsánat által új életet nyer az ember, azt az új életet, amiről eddig volt szó. Részesül Krisztus életében, az ő szeretetével jár a világban, azt cselekszi, amit Ő cselekedet, azonosul Jézussal élete és halála miden mozzanatában, és feltámadásában is.”

Aki bánja bűneit, és szüntelenül ebben a feltámadott, Jézussal azonosult életben jár, annak nem kell félnie, hogy egyszer az ítélő Jézus elé kell állnia. Annak irgalmas bírája lesz.

Irgalom - ítélet

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Nagyböjt 4. vasárnapjának olvasmányai B sorozat.

Hűtlenségről, Istentől való elpártolásról hallottunk az ószövetségi olvasmányban. „Cidkijának, Juda utolsó királyának napjaiban nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát.” Ezt az ószövetségi történetet azért érdemes figyelmesen végigolvasni, mert tartalma, mondanivalója kísértetiesen hasonlít az emberiség mai helyzetére.

Isten igyekezett megakadályozni a népre váró szörnyűségeket. „Az Úr, atyáik Istene, követei által még jókor és ismételten elküldte hozzájuk figyelmeztetéseit. Kímélni akarta népét és a maga lakóhelyét. De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették üzeneteit, és kinevették prófétáit. Végül az Úr haragja visszavonhatatlanul népére zúdult.” Tisztelet a kevés kivételnek, az emberek ma is megvetik Istennek nekik közvetített üzeneteit, kinevetik a hozzájuk küldött prófétákat.

Ennek lett a következménye a választott nép életében a Babiloni fogság. „Ellenségeik a templomot felgyújtották, Jeruzsálem falait lerombolták, valamennyi palotáját és minden drágaságát elhamvasztották, és teljesen elpusztították. Aki a kardtól megmenekült, az fogságba került Babilonba.” A fogságban hangzik fel a misében hallott zsoltárének.

Elég hosszan kellett bűnhődniük, tisztulniuk, énekelniük a bűnbánati zsoltárokat ott a messzi idegenben. 70 év múlva könyörült meg rajtuk Isten. „Az Úr teljesíteni akarta Jeremiás próféta által mondott szavát. Azért Kürosznak, a perzsák királyának első évében fölébresztette Kürosznak, a perzsák királyának lelkét.” Vagyis megengedte, hogy hazatérjenek, és újra felépítsék templomukat.

A nép a Babilonban töltött 70 évet fogságnak, büntetésnek éli meg. De ez egyúttal az Isten irgalmára való rátalálásnak is az ideje. Rájönnek, hogy ha komolyan bűnbánatot tartanak, megtérnek, akkor van irgalom, van szabadulás.

Istennek ez az üzenete még inkább kidomborodik az újszövetségi olvasmányokból. Az evangélium előtti versben halljuk a Szentírásnak talán legszebb mondatát, amely az evangéliumban újra ismétlődik: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy örökké éljen minden őbenne hívő.” (Jn 3, 16)

Miközben vezekel, tisztul az ember, hajlamos arra, hogy eltorzuljon istenképe. Ezt az eltorzult istenképet igazítja helyre az evangélium következő mondata: „Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.”

Ma a másik végletbe is belecsúszik az emberiség. Sőt még teológusok főpapok, is hirdetik. Azt mondják, Isten annyira irgalmas, hogy bánat nélkül is mindenkin könyörül. A pokol a szentírásban csak a régi embereknek szóló riogatás, valójában nem is létezik, vagy ha létezik is, üres. Isten azonban napjainkban is figyelmeztet a pokol létére, a bűnbánat szükségességére, és a pokol felé tartók megmentésének és a tisztítótűzben lévők kiszabadításának a fontosságára. Elég itt csak a fatimai fohászt említeni, amely bele került a rózsafüzérbe. Minden tized végén imádkozzuk. „Jézusom, bocsásd meg bűneinket, mentsd meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik a legjobban rászorulnak irgalmadra.”

Az ítéletet külön is hangsúlyozza a mai evangélium. És hogy ítélet alá esik-e valaki vagy sem, azt a hithez kapcsolja. „Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.” A Hiszekegyben az szerepel Isten egyszülött Fiáról, hogy ítélni fog élőket és holtakat. A katolikus tanításban egyértelműen ott szerepel a különítélet és az utolsó ítélet. Az előbbi a halál órájában, az utóbbi a világ végén. Van szó a Szentírásban még a nemzetek megítéléséről is. Ez minden bizonnyal Jézus 2. dicsőséges eljövetelekor fog bekövetkezni.

A mai evangéliumban pedig az élők megítéléséről van szó. Miben áll ez? „Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei.” Jézus világba jövetelével olyan világosság gyulladt az emberek között, amelyben minden látszik, mint a lakásba bevilágító napfényben. Amíg nem süt be a napfény a szobába, nem látja az ember a levegőben úszkáló rengeteg szennyet, porszemet. De utána is teheti azt, hogy nem vesz róla tudomást. De miután besüt a nap, látja az ember a szennyeződést, ha csak nem vak és nem hunyja be tudatosan a szemét, hogy ne vegyen róla tudomást.

Miért viselkedhet az ember így? „Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei.”

Krisztus követőinek az ő világosságában kell járniuk, és rá kell mutatniuk azokra a szennyeződésekre, különösen a durva bűnökre, amelyek ott úszkálnak egy kultúra légterében - ha egyáltalán az ilyen még kultúrának, civilizációnak mondható. Vagyis rá kell mutatniuk arra, hogy az emberek nagy tömegeinek nagy károkat okoz a gender ideológia, hogy súlyos bűn az abortusz, az eutanázia, az „egyneműek házassága”, az ilyen párok számára gyermek örökbe fogadásának az engedélyezése (amely valójában a gyermekek megrontását jelenti és nekik való súlyos károkozást. Az ilyen „családban” felnőtt gyermekek mutatnak rá arra, hogy minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy legyen apja és anyja.)

„Ti vagytok a föld sója, a világ világossága.” Ezt a keresztényeknek, az ő követőinek mondja Jézus. A keresztény ember nem teheti meg, hogy ne járjon Krisztus világosságában! Nem veszítheti el só szerepét. Ha azt tenné mégis, érvényes rá Jézus szava: Ha a só ízét veszti, nem való már egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. (Mt 5,13)

28. Évközi Vasárnap A 28

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

A mai olvasmányok értelmezésének kiindulópontja talán az allaluja vers lehet:

  • „Urunk, Jézus Krisztus Atyja, világosítsa meg lelkünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott meg minket.”

Ez a reménység az a boldog jövő, amely a lakoma képében jelenik meg mind az ószövetségi olvasmányban, mind pedig az evangéliumban. „A Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.”

Ez a boldog jövő a mennyek országa. És hogy milyen is a mennyek országa, azt a lakoma képével világít meg Jézus.

  • „A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre.”

Az evangélium ebben a lakomában a meghívás elfogadására vagy visszautasítására helyezi a hangsúlyt: „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

  • Isten végülis mindenkit meghív, de nem fogadja el mindenki a meghívást ilyen-olyan kifogások, többnyire a saját földi vágyak előnybe részesítése miatt. Az ilyenek vessenek magukra.

Vannak olyanok is, akik nemcsak elutasítják a meghívást, hanem még agresszívak is: üldözik, meggyilkolják a meghívó kézbesítőit, az evangélium hirdetőit.

Az ilyen erőszakot nem tűri Isten. „A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette.”

Az apostolok előbb a választott nép körében hirdették az evangéliumot. De Miután a választott nép elutasította a lakomára szóló meghívót, az apostolok a többi nép felé fordultak.

Ma is sokan vannak a frissen megtértek, akiket az útszélen érnek utol az evangélium szolgái. Nagy örömmel tapasztalják meg az ilyen frissen megtértek az evangélium szerinti új élet csodáit.

  • Az ő életük, az ő megtérésük szép példa és nagy lendületet adhat a meghívást már régebben elfogadók számára is.

De mind a régi, mind az újonnan megtérteknek alázatra intő figyelmeztetés a menyegzői ruha. A keresztségben, megtérésben kapott menyegzői ruhát mindnyájunknak meg kell őriznünk. Szüntelenül a megtérés, a bűnbánat útján kell járnunk.

Az ószövetségi olvasmány arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen az Isten országa, milyen az a bizonyos lakoma.

  • „Isten leveszi a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított.”
    • Pál apostol ugyanezt így fogalmazza: most még tükör által, homályosan látunk
    • Most még homályos a látásunk, sokan félre tudnak vezetni minket. Nem könnyű a világosság angyalának öltöző ördögöt, a báránybőrbe bújt farkast leleplezni.

„Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön.”

„Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk. hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!”

Örökre megsemmisíti a halált.

Mindezeket hajlamosak vagyunk költői képeknek minősíteni, de nem azok. A Biblia más helyein is olvashatók. És újra meg újra feltűnnek ezek az ígéretek mai próféciákban is.

De mindezek az ígéretek, úgy látszik, mostanáig sem teljesültek

  • Oly nagy a megtévesztés, a félrevezetés a világban. Mintha a lakomára szóló meghívót visszautasítók vezérelnék a világ eseményeit.

Nagyon sok még a könny és a gyalázat az egész földön.

Nemcsak hogy nem semmisült meg a halál, hanem újabb és újabb járványok pusztítanak, az ezek elleni küzdelem örve alatt egyre jobban beszűkítik az emberi jogokat, egyenesen halálbrigádok indultak útnak, hogy kegyetlenül lemészárolják az ártatlanokat, köztük különös módon is a keresztényeket. Újra meg újra felénk hangzanak segélyt kérő kiáltásaik. Örömre, ujjongásra egyelőre kevés az ok.

Most még a halál sötét völgyében kell járniuk a keresztényeknek is, de ahogy a zsoltár fogalmaz, „ott sem kell félnünk, mert Isten ott van vélünk, biztonságot ad veszője és pásztorbotja.”

  • Az egész válaszos zsoltár, a 22. zsoltár sok kereszténynek, sok az önmagát teljesen Istenre bízónak a tapasztalatát fogalmazza meg.

„Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.

Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti.

Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.

Üldözőinket szégyen éri.

Isten jósága és irgalma nyomon követ életünknek minden napján.”

Bár egyelőre még a halál sötét völgyében járunk, de megtapasztaljuk mégis Isten gondviselő szeretetét. Emellett nem árt, ha olyan edzettséggel, igénytelenséggel rendelkezünk, olyanra teszünk szert, mint az apostol. „Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Megszoktam mindig mindent: a jóllakást és az éhezést, a bővelkedést és a nélkülözést. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad.”

Ugyanakkor rászorulunk egymás segítésére és gyámolítására is, ahogyan jól esett az apostolnak a Filippibeliek gondoskodása: „Mégis jól tettétek, hogy szükségemben segítségemre voltatok.”

Ha mi segítünk másokon, annál inkább remélhetjük, hogy mi is megtapasztaljuk Isten segítségét és oltalmát. „Az én Istenem, gazdagságának mértéke szerint, a ti szükségeteket is bőségesen kielégíti majd a Jézus Krisztus által elnyert dicsőségben.”

Remélhetjük, hogy ehhez a végső dicsőséghez, Isten országa végső nagy lakomájának az elérkezéséhez is egyre közelebb kerülhetünk, amelynek a körvonalai a körülöttünk zajló eseményekben, a napjainkban elhangzó próféciákban egyre világosabban kirajzolódnak.

  • Pál apostolnak a szentleckében felhangzó szavaival zárjuk a mai szentmise olvasmányairól való elmélkedésünket. Mindezért „legyen dicsőség Istennek, a mi Atyánknak örökkön-örökké!”