Vasár- és ünnepnapokra

Szentírás vasárnapja

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Miért fontos számunkra a Szentírás, és hogyan olvassuk? Ez elmélkedésünknek a tárgya.

Mi az ember célja itt a földön? Az üdvösség. A II. János Pál pápa által összeállíttatott Katolikus Egyház Katekizmusa (továbbiakban KEK) előszavában ezt így fogalmazza: ATYÁM, ... az örök élet az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz ISTENT, és akit küldtél, JÉZUS KRISZTUST" (Jn 17,3). „ISTEN, a mi Üdvözítőnk ... azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,3-4). „Nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnének” (ApCsel 4,12), /csak JÉZUS Neve/.  

Jézusban van tehát az üdvösség. Vele hol találkozhatunk? Elsősorban a Szentírásban. A Szentírásnak mely részében? Elsősorban az evangéliumokban, de nemcsak ott. KEK 102: "A Szentírás minden szavával ISTEN egyetlen szót mond: az Ő egyszülött IGÉJÉT, akiben teljesen kimondja önmagát. ISTEN egyetlen beszéde húzódik végig minden Íráson, és sok szentnek szája által egy Ige hangzik.”

Az egész Szentírás Jézus mélyebb ismeretére vezet, de nemcsak Jézuséra. Jézus nyilatkoztatta ki a Szentháromságos Istent. A Szentírásból tehát az Atyát és a Szentlelket is megismerhetjük. KEK 104: „A Szentírásban az Egyház szüntelenül megtalálja táplálékát és erejét, nem csupán emberi szót, hanem ami valójában: ISTEN Igéjét kapja benne. A szent könyvekben ugyanis a Mennyei Atya állandóan elébe jön fiainak, és beszélget velük.”

Ezek miatt különleges szerepe van életünkben a Szentírásnak. KEK 103: „emiatt az Egyház az Isteni Írásokat mindig úgy tisztelte, ahogy az Úr Testét is tiszteli. A híveknek szüntelenül nyújtja az Élet Kenyerét, melyet mind ISTEN Igéjének, mind KRISZTUS Testének asztaláról vesz.

Az evangéliummal kapcsolatban két fontos feladat van, amely az Egyház lényeges küldetése is egyben. Az egyik az evangélium hirdetése. A Szentírás lelke, középpontja az evangélium, ennek hirdetését Jézus parancsba adta. KEK.75 „Ezért az Úr KRISZTUS, akiben a fölséges ISTEN egész kinyilatkoztatása beteljesedik, parancsot adott az apostoloknak, hogy az Evangéliumot - melyet a Próféták előre hirdettek, Ő maga pedig beteljesített és a saját szájával hirdetett - mint az üdvös igazság és erkölcsi tanítás forrását mindenkinek hirdessék, közölve velük az Isteni ajándékokat.” Ez az idézett katekizmus részlet két fontos kijelentést tartalmaz: Az evangéliumban vannak az üdvösségre vezető igazságokat, és az üdvösségre vezető erkölcsi tanításokat. Tudományos igazságok őrzésére és továbbadására a Szentírás nem tart igényt. Ilyeneket nem is kell keresni benne.

Az Egyház másik fontos feladata az evangéliummal kapcsolatban, annak ápolása, a benne található jézusi kijelentések tisztán tartása, hogy azt adja tovább minden kor minden emberének az Egyház, amit az valóban tartalmaz - emberi igényektől és elvárásoktól, kordivatoktól függetlenül. Nem kitalálni kell, hogy mire van szüksége a mai embernek, hanem azt kínálni neki, amivel az Egyház Jézustól kapva kétezer év óta kínálja. KEK 171: „Az Egyház, mint az „igazság oszlopa és boltozata” (1Tim 3,15) a szenteknek egyszer átadott hitet hűségesen őrzi. Őrzi KRISZTUS szavainak emlékezetét, és az apostolok hitvallását nemzedékről nemzedékre továbbadja. Mint az anya, aki beszélni és ezáltal megérteni és közösségben élni tanítja gyermekeit, tanítja nekünk az Egyház, a mi Anyánk a hit nyelvét, hogy bevezessen a hit megértésébe és életébe.” Az Egyház feladata tehát, hogy igyekezzen a hitet hitvallásokba és rendszerbe foglalni, és ezt tovább adni. Minden tudomány axiómákra épül. A teológiai axiómák a dogmák. Ezeket nem adhatja fel az Egyház, mert különben a hit egész rendszere összeomlik. Ugyanakkor a nép nyelvére is le kell fordítani a Szentírást, és azt magyarázni is kell.

A világmindenség, az Isten által teremtett világ jellemzője sok vonatkozásban a négyes szám. Benne több-minden négyes felépítésű. A legfontosabbak

  • 4 Elem (föld – tűz –víz – levegő)
  • 4  szélirány (kelet – észak – dél – nyugat)
  • 4 évszak (tavasz – nyár – ősz - tél)
  • 4 kiterjedés (dimenzió) szélesség, - hosszúság - magasság, - mélység)

A Szentírásra is jellemző ez a 4-es tagozódás. Négy fajta könyv van mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben. 1. A törvény könyvei: Az Ószövetségben ez a Tórah. Mózes 5 könyve. Az Újszövetségben a 4 evangélium. 2. A történeti könyvek: Az Ószövetségben: Józsue, Bírák, Királyok Krónikák, Ezdrás, Tóbiás, Judit, Eszter, Jób, Makkabeusok könyvei. Az Újszövetségben: Apostolok cselekedetei, és részben az Evangéliumok is. 3. A bölcsesség könyvei, vagy másként tanító jellegű könyvek: Az Ószövetségben: Példabeszédek, Prédikátor, Énekek éneke, Bölcsesség, Sirák fia könyve. Az Újszövetségben: Szent Pál levelei és a katolikus levelek. 4. Prófétai könyvek: Az Ószövetségben: 4 nagy próféta, 12 kis próféta  Zsoltárok. Az Újszövetségben: Szt János Jelenések Könyv.

A Szentírással kapcsolatban van még több négyes vonatkozás is. Ezekből még kettőt említünk. Az egyik a 3 időbeli dimenzió: a jelen, múlt, jövő és Isten örökkévalósága.

A Szentírásnak négy féle értelme, értelmezése van. 1. Szószerinti értelme: amit mond, amit éppen megértünk belőle, amely kapcsolatba hoz minket Isten örökkévalóságával. 2. Allegórikus, vagy átvitt értelme, amit hinni kell. Ebben ugyan a múlt dominál. De magyarázza, értelmezi nemcsak a már megtörtént dolgokat, hanem azokat is, amik minden korban érvényesek. 3. Úgynevezett tropologikus értelem: Ez azt mutatja, amit tenni, cselekedni kell. Ez az értelmezés segít eligazodni, helyesen viselkedni a jelenben. 4. Úgynevezett anagogikus értelem, amit várni kell. Ez a jövőre utaló dimenzió. Segít, hogy helyesen viszonyuljunk a jövőhöz.

A Szentírást értő szívvel is kell olvasnunk. Nemcsak a szószerinti értelmére kell figyelnünk, hanem a többi három értelmére is, így sokkal jobban megnyílik előttünk. És ne feledjük: A Szentírásban minden Jézusról szól. És benne minden az Isten (az Atya) irántunk való szeretetének a kifejezője. Így is szokták fogalmazni: a Szentírás Isten szerelmes levele hozzánk. Így olvassuk! Ugyanakkor iránytmutató, amely elsegít minket végső célunkhoz. És táplálék is, amely út közben táplál, erősít, hogy életben maradjunk, és ezáltal valóban eljussunk végső célunkhoz.

Húsvét 2015

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

„Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta!” Furcsa vigadozás. Örvendeni, vigadni nem a halál és a temetés napjai után szokott az ember, hanem inkább a születés után, vagy az esküvőn, lakodalmon. Örülhet persze valaki egy halálesetnek is, mert attól kezdve övé az örökség, vagy mert éppen az ellensége halt meg. Ezek azonban nem tiszta örömök. Az átlagos történés az, hogy a halál fájdalommal, szomorúsággal tölt el minket és egy darabig gyászolunk, szomorkodunk.

De Húsvétkor nem is a halálnak, hanem az életnek örvendezünk. Azon az első Húsvéton valami nem hétköznapi történ, olyan, amit addig még nem élt át ember: a halál után nem a gyász, a szomorúság, hanem az öröm következik, mert a halál helyébe lép az élet. És akinek a haláláról van szó, annak feltámadása nem egy kómából való felébredés, nem a jógik teszthalála utáni „feltámadása”, akik bizonyos trükkökkel halálhoz hasonló állapotot idéznek elő önmagukon, hanem olyan valakinek a valódi feltámadása, akit előtte úgy agyongyötörtek, hogy már az ostorozásba és tövissel koronázásba is bele kellett volna emberileg halnia. Olyan valakinek a feltámadása, akinek testét teljesen összeroncsolták, és akinek elfolyt az utolsó csepp vére is.

Ha pedig valóban feltámadás történt, akkor ez valami teljesen újnak, addig elképzelhetetlennek a kezdete. Valami olyasmi történik, ami emberileg teljesen lehetetlen. Ezt csak Isten vihette végbe, ahogyan a zsoltáros ki is mondja: „Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta! Mindezt az Úr vitte végbe, csodálatra méltó a mi szemünkben.”

Ráadásul nemcsak egyedi esetről van szó, hanem olyasmiről, amiben mindenkinek része lesz. Kettős értelemben is számolhat az ember ettől kezdve nemcsak a halállal, hanem a feltámadással is. Jézus megígérte, hogy legkésőbb a végső napon testünket is feltámasztja. Ez belekerült Hiszekegybe is: „Hiszem a test feltámadását.”  Pál apostol pedig érdekesen fogalmaz a keresztényeknek a feltámadásról: egyenesen múlt időben beszél róla. „Testvéreim, Krisztussal együtt ti is feltámadtatok.” Mit jelentenek ezek a szavak? Lelki feltámadást jelentenek: aki hisz és megkeresztelkedik, aki elfogadja személyesen Jézust üdvözítőjének, az átmegy a lelki halálból az életbe.

Ha egy síron találkozik az ember egy ilyen felirattal, hogy Isten feltámasztotta a halálból, az eléggé mellbevágó, az embert elgondolkodásra készteti. Mit is mondhat ez a felirat? Amikor a lelki értelemben való feltámadást, újjászületést éltem át, akkor volt Édesanyám halálán. Viaskodtam lelkileg érte, és ezt az említett Igét kaptam vele kapcsolatban, amely eredetileg Jézusra vonatkoztatva szerepelt a maga helyén a Szentírásban, de én tudtam, hogy édesanyámra is vonatkozik: Isten feltámasztotta őt a halálból. A lelke feltámadt, ha a teste meg is halt. Ezt a feliratot vésettem a sírkövére.

Pál apostol ki is fejti, hogy mi ez a lélekben való feltámadás, és mi következik ebből. „Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” Ha Jézus belép az életünkbe, akkor elveszítik a földi dolgok a jelentőségüket. Akkortól kezdve nem a karrier, nem az anyagiak, nem a szex, nem a nagy kajálások fogják az első helyet betölteni az életünkben. Illetve helyes lesz a viszonyunk ezekhez, nem ezek uralják bálványként az életünket. Az égiekre fog irányulni a figyelmünk, nem a földiekre: Azt fogjuk keresni, hogy mi Isten akarata az életemmel kapcsolatban, mit szeretne Ő tőlem. Mint egy új kristályosodási pont körül átalakul az életem. Az ember egy olyan átalakuláson megy át, hogy mindent újra gondol, újra értelmez addigi életéből, azután minden új fényben ragyog.

Ahogyan új fényben ragyogott Péter apostolnak is a feltámadás után, a Szentlélek eljövetelekor minden, amit Jézussal kapcsolatban átélt. Nagypénteken hajnalban még megtagadta Mesterét, elhatárolódott tőle. De a húsvétkor átéltek, a sírhoz való futás, az üres sír látványa, a feltámadott Jézussal való találkozások, a Mester háromszori kérdése után, hogy „Péter szeretsz te engem?” minden megváltozott az életében. A többi apostollal együtt összeáll benne a kép Jézusról: világos lesz előtte, hogy ki volt Jézus, és miket cselekedett, és hogy őrá, őrájuk apostolokra, mit bízott. Ezt mondja el röviden, tömören, lényegre törően a most hallott pünkösdi beszédének a részletében.

Így foglalja össze Jézus földi tevékenységét, és küldetését. A Jordánban való „megkeresztelkedésekor Isten a Názáreti Jézust felkente Szentlélekkel és hatalommal.” Ettől fogva, nyilvános fellépésétől kezdve „ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.” Végül három éves nyilvános működése után „Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.” Vagyis az apostolok tanúsítják, hogy az a Jézus, akivel három évet együtt voltak, és akinek látták borzalmas kereszthalálát ugyanaz a személy, mint akivel feltámadottként találkoztak: akivel ettek, ittak, aki szólt hozzájuk, és elmondta nekik mennybemenetele előtt végső rendelkezéseit.

Nevezetesen „megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.” Vagyis minden embert halála pillanatában ő fog megítélni. És az élők fölött sincs joga másnak ítélkeznie, csak Neki. A bűnbocsánat által új életet nyer az ember, azt az új életet, amiről eddig volt szó. Részesül Krisztus életében, az ő szeretetével jár a világban, azt cselekszi, amit Ő cselekedet, azonosul Jézussal élete és halála miden mozzanatában, és feltámadásában is.”

Aki bánja bűneit, és szüntelenül ebben a feltámadott, Jézussal azonosult életben jár, annak nem kell félnie, hogy egyszer az ítélő Jézus elé kell állnia. Annak irgalmas bírája lesz.

Irgalom - ítélet

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Nagyböjt 4. vasárnapjának olvasmányai B sorozat.

Hűtlenségről, Istentől való elpártolásról hallottunk az ószövetségi olvasmányban. „Cidkijának, Juda utolsó királyának napjaiban nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát.” Ezt az ószövetségi történetet azért érdemes figyelmesen végigolvasni, mert tartalma, mondanivalója kísértetiesen hasonlít az emberiség mai helyzetére.

Isten igyekezett megakadályozni a népre váró szörnyűségeket. „Az Úr, atyáik Istene, követei által még jókor és ismételten elküldte hozzájuk figyelmeztetéseit. Kímélni akarta népét és a maga lakóhelyét. De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették üzeneteit, és kinevették prófétáit. Végül az Úr haragja visszavonhatatlanul népére zúdult.” Tisztelet a kevés kivételnek, az emberek ma is megvetik Istennek nekik közvetített üzeneteit, kinevetik a hozzájuk küldött prófétákat.

Ennek lett a következménye a választott nép életében a Babiloni fogság. „Ellenségeik a templomot felgyújtották, Jeruzsálem falait lerombolták, valamennyi palotáját és minden drágaságát elhamvasztották, és teljesen elpusztították. Aki a kardtól megmenekült, az fogságba került Babilonba.” A fogságban hangzik fel a misében hallott zsoltárének.

Elég hosszan kellett bűnhődniük, tisztulniuk, énekelniük a bűnbánati zsoltárokat ott a messzi idegenben. 70 év múlva könyörült meg rajtuk Isten. „Az Úr teljesíteni akarta Jeremiás próféta által mondott szavát. Azért Kürosznak, a perzsák királyának első évében fölébresztette Kürosznak, a perzsák királyának lelkét.” Vagyis megengedte, hogy hazatérjenek, és újra felépítsék templomukat.

A nép a Babilonban töltött 70 évet fogságnak, büntetésnek éli meg. De ez egyúttal az Isten irgalmára való rátalálásnak is az ideje. Rájönnek, hogy ha komolyan bűnbánatot tartanak, megtérnek, akkor van irgalom, van szabadulás.

Istennek ez az üzenete még inkább kidomborodik az újszövetségi olvasmányokból. Az evangélium előtti versben halljuk a Szentírásnak talán legszebb mondatát, amely az evangéliumban újra ismétlődik: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy örökké éljen minden őbenne hívő.” (Jn 3, 16)

Miközben vezekel, tisztul az ember, hajlamos arra, hogy eltorzuljon istenképe. Ezt az eltorzult istenképet igazítja helyre az evangélium következő mondata: „Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.”

Ma a másik végletbe is belecsúszik az emberiség. Sőt még teológusok főpapok, is hirdetik. Azt mondják, Isten annyira irgalmas, hogy bánat nélkül is mindenkin könyörül. A pokol a szentírásban csak a régi embereknek szóló riogatás, valójában nem is létezik, vagy ha létezik is, üres. Isten azonban napjainkban is figyelmeztet a pokol létére, a bűnbánat szükségességére, és a pokol felé tartók megmentésének és a tisztítótűzben lévők kiszabadításának a fontosságára. Elég itt csak a fatimai fohászt említeni, amely bele került a rózsafüzérbe. Minden tized végén imádkozzuk. „Jézusom, bocsásd meg bűneinket, mentsd meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik a legjobban rászorulnak irgalmadra.”

Az ítéletet külön is hangsúlyozza a mai evangélium. És hogy ítélet alá esik-e valaki vagy sem, azt a hithez kapcsolja. „Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.” A Hiszekegyben az szerepel Isten egyszülött Fiáról, hogy ítélni fog élőket és holtakat. A katolikus tanításban egyértelműen ott szerepel a különítélet és az utolsó ítélet. Az előbbi a halál órájában, az utóbbi a világ végén. Van szó a Szentírásban még a nemzetek megítéléséről is. Ez minden bizonnyal Jézus 2. dicsőséges eljövetelekor fog bekövetkezni.

A mai evangéliumban pedig az élők megítéléséről van szó. Miben áll ez? „Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei.” Jézus világba jövetelével olyan világosság gyulladt az emberek között, amelyben minden látszik, mint a lakásba bevilágító napfényben. Amíg nem süt be a napfény a szobába, nem látja az ember a levegőben úszkáló rengeteg szennyet, porszemet. De utána is teheti azt, hogy nem vesz róla tudomást. De miután besüt a nap, látja az ember a szennyeződést, ha csak nem vak és nem hunyja be tudatosan a szemét, hogy ne vegyen róla tudomást.

Miért viselkedhet az ember így? „Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei.”

Krisztus követőinek az ő világosságában kell járniuk, és rá kell mutatniuk azokra a szennyeződésekre, különösen a durva bűnökre, amelyek ott úszkálnak egy kultúra légterében - ha egyáltalán az ilyen még kultúrának, civilizációnak mondható. Vagyis rá kell mutatniuk arra, hogy az emberek nagy tömegeinek nagy károkat okoz a gender ideológia, hogy súlyos bűn az abortusz, az eutanázia, az „egyneműek házassága”, az ilyen párok számára gyermek örökbe fogadásának az engedélyezése (amely valójában a gyermekek megrontását jelenti és nekik való súlyos károkozást. Az ilyen „családban” felnőtt gyermekek mutatnak rá arra, hogy minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy legyen apja és anyja.)

„Ti vagytok a föld sója, a világ világossága.” Ezt a keresztényeknek, az ő követőinek mondja Jézus. A keresztény ember nem teheti meg, hogy ne járjon Krisztus világosságában! Nem veszítheti el só szerepét. Ha azt tenné mégis, érvényes rá Jézus szava: Ha a só ízét veszti, nem való már egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. (Mt 5,13)

28. Évközi Vasárnap A 28

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

A mai olvasmányok értelmezésének kiindulópontja talán az allaluja vers lehet:

  • „Urunk, Jézus Krisztus Atyja, világosítsa meg lelkünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott meg minket.”

Ez a reménység az a boldog jövő, amely a lakoma képében jelenik meg mind az ószövetségi olvasmányban, mind pedig az evangéliumban. „A Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.”

Ez a boldog jövő a mennyek országa. És hogy milyen is a mennyek országa, azt a lakoma képével világít meg Jézus.

  • „A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre.”

Az evangélium ebben a lakomában a meghívás elfogadására vagy visszautasítására helyezi a hangsúlyt: „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

  • Isten végülis mindenkit meghív, de nem fogadja el mindenki a meghívást ilyen-olyan kifogások, többnyire a saját földi vágyak előnybe részesítése miatt. Az ilyenek vessenek magukra.

Vannak olyanok is, akik nemcsak elutasítják a meghívást, hanem még agresszívak is: üldözik, meggyilkolják a meghívó kézbesítőit, az evangélium hirdetőit.

Az ilyen erőszakot nem tűri Isten. „A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette.”

Az apostolok előbb a választott nép körében hirdették az evangéliumot. De Miután a választott nép elutasította a lakomára szóló meghívót, az apostolok a többi nép felé fordultak.

Ma is sokan vannak a frissen megtértek, akiket az útszélen érnek utol az evangélium szolgái. Nagy örömmel tapasztalják meg az ilyen frissen megtértek az evangélium szerinti új élet csodáit.

  • Az ő életük, az ő megtérésük szép példa és nagy lendületet adhat a meghívást már régebben elfogadók számára is.

De mind a régi, mind az újonnan megtérteknek alázatra intő figyelmeztetés a menyegzői ruha. A keresztségben, megtérésben kapott menyegzői ruhát mindnyájunknak meg kell őriznünk. Szüntelenül a megtérés, a bűnbánat útján kell járnunk.

Az ószövetségi olvasmány arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen az Isten országa, milyen az a bizonyos lakoma.

  • „Isten leveszi a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított.”
    • Pál apostol ugyanezt így fogalmazza: most még tükör által, homályosan látunk
    • Most még homályos a látásunk, sokan félre tudnak vezetni minket. Nem könnyű a világosság angyalának öltöző ördögöt, a báránybőrbe bújt farkast leleplezni.

„Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön.”

„Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk. hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!”

Örökre megsemmisíti a halált.

Mindezeket hajlamosak vagyunk költői képeknek minősíteni, de nem azok. A Biblia más helyein is olvashatók. És újra meg újra feltűnnek ezek az ígéretek mai próféciákban is.

De mindezek az ígéretek, úgy látszik, mostanáig sem teljesültek

  • Oly nagy a megtévesztés, a félrevezetés a világban. Mintha a lakomára szóló meghívót visszautasítók vezérelnék a világ eseményeit.

Nagyon sok még a könny és a gyalázat az egész földön.

Nemcsak hogy nem semmisült meg a halál, hanem újabb és újabb járványok pusztítanak, az ezek elleni küzdelem örve alatt egyre jobban beszűkítik az emberi jogokat, egyenesen halálbrigádok indultak útnak, hogy kegyetlenül lemészárolják az ártatlanokat, köztük különös módon is a keresztényeket. Újra meg újra felénk hangzanak segélyt kérő kiáltásaik. Örömre, ujjongásra egyelőre kevés az ok.

Most még a halál sötét völgyében kell járniuk a keresztényeknek is, de ahogy a zsoltár fogalmaz, „ott sem kell félnünk, mert Isten ott van vélünk, biztonságot ad veszője és pásztorbotja.”

  • Az egész válaszos zsoltár, a 22. zsoltár sok kereszténynek, sok az önmagát teljesen Istenre bízónak a tapasztalatát fogalmazza meg.

„Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.

Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti.

Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.

Üldözőinket szégyen éri.

Isten jósága és irgalma nyomon követ életünknek minden napján.”

Bár egyelőre még a halál sötét völgyében járunk, de megtapasztaljuk mégis Isten gondviselő szeretetét. Emellett nem árt, ha olyan edzettséggel, igénytelenséggel rendelkezünk, olyanra teszünk szert, mint az apostol. „Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Megszoktam mindig mindent: a jóllakást és az éhezést, a bővelkedést és a nélkülözést. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad.”

Ugyanakkor rászorulunk egymás segítésére és gyámolítására is, ahogyan jól esett az apostolnak a Filippibeliek gondoskodása: „Mégis jól tettétek, hogy szükségemben segítségemre voltatok.”

Ha mi segítünk másokon, annál inkább remélhetjük, hogy mi is megtapasztaljuk Isten segítségét és oltalmát. „Az én Istenem, gazdagságának mértéke szerint, a ti szükségeteket is bőségesen kielégíti majd a Jézus Krisztus által elnyert dicsőségben.”

Remélhetjük, hogy ehhez a végső dicsőséghez, Isten országa végső nagy lakomájának az elérkezéséhez is egyre közelebb kerülhetünk, amelynek a körvonalai a körülöttünk zajló eseményekben, a napjainkban elhangzó próféciákban egyre világosabban kirajzolódnak.

  • Pál apostolnak a szentleckében felhangzó szavaival zárjuk a mai szentmise olvasmányairól való elmélkedésünket. Mindezért „legyen dicsőség Istennek, a mi Atyánknak örökkön-örökké!” 

Szentírás vasárnapja A26

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

Ma a Szentírás vasárnapja van. Az állványon lévő Biblia olvasásra, értelmezésre hív. Ezt tehetjük egyénileg és közösségben is. Mindkettőnek több gyümölcsöző formája is van. A közösségi olvasás egyik formája a Szentmisében való olvasás. Minden szentmise két fő részből áll: az ige liturgiája és az áldozat liturgiája. Még a hétköznapi szentmisében is minimálisan három a Szentírásból való válogatást olvashatunk, hallhatunk. Ezeket mind fogadhatjuk úgy, mint amik nekünk, személyesen szólnak.

A mai szentmise válaszos zsoltára olyan kéréseket fogalmaz meg Isten felé, amire mindnyájunknak szüksége van. „Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, ösvényeidre taníts meg engem. Taníts és vezess igazságod szerint, mert te vagy üdvözítő Istenem, szüntelenül benned bízom. Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal! Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról! Az Úr igazságos és jóságos, ezért a bűnösöknek is utat mutat” Ha így viszonyul a bűnösökhöz, hogyne mutatna utat azoknak, akik igyekszenek kerülni a bűnöket. Ki is mondja a zsoltáros: Az alázatost a jóban vezérli, a szelídet útjára tanítja.

Hogy Isten az Ő útjaira megtanítson, elküldte Egyszülött Fiát, aki azt mondta magáról: én vagyok az út. Pál apostol felszólít a mai szentleckében, hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban megvolt. Mi volt ez a lelkület? Az alázatnak, az önkiüresítésnek a lelkülete. „Szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Ő, bár Isten Fia volt és emberi alakjában is követelhette volna magának a dicsőséget, kiüresítette magát, emberré lett, vállalta az áldozatos, engesztelő életet. Az Atyától kapott küldetésben engedelmes volt a halálig, és azért kapta meg a teljes felmagasztaltatást.

Mi ennek az ellentéte? A gőg, az uralkodás, az önérvényesítés útja. Pál apostol még konkrétabb felszólításokat is intéz hozzánk, amelyek megfogalmazzák az alázatnak ezt az útját. „Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!”

Aki ezeknek az ellenkezőjét teszi, vetélkedésből, hiú dicsőségvágyból cselekszik, csak a maga javát keresi, csak a saját kiválóságának a tudatában cselekszik, az megbontja az emberi közösségen belül az egységet, viszályokat, egyenetlenkedéseket szít. Az apostol ezzel szemben az egyetértésre buzdít, arra, hogy egy szívvel szeressünk, és egy lélekkel ugyanarra törekedjünk.

Jézus korában az írástudók voltak hivatottak arra, hogy Isten útjára, az ő igazságaira tanítsák az embereket. A tanítónak azonban cselekednie is kell, amit tanít, aszerint is kell élnie, amit tanít. Jézus a példabeszédben éppen arra céloz, hogy az írástudók és a farizeusok a törvényt csak hangoztatták és magyarázták, de nem tartották meg annak igazi szellemét. Csak szavakkal fejezték ki engedelmességüket nem tettekkel. Az egyszerű, gyarló nép azonban, János szavát is és Jézus szavait is követte. Így, akiket az írástudók lenéznek, azok megelőzik őket az Isten országában. „A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki.”

A példabeszédbeli fiú először azt mondja, hogy nem teszi, amit atyja kér tőle, de később meggondolja magát és mégis megcselekszi. - Isten elnézi azok gyarlóságát, akiket néha elragad a szenvedély, de utána magukba szállnak. A képmutatók szavaikkal azt mondják ugyan, hogy megteszik, a valóságban azonban mégsem cselekszik.

Jól illeszkedik az eddigiekhez Ezekiel próféta szövege is. A babiloni fogság éveiben a népet sok gondolat gyötörte. Többek között az is, hogy atyáik bűnei miatt nekik kell a büntetést viselni. Másutt van szó arról a Szentírásban, hogy bizony van kapcsolat az ősök élete és a leszármazottak élete között. De mindenkinek megvan a saját szabadsága, a saját döntési lehetőségei. Isten elsősorban ezek szerint ítél.

Az igaz is letérhet az igazság útjáról, de a bűnös is bűnös útjáról. A próféta így fogalmaz: „Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor emiatt hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.” És: „Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét. Belátja bűneit és elfordul tőlük, azért életben marad és nem hal meg.” A halál tesz csak pontot az ember életére. Lehet, hogy az ember handycappel indul, de saját döntéseivel, kitartásával, az Isten útján való járással legyőzheti azokat a negatívumokat, amiket őseitől örökölt.

Mire buzdít - még egyszer megismételve - Pál apostol? Hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban volt! Megmondja azt is, mi lett ezért a jutalma: „Ezért Isten felmagasztalta őt: olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!”Isten majd minket is felmagasztal, amikor annak eljön az ideje. Ezt várjuk ki türelemmel. De Jézus nevét már most is harci eszközül adta nekünk az Atya. Ha megtanuljuk hittel használni Jézus Nevét, megtapasztaljuk a benne rejlő erőt, hogy elhagynak a gonosz lelkek és nagy dolgok történnek életünkben. 

Nagycsütörtök 2014

Beküldve: Vasár- és ünnepnapokra

 

Nagycsütörtökön Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, azt tesszük jelenvalóvá az esti szentmisében.

Mi volt Jézus utolsó vacsorája?

·       Jézus tudta, hogy hamarosan meghal. Tudta, hogy a zsidóknál szokásos pászka vacsorát már nem költheti el úgy, ahogyan az szokásban volt. Mindennek teljes tudatában övéit egészen különleges utolsó vacsorára hívta meg, amely nem tartozott egyetlen zsidó rítushoz sem. Az ő búcsúja volt ez, amelyen valami újat adott, önmagát ajándékozta igazi bárányként, és ezzel megalapította a saját pászkáját.

Lehet, hogy meglepőnek tűnnek ezek a gondolatok, de nem a saját gondolataim. XVI. Benedek pápának a Názáreti Jézus c. könyvéből valók. Ez az egész elmélkedés az ő gondolataira épül.

Benne van Jézus utolsó vacsorájában az egyiptomi kivonulásra való emlékezés. De nemcsak erről van szó benne, és nem is ezé a főszerep. Az ószövetségi zsidó liturgiának sok eleme benne van, de inkább azt mondhatjuk, hogy Jézus a saját liturgiáját alkotja meg.

Az utolsó vacsora központi gondolata saját szenvedésének, halálának és feltámadásának az elővételezése. Számára és az apostolok számára azon az utolsó vacsorán jövő események előre való megjelenítése. Számunkra, akik utólag emlékezünk, a Nagyhét szent három napjának és a Húsvét eseményeinek az újra megjelenítése, jelenvalóvá tétele.

Az egyik központi esemény az utolsó vacsorán és a szentmisében az átváltoztatás, amikor a kenyérből Jézus teste, a borból Jézus vére lesz. Mindez egy hálaadó imádság keretében történik.

Az átváltoztatás tehát, ahogy a szentmise neve, az Eucharisztia is mutatja, egy hálaadó imádságba van beágyazva.

·       Mind a négy utolsó vacsorát leíró szentírási szövegben az szerepel, hogy „Jézus vette a kenyeret, áldó és hálaadó imádságot mondott, majd kiosztotta a kenyeret”.

Két szó kerül itt elő: az „eucharisztia”, és az „eulogia”. Az eucharisztia Pál apostolnál és Lukács evngelistánál, illetve az eulogia Márknál és Máténál: mindkét fogalom a „beraka”-ra, a zsidó hagyomány fontos hálaadó és áldó imádságára utal, amely része mind a húsvéti rituálénak, mind a mindennapos étkezésnek. Nem esznek anélkül, hogy hálát ne adnának Istennek a tőle kapott ajándékokért, a kenyérért, amely a föld és a borért, amely a szőlőtő termése.

Az eucharisztia szó más összefüggésben is előkerül Pál apostolnál: „Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással (eucharisztia) veszünk magunkhoz, mert Isten tanítása és az imádság megszenteli.” (1 Tim 4,4köv)

Jézus az utolsó vacsorán, de már előtte a kenyérszaporításnál is, ezt a hagyományt folytatta. Az átváltoztatás szavai az imádságnak ebbe az összefüggésébe tartoznak; a hála áldássá, és átváltoztatássá lesz bennünk".

Az egyház a legkorábbi időktől fogva nem csupán valami mágikus parancsnak tartotta az átváltoztatás szavait, hanem imádságnak, amelyben Jézussal együtt imádkozunk. Jézus isteni szeretetében önmagát ajándékozza nekünk a kenyér és a bor színei alatt.  

Először a kenyeret töri meg.

·       A kenyér megtörése a családfő dolga, aki az Atyaistent képviseli, aki a föld termékenységével mindannyiunknak megadja az élethez szükséges javakat.

A kenyér megtörése „továbbá a vendéglátás gesztusa is, amellyel egy idegennek a saját életünkből adunk részt, asztalközösségünkbe fogadjuk őt.”

„Megosztani mással azt, ami a miénk, és elfogadni azt, amit a másik ad, vagyis osztozkodni, ez a közösség alapja. Az adás és az elfogadás, vagyis az egyesítés ősi emberi gesztusa Jézus utolsó vacsoráján mély értelmet nyer: Jézus önmagát adja. Isten ajándékozó jósága egészen radikális formát ölt, amikor a Fiú a kenyérben önmagát megosztja, szétosztja és kiosztja.”

„Jézus gesztusa így az Eucharisztia egész titkának jelképévé lett: az Apostolok Cselekedeteiben és általában a korai kereszténységben a „kenyértörés”az Eucharisztia elnevezése. Benne Isten vendégszeretetét fogadjuk el, aki Jézus Krisztusban, a megfeszítettben és feltámadottban nekünk ajándékozza önmagát. Így pedig a kenyértörés és az osztozás – a szertő figyelmesség afelé, akinek szüksége van rám – magának az Eucharisztiának belső dimenziója.” Benne Isten osztja meg mindazt a gazdagságot, ami az övé a szegény, nincstelen, gyarló emberrel. Tőle pedig elfogadja egyszerű ajándékát, felajánlását.

A szentmise nemcsak egy rítus, nemcsak egy cselekedet, amit a pap az oltárnál végez, hanem benne van a „caritas”is, a másikkal való törődés, amely nem a kereszténység második területe a kultusz mellett, hanem éppen ebben a legfontosabb istentiszteleti cselekményben gyökerezik, és ehhez tartozik. Az élet horizontális (a többi ember felé irányuló) és vertikális (az Isten felé irányuló) síkja elválaszthatatlanul egy az Eucharisztiában, a „kenyértörésben”.

Templomunkban a kezdeményezők jóvoltából szépen össze is kapcsolódik a kettő a havonta ismétlődő szegények miséjében, amelyhez szeretetvendégség, élelmiszerek kiosztása is társul.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről Jézusnak a kenyér felett kimondott szavait!

·       Máté és Márk evangélistánál azt mondja Jézus: Ez az én testem. Pál és Lukács hozzáfűzi: „amely értetek adatik”.

„Amikor Jézus a testéről beszél, természetesen nem a testre, mint a lélekkel vagy szellemmel szembenálló valóságra gondol, hanem a testben élő egész személyre.”

„Erőszakos halálát átváltoztatja szabad önátadásának aktusává másokért, másoknak.”

Óriási lehetőség ez számunkra is. Sok minden nem úgy történik az életünkben, ahogy szeretnénk. Sokszor mások gyengeségének, szeszélyének, erőszakosságának vagyunk kiszolgáltatva. De számunkra is adott Jézus példájára a lehetőség, hogy amit elszenvedünk, azt önként is vállaljuk – vezeklésül a saját bűneinkért és engesztelésül másokért, mások, talán éppen a velünk erőszakosan cselekvők, üdvösségéért.

Jézus ezt mondja: „Nem veszi el tőlem senki az életemet, magam adom oda” (Jn 10,18)  Jézus „odaadja életét, és tudja, hogy éppen így újra vissza is veszi. Életének odaadásában bennfoglaltan már ott a feltámadás is.”

Az érdemszerző szenvedésbe, a feltámadásba vetett hit számunkra is megkönnyítheti a jogtalanságok, erőszakosságok, vagy egyszerűen csak fájdalmak, kényelmetlenségek elviselését és felajánlását.

Éppen ez történik az Utolsó Vacsorán, és minden szentmisében. „Ez az új kultusz, amelyet Jézus az utolsó vacsorán alapít, az emberiség bevonása saját helyettesítő engedelmességébe.” Jézusnak társai leszünk mi is az emberiség megváltásában, ahogyan a Szűzanya társa volt.

·       „A Fiú, Isten egyszülött Fiának az engedelmessége áll szemben a gonoszság mocskos áradatával. Benne Isten maga szenvedett, ezért az ő engedelmessége mindig végtelenül több, mint a gonosz hömpölygő folyama, amely minket is magával akar sodorni.” De az ő áldozatához kapcsolódva, az ő keresztjébe belekapaszkodva nem tud minket magával sodorni ez a szennyes áradat.

Az ószövetségi áldozat, állatok vére nem engesztelhetett, és Istent és az embert sem köthette össze. Csak a remény és a várakozás jele lehetett. Jézus bemutatja az Atyának kedves áldozatot, amely összebékíti egymással Istent és az emberiséget. „Jézusnak a kehely fölött mondott szavai mindezt összefoglalják, és meg is valósítják: Jézus ajándéka „új szövetség az ő vérében”.

Jézus ezekkel a szavakkal lép a világba: Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem. És kimondja ezeket a szavakat és megcselekszi akkor is, amikor a legnehezebb, Nagycsütörtökön ott a Gecemáni kertben elővételezve, és a Nagypénteken azoknak a kínszenvedéssel teljes óráknak minden végtelenül nehéz és hosszúnak tűnő percében: „Atyám, ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd.”

Néhány éve állítatta vissza XVI. Benedek pápa a misében az átváltoztatás szavaiban a „mindenkiért” helyett a „sokakért” kifejezést. Könyvében magyarázatot találunk ennek a miértjére.

·       Lukácsnál és Pálnál „értetek”, vagyis mindenkiért szerepel. Márknál és Máténál „sokakért”. Mit jelent ez a különbség?

o   Jézus minden emberért meghalt. De „a kehely fölött mondott szavak nem a kereszthalált és annak hatását jelölték, hanem a szentségi cselekményt.” Jézus mindenkiért meghalt, de az eucharisztia szentsége nem hat mindenkire, csak azokra, akik részt vesznek, és méltó módon vesznek részt benne. Az utolsó vacsorán bemutatott áldozata, és a szentmisében bemutatásra kerülő áldozata sokakhoz eljut, de nem mindenkihez.

Az Eucharisztiában azok számára árasztja kegyelmeit, akik részt vesznek a szentmisén, és méltó módon, tiszta lélekkel, önátadással vesznek részt.

Egy záró gondolat: az Egyház megalapítása az utolsó vacsorán történik

·       „Az Eucharisztiával maga az Egyház jön létre” – mondja a pápa.

Az Egyház az Eucharisztiából születik. Éppen ez II. János pápa egyik enciklikájának a címe: Ecclesia de Eucharistia: az Egyház az Eucharisztiából. Belőle kapja egységét és küldetését. „Az Egyház az utolsó vacsorából születik, de éppen ezért Krisztus halálából és feltámadásából, amit testének és vérének adományában elővételezett.”

A nagycsütörtök a papság, az egyházi rend születésének az ünnepe is. Ezen a napon van a püspökkel együtt a krizmaszentelési mise, amelyen a papság megújítja fogadalmát is. Az előző pápák mind külön üzenetet is intéztek ezen a napon a papsághoz és a hívekhez. Velük, az ő körükben, az övéikkel töltötték ezeket az órákat. Az apostoloknak, papjaiknak a lábát mosták meg, ahogyan Jézus saját apostolaiét. Velük ünnepelték az Eucharisztiát. Ezért mossuk meg most mi is tanítványaink lábát.