Kezdőlap

A krisztusi papság

Írta: Administrator. Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Homilia az évközi 31. vasárnap olvasmányaihoz (A/ sorozat)

Furcsa érzései és gondolatai támadhatnak az embernek ezeket a mai olvasmányokat hallgatva. Az egyház ezeknek a szentírási részeknek az egymás mellé vágásával maga ellen prédikáltat? A papokat arra kényszeríti, hogy maguk ellen prédikáljanak? Mert igaz ugyan, hogy itt az ószövetségi papságról van szó, de az ó és az újszövetségi papság egymással - logikailag legalábbis - könnyen helyettesíthető. Nagyon kemény szavak hangzanak el mind Malakiás próféta, mind Jézus szájából. Még olyan érzései is támadhatnak az embernek, hogy Jézus, aki a szeretetet hirdeti és az ítélkezéstől óv, maga is szeretetlen, és ítélkezik.

A főparancs

Írta: Administrator. Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Homilia az évközi 30. vasárnap olvasmányaihoz (A sorozat)

A Jézus korabeli zsidók között különféle csoportok, pártok voltak. A mai evangélium ezek közül kettőt említ: a farizeusok és a szadduceusok pártját. Jézus egyik párthoz sem csatlakozik, bár ezek megpróbálnak mindent, hogy vagy a maguk pártjára állítsák, vagy elgáncsolják. Jézus ezek felett a csoportosulások felett áll. Ő nem párt alapon gondolkodik, hanem az igazságot képviseli, hirdeti, Ő maga az Igazság. A mai evangéliumi részlet is egy ilyen pártoskodó felállásból indul, egy alattomos szándékkal feltett kérdéssel, de Jézus most is olyan választ ad, amely olyan igazság, amelyre ráépül az egész Ószövetség, és amelyre ráépül a keresztény élet is.

A menyegzős ruha

Írta: Administrator. Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Homilia az évközi 28. vasárnapon - A sorozat

A most hallott Alleluja vers kibontása a mai evangélium és a mai olvasmány: „Urunk, Jézus Krisztus Atyja, világosítsa meg lelkünket, hogy megértsük, mily reménységre hívott meg minket”. Ef 1,17-18

Isten országát egy menyegzőhöz, menyegzői lakomához hasonlítja mind az evangélium, mind pedig Izajás próféta szövege.