Húsvét 2015

Írta: Administrator. Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

„Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta!” Furcsa vigadozás. Örvendeni, vigadni nem a halál és a temetés napjai után szokott az ember, hanem inkább a születés után, vagy az esküvőn, lakodalmon. Örülhet persze valaki egy halálesetnek is, mert attól kezdve övé az örökség, vagy mert éppen az ellensége halt meg. Ezek azonban nem tiszta örömök. Az átlagos történés az, hogy a halál fájdalommal, szomorúsággal tölt el minket és egy darabig gyászolunk, szomorkodunk.

De Húsvétkor nem is a halálnak, hanem az életnek örvendezünk. Azon az első Húsvéton valami nem hétköznapi történ, olyan, amit addig még nem élt át ember: a halál után nem a gyász, a szomorúság, hanem az öröm következik, mert a halál helyébe lép az élet. És akinek a haláláról van szó, annak feltámadása nem egy kómából való felébredés, nem a jógik teszthalála utáni „feltámadása”, akik bizonyos trükkökkel halálhoz hasonló állapotot idéznek elő önmagukon, hanem olyan valakinek a valódi feltámadása, akit előtte úgy agyongyötörtek, hogy már az ostorozásba és tövissel koronázásba is bele kellett volna emberileg halnia. Olyan valakinek a feltámadása, akinek testét teljesen összeroncsolták, és akinek elfolyt az utolsó csepp vére is.

Ha pedig valóban feltámadás történt, akkor ez valami teljesen újnak, addig elképzelhetetlennek a kezdete. Valami olyasmi történik, ami emberileg teljesen lehetetlen. Ezt csak Isten vihette végbe, ahogyan a zsoltáros ki is mondja: „Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta! Mindezt az Úr vitte végbe, csodálatra méltó a mi szemünkben.”

Ráadásul nemcsak egyedi esetről van szó, hanem olyasmiről, amiben mindenkinek része lesz. Kettős értelemben is számolhat az ember ettől kezdve nemcsak a halállal, hanem a feltámadással is. Jézus megígérte, hogy legkésőbb a végső napon testünket is feltámasztja. Ez belekerült Hiszekegybe is: „Hiszem a test feltámadását.”  Pál apostol pedig érdekesen fogalmaz a keresztényeknek a feltámadásról: egyenesen múlt időben beszél róla. „Testvéreim, Krisztussal együtt ti is feltámadtatok.” Mit jelentenek ezek a szavak? Lelki feltámadást jelentenek: aki hisz és megkeresztelkedik, aki elfogadja személyesen Jézust üdvözítőjének, az átmegy a lelki halálból az életbe.

Ha egy síron találkozik az ember egy ilyen felirattal, hogy Isten feltámasztotta a halálból, az eléggé mellbevágó, az embert elgondolkodásra készteti. Mit is mondhat ez a felirat? Amikor a lelki értelemben való feltámadást, újjászületést éltem át, akkor volt Édesanyám halálán. Viaskodtam lelkileg érte, és ezt az említett Igét kaptam vele kapcsolatban, amely eredetileg Jézusra vonatkoztatva szerepelt a maga helyén a Szentírásban, de én tudtam, hogy édesanyámra is vonatkozik: Isten feltámasztotta őt a halálból. A lelke feltámadt, ha a teste meg is halt. Ezt a feliratot vésettem a sírkövére.

Pál apostol ki is fejti, hogy mi ez a lélekben való feltámadás, és mi következik ebből. „Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” Ha Jézus belép az életünkbe, akkor elveszítik a földi dolgok a jelentőségüket. Akkortól kezdve nem a karrier, nem az anyagiak, nem a szex, nem a nagy kajálások fogják az első helyet betölteni az életünkben. Illetve helyes lesz a viszonyunk ezekhez, nem ezek uralják bálványként az életünket. Az égiekre fog irányulni a figyelmünk, nem a földiekre: Azt fogjuk keresni, hogy mi Isten akarata az életemmel kapcsolatban, mit szeretne Ő tőlem. Mint egy új kristályosodási pont körül átalakul az életem. Az ember egy olyan átalakuláson megy át, hogy mindent újra gondol, újra értelmez addigi életéből, azután minden új fényben ragyog.

Ahogyan új fényben ragyogott Péter apostolnak is a feltámadás után, a Szentlélek eljövetelekor minden, amit Jézussal kapcsolatban átélt. Nagypénteken hajnalban még megtagadta Mesterét, elhatárolódott tőle. De a húsvétkor átéltek, a sírhoz való futás, az üres sír látványa, a feltámadott Jézussal való találkozások, a Mester háromszori kérdése után, hogy „Péter szeretsz te engem?” minden megváltozott az életében. A többi apostollal együtt összeáll benne a kép Jézusról: világos lesz előtte, hogy ki volt Jézus, és miket cselekedett, és hogy őrá, őrájuk apostolokra, mit bízott. Ezt mondja el röviden, tömören, lényegre törően a most hallott pünkösdi beszédének a részletében.

Így foglalja össze Jézus földi tevékenységét, és küldetését. A Jordánban való „megkeresztelkedésekor Isten a Názáreti Jézust felkente Szentlélekkel és hatalommal.” Ettől fogva, nyilvános fellépésétől kezdve „ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.” Végül három éves nyilvános működése után „Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.” Vagyis az apostolok tanúsítják, hogy az a Jézus, akivel három évet együtt voltak, és akinek látták borzalmas kereszthalálát ugyanaz a személy, mint akivel feltámadottként találkoztak: akivel ettek, ittak, aki szólt hozzájuk, és elmondta nekik mennybemenetele előtt végső rendelkezéseit.

Nevezetesen „megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.” Vagyis minden embert halála pillanatában ő fog megítélni. És az élők fölött sincs joga másnak ítélkeznie, csak Neki. A bűnbocsánat által új életet nyer az ember, azt az új életet, amiről eddig volt szó. Részesül Krisztus életében, az ő szeretetével jár a világban, azt cselekszi, amit Ő cselekedet, azonosul Jézussal élete és halála miden mozzanatában, és feltámadásában is.”

Aki bánja bűneit, és szüntelenül ebben a feltámadott, Jézussal azonosult életben jár, annak nem kell félnie, hogy egyszer az ítélő Jézus elé kell állnia. Annak irgalmas bírája lesz.

Irgalom - ítélet

Írta: Administrator. Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Nagyböjt 4. vasárnapjának olvasmányai B sorozat.

Hűtlenségről, Istentől való elpártolásról hallottunk az ószövetségi olvasmányban. „Cidkijának, Juda utolsó királyának napjaiban nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát.” Ezt az ószövetségi történetet azért érdemes figyelmesen végigolvasni, mert tartalma, mondanivalója kísértetiesen hasonlít az emberiség mai helyzetére.

Isten igyekezett megakadályozni a népre váró szörnyűségeket. „Az Úr, atyáik Istene, követei által még jókor és ismételten elküldte hozzájuk figyelmeztetéseit. Kímélni akarta népét és a maga lakóhelyét. De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették üzeneteit, és kinevették prófétáit. Végül az Úr haragja visszavonhatatlanul népére zúdult.” Tisztelet a kevés kivételnek, az emberek ma is megvetik Istennek nekik közvetített üzeneteit, kinevetik a hozzájuk küldött prófétákat.

Ennek lett a következménye a választott nép életében a Babiloni fogság. „Ellenségeik a templomot felgyújtották, Jeruzsálem falait lerombolták, valamennyi palotáját és minden drágaságát elhamvasztották, és teljesen elpusztították. Aki a kardtól megmenekült, az fogságba került Babilonba.” A fogságban hangzik fel a misében hallott zsoltárének.

Elég hosszan kellett bűnhődniük, tisztulniuk, énekelniük a bűnbánati zsoltárokat ott a messzi idegenben. 70 év múlva könyörült meg rajtuk Isten. „Az Úr teljesíteni akarta Jeremiás próféta által mondott szavát. Azért Kürosznak, a perzsák királyának első évében fölébresztette Kürosznak, a perzsák királyának lelkét.” Vagyis megengedte, hogy hazatérjenek, és újra felépítsék templomukat.

A nép a Babilonban töltött 70 évet fogságnak, büntetésnek éli meg. De ez egyúttal az Isten irgalmára való rátalálásnak is az ideje. Rájönnek, hogy ha komolyan bűnbánatot tartanak, megtérnek, akkor van irgalom, van szabadulás.

Istennek ez az üzenete még inkább kidomborodik az újszövetségi olvasmányokból. Az evangélium előtti versben halljuk a Szentírásnak talán legszebb mondatát, amely az evangéliumban újra ismétlődik: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy örökké éljen minden őbenne hívő.” (Jn 3, 16)

Miközben vezekel, tisztul az ember, hajlamos arra, hogy eltorzuljon istenképe. Ezt az eltorzult istenképet igazítja helyre az evangélium következő mondata: „Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.”

Ma a másik végletbe is belecsúszik az emberiség. Sőt még teológusok főpapok, is hirdetik. Azt mondják, Isten annyira irgalmas, hogy bánat nélkül is mindenkin könyörül. A pokol a szentírásban csak a régi embereknek szóló riogatás, valójában nem is létezik, vagy ha létezik is, üres. Isten azonban napjainkban is figyelmeztet a pokol létére, a bűnbánat szükségességére, és a pokol felé tartók megmentésének és a tisztítótűzben lévők kiszabadításának a fontosságára. Elég itt csak a fatimai fohászt említeni, amely bele került a rózsafüzérbe. Minden tized végén imádkozzuk. „Jézusom, bocsásd meg bűneinket, mentsd meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik a legjobban rászorulnak irgalmadra.”

Az ítéletet külön is hangsúlyozza a mai evangélium. És hogy ítélet alá esik-e valaki vagy sem, azt a hithez kapcsolja. „Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.” A Hiszekegyben az szerepel Isten egyszülött Fiáról, hogy ítélni fog élőket és holtakat. A katolikus tanításban egyértelműen ott szerepel a különítélet és az utolsó ítélet. Az előbbi a halál órájában, az utóbbi a világ végén. Van szó a Szentírásban még a nemzetek megítéléséről is. Ez minden bizonnyal Jézus 2. dicsőséges eljövetelekor fog bekövetkezni.

A mai evangéliumban pedig az élők megítéléséről van szó. Miben áll ez? „Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei.” Jézus világba jövetelével olyan világosság gyulladt az emberek között, amelyben minden látszik, mint a lakásba bevilágító napfényben. Amíg nem süt be a napfény a szobába, nem látja az ember a levegőben úszkáló rengeteg szennyet, porszemet. De utána is teheti azt, hogy nem vesz róla tudomást. De miután besüt a nap, látja az ember a szennyeződést, ha csak nem vak és nem hunyja be tudatosan a szemét, hogy ne vegyen róla tudomást.

Miért viselkedhet az ember így? „Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei.”

Krisztus követőinek az ő világosságában kell járniuk, és rá kell mutatniuk azokra a szennyeződésekre, különösen a durva bűnökre, amelyek ott úszkálnak egy kultúra légterében - ha egyáltalán az ilyen még kultúrának, civilizációnak mondható. Vagyis rá kell mutatniuk arra, hogy az emberek nagy tömegeinek nagy károkat okoz a gender ideológia, hogy súlyos bűn az abortusz, az eutanázia, az „egyneműek házassága”, az ilyen párok számára gyermek örökbe fogadásának az engedélyezése (amely valójában a gyermekek megrontását jelenti és nekik való súlyos károkozást. Az ilyen „családban” felnőtt gyermekek mutatnak rá arra, hogy minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy legyen apja és anyja.)

„Ti vagytok a föld sója, a világ világossága.” Ezt a keresztényeknek, az ő követőinek mondja Jézus. A keresztény ember nem teheti meg, hogy ne járjon Krisztus világosságában! Nem veszítheti el só szerepét. Ha azt tenné mégis, érvényes rá Jézus szava: Ha a só ízét veszti, nem való már egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. (Mt 5,13)

DMC Firewall is a Joomla Security extension!