Gondolatok a boldogságról

A boldogságról

Senki sem vonja kétségbe, hogy minden normális ember célja a boldogság. Hogyan lehet akkor, hogy – annak ellenére, hogy mindenki a boldogságért küzd – mégis olyan kevés a boldog ember, ha akad egyáltalán?

Hogyan lehet, hogy ha a boldogság minden ember legfontosabb célja, akkor mindenhol mindenfélét tanítanak, de a boldogság megszerzésének oktatásáról megfeledkeznek?

Hogyan lehet, hogy ha a boldogság minden ember számára a legfontosabb, mégis a legtöbb ember úgy indul a boldogságért való küzdelembe, és végig úgy harcol érte, hogy nem is tudja igazából, hogy neki mi is jelentené az igazi boldogságot? A legtöbb ember a saját maga számára legfontosabb értékről, a boldogságról tud a legkevesebbet.

Hogyan vélekednek az emberek a boldogságról?

Sokan azt hiszik, hogy nincs boldogság, vagy ha van is, az ember számára elérhetetlen. Erre van alapozva világnézetük, melynek lényege a reménytelen szomorúság. Ha a Földön nincs is zavartalan és tökéletes boldogság, van viszont lehetőség kis tiszta örömökre. És nem kötelessége-e mindenkinek létrehozni, megvalósítani, elfogadni ezeket?

Mások nem tagadják a boldogság létezését és elérhetőségét, de az a felfogásuk, hogy nem érdemlik, hogy boldogok legyenek. És ezért gondosan ügyelnek a boldogság távoltartására (minek környezetük is issza a levét). Az érdem és a boldogság azonban két külön dolog. Még az a kérdés is felvethető, hogy egyáltalán van-e köztünk, aki érdemel valamicske boldogságot is. Valószínű, hogy senki. Ebből azonban nem következik, hogy boldogtalanoknak kell lennünk, hogy nem kell mindent megtennünk a boldogságért. Az ugyanis biztos, hogy cseppet sem számít a boldogságra érdemszerző magatartásnak, ha nem igyekszünk megszerezni a boldogságot.

Sokan vannak olyanok is, akik nem tagadják a boldogság létezését és elérhetőségét, és nem is tartják magukat érdemtelennek a boldogságra, de lusták, és elvárják, hogy ez a legnagyobb érték munka és áldozatok nélkül, sültgalambként berepüljön a szájukba.

Furcsa felfogások is akadnak, szép számmal. Egyesek elutasítják a boldogságra törekvést, mint önzést. Ezek nem veszik észre, hogy nem az a fő szempont a dolgok megítélésénél, hogy valami önző vagy nem önző, hanem az, hogy helyes, jó, vagy nem helyes, nem jó. Ha valami jó, helyes, akkor nem számít, hogy önző. Csak a helytelen, a rossz önzés a bűn, a helyes, a jó önzés kötelesség! (Az önzés az egyén érdekének az érvényesítése. Ha valaki úgy érvényesíti a boldogságra vonatkozó egyéni érdekét, hogy azzal másoknak nem okoz kárt, sőt másokat is segít, ez a helyes, erkölcsös önzés. Az önérdek érvényesítése mások kárára pedig a helytelen, a bűnös önzés. Sajnos, csak ezt a rossz önzést szoktuk észrevenni, mert ez sokkal gyakrabban fordul elő, és ez sérti az érdekeinket. Ezért van aztán, hogy a köznyelvben az önzés eleve rosszat jelent. Ebből pedig az a kár származik, hogy a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket is: az, hogy van helyes önzés is, el sem jut a tudatunkig. Pedig a rossz önzéssel szemben az a leghatékonyabb eszköz, ha minél többször hangsúlyozzuk a rossz és a jó önzés közti különbséget, és kiemeljük, hogy az ember legértékesebb, legboldogítóbb önös érdeke az üdvösség, ha pedig valaki az üdvösségéért helyesen dolgozik, az nemcsak neki jó („önzés”), hanem mindeninek, és természetesen Istennek is. Az emberiség baja pont az, hogy nem saját igazi önös érdekét nézi, hanem hagyja magát megtéveszteni, és az ördög érdekeit szolgálja.)

Mások elutasítják a boldogságot, mint érzelgős langyos valamit, helyette „keményebb” dolgot, a bátorságot, a hősiességet tűzik zászlajukra. Ezek az emberek kétszeresen is tévednek. Valójában nekik is a boldogság kell, de a boldogságot nekik a hősiesség jelenti. A másik tévedés pedig az, hogy feltételezik, hogy „a boldogság” megszerzése bárkinek is sikerülhet hősiesség nélkül. (A gyávákat a Jelenések könyve az elkárhozók között sorolja fel!)

Rengeteg olyan ember is van azonban, aki komoly áldozatokat hozva keményen küzd a boldogságért. Hogyan harcolnak ezek az emberek a boldogságért? Megfontoltan, ügyesen, okosan? Sajnos nem. A legtöbbjük azt sem tudja, mi a boldogság, hogy hogyan lehet ezt megszerezni és megtartani. Rengetegen egész életükben tévutakon bolyonganak a boldogságért való küzdelemben.

Ennek a munkának a célja kettős. Egyrészt idézetekkel bizonyítani, hogy az emberiség nincs teljes tudatlanságban a boldogságra vonatkozóan, másrészt ösztönözni mindenkit, hogy foglalkozzon egy kicsit ezzel a fontos témával. (Az idézetek általában az állítások alátámasztására szolgálnak, mintegy megismétlik a mondanivalót, ezért az idézetek sorozata és az idézetek nélküli szöveg önmagában külön-külön is megáll, és érdemes külön-külön is végigelmélkedni. A második rész csak az idézeteket, a harmadik csak a megállapításokat tartalmazza.)

A boldogság megszerzéséhez használni kell eszünket is. Nem elég „keresni” a boldogságot, eszünk komolyabb használata nélkül a boldogság is elérhetetlen. Van egy közmondásunk, miszerint „Első boldogság a jó ész”.

Elmélkedjünk tehát egy kicsit, ne álljunk meg a tényeknél, de kezdjük a tényekkel!

Nem elég „kutatni a tényeket”, szükség van „elmélkedni a tényeken” (Saint-Simon)

Az emberi kultúra számos értékes tényt megfogalmazott már a boldogsággal kapcsolatban. Sajnos ezek nincsenek összegyűjtve. De ami éppen rendelkezésünkre áll, az is elég ahhoz, hogy valamelyest eligazodjunk, hogy mi nem lehet a boldogság, és többé-kevésbé pontosan meghatározhassuk azt, hogy mi lehet.

A legtöbb ember egyszerűen beleveti magát a boldogságért való küzdelembe. De hogyan választja ki a célt, ami után veti magát? A választás majdnem mindig utánzással történik, ami után a többiek rohannak, az után kezd rohanni ő maga is – gondolkodás nélkül.

R. Brennan, „Az Alexander módszer alapjai” című könyvében említ egy képre firkált szöveget: „Kétezer lemming nem tévedhet”. Ez az írás egy olyan képen volt, melyen lemmingek tömegestől vetették le magukat egy szikláról...

A „nyájszellem” lényege: gondolkodás nélkül menni a kos után. De mi után mennek korunk nyájjá züllesztett emberei? Egy jóravaló kosnál is sokkal alacsonyabb erkölcsi és értelmi színvonalú média, és reklámok után.

Loholunk valami után, de nem tudjuk, hogy mi után loholunk.

Ez a jelenség nem új. A „felvilágosodás” és a „romantika” kezdte meg a tömeges elterjesztését.

Ha a szenvedélyeinkért odadobjuk életünket – hagyján! De olyan szenvedélyért, amit nem érzünk? ... Ó, szomorú tizenkilencedik század! (Girodet)

Ma is olyan kívánságok kielégítésére áldozzuk időnket, energiánkat, sőt egész életünket, amik nemcsak, hogy nem érdemelnek ekkora áldozatot, de nem is a mi kívánságaink. De még ha a mi kívánságaink, akkor sem ad boldogságot, sem a test, sem a vagyon.

Sem a test, sem a vagyon nem teszi boldoggá az embereket, hanem az egyenesség, és a sokoldalú értelmesség. (Demokritosz)

A hangos, látványos „boldogság” sem lehet igazi boldogság.

(...) boldognak csak azt nevezd, aki csöndes boldogságban élte életét! (Aiszkhülosz)

Aki nem tud örülni, nem lehet boldog.

Örülni ki tud, s kire nem sújt égi csapás, az a halandó már boldog sorsú a földön. (Euripidész)

A boldogság nem felszínes, hanem mély lelki állapot. Csak elmélyült gondolkodású ember tudhatja, hogy mi a boldogság. Ehhez tiszta fej és szív kell, amihez gyakran csak szenvedés után jut el az ember.

Ki bánatot sosem ismert, boldogságot meg sem ért. (Rusztaveli)

A boldogság lényegéhez tartozik a biztonság, a minden zavaró, zaklató dologtól, tehát a kielégítetlen kívánságoktól való mentesség is.

A boldogság ott kezdődik, ahol a nagyravágyás végződik. (Közmondás)

A szenvedés oka a vágy és a sóvárgás, a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik. (Buddha – Nem szószerinti idézet.)

Hogyan keresik az emberek a boldogságot?

A legtöbb ember több-kevesebb mértékig kiszakítja, elkülöníti magát és elindul kívánságait kielégíteni, életét kívánságai kielégítésére fordítja. És mit ér el?

Jézusnak a tékozló fiúról szóló példabeszéde a lényeget ragadja meg.

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. (Lk 15,11-32)

Tehát a Teremtő „háztartásának” biztonságában élni az egyetlen lehetőségünk a boldogságra. Az életnek, azaz lehetőségeinknek hibásan önös, a Teremtőtől elkülönített használata pedig nemcsak boldogtalanság, hanem bukás, maga a kárhozat.

Aki maga akarja magának megszerezni az életet, a „saját életét”, mert azt hiszi, hogy ez a boldogság, az elbukik.

Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, de a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? (Mk 8,34-37)

Az Isten nagy egységéből való különválás nem hoz boldogságot, csak pusztulást. E nagy egységben azonban nem szűnik meg az egyén, ő tehet a saját és részben mások boldogságáról. A boldogságot akarni kell, ezt már a kereszténység előtt is felismerték.

A boldogság lényegéhez tartozik a lelki nyugalom.

Juppiter ad s elvesz; mást mint éltet s kenyeret nem kérek tőle: magam szerzem meg a lelki nyugalmat. (Horatius)

Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelid vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, az én terhem könnyű. (Mt 11,28-30)

( ... ) a boldogságra önérzésből eredt léleknyugalom kívántatik... (Kölcsey)

A zavartság, különösen a belső konfliktusok, biztosan távol tartják a boldogságot.

A boldogságnak az a legfőbb titka, hogy egyetértésben éljünk önmagunkkal. (Fontenelle)

Boldogtalanság oka sokszor a téves ítélet. Boldogságnak tartunk olyat, ami nem az, és ami boldogság lehetne, de legalábbis öröm, nem tartjuk annak, kicsinyeljük, elégedetlenek vagyunk vele (nagyravágyás).

Mindenről ítéletet akarunk mondani, de mindig rossz a nézőszögünk. (Fontenelle)

Elég gyakran megesik, hogy a valóságos bajokat képzeletbeli körülményekkel tetézzük, amelyek még inkább súlyosbítják azokat. (Fontenelle)

A boldogság egyik nagy akadálya az, hogy túlságosan nagy boldogságot várunk. (Fontenelle)

Számtalan olyasmi, ami megvan nekünk, de létének nem vagyunk a tudatában, más valakinek külön-külön is a legnagyobb boldogságot okozná. (Fontenelle)

Gyakran előfordul, hogy kis élvezetecskét tartunk boldogságnak, máskor pedig múló örömöt örök boldogságnak. A múló kellemetlenség sokakat képes „mély boldogtalanságba” taszítani.

Az ember sohasem annyira boldog, és nem is annyira boldogtalan, mint képzeli. (La Rochefoucauld)

Hol kell keresni a boldogságot? A külső világban még senki sem találta, bármennyi szépséget, kincset, élvezetet is talált, biztonságos boldogságot senki.

A boldogság „belül”, belső utakon található.

Miért keresitek, ó, halandók, magatokon kívül a bennetek lakozó boldogságot? (Boëthius)

Az embert csak a Mindenható, a végtelen szeretet, igazság, jóság elégítheti ki, tehát csak Isten teheti boldoggá.

Eltévedtem, mint az elveszett juh, keresvén téged kívül és belül. És mennyit fáradtam, keresvén téged kívülem; pedig bennem lakozol, föltéve, ha kereslek téged. Körüljártam e világ annyi városának határait és utcáit, keresvén téged, és nem találtalak, mert hibásan kerestem azt kívülem, ami bennem volt. (Szent Ágoston)

A jó kedély – ami nagyrészt tőlünk függ – segít abban, hogy boldogabb legyen az életünk.

Az emberek boldogsága és boldogtalansága nem kevésbé függ kedélyüktől, mint szerencséjüktől. (La Rochefoucauld)

Az egyén boldogsága nem független a többi ember boldogságától. Nincs olyan igazi boldogság, ami más emberek boldogtalansága árán jön létre. A jóindulatú ember öröme (boldogsága) nagyobb, ha más is örül, más is boldog. Nem szabad azonban az egyén boldogságát a környezet függvényévé tenni. Ezért költői túlzás, hogy az öröm úgy öröm, ha a tanú szeméből visszasugárzik (Schiller). Ugyanez áll Saint-Simon megállapítására is:

Nem lehet elégszer ismételni az alapelvet, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha saját boldogságunkat mások boldogságában keressük.

Az egyén boldogsága nem független a többi ember boldogságától és boldogulásától sem. Ezért a boldogság és a boldogulás egyes gondolkodóknál összefonódik.

Az a nemzet a legboldogabb, melynek soraiban a legkevesebb a dologtalan. (Saint-Simon)

A boldogság nagyrészt, vagy teljesen az egyéntől függ. Aki nem akar örülni, azt nem lehet erre kényszeríteni. Aki nem akar boldog lenni, az nem lehet boldog.

Nem boldog, aki nem akar boldog lenni. (Joubert)

Az örömöt, a boldogságot bármi elűzheti, ha hagyjuk, és ha nem fegyelmezzük magunkat.

Ó, igazuk van a költőknek, semmi sem olyan kicsiny és kevés, hogy elkeseredni ne lehetne rajta. (Hölderlin)

Az örömöt, a boldogságot nemcsak bármi megsértheti, hanem vannak is, akiket irigy düh fog el, ha örülni látnak valakit, és gyűlölettel nekiesnek, hogy megkeserítsék életét, de legalább is örömét.

Nincs oly szerény boldogság, amely kikerülhetné a rosszindulat fogait. (Valerius Maximus)

Sokan irigylik és megkeserítik mások örömét, vannak azonban, akik segítenek másokat abban, hogy boldogabbak legyenek.

Jézus tanításának lényege és célja a boldogság, az üdvösség, ezért is adta tanításának az örömhír (evangélium) nevet. A jézusi tanítás birtokában, azt életre váltva mindenkinek oka van az örömre.

Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek! (Fil 4,4)

Mások örömét, boldogságát zavarni, károsítani bűn, elősegíteni úgy, hogy a magunk boldogsága nem károsodik, erény és kötelesség. Nem csak, hogy nem kötelező, de veszélyes is mások boldogításával foglalkozni felkészületlenül, és ha nehéz problémákról van szó.

Aki boldog, könnyebben boldogít másokat is; mi csurogjon az olyan forrásból, mely maga is száraz? (Bolyai Farkas)

A boldogság lényege a jó biztonsága, nem létezhet boldogság a kiszolgáltatottság, az elnyomottság állapotában.

A boldogság csak szabadság lehet (ez azonban nem azonos a mindentől való függetlenséggel!), és csak a teljes élet lehet boldog. A tökéletlen, csonka élet nem lehet boldog. (De a teljes élet nem azonos az olyan élettel, amiben minden előfordul! Nem csonka az olyan élet, amiből hiányzik a rossz!)

A boldogság a szellem tökéletessége, azaz az értelem épsége. (Marcus Aurelius)

A szellem tökéletességéhez, tehát a boldogsághoz kell az igazság. Az igazság és a szabadság nem független egymástól.

Jézus mondja: Az igazság szabaddá tesz benneteket. (Jn 8,32)

A szabadság viszont összefügg az erővel és a boldogsággal.

Csak az erős szabad, és így, csak az erős boldog. (Széchenyi)

Hogyan lehet megszerezni a boldogságot? Ki éri el a boldogságot?

Ősidők óta gyűjtik a bölcsek, szentek, vallásalapítók az üdvösségre vonatkozó szabályokat, „parancsolatokat”.

Buddha szerint pl. a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás. A szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik. Az erre szolgáló módszer: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.

A boldogsághoz minden képességünkre maradéktalanul szükség van.

( ... ) a jóra irányuló hajlamoknak a lehető legteljesebb működtetése válik egyben a személyes boldogság legfőbb forrásává is, még ha kivételesen nincs is egyéb jutalma, mint a szükségképpen jelentkező belső elégtétel. (Comte)

Amellett, hogy a boldogságot nem lehet fél kézzel megszerezni, ahhoz minden képességünkre maradéktalanul szükség van, a boldogsághoz sok út vezet. Jézus a Hegyi beszédben ezeket mondja:

Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.

Boldogok akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.

Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent.

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.

Boldogok akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.

Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak.

Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! (Mt 5,3-12)

Noha a boldogság nagy dolog, a legfontosabb dolog a számunkra, megszerzése a pillanatok kihasználásán múlik leginkább. Gyakorlatilag éberen kell figyelni, aktívnak, optimistának kell lenni, bízni kell, és szerényen, szorgalmasan, fegyelmezetten, mértéktartóan használni azokat a lehetőségeket, amik éppen a rendelkezésünkre állnak.

Az emberi boldogság nem annyira szerencse folytán vagy adományokból jön létre – amire ritkán van eset –, hanem inkább azokból a kedvező eseményekből tevődik össze, amik mindennap bekövetkezhetnek. (Franklin)

A boldogsággal kapcsolatban sok a pesszimista, megkeseredett hang.

Boldog aki nem remél semmit, mert az nem fog csalódni. (Pope)

A boldogságért való harcot azonban sosem szabad feladni. Az állhatatosság a boldogságért való harcban is nélkülözhetetlen.

Nem kell mindent egyszerre megtennünk. Nem lehet az összes csatát egyszerre megnyerni.

Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. Elég a mai napnak a maga baja. (Mt 6,34)

A boldogságért való igyekezetbe nem szabad belepusztulni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a boldogságért való küzdelem nem halálosan komoly dolog. Minden ember életében csak egy igazán halálosan komoly dolog van, a boldogság (az üdvösség). Mégis hányan vannak, akik éppen csak az üdvösségüket nem veszik komolyan.

Egyetlen helyes életfelfogás létezik, ha elszánjuk magunkat, hogy ha törik, ha szakad, megszerezzük a boldogságot.

Elszántság, újra csak elszántság, és mindig csak elszántság. (Danton)

A „nagy” francia forradalom eme véreskezű vezető személye azonban intő példa, hogy a boldogság helytelen utakon való keresése mennyi boldogtalanságot okozott már.

Minden szenvedés, minden boldogtalanság a boldogság helytelen kereséséből származik. Tehát, ha a boldogsággal foglalkozunk, azt nagyon komolyan kell tenni, mert ez a szó szoros értelmében élet és halál kérdése.

Tény, hogy általában nemcsak rosszra, hanem rosszul is használjuk magunkat (a testet, az elmét, a lelket). (A „rosszul használjuk magunkat” szakkifejezés F. M. Alexandertől származik.)

Egyetlen feladatunk van: magunkat és lehetőségeinket jól és jóra használni. Ez egyben a boldogság útja is.

A boldogságot mindenki elérheti, aki nem kapkod össze-vissza, nem pocsékolja másra a lehetőségeit.

Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára. (Lk 9,16)

Meg kell tanulnunk, hogy semmi más nem fontos számunkra, csak az üdvösség (a boldogság), és semmit érő minden más, ami nem az üdvösség (a boldogság). Tehát egy percet se pocsékoljunk másra, minden pillanatot hasznosítsunk üdvösségünk (boldogságunk) érdekében!

Idézetek

„Első boldogság a jó ész”. (Közmondás)

Nem elég „kutatni a tényeket”, szükség van „elmélkedni a tényeken” (Saint-Simon)

„Kétezer lemming nem tévedhet”. (Egy képre firkált szöveg)

Ha a szenvedélyeinkért odadobjuk életünket – hagyján! De olyan szenvedélyért, amit nem érzünk? ... Ó, szomorú tizenkilencedik század! (Girodet)

Sem a test, sem a vagyon nem teszi boldoggá az embereket, hanem az egyenesség, és a sokoldalú értelmesség. (Demokritosz)

(...) boldognak csak azt nevezd, aki csöndes boldogságban élte életét! (Aiszkhülosz)

Örülni ki tud, s kire nem sújt égi csapás, az a halandó már boldog sorsú a földön. (Euripidész)

Ki bánatot sosem ismert, boldogságot meg sem ért. (Rusztaveli)

A boldogság ott kezdődik, ahol a nagyravágyás végződik. (Közmondás)

A szenvedés oka a vágy és a sóvárgás, a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik. (Buddha – Nem szószerinti idézet)

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. (Lk 15,11-32)